A föld alatt interjúzott Zelenszkijjel David Letterman

A föld alatt interjúzott Zelenszkijjel David Letterman

A legendás amerikai tévés Kijevbe utazott, hogy titokban egy  metróaluljáróban interjúvolja meg az ukrán elnököt.

Hétfő óta nézhető a Netflixen David Letterman My Next Guest Needs No Introduction című beszélgetős műsorának új epizódja, amihez az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel interjúzott.

„Soha nem csináltam még ilyet” – mondja Letterman a műsor trailerében, aki nem teljes nyugalommal utazott a régióba, hiszen hivatalosan addigra már hónapokkal azelőtt kivonult az orosz hadsereg Kijevből, a műsor felvétele előtti héten újra rakétatámadások érték a várost. A beszélgetést épp ezért teljes titoktartás mellett a föld alatt, a kijevi metró egyik állomásán vették fel.

A show-ból kiderül, hogy az ukrán elnök úgy véli, a háború elveszi az ukrán gyerekek gyerekkorát, és az ő kilencéves fia is fejből tudja a fegyverek nevét. Arra azonban még nem volt kész válasza, hogy szeretne-e hatalmon maradni a háború után is, „őszintén szólva csak el akarok utazni a tengerpartra, és meginni egy sört” – mondta a politikus.

A hivatalos előzetesben bepillanthatunk az előkészületekbe is:

Nyitókép: Netflix
Forrás: The Rolling Stone

továbbiak
Holnap lesz a szlovén kultúra napja
lifestyle

Holnap lesz a szlovén kultúra napja

Február 8-án, France Prešeren költő halálának évfordulóján tartják a szlovén kultúra napját Szlovéniában, illetve a környező országok szlovén közösségeinek körében. Az ünnep előestéjén két művészt életműdíjjal tüntetnek ki, és legfeljebb hatan Prešeren Alapítvány Díjat kapnak az elmúlt három évben elért eredményeikért. A munkaszüneti és ünnepnapon országszerte rendezvényeket tartanak, amelyeken gyakran
Alapításának 700. évfordulóját ünneplik Vilniusban
lifestyle

Alapításának 700. évfordulóját ünneplik Vilniusban

Egy 1323-as feljegyzésben említették először a litván fővárost, így egész 2023-ban ünnepi programokkal emlékeznek meg a születésnapról. Gediminas litván nagyfejedelem egy 1323. január 25-én keletkezett levelében nevezte meg először Vilniust, és bátorította a környező országok lakóit, hogy telepedjenek le Litvánia földjén. Innen datálják a város létezését, és mint legfőbb dokumentumot,
Nyomtatott múltak | Megáldott ételek és rejtett kamerák | Interjú James A. Kapalóval
lifestyle

Nyomtatott múltak | Megáldott ételek és rejtett kamerák | Interjú James A. Kapalóval

James A. Kapaló kutatásai elsősorban a közép-kelet-európai vallási és etnikai kisebbségek történetére és tapasztalataira fókuszálnak. Etnográfiai módszerek segítségével dolgozik közösségekkel, levéltárakkal és múzeumi gyűjteményekkel, hogy feltárja a hétköznapi tudást, a vallási gyakorlatokat és a helyi emlékezetet. Egyik szerkesztője volt a The Secret Police and the Religious Underground in Communist and