Brutalista illusztrációk

Brutalista illusztrációk

Az elfeledettnek hitt brutalista építészet mára újra reneszánszát éli. A hatalmas tömegérzetet közvetítő, nem csak betonból alkotott, erődítményszerű épületszerkezetek könyvek, művészeti és designprojektek, valamint dokumentumfilmek inspirációs forrásaivá és főszereplőivé vált. A szerb származású Jovana Radujko illusztrációi személyes emlékeket megragadva tisztelegnek a brutalizmus előtt.

Jovana Radujko építészetet és enteriőrtervezést tanult, majd tanársegédként és belsőépítészként is tevékenykedett. A rajzolás mindig szerves részét képezte az életének, így nem véletlen, hogy két évvel ezelőtt úgy döntött, másokkal is megosztja azokat, és létrehozta brutalizam_i_renesansa (brutalizmus és reneszánsz) névre hallgató Instagram-oldalát. „A brutalista épületek számomra nem csupán egy építészeti stílust képviselnek. Új-Belgrádban nőttem fel, ezek az épületek minden gyermekkori emlékem meghatározó részét képzik. Úgy tekintek rájuk, mint egy eltűnt, soha meg nem ismétlődő korszak emlékműveire, melynek egy kis darabjához tartozom én is” – mondta el Jovana.

A nagyon részletgazdag, pontos, vonalzó segítsége nélkül megalkotott, kézzel készített illusztrációk nem csak Jovana személyes emlékeit öntik formába, hanem a belgrádi kollektív emlékezet részévé is válnak.

„Mindez elég véletlenszerűen kezdődött. Egyik nap az erkélyemen ülve figyeltem Új-Belgrádot ugyanabból a szögből, amelyből csaknem húsz éve szemlélem, majd elkezdtem apró illusztrációkat készíteni a vázlatfüzetembe. Azt hiszem, meg akartam örökíteni azt a pillanatot, az érzelmeimet és kapcsolatomat a lakókörnyezetemmel, hommage-ként  gyerekkori emlékeimnek és azoknak a kedves pillanatoknak, amelyeket Új-Belgrád adott nekem. Teljesen személyes projektként indult, de hamar kiderült, hogy más emberek is nagyon szeretik rajz formájában viszontlátni azokat az épületeket, amelyekben élnek – azt hiszem, elmondhatjuk, hogy illusztrációim célja a jugoszláv brutalista örökség megőrzése” – részletezte Jovana.

Kezdetben csak a saját környezetében megtalálható épületeket vetette papírra, majd később rájött, hogy más emberek emlékeinek megörökítése is fontos számára. Kedvencei közé tartozik például Belgrád keleti kapuja, vagy más néven a Rudo épületegyüttes és a Genex-torony, egy harminchat emeletes felhőkarcoló, amely Jovana erkélyéről is látható.

A brutalizmus szerelmeseinek jó hír, hogy Jovana illusztrációi nemcsak online formában, hanem pólókon, vászontáskákon és bögréken is elérhetők, amiket az alkotó Instagram-oldalán tudtok beszerezni.

Jovana Radujko | Instagram

továbbiak
A Ludwig Múzeum lett az Év Múzeuma
art

A Ludwig Múzeum lett az Év Múzeuma

Az alapításának 30. évfordulóját tavaly ünneplő Ludwig Múzeum nyerte el az Év Múzeuma díjat 2020-ban. A múzeumok szakmai szervezete, a Pulszky Társaság alapította díjat először ítélték egy tisztán kortárs művészeti profilú intézménynek. A Ludwig Múzeum a nagy múzeumok kategóriájában nyerte el az Év Múzeuma 2020 díjat, melyre tizenkét intézményt jelöltek.
Így fest a kis Polski a 21. században
news

Így fest a kis Polski a 21. században

Az 1972-ben piacra dobott Fiat 126 (közismertebb nevén kis Polski) az autógyár egyik legsikeresebb modellje volt. Egy olasz designer felvázolta, milyen lenne, ha újra az utalra kerülne az ikonikus kisautó. Ma már csak elvétve látni egy-egy kis Fiat Polskit az utakon, pedig voltak évek, sőt évtizedek, hogy ez volt a
„Harcolni a szürke enteriőrök ellen” | ATEPE
design

„Harcolni a szürke enteriőrök ellen” | ATEPE

Izgalmas enteriőrterveivel lép ki a szürkeségből egy cseh tervező, aki bútoraival letisztult vizuális világot képvisel. Petra Šťastná, az ATEPE stúdió tervezője mesélt nekünk a munkáiról! Bútorillesztés kötéllel, minimalista vonalvezetés és merész színkombinációk – az egyszemélyes tervezőstúdió, az ATEPE már másodszor állíthatott ki a cseh Designblokon, melyet idén október 7-11. között rendeztek