Istállóból minimalista tér | Egy kreatív duó konyhájának története

Istállóból minimalista tér | Egy kreatív duó konyhájának története

A FRØPT már korábban is felkeltette az érdeklődésünket: a lengyel online márka többek között bútorfrontokat és önálló termékeket kínál, miközben nem mindennapi kollaborációkban is részt vesz. A márka alapítói, Magda Milejska és Kasia Kurowska-Loedl most egy kreatív iparban dolgozó páros minimalista konyhájában láthatják viszont egyedi bútorfrontjukat.

Ausztriában, a karintiai hegyek ölelésében találta meg számításait Kathrin és Bernhard Schluga, akik a világjárvány kezdetén Berlinből tértek vissza hazájukba. Az I-am-Escape nevű projektjükben egy önellátó és fenntartható helyet álmodtak meg, ahol a természet segíti a relaxációt, a fókuszálást, és nem utolsósorban az inspirálódást.

A víziónk egy olyan hely létrehozása volt, ahol a lokalitás találkozik a nemzetköziséggel, ahol megtapasztalhatjuk mindkét világ legjavát, ahol a hagyományos vidéki és a modern városi életmód együtt létezni, inspirálni egymást. Értékes számunkra, hogy összhangban vagyunk a természet ciklusával – az évszakokkal, a napfelkeltével, a napnyugtával, az időjárási mintákkal, a növények és az állatok ritmusával, valamint a sajátunkkal is” – fejtette ki Kathrin és Bernhard, akik a csendes környék egyik legrégebbi épületét szemelték ki.

A 19. század elején még istállóként funkcionáló, sajátos hangulatú tér nagyszerű alapot adott a elképzelésük megvalósításához, ezért a tulajdonosok megtartották az épület fő szerkezetét, ugyanakkor meg is nyitották azt. Fontos szempont volt ugyanis, hogy az épületet a lehető legkevesebb változtatással alakítsák át.

A páros a kezdetektől fogva mindent saját magának tervezett, azonban inkább egyfajta koncepció alapján, mintsem egy végleges tervet követve. A konyhát mindketten kulcsfontosságú helyiségnek tartják, ezért az épület közepén alakították ki, felső szekrények nélkül, megőrizve a tér letisztultságát. A konyhaszekrények frontjainak tervezésekor esett a választásuk a FRØPT kínálatára, pontosabban a Norwegian Wood kollekcióba tartozó Amerikai Dió Stripe modelljére. „Történetesen ezt a kollekciót 3 évvel ezelőtt mutattuk be, a fa pedig azóta nagyon népszerű. Úgy gondolom, hogy az az igény, hogy a természetet behozzuk az otthonunkba, segít a béke és a harmónia elérésében” – meséli Kasia, a FRØPT egyik alapítója.

„A FRØPT nem egy tervezőstúdió. Mi egy online márka vagyunk, és fő célunk, hogy újraértelmezzük a konyhák és szekrények vásárlási folyamatát. A FRØPT egy online áruház, ahol az ügyfelek a weboldalon keresztül hozzáférhetnek az általunk kiválasztott egyedi megoldásokhoz. Ez azt jelenti, hogy a megrendelés teljes folyamatát a vásárló önállóan végezheti el a weboldalunkon keresztül. Kínálatunk mind a termék, mind maga a rendelési folyamat tekintetében a tudatos, igényeiket ismerő, és az online vásárlást értékelő vevőknek szól. Ügyfeleink olyan emberek, akik értékelik a szemléletünket, és akik meggyőződésünkkel összhangban lévő hatást szeretnének elérni egyszerű és modern módon. Kathrin és Bernhard pontosan ilyen ügyfelek voltak” – részletezi nekünk Kasia. „Tudtuk, hogy az egész otthoni projektjük látványos lesz, mert már a frontok megrendelésének szakaszában felvették a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal. Ezért döntöttünk később úgy, hogy meglátogatjuk őket St. Salvatorban, és a fotózás során megismerjük a teljes projekt részleteit” – tette hozzá.

A projekt egyik különlegessége, hogy a bútorfrontot ezúttal nem IKEA rendszerhez igazította a FRØPT, hanem egy helyi asztalos által készített alapra. „Jelenleg a kínálatunk azon alapul, hogy a vásárlóknak lehetőséget nyújtunk az IKEA bútorrendszerekhez szabott frontok rendelésére. Ez pontosan azt jelenti, hogy a mi frontjainknak és burkolólapjainknak köszönhetően az ügyfél olyan IKEA konyhát építhet, amely megfelel egy egyedi konyhának. Ugyanakkor olyan ügyfelek számára is készítünk frontokat, akiknek más gyártótól származó szekrényvázuk van, vagy – mint Kathrin és Bernhard esetében – úgy döntöttek, hogy asztalossal készíttetik el az alapot. Azt hiszem, elárulhatom, hogy a jövőben valószínűleg az egész konyhát mi szeretnénk majd készíteni” – meséli nekünk Kasia. Mi pedig kíváncsian várjuk a folytatást!

Fotók: Tomo Yarmush

FRØPT | Web | Facebook | Instagram


továbbiak
„Sziklákban még nem aludt senki ezelőtt” – A HelloWood és a TreeHouses új üdülőkabinjai a Balaton-felvidéken
architecture

„Sziklákban még nem aludt senki ezelőtt” – A HelloWood és a TreeHouses új üdülőkabinjai a Balaton-felvidéken

A Hello Wood építész irodától nem megszokott módon, mint építész és ingatlanfejlesztő fogott neki legújabb projektjének. A nagy sikert arató noszvaji lombkoronaházak megálmodóival, a TreeHouses-zal partnerségben hoztak létre egy új különleges szálláshelyet: a fasétánnyal összekötött hat designkabin és egy fogadóépület a Balaton-felvidék egy rejtett szegletében kapott helyet. Az új fejlesztés
Több ezer lengyel film érhető el ingyenesen
east

Több ezer lengyel film érhető el ingyenesen

A Lengyel Filmintézet és a legnagyobb lengyel filmstúdiók közreműködésével jött létre a 35mm.online streaming oldal, amely közel 4000 lengyel filmhez enged ingyenes hozzáférést full HD minőségben, a legtöbb esetben angol felirattal. A gyűjtemény javát lenyűgöző történelmi dokumentumok, a Lengyel Népköztársaság híradófelvételei adják, de a platformon elérhetőek Andrzej Munk, Jerzy
Kelet-Európa dokumentálva | TOP 5
art

Kelet-Európa dokumentálva | TOP 5

Kelet-Európa festői tájai elfeledett falvakba, apró közösségekbe vezetnek el. A közép- és kelet-európai identitás sok fotósnak inspiráló, ugyanis ami máshol régmúlt emlék, az itt sok vidéken a nyers valóság. Öt dokumentarista fotós, öt nézőpont egy mindig izgalmas témát kutatva: identitás, közösség és élettereink, Kelet-Európában. Makszim Dongyuk | Ukrajna Az ukrán művész