Új Közvetítések: az analóg találkozása a digitálissal

Új Közvetítések: az analóg találkozása a digitálissal

A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Új Közvetítések című kiállítása tizenhárom nemzetközi Y-generációs művész munkáin keresztül vizsgálja az internet művészetre gyakorolt hatását. Az interkulturális hatások mellett a digitális és analóg művészeti formák közötti átfedésekre is fényt vet.

Szerző: Vanessa Murrell


Török Krisztián Gábor kurátor megfogalmazása szerint: „A műalkotásokat az internet nemcsak médiumként, hanem a terjesztésük és fogyasztásuk révén is formálta”. Az egyéni művészeti praxisok csoportosítása a művészek Instagram-profiljainak görgetéséhez hasonló felfedezésélményt képes nyújtani.

A bejáratnál Liam Fallon szobrai, ezek a diszfunkcionálissá tett hétköznapi városi tárgyak a queer oda nem tartozás tapasztalatát sugallják. Velük átellenben Christian Holze új művei a hagyományos képi világ árucikké válására fókuszálnak. Olyan híres alkotások művészi jegyeit rekreálja digitális formában, mint a Farnese-bika, vagy a Medúza-fő, elemelve azokat eredeti kontextusuktól. Az újraértelmezés témája köszön vissza Hanna Sophie Dunkelberg munkáinál is, amelyek Berlin ipari esztétikájával reflektálnak művészettörténeti témákra. Tűket, szalagot és karcolatokat tartalmazó betétjei a negatív térrel és a textúrával játszanak.

Hasonlóképpen Tim Freiwald és Nemes Márton is többrétű megközelítést alkalmaz, ötvözve műveikben a technológiai és hagyományos megoldásokat. A Nitrite Shuffle I (2021) című művében Freiwald a „nitrite” (nitrit) mint konzerválóanyag és a „shuffle” (kever, kuszál) szó behívásával a megőrzés és változás témáit igyekszik feltárni. Nemes High All The Time 05-ja (2018) a lézervágás eszközét kombinálja a festékszóró használatával, míg a festmény feszítőléceit felfedve egyszerre utal a múltra, és mozdítja előre a festészet médiumát. A Heart Break Painting 03 (2022) környezetébe sugárzó neon színeivel pedig illusztrálja, hogyan képes az érzékelésünk befolyásolására, miközben elmossa a határokat a festészet és annak környezete között.

Batykó Róbert és Arno Beck egymással szemben elhelyezett művei szintén a technológiát teszik festészeti eszközükké. Mindkét alkotó olyan munkaigényes technikákat alkalmaz, amelyek kiveszik a kezükből az irányítást. Batykó festékkaparógépe képernyőhibára emlékeztető, kísérteties hatásokat hoz létre a vásznon, míg Beck CNC-gépeket és akvarell golyóstollat használó munkái a 80-as és 90-es évekre emlékeztető pixeles formákat szülnek.

Oli Epp Love Song (2019) című önarcképe az emberi életút szatirikus kommentárjaként jelenik meg. Azzal, hogy a művész szem, száj és fül nélküli képmása olyan fogyasztói tevékenységeket folytat, mint a rágógumizás és a zenehallgatás, kísérteties, nyomasztó érzést kelt a nézőben. A figurák fő karakterjegyeit olyan termékek adják, mint a fülhallgatók és sapkák, kiemelve ezeknek az identitás alakításában betöltött szerepét. Epp így fogalmaz: „Az itt szereplő alanyok a mai korunkban élnek – az üres, 2D-s lények nagy mértékben átélhetőek – egyszerre mindenkik és senkik, a fogyasztó és a munkás.” Carpe Diem (2017) című festményén egy drive-in alkalmazottat ábrázol, amint egy gyorséttermi rendelést ad át. A dolgozó karján egy „carpe diem” tetoválás van, kiemelve a tettei és az általa képviselt eszmék között húzódó szakadékot.

Epp munkáját Maja Djordjevic LIFE (2021) című festménye teszi teljessé, amely a 21. századi életet igyekszik leképezni. A túlnyomórészt fehér vászon egy nőt ábrázol, aki látszólag idilli életet él, testmozgással, napsütéssel és zöld gyeppel, ezt az idillt azonban egy tornádó zavarja meg. A mű gyakran csalt mosolyt a látogatók arcára, annak komoly, már-már disztopikus narratívája ellenére is. Az alak széttárt karú gesztusával Jézus keresztre feszítését szimbolizálja, miközben felteszi a kérdést: „Valóban ez az élet?”

A Birds of Cool öt fiatal magyar művész kollektívája. A Galamb Tenyésztők Szövetségének egykori irodájában helyet kapott stúdiójuk a Birdhouse nevet viseli, amely egyben a munkájuk címe is. Installációjukban (2022) a festmények hálózata olyan számítógépes képernyőkre hasonlít, amelyeken számos ablak van egyszerre nyitva. Ezek a legmodernebb technológiát ábrázolják, köztük plottergépeket és festékszórókat mint a digitális kor új ceruzáit. A mű a kiállítás meglepő ellenpontját hozza létre azáltal, hogy ugyanazokat az eszközöket jeleníti meg, amelyeket a kiállítás alkotásainak elkészítéséhez használtak, arra invitálva a nézőt, hogy fedezze fel saját és mások munkáinak mögöttes jelentését.

A graffitis háttérrel rendelkező csoport tuning stúdiónak tekinti magát, amit a pimasz „Pimp My Paint” szlogen beépítése is tükröz. Munkáikban szlogenek, logók és vonalkódok is szerepelnek, amelyek egyszerre tételezik őket alkotóként és termékként. A kígyózó DNS-re emlékeztető fekete-fehér ábra egyúttal arra is utal, hogy a szóló graffiti tagek színesek, míg a csapat tagek monokrómok. „Ez szimbolizálja a kollektív tudatunkat a kreatív folyamaton belül” – állítja a csoport. A művön felbukkanó csillogó anime szemek pedig jól illusztrálják, hogy a művészek tudatában vannak az általuk fogyasztott képeknek.

A kiállításon haladva a munkák egyre inkább kétdimenzióssá, és egyre sötétebbé válnak. A záró térben Keresztesi Botond, Aaron Scheer és Harrison Pearce munkái a technológiai fejlődés kérdéseit járják körül. Keresztesi festményei poszthumanista helyzeteket ábrázolnak, ahol a mesterséges intelligencia fenyegetése jelenik meg, Scheer glitch-eket használ a gépek emberségének érzékeltetésére, Pearce pedig egy meg nem valósult mechanikai alkotást mutat be.

A különféle komor tematikák ellenére a látogatók gyakran derültek mosolyra, ami jól bizonyítja az esztétika erejét. Kate Eichhorn, a New School médiatudományi tanszékének adjunktusa szerint a reputációkezeléssel kapcsolatos megszállottság könnyen az innováció akadályozó tényezőjévé válhat. A kiállítás azonban egy olyan művészgenerációt mutat be, akik idejekorán megszilárdították vizuális identitásukat, és továbbra is képesek meghatározni az új korszak vizuális nyelvét.

A Új Közvetítések 2023. január 22-ig volt látható a debreceni MODEM-ben.

Fotók: Biró Dávid

MODEM | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
A csibészség és a tradíciók forgataga | NÁM – Taste of Asia
lifestyle

A csibészség és a tradíciók forgataga | NÁM – Taste of Asia

Budapest gasztroszcénája egy folyamatosan változó, dinamikusan fejlődő univerzum. Ha bezár egy hely, valószínűleg jön a helyére kettő másik, azonban vannak olyan éttermek és kávézók, amelyek valahogy betölthetetlen űrt hagynak maguk után. Varga Dániel séf csendesen tért vissza a fővárosba, a fogásai azonban akkorát szólnak, hogy az egészen Ázsiáig hallatszik. Ismerd
Víz alatti kerékpárparkolók Amszterdamban
lifestyle

Víz alatti kerékpárparkolók Amszterdamban

Az amszterdami központi pályaudvaron két új kerékpárparkolót nyitnak meg, amelyek különlegessége, hogy a víz alatt találhatóak. A két hely együttesen tizenegyezer kerékpár befogadására alkalmas, így ez lesz a város legnagyobb kerékpárparkolója. A föld alatti parkoló kapcsolódik a metróhoz és a központi pályaudvarhoz, így az utazók szárazon és kerülő nélkül közlekedhetnek
Megformálni kézzel, amit az élet sugall – Behind the scenes: Gyalog Eszter és Lukács András kerámiakészítők
lifestyle

Megformálni kézzel, amit az élet sugall – Behind the scenes: Gyalog Eszter és Lukács András kerámiakészítők

Van, aki fogékonyabb arra, ahogy az élet terelgeti, más kacifántosabb úton jut el a neki megírt sorsig. Azonban amikor a helyünkön vagyunk, hirtelen formát ölt minden – néha akár agyagból. Ismerd meg Gyalog Eszter és Lukács András (Luki), a Marēk kerámiaműhely alapítóinak történetét. Nem is olyan régen, szinte még egy másik