fbpx
Nyomj Entert

Büfé #6 – Szörpök, üdítők

Kánikulától nehéz napokon mi sem esik jobban, mint leöblíteni kiszáradt torkunkat egy pohár hideg itallal. Ha nincs kedvünk limonádét keverni, a sört pedig kihagyjuk, mert hamar a fejünkbe szállna, előkerülnek a régi klasszikusok. Édesek, néha pezsegnek és nagyon itatják magukat – ismerd meg a hazai szörpök, üdítők történetét!

Üdítők, frissítők: ha a szavak eredeti jelentését nézzük, olyasmit sejtetnek, ami feltölti energiával testünket-lelkünket egyaránt. Ironikus, hogy éppen a szörpöket és a szénsavas italokat nevezzük így – tény és való, hogy cukortartalmuk ebben segít, mégis pont ezért nehezebbek, mint egy pohár citromos-jeges víz. Ez azonban mit sem számít, ha a népszerűségről van szó, hiszen nincs és nem volt soha olyan nyaralás, piknikezés, ahová nélkülük mentünk volna. Tartozom egy vallomással: mi a strandra mindig egy nagy termosszal és Bolero italporral mentünk. Bár ez a műfaj kompakt változata, előnye, hogy egy farmerzsebben is elfér, s ez népszerűvé tette. Az elkészített ital tulajdonképpen senkinek nem ízlett igazán, de pont olyan volt, mint a strandos füstölt sajtos lángos vagy a fahéjas minifánk: hozzátartozott az élményhez.

Hogy mit nevezünk szörpnek, azt a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan meghatározza: eszerint a készítménynek legalább hatvan százalékos szárazanyag-tartalommal és harminchárom százalékos gyümölcstartalommal kell rendelkeznie. Én szerencsés vagyok, hiszen a nagyszüleim készítettek házilag is, ennél magasabb százalékokkal – nagymamám bodzaszörpje például verhetetlen, de arról is éles emlékeim vannak, ahogy nagyapám a szőlőtőkék mellett egy üveg sűrűn szirupos málnaszörppel ejtette csapdába a szőlőt dézsmáló, gyanútlan darazsakat. Mindazonáltal nálunk is volt otthon a boltban kapható változatokból. Mi a Piroska szörp rajongóinak táborába tartoztunk, de legalább annyira kedvelt volt a kilencvenes években a Szobi és a Pölöskei is. Mindegyik hazai gyártmány, a Piroska például a kezdetektől Nyárlőrincen készül. A márka elsősorban málnaszörpjével vált népszerűvé, ami a mai napig a gyártás hetven-nyolcvan százalékát teszi ki, a legjobban pedig állítólag 1:9-es hígítási aránnyal élvezhető. És hogy miért Piroska? Az ok egészen egyszerű: a gyár indulásakor nagy volt az export a Közel-Keletre, a felelős külkeres kollégát pedig Piroskának hívták. Könnyű volt kimondani a nevet és valószínűleg vele is elégedettek voltak, mert a termék felvette a nevét.

A Pölöskei eredetét nem nehéz visszafejteni, hiszen Pölöskén indult 1992-ben a Bognár család garázsvállalkozásaként, majd a termékek 1996-ban az egész Dunántúlra eljutottak, a 2000-es években pedig már szerte az országban elérhetőek voltak. Ízváltozatok terén jóval rendhagyóbb kínálattal, hiszen limitált szériában bekerült a szortimentbe a kaktuszfüge, a must, a rágógumi vagy a banán is. A Szobi szörp története jóval szomorúbb – a gyárat még 1967-ben alapították Szob városában, ahol a lakosság megélhetése nagyban függött a működéstől, hiszen az ezredfordulón 800 fő is dolgozott a gyártósorok mellett. Később a kacifántos tulajdonváltások és a város eladósodása miatt még próbálták menteni a menthetőt és lekvárfőzésbe invesztálni a felhalmozódott tudást, de sajnos ez nem volt elegendő, ami úgy tűnik, a cég lassú hanyatlását jelenti.

Persze nem minden a szörpökről szólt. A gyümölcsösebb alternatívák kedvelői mindig is válogathattak a gyümölcslevekből – az alma és a barack máig nagy népszerűségnek örvend, de a trópusi gyümölcsöket tartalmazó multivitamin is sokak kedvence. A legismertebb márka talán a Sió, amely 1977 óta stabil helyen van a piacon. Anno két deciliteres alumíniumtasakba csomagolták a gyümölcsleveket, évi tízmilliós forgalommal. A nyolcvanas években már üveges változat is kapható volt, valamint idővel szélesítették a palettát: 1993-ban jelent meg a Hohes C, 1996-ban pedig a 100%-os kategória. A vállalat központja ma is Siófok határában található, egy több száz hektáros őszibarack- és sárgabarack-ültetvény mellett. A kínálat hatalmas, néha már-már túl nagy – a paradicsomlé frissítőként való fogyasztásával például sosem fogok tudni megbarátkozni. Aki mást kóstolna, annak is van alternatíva: az elmúlt években új szereplők bukkantak a piacon, például a Dér Juice vagy a Funky Forest, amelyek hazai alapanyagokból, természetesen, például hidegpréses technikával hozzák ki a természet ajándékaiból a lehető legtöbbet.

Mindez szép és jó, de valljuk be, néha mindannyian jobban vágyunk a pezsdítő(bb) élményre. Az üdítőitalok kínálata gyakorlatilag végtelen, akár globális márkákra, akár hazai változatokra gondolunk. A szocializmusban a vágyott jólét eléréséhez hozzátartoztak a nyugati termékek vagy ezek híján azok pontos másolatai. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy termékért cserébe megvásároltuk a külföldi gyártósorokat, receptet és licencet, amelyek aztán évekkel később, a törlesztés végén magyar tulajdonba kerültek. A Coca-Cola és a Pepsi például először sűrítményként került az országba a hatvanas években, itthon pedig hozzáadták a többi összetevőt: üveget, vizet, szénsavat – elsősorban külföldi, szállodai vendégek részére. Ez egyébként nehezebb volt, mint amilyennek hangzik, mivel az akkor felelős Kecskeméti Üveggyár gyakran nem bírta a tempót. Mégis, Quick, Vital Cola, Sztár és még sok változat gördült le a szalagról és került ki a régió polcaira. Persze minden országnak megvolt a saját kedvence, például a Kofola, ami a cseh és a szlovák piacon népszerű: 14 féle természetes alapanyagból készül, összetevői között többek között alma-, meggy- és ribizlikivonat, valamint cukor, karamell és különféle gyógynövények szerepelnek. Még a hatvanas években találták ki receptjét, amikor a kávégyártásból fennmaradó koffeinnek kerestek új felhasználási célt.

És ki ne ismerné a Traubit, a Márkát vagy a Bambit? Ezek minden bolt, közért, kocsma polcán megtalálhatók voltak. A valódi mustból készült Traubisodát 1971-ben mutatták be és kifejezetten magas minőségűnek számított a nagy gyümölcstartalom miatt, azonban ez után licencdíjat kellett fizetni az osztrák Lenz Moser cégének. A nagy sikernek köszönhetpen sürgőssé vált egy valóban magyar márka létrehozása, ami kevésbé terheli a gazdaságot. A név kötelez – ez lett Márka, amelyet a Borgazdasági Vállalatok Trösztje indított el. A nagy sikert követően a 2000-es években újult meg három-négy új ízesítéssel, ami a törzsfogyasztók és a kíváncsi fiatalság figyelmét egyaránt elnyerte.

A Bambi kicsit más történet, hiszen korábban debütált – először 1947-ben palackozták narancsízben, amit később puncs és erdei gyümölcs is követett. Mindenki imádta társadalmi osztálytól függetlenül, főleg, hogy popkulturális nyomot is hagyott Kovács Eszti 1959-es dalában: „Jaj úgy élvezem én a strandot, / Ottan annyi a szép és jó, / Annyi vicceset látok, hallok, / És még Bambi is kapható!” Bár az a hír járta, hogy hanyatlását az okozta, hogy a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat elkezdett Pepsit palackozni és az lesöpörte a piacról, ennél egyszerűbb dolog történt: a hetvenes évekre kiment a divatból, ráadásul állítólag néha kátrányíze volt (amit a lejáró szavatosságú narancsolaj okozott – a szerk.). Ezért ért mindenkit robbanásként a hír, hogy a márka visszatér: jelenleg természetes összetevőkből, tiszta forrásvízből áll és hétnapos fermentálási eljárással készül négy ízben, egyfajta craft italként. A modern, élettel teli arculat könnyedén elcsavarja a fejünket, ezért örömteli, hogy még több hazai márkából választhatunk: talán idén nyáron érdemes próbát tenni a Balatonic-kal és a Tikkadt Szöcskével is.

Fotók: Sebestyén László | Web | Facebook | Instagram

Forrás: Hogyan Készül, Magyar Narancs, G7, Forbes, Sóbors, Index, Food&Wine

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük