Amikor a jelen körbeöleli a tradíciót | Urban Betyár

Amikor a jelen körbeöleli a tradíciót | Urban Betyár

Hogyan illeszthető be a magyar mondavilág egyik legizgalmasabb jelensége, a betyárság a kortárs gasztronómia térképére? Az Urban Betyár rendhagyó módon keveri a folklór és a modern konyhaművészet elemeit, miközben páratlan élményt biztosít a látogatók számára. A nemrégiben újranyílt étterem, múzeum és rendezvényközpontban három dolog tökéletesen érvényesül: a hagyomány, a minőség és az innováció.


Az Urban Betyár nagyszerűen megtestesíti a belvárosi éttermek követelményeit: megközelíthető, impozáns környéken várja vendégeit, miközben egyedileg tervezett belső terei egy tematika köré rendeződnek, szolgáltatásai pedig száz százalékban egyeznek az aktuális trendekkel. Ettől függetlenül a fent említett étterem eszmeisége teljesen egyedülálló, ami a családias légkörnek köszönhető – ez több szempontból is igaz rá, hiszen olyan gasztrohelyszínek égisze alatt alakult testvér étteremként, mint az Első Pesti Rétesház, vagy a Trabant’60. Másrészt, egy családi étteremről beszélhetünk, ahol a hozzátartozók szakmai társként is tekintenek egymásra, ez a hangulat pedig már önmagában is erősíti a hagyományőrző életérzést. Az Urban Betyár koncepciójának története is szorosan ehhez igazodik: a családi utazásokon merültek fel rendszerint, hogy megannyi ország rendelkezik pozitívan megítélt, heroizált banditákkal, akik köré egy-egy brand vagy étterem épül, magyar vonatkozásban pedig a betyár kultusz és Rózsa Sándor legendái még kiaknázatlan lehetőségként szerepeltek – erre alapozva született meg az Urban Betyár gondolata, ami a magyar népi hagyományok és a betyárok hangulatát ötvözi exkluzív kulináris élményekkel.

A névadó rablók kalandos élettörténetei visszaköszönnek az étterem enteriőrjében, így vizuális elemként láthatjuk a híres első kelet-európai vonatrablást is, de erre vonatkozóan beépül néhány eszköz az előző századok tárgykultúrájából, például a 150 éves prés, ami az éttermi tér egyik kiemelkedő motívuma. A helyiség másik izgalmas szeglete a életnagyságú bronz betyár zsánerszobor, ami a legenda szerint a szerelmet is elhozhatja.

A helyszín már önmagában lebilincselő világot mutat, viszont az annál érdekesebb, minél többféle emberrel lehet megtölteni – az Urban Betyár kisebb-nagyobb különtermeket biztosít, így konferenciáktól kezdve akár kisebb családi eseményekre is kiváló választás. A különtermek ugyan hűek az alap arculathoz, de mégis más-más stílust képviselnek: a konferenciaterem cégeknek, míg a tükör- és VIP-terem szűkebb társaságoknak ideálisak. Az étterem családbarát oldala nemcsak a kreatív koncepció mögött tapasztalható, hanem a gyakorlatban is: gyerekbarát kialakítás és nyugalmat biztosító szoptatószobák várják a fiatalabb betyárrajongókat.

Egy finom pohár bor mellett minden vendég szabadon meglátogathatja a legalsó szinten kialakított Néprajzi Élményközpontot, ami több éves gyűjtőmunka értékmentő eredménye. A látogatók megcsodálhatják a neofolk bútorokkal berendezett tisztaszobát, az alföldi tájat idéző képtárat és a közel háromezer tárgyból álló tárgykollekciót. Az Élményközpont egy igazi kuriózum, ami leginkább a kulturális örökségek és a modern eszközök egyensúlyának köszönhető: az újranyitás következtében a múzeumi rész technikai renováláson esett át, így például a képtár szobában át is élhetjük a festmények atmoszféráját. A tárlat többnyelvű, egyéb technikával felszerelt, innovatív hagyományőrzés, ami ennek köszönhetően nemcsak néprajzi szempontból érdekes, hanem műszakilag is kimagasló.

És persze az egyik legfontosabb: az étel. Ez a különleges tradíciófeldolgozás nemcsak az imázsban van jelen, hanem az étterem lelkében, az étlapban is tükröződik. A decemberi újranyitás lehetővé tette a menü újragondolását is, ami jelenleg reflektál az autentikus magyar konyha és a letisztult modern párbeszédére is, amit az étlapon legjobban a mangalica steak vagy a ropogós tócsnin puhára grillezett libamáj, bogyósgyümölcsös pinot noir jus-vel nyakonöntve, illetve a koktélválaszték remekül szimbolizál.

Fotók: Molnár Dániel / Socially

Urban Betyár | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Velencei Biennálé szubjektív TOP 5
design

Velencei Biennálé szubjektív TOP 5

Az idei, 59. Velencei Biannálé a pandémia alatt született meg, így rendhagyó módon nagyrészt az online térben szervezték. A végeredmény, amelyet Laura Carrington könyvéből átvett Milk of Dreams (Álomtej) hívószó fűz egybe, egy képzeletbeli utazás a fizikai térben, tele szürreális, álomszerű elemekkel és sci-fi hangulatú instállációkkal. Az egyes kiállítások az
Csak együtt megyünk valamire, Közép-Európa
east

Csak együtt megyünk valamire, Közép-Európa

Itt a lehetőség, meg kell ragadni! A háború rengeteg szörnyűsége mellett lehetőséget is kínál a közép-kelet-európai országok számára, hogy behozzák a lemeradásukat. Össze kell fogni és meg kell erősíteni a kapcsolatok a digitális térben is, hogy a régió a világszínvonalra törjön. Tudósításunk a Három Tenger Üzleti Fórum digitalizációról szóló paneljéről.
A legjobb dolgok fúziója – WAKA Budapest & 101Bistro
gasztronómia

A legjobb dolgok fúziója – WAKA Budapest & 101Bistro

Az igazán jó dolgok általában akkor jönnek létre, amikor a csillagok szerencsés együttállásának és elegendő nyitottságnak köszönhetően jó emberek és jó ötletek találkoznak. Bár a WAKA Budapest hajó már tavaly nyáron is chill-hangulattal és lélegzetelállító kilátással fogadta a nyári napsütésben elidőzni vágyókat, idén szintet léptek, Keve Marci és a 101Bistro