Atmoszfératervezés Bécs legújabb gasztrofellegvárában | Socially

Atmoszfératervezés Bécs legújabb gasztrofellegvárában | Socially

Hogyan mozdul el egy gasztromarketing-ügynökség a holisztikus élménytervezés irányába? Csontos Eszter, a Socially art directora olyan projektekről mesélt nekünk, amelyekben a marketingstratégián és a grafikai arculaton túl az éttermek enteriőrje is saját elképzeléseik alapján született meg. Cikkünkben bemutatjuk legfrissebb és egyik legizgalmasabb megbízásuk részleteit is, a David Alaba futballsztár nevéhez fűződő bécsi DaRose étterem koncepcióját.

A Socially munkájában a marketingszemlélet magas esztétikai minőséggel és átfogó tervezői attitűddel párosul, amit a megrendelők is egyre inkább kezdenek felfedezni. Már nem csak a brandimázsalkotás egyes fázisaival bízzák meg őket, hanem komplett atmoszférák teremtésével, amibe az enteriőr koncepció is beletartozik. Ezeknek a megvalósítását belsőépítészek bevonásával valósítják meg. Az egy korábbi cikkünkben már bemutatott Madame Pho volt a fordulópont, az első teljes értékű koncepció alapján megvalósuló munkájuk. Eredetileg egy falgrafika készítésére kérték fel őket, de az ötleteik bőven túlmutattak ezen: komplex érzéseket és hangulatokat szerettek volna átadni, vietnámi utazásaikra alapozva.

Csontos Eszter art director és Varga Sári, a Socially alapítója a Madame Pho ablakában. Fotó: Cseh Sára Eszter
„Az élmény, amikor beülsz egy helyre, akkor lesz teljes, ha minden egyes benyomás, ami a térben ér, ugyanazt a hatást váltja ki belőled. Mi abban hiszünk, hogy akkor tud minden egyes részlet egy irányba haladni, ha egy kézben futnak össze a tervezési folyamatok. Ezért kifejezetten szeretjük, ha már a nulladik pontnál bevonnak minket a koncepcióalkotásba. Olyan tipográfiai és grafikai megoldásokat keresünk, amik aztán a térben is visszaköszönnek. A célunk az, hogy önálló, autentikus világokat teremtsünk, amelyek kiszakítanak a valóságból” –mesélte Csontos Eszter.

Minden projektnél fontos számukra a témához való ösztönös viszonyulás, amelyet finom asszociációkkal domborítanak ki. Bevett sablonjaik nincsenek, minden egyes ötletet alapos és sokrétű kutatás előz meg a lehető legautentikusabb és legszerethetőbb eredmény elérése érdekében. Így született meg a hummusbar, valamint a Hotel Noble designkoncepciója is. Az impozáns butikhotel az egykori Dreher Palota ikonikus épületében nyitott meg, a tervezés során pedig az ipari forradalom korára jellemző attribútumokat fordították le napjaink designnyelvezetére. Steiner Bianka, a Socially PR-specialistája szerint azonban a legújabb projekt, a bécsi DaRose étterem tette fel az i-re a pontot náluk a holisztikus élménytervezéssel kapcsolatban.

A DaRose tulajdonosai és névadói, a nemrégiben a Real Madridhoz igazolt David Alaba focista és énekesnő húga, Rose May Alaba Bécs egy új építésű negyedében, az Austria Campuson nyitottak éttermet. Az étlapot Sebestyén András séf, az étterem társtulajdonosa dolgozta ki, a Socially csapata pedig a komplett arculat, illetve Ernst András belsőépítész közreműködésével az enteriőrtervezés felelőse volt. Egy olyan pezsgő teret akartak létrehozni a steril környéken, amely a környezetétől merőben eltérő ingerekkel gazdagítja a betérőket. A megbízás része volt, hogy az enteriőrben vizuálisan jelenjenek meg a fúziós konyha gasztronómiai újításai, az Alaba testvérek, illetve Bécs városa. „Az volt az elképzelés, hogy minden, amit András hozott a konyhába, azaz a különleges fúziók és textúrák világa, absztraktabb módon is jelenjen meg az arculatban. Gondolok itt például a borszórásra vagy olyan színekre és felületekre, amelyekkről erre a sokrétű konyhára asszociálsz. Mindezt végül úgy oldottam meg, hogy montázsokat készítettem, amik a falakon és az étlapokon is visszaköszönnek” – mondta el nekünk Eszter.

Az alapanyagok szoborszerű megjelenítése, az Alaba testvérek fekete-fehér portréja, illetve Bécs barokk szobrai harmonikus egységet alkotnak a belső térben. Eszter a montázs elemeit bohémabb ecsetvonásokkal ötvözte, a falakon megjelenő képeket pedig beton hatású alapra készítették a hangsúlyosabb összkép érdekében. Tetten érhetők finom összecsengések is: az étlapok kör alakú kivágását például a lámpák ihlették. A tér leghatásosabb elemei azonban egyértelműen David és Rose egymás felé forduló fotói, ami nekik is a nagy kedvencük lett. A tulajdonosokkal az első pillanatól gördülékenyen ment a munka, gyorsan elfogadták a magyar csapat ötleteit.

„Hihetetlenül büszke vagyok, hogy ebben az inspiráló városban nyomot hagyhattunk, és van egy hely, ami a mi látásmódunkat tükrözi” – összegezte Eszter.

Fotók: Balogh Kata

Socially | Web |  Facebook |  Instagram | Instagram 2.

DaRose | Web |  Facebook | Instagram

továbbiak
East by MADA_Belgrád | 5 zene és 1 film, ami elhozza Belgrád hangulatát
east

East by MADA_Belgrád | 5 zene és 1 film, ami elhozza Belgrád hangulatát

Belgrád zenei szimbóluma, a város kedvenc előadója és egy nyolcvanas éveket idéző dal, vagy egy film, pontosabban egy városi komédia a belgrádi éjszakában: ma zenéket és filmet ajánlunk. A MADA építészeti stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović filmeket és zenéket ajánlva segítenek ráhangolódni a belgrádi életérzésre. ZENE
Csodás csillagvizsgálók | TOP 5
east

Csodás csillagvizsgálók | TOP 5

Elérhetetlen távolságok és felfoghatatlan tudományos tények: a világűr soha nem szűnő rejtelmei szinte mindenkiben gyermeki kíváncsiságot ébresztenek. Mai válogatásunkat Kelet-Európa legszebb csillagvizsgálóiból állítottuk össze. Kellemes olvasást és tiszta eget! Kuffner-Sternwarte | Ausztria A Franz Ritter von Neumann osztrák építész tervei alapján elkészült impozáns épületben találjuk a Kuffner csillagvizsgálót. A tehetős Kuffner
Önkéntes munkában épült kabin Erdélyben | MuMa Hut
east

Önkéntes munkában épült kabin Erdélyben | MuMa Hut

Egy kis erdélyi településen, Örményes község Ófalu nevű részében található ez a fából készült apró ház, amely a MuMA Hut elnevezést kapta. A kabin lehetőséget ad arra, hogy zavartalanul és kényelmesen elmerüljünk a tájban, miközben felhívja a figyelmet a környezettudatos és fenntartható fejlődésre. A projekt a WeWilder csapatának kezdeményezésében a