Az idén 27. alkalommal megrendezett BIO (Ljubljanai Design Biennále) Super Vernaculars című programsorozata végre mélységet ad az unásig hallott „think global, act local” („gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan”) frázisnak. Régi idők helyi adottságaira támaszkodó építészeti és tárgytervezői megoldások sorakoznak fel az idei biennálé főkiállításán, amelyek nemcsak tompíthatják a klímakatasztrófa hatásait, de gyökeres változást is hozhatnak, ha komolyan vesszük őket. Beszámolónk a BIO27 programjáról.
Idén jártam másodszor a BIO-n, a 2020-as eseménysorozatról írt beszámolóm a Hype&Hyperen megjelenő egyik első cikkem volt. Akkor korunk információs krízise adta a biennálé tematikai fókuszát, az idei topik pedig legalább annyira húsbavágóan aktuális, mint az előző kiadásé. A BIO27 szervezésére Jane Withers londoni designkurátort és írót kérték fel, aki a klímaválságból kivezető lehetséges utakat, azon belül is a vernakuláris szerepét vette az idei kurátori válogatás koncepciójául.
Habár a cím (Super Vernaculars) nemzetközi kontextusban jól működik, azért szorul némi magyarázatra a magyar olvasóknak, sőt Withers szerint a szlovénoknak is, akiknek a szótárában ezidáig nem szerepelt a vernakuláris kifejezés. A szót a magyar nyelvben sem használjuk gyakran: nyelvészeti kontextusban szokott előfordulni akkor, amikor az alapnyelvre hivatkozunk, az építészeti közegben pedig azt a gyakorlatot jelöli, amikor helyi alapanyagok és hagyományok felhasználásával a lokális közösségek sajátkezűleg építenek. A biennálé is erre a gondolatra alapoz, és olyan nemzetközi projektek sorakoztat fel, amelyek a helyi források, lehetőségek (gyakran a több száz évvel ezelőtti praktikák) alkalmazását ajánlják megoldásnak a 21. század problémáira.
A főkiállítás idén is az Építészeti és Design Múzeum (MAO) termeiben kapott helyet, ahol rögtön valami nagyon helyi, régi és mégis innovatív tárgy fogadja az embert: egy gombából készült munkás sapka a 19. századból, amely a helyi néprajzi múzeumból került a tárlatra. A népi kultúrának erős kötődése volt a gombákhoz, legyen szó akár étkezésről, alapanyagokról vagy orvosságról. Arról ma már javában zajlik a diskurzus, hogy a gombák menthetik-e meg a világot, a micéliumból készülő ruhák, tárgyak, húspótlékok mind a jövő ígéreteiként léptek fel az elmúlt néhány évben. A kiállításon két teremmel odébb az Ecovative Design gombából készült, polisztirolt kiváltó csomagolóanyaga találó kortárs reflexió a munkás sapkára, a két tárgy összevetve pedig jól szemlélteti, miről is szól a Super Vernaculars: a tárlat szerint a designereknek a múlt ökotudatos, helyi praktikáit maximálisan tisztelve és figyelembe véve korszerű technológiák használatával kellene a jelenkor kihívásaira reagálni.
Ugyanakkor fontos, hogy a biennálé a vernakulárist nem a szegényég tematizálásaként vagy múltba révedő romantikus képként keretezi, sokkal inkább generációkon átívelő ökológiai ismeretekként tekint rá. A projekteket elnézve valóban nem fogott el a nosztalgia, sokkal inkább azt éreztem, hogy mi most mind közösen újrafelfedezünk valamit, ami a miénk volt egykor. Azt például, hogy hogyan lehet égetett agyaggal hűteni a házat (CoolAnt), milyen alternatív felhasználási módjai lehetnek a kukoricahéjnak (Pomelaj Slippers), vagy hogy mi mindenre jó a hajdina (Ajda Praktika).
A kiállítás koncepciójához és az ökotudatos szemlélethez idomul az installálás módja is: a posztamenstömbök hasított rönkfából állnak össze, melyekből tüzifa lesz a kiállítás után, és amelyeket a hajóiparból szerzett kötözők tartanak egyben. Nagyméretű molinók és falszövegek helyett szabványméretű színes fénymásolópapírokból állnak össze a falszövegszegmensek, így a nyomtatás is költséghatékonyabb és a papírt is könnyebb utána hasznosítani. A BIO27 betűtípusát a Kellenberger-White londoni stúdió készítette, akik Jože Plečnik szlovén építész kézírását vették alapul a tervezéshez. Az így kapott font hitelesen képviseli a „kortárs vernakuláris” szellemiségét: szabadon felhasználható, vonalvezetése pedig szándékosan vékony, hogy nyomtatásban kevesebb festéket fogyasszon.
A kritikai megközelítésű designkiállításokat gyakran éri az a vád, miszerint azok általában spekulatív munkákkal telítettek, és a kritikai meglátások gyakorlatba integrálására nem mutatnak példákat. A Super Vernaculars jó aránnyal sorakoztatja fel a kísérleti és a gyakorlatban is működő projekteket. Utóbbiakra példa Carolien Niebling által tervezett húsmentes kolbász, amelyet meg is kóstolhattunk a megnyitón; a NYC Cool Roofs tevékenysége, akik fényvisszaverő festékkel kenik le New York tetőit, ezáltal több fokot is tudnak hűteni a lakások hőmérsékletén, vagy éppen a japán Kamikatsu, ahol már 2003-ban eldöntötték, hogy zero waste településsé válnak, innovatív módszerekkel és kellő eltökéltséggel pedig ezt 80%-ban sikerült is elérniük mára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ami náluk működött, az abban a formában máshol is beválik: a kiállítás egyik fontos üzenete, hogy a problémákra helyi megoldásokkal lehet igazán hatékonyan reagálni, hiszen minden gazdasági haszon és jólét ellenére éppen a standardizálás miatt került a bolygó válságos állapotba.
A tematikus nemzetközi kiállítás mellett több másik projekt (ún. Production Platform) is bemutatkozott a MAO-ban, amelyeket mentori segítséggel kifejezetten a kiállítási tematikára reagálva hoztak létre tervezőcsapatok. A tagok lokális problémákat kutattak, többek között a döngölt földdel való építkezés és a hajdinafelhasználás, a tiszta vízhez jutás új lehetőségeit vizsgálták. A kultúraközvetítés új módjai szintén foglalkoztatták a résztvevőket, például az egyik csapat Jože Plečnik szlovén építész örökségének megőrzése érdekében tervezett olyan tárgyakat (ruhadarabokat, építőjátékot és vázát), melyek Plečnik formavilágát és szellemiségét idézik, egy másik kollektíva pedig elkészítette a Futuring Toolkitet, egy bárki számára elérhető útmutatót ahhoz, hogyan lehet fenntartható módon működtetni kiállításokat és kulturális intézményeket.
A MAO-n túl a biennálé másik fő helyszíne idén a régen cukorgyárként, ma már kortárs művészeti központként működő Cukrarna egyik indusztriális épülete. Itt többek között a The Ideal Eating Experience című interaktív „bevásárlást” leképező installáció mutatja be az étkezéssel kapcsolatos művészeti és designprojekteket, és itt tekinthető meg a DNA of Things című tárlat is Marcin Rusaktól, aki a virágok metamorfózisát és tárgyakkal való kapcsolódását a spekulatív design eszközeivel dolgozza fel. A multiszenzoriális kiállításon a bomlás illata, az élő archívumként is értelmezhető tárgyak és kortárs művészeti videómunkák egyvelege teremt utópikus hangulatot. Ugyancsak a Cukrarna épületébe települt ki a BIO27 társszervezője, a Centre for Creativity is, akik a helyi kreatívokat felkaroló szervezeti működésüket mutatják be több termen keresztül. Az ösztöndíjprogramjukba több szinten kapcsolódhatnak be tervezők és design stúdiók, az ő projektötleteiket összegzik a térben, illetve bemutatják a szlovén design legjobbjait is.
A BIO27 összességében egy win-win helyzetre, átgondolt stratégiára építette fel a programsorozatát: a nemzetközi főkiállítás miatt a designszcéna zöme úgyis eljön az eseményre, és ha már itt vannak, miért ne ismerkednének meg a szlovén design kiemelkedő eredményeivel is, amit a BIO27 és a Centre for Creativity jó érzékkel csatolt hozzá a biennálé teljes anyagához. A Super Vernaculars-t aktualitása, gyakorlatorientáltsága és (a szó nem elcsépelt értelmében) innovatív szemléletmódja miatt kötelezővé tenném minden tervezőhallgató számára.
BIO27 – Super Vernaculars: Design for a Regenerative Future
2022. május 26 – szeptember 29.
MAO, Ljubljana
Fotók: Urban Cerjak / MAO
BIO27 | Web | Instagram
Centre for Creativity | Web | Facebook | Instagram
Ukrán helyek a bakancslistánkról IV.
A küzdelmes Ukrajna | A mi rendszerváltásunk IV.
