3 enteriőr designer a régióból, akire érdemes figyelni – V.

3 enteriőr designer a régióból, akire érdemes figyelni – V.

Nem titok, hogy rajongunk az esztétikus és kellemes atmoszférájú enteriőrökért, ahol színek, textúrák, bútorok és tárgyak összessége valami nehezen megismételhetőt eredményez, és azonnal képes hatni az aktuális hangulatra. A belső terek bemutatásánál a fókusz azonban legtöbbször magán az adott projekten van, ezt szeretnénk most  megfordítani. Ezért összeszedtük azokat a tehetséges, különleges látásmódú tervezőket a régióból, akikre nem csak egy jól sikerült projekt miatt érdemes figyelni.

Az ötödik epizódban egy eklektikus magyar tervező, egy cseh és egy szlovák stúdió mutatkozik be.


Kilo/Honc | Szlovákia

„Gyerekkori barátok és szomszédok vagyunk, együtt kezdtünk anno gördeszkázni. Aztán mindketten építészetet tanultunk, Kilo egy művészeti iskolába, Honč pedig egy műszaki egyetemen. Barátokként kipróbáltunk néhány közös projektet, majd több, stúdióban szerzett gyakorlat után 2016-ban megnyitottuk a sajátunkat. Elsősorban a térre, annak viszonyaira, arányaira és az életmódra koncentrálunk. Úgy gondoljuk, hogy fel kéne hagynunk az élvezetek állandó hajszolásával és a kényelmi szintünk folyamatos emelésével. El kéne kezdenünk egy kicsit hétköznapibb életet élni, kevesebb tárggyal az életünkben. Újra kell gondolnunk a hagyományos térelrendezéseket is, és jobban kell összpontosítanunk a szociális szempontokra. Mivel az idő 95%-át társaságban töltjük, a projektjeink nyitottabbak és átláthatóbbak, mint a megszokott. Véleményünk szerint nem probléma, ha az egyedül töltött időben csak egy függönnyel vagy mozgó válaszfallal választjuk el magunkat” – osztotta meg velünk Richard Kilo és Matej Honč.

A Svatlopuka projekt egy 1950-es évekből származó lakás tipikus térelrendezését értelmezte újra, a társadalmi interakciók fontosságára helyezve a hangsúlyt. A lakás központja a nappali, ami átáramlik a konyhába, ahol rendhagyó módon egy teljesen nyitott, függönnyel eltakarható fürdőszoba is helyet kapott.


Az 1903 névre keresztelt, egy közel 120 éves házban található enteriőr az egyszerűségről, a geometriáról és a téri tapasztalásról szól. A lakást a függönyökkel ellátott, átlátszó válaszfalak határozzák meg, amik lehetővé teszik, hogy a tér teljes mélységét érzékeljük, ugyanakkor elegendő intimitást is biztosítanak.

A Next to the blue church egy hétvégi loft közel Pozsony történelmi központjához, kilátással egy híres szecessziós műemlékre, a Kék Templomra. A belsőépítészeti koncepció lényege a panoráma, valamint a fény-árnyék játék által keltett atmoszféra megragadása volt. A félemelet beiktatásával a stúdió egy teljes értékű lakássá vált, az áttetsző üvegblokkokból készült fal pedig napfényt juttat a konyhai részbe is, hogy a tér optikailag nagyobbnak tűnjön.


Csupor Anna | Magyarország


Csupor Anna autodidaktaként került a szakmába, eredetileg pszichológiát tanult az egyetemen, majd évekig divattal és a divatbemutatók szervezésével foglalkozott. Eközben elkezdett kisebb lakberendezési projekteken dolgozni, végül pedig ebben találta meg azt, amit igazán élvez. Pár évig külföldön is élt a gyerekeivel, az első hivatalos Mosskito enteriőrt, az A10-es lakást, például teljes mértékben kintről vezényelte le. 2018-ben aztán Média Építészeti Díjat nyert a szülinek tervezett Konténerházért, pár hete pedig a Glamour Év Lakberendezője díját is átvehette.

„Nincsen konkrét stílus, amit követek, kifejezetten eklektikusak az enteriőrjeim. Ami viszont meghatározó nálam, az a régi bútorok és tárgyak beemelése a terekbe, mert hiszem, hogy egy teljesen modern lakás sosem lehet igazán otthonos. Az ügyfelekkel is sokszor úgy kezdjük a folyamatot, hogy átnézzük a régi holmijaikat és a családi örökségüket. Nagy hobbim a guberálás is, immáron harminc éve szoktam lomtalanításokra járni. Amikor egy adott projekten gondolkozom, előfordul, hogy beleszeretek egy régi bútorba, és ilyenkor ez adja meg a kiindulási pontot, de van, hogy kifejezetten a lakáshoz keresem a tökéletes patinás kiegészítőket” –mesélte nekünk Anna.

A BS17 lakás kiindulópontja a konyhai falra festett, bátor színvilágú kompozíció, amit Tóth Barbara készített. A hagyományos tapétás megoldás helyett a festmény itt kilép a térbe, rusztikus hatást keltve. A színei az egész enteriőrben visszaköszönnek, mind a nappali figurális falfestményén, mind a kiegészítők és ajtók színeiben. Anna védjegyei, a bontott textúrák, illetve a modern és vintage bútorok egyvelege tökéletesen tetten érthetők.

Az A50-es enteriőr meghatározó eleme az amerikai konyha, az állógalériás megoldással és az eredeti téglafallal, ahol a régi vezetékek nyomait is meghagyták. A konyhában található továbbá egy 47 darabos régi kávéőrlő gyűjtemény, Anna ezeket 15 éven keresztül vadászta. Az állógaléria és a fürdő egyedi vasablakkeretes-megoldásai az indusztriális hatást erősítik, amit válogatott designelemek ellensúlyoznak.

A belvárosi K53 egy igazi low-budget projekt, ahol az egyszerűség elve érvenyesült. A fehérre festett parketta és falak teszik világossá és letisztulttá az összképet, amit patinás tárgyak, illetve a régi és új festmények egyvelege tesz művészlakás hangulatúvá.


NO Architects | Csehország

Daniela és Jakub a prágai Művészeti, Építészeti és Design Akadémián ismerkedtek meg, ahol Jakub építészmérnöknek, Daniela pedig kortárs művésznek tanult. Jakub végül építésjogra szakosodott és publicistaként is dolgozik, Daniela pedig a mai napig aktív a művészeti szférában, ahol elsősorban installációiról, képeiről és videóművészetéről ismert. „A No Architects stúdió lényege az építész és a képzőművész közötti együttműködés. Érzékeny és részletorientált megoldásokban vagyunk érdekeltek, amelyek minden egyes ügyfél és potenciális projekt egyedi történetét tükrözik” – vallják.

A The Black Portal lágy színeit a monumentális fekete portál és fekete kályha teszi hangsúlyossá. A fekete keret egy színpadra hasonlít, hiszen a NO Architects felfogásában minden lakás egy színpadi kompozíció, ahol az élet játszódik.

A Sixty-nine apartman egy művészetkedvelő család számára készült. A hatvankilences szám itt több mint szexuális utalás: Vladimír Houdek festményére reflektál, ami például a konyhaszekrény ajtaján, a speciálisan kialakított fűtésfedeleken, és további bútorokon is visszaköszön. A könyvespolcok mögötti falburkolat árnyalata Josef Bolf festményének felel meg, a könnycsepp alakú lámpák pedig a tér elegáns melankóliáját tükrözik. Mindez vizuálisan kapcsolódik Patrik Hábl Vízesés muráljához, amit a nappali ablakából látható, szemközti tömbházra festett.

A karlini kikötő egykori partján található az On the Built-on Gallery with Lantern névre hallgató enteriőr. Az építészek meghagyták a bécsi mennyezetet, a karcsú ablakokat és a beépített galériát, miközben a belsőépítészeti beavatkozások segítségével csaknem negyedével növelték a hasznos alapterületet. Szabadon inspirálta őket a 20. század első felének egyik építészeti diskurzusa, ami a pragmatikus modern és a cseh nemzeti díszítőelemek lehetséges kombinációiról szólt. Ezt a kérdéskört emelték kortárs kontextusba.


Kilo/Honc | Web | Facebook | Instagram

Csupor Anna, Mosskito | Web | Facebook | Instagram

NO Architects | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Amíg megiszod a kávéd, ajánld fel 1%-od!
community

Amíg megiszod a kávéd, ajánld fel 1%-od!

A KIKAPCS. Alapítvány idén az Adó 1% gyűjtésének kampánya során azt a célt tűzte ki, hogy megmutassa, 1%-ot felajánlani milyen egyszerű és emellett fontos. Mindezért több budapesti és vidéken található specialty kávézóval fogott össze, ahol KIKAPCS. matricás kávékkal szeretnék ösztönözni az embereket arra, hogy az adójuk 1%-ának felajánlásával
Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A régióban 2.
art

Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A régióban 2.

2022-ben újra a művészet körül forog minden Velencében, hiszen április 23-án startol az 59. Velencei Biennálé. Most induló sorozatunkban a régió és a nemzetközi színtér legizgalmasabbnak ígérkező projektjei közül mutatjuk be hétről hétre, hogy mi melyik kiállításokat, hivatalos kísérő eseményeket és pavilonokat várjuk leginkább. Tartsatok velünk, és a második részben
Űradatokkal írhatják újra a kontinens turizmusát a CASSINI ötletverseny résztvevői
news

Űradatokkal írhatják újra a kontinens turizmusát a CASSINI ötletverseny résztvevői

Újabb űriparral kapcsolatos, nemzetközi pályázatot nyert el a Design Terminal. Az innovációs ügynökség szervezi a 3. CASSINI Hackathon magyarországi fordulóját, melynek fő célja, hogy a résztvevők fenntarthatóbbá alakítsák Európa turizmusát. Mindebben európai űradatok és szolgáltatások segítik a jelentkezőket. A 3. CASSINI Hackathon arra fókuszál, hogyan tudjuk megóvni, megőrizni a jövőnek