fbpx
Nyomj Entert

Büfé #5 – Hűtött tejtermékek

Reggelire, uzsonnára vagy nassolnivalónak – a tejes, túrós finomságok évtizedek óta a magyar hűtőszekrények örökös tartalmát képezik. Kockasajttól a zacskós kakaóig mindenki megtalálja a kedvencét, látogass el hát ötödik alkalommal is a Büfébe!

Bár a gasztronómia rohamtempóban változik és a világ konyháinak egzotikus hozzávalói karnyújtásnyi távolságra kerültek tőlünk, mégis máshogy dobban a szívünk, ha hazai recepteket és alapanyagokat veszünk górcső alá. Gondoljunk csak a krémtúróra vagy a tejbegrízre – ezek nem pusztán a gyerekkor ízeit idéző kedvencek, de méltó módon emelik ki azokat a tejtermékeket, amelyekben a kelet-európai országok mindig is erősek voltak. A magyar tejipar produktumai ugyanis nem összetéveszthetők és nehezen helyettesíthetők mással – tudja ezt mindenki, aki cottage cheese-ből próbált meg valaha túrógombócot készíteni.

Pedig a tejtermékek iránti rajongás nem volt belénk kódolva, sőt. Mivel a tejet olcsó és magas tápanyagtartalmú italnak tartották, iskolatejprogramról és a gyermekek tejfogyasztásának növeléséről már a világháborúk idejéből is maradtak feljegyzések. Ennek ellenére a tej különösebben nem volt népszerű. Csak a hatvanas-hetvenes években kezdett el fokozódni az iránta való rajongás, amikor – köszönhetően az Európai Gazdasági Közösség embargójának – nem vihettünk ki tejet a nyugati országokba, így évi közel egymilliárd liternyi feleslegünk gyűlt össze. Ugyanekkor mutatták be a polipack csomagolású, azaz zacskós tejet, majd később a kakaót is, amely könnyebb szállíthatóságot és nagyobb élelmiszerbiztonságot garantált, bár otthoni használata elég körülményes volt. (Erre Ernyey Gyula és Gollob József dolgozott ki megoldást a műanyag tejkiöntő megtervezésével, melyről itt írtunk – a szerk.)

A fogyasztók motiválására született az ötlet: tej alapú desszerteket kell gyártani. Az első slágertermék a joghurthab volt, amelynek receptjét és gyártási technológiáját a Gervais-Danone vállalatcsoporttól szerezte meg a Budapesti Tejipari Vállalat – a citromos, epres, zöldalmás és málnás változatokból a nyolcvanas évekre már évi ötvenmillió dobozzal készítettek. Szinte ezzel egy időben jelent meg a krémtúró is klasszikus szögletes, lapos dobozban, vaníliás ízben. Később felbukkant a mazsolás, sőt, füstölt sajtos, hagymás-paprikás, paradicsompürés és tormás verzió is, a hetvenes évekre pedig robbanásszerűen nőttek az eladások nem csak az országban, de a régióban is: a krémtúró a lengyel gyerekek kedvence is volt Serek homogenizowany néven.

És ha már túró… Ha megkérdezünk egy külföldön élő magyart, hogy melyik hazai termék az, ami iránt a legerősebb nosztalgiát érzi, jó eséllyel a Túró Rudit fogja említeni. Mert legyünk őszinték: kevés olyan honfitársunk van, aki nem rajong a túrós desszertért, és bár a recept sokat változott megszületése óta, népszerűsége mindmáig töretlen. Pedig nem is mi találtuk ki – még 1954-ben utaztak a Magyar Tejipari Kutató Intézet (MTKI) munkatársai a Szovjetunióba, hogy tanulmányozzák az ottani tejipart. Itt találkoztak a глазированный сырок-kal (ejtsd: glazirovannij szürok), ami cukrozott túróvaj és zsír keverékéből készített, csokis, kerek édesség volt. Hazatérve több mint tíz évig kísérleteztek a receptúrával, míg bemutathatták a Túró Rudit – a köz nagy megbotránkozására, hiszen a név hallatán sokan obszcén asszociációkra gondoltak.

A név Klein Sándortól, a BME oktatójától eredt, aki hallgatóival a pöttyös arculatot és a bevezető reklámkampányt tervezte. Az erkölcstelennek titulált név olyannyira nem nyerte el a politika tetszését, hogy a nyomtatott sajtóban gyakorlatilag meg sem jelenhetett, amitől természetesen, ahogy lenni szokott, szájhagyomány útján csak még népszerűbb lett. Budapesten, majd Mátészalkán készült a termék a hatvanas évek végétől, rövid szavatossági idővel, a mainál savanykásabb, kevésbé édes, natúr ízzel. A kilencvenes években már óriás változatban, sőt, ízesítve (eper, barack, mogyorós) is kapható volt, a tendencia pedig azóta sem állt meg. A Pöttyös évről évre jön ki friss, akár a közönség által megszavazott változatokkal, mint a szatmári szilvalekváros, gesztenyés, almás-fahéjas vagy sós karamellás, de új termékek is debütálnak időről-időre: ilyen volt a Pöttyös Pont2, majd később a Guru, a Tejsüti, a Kakaós tej, illetve a Fitt termékcsalád. Sokan azonban hiányolják a régi ízeket – nekik kedvez a Cserpes márka citrusos beütésű Trudija vagy a gegként is értelmezhető Kockás, amely 2009 óta létezik a piacon és etyeki túróból, valamint a Szerencsi Csokigyár csokoládéjából készül.

A túró-csoki párosánál már csak a csoki-sajt kombinációja rendhagyóbb, de ez sem áll távol a magyar gasztronómiától. 1967-ben debütált a csokis mesesajt, amit ma már csak hírből ismerünk – a csokoládés ömlesztett sajt születéséről sok legenda kering, egyesek szerint a véletlen műve, mások szerint a Kádár-korszak rossz vicce: aki kóstolta, egyetért abban, hogy annyira rossz volt, hogy már azért szerették. Az ömlesztett sajtok egyébként is kifejezetten népszerűek voltak: háromféle verzióban lehetett megvásárolni azokat, tubusban, tömlőben és kördobozban. A tubusos termékek, például a Boci krémsajt, a drágább kategóriába tartoztak, cserében a tömlős Camping és Víkend sajtot nehezebb volt megbontani úgy, hogy ne repedjen ki a csomagolás.

Az ugyanakkor vitathatatlan, hogy a termékfajta koronázatlan királya akkor és azóta is a Medve. A kördobozos, porciónként csomagolt sajt ötlete a francia Léon Beltől ered, aki a La vache qui rit (ejtsd: lá vás ki ri), azaz a nevető tehén márkáját alapította meg. Itthon a második világháború idején honosította meg a svájci Stauffer Frigyes a kockasajtot (a köznyelv hívta így, mert rosszabb minőségben négyzetes formájú sajtok is kaphatók voltak korábban – a szerk.), a dobozra pedig a szülőhazáját idéző medve került. A zajos sikert követően még külföldre is jelentős mennyiséget exportált a gyár, mígnem az ötvenes évekre államosították. Bár a Medve nevet nem használhatták, megjelent helyette a Mackó, amely hasonló recept szerint készült.

És hogy miért szerettük annyira? Praktikus volt, hiszen sokáig elállt, könnyű volt szállítani, lehetett kenni, de akár harapva is enni, édeskés íze és sokoldalúsága sokak kedvencévé tette. A magyar lelemény bizonyított, a kockasajtot krémlevesbe főztük és kirántottuk, ezért több ízváltozat felbukkanása után a cég a fogyasztók igényeinek engedve még panírozott és szeletelt verzióval is előrukkolt. És bár, mint tudjuk, semmi sem ugyanolyan, mint a régi szép időkben, ezek a termékek azért a mai napig a bevásárlókosarunkban landolnak, hogy ismerős és szerethető ízekkel adjanak pár gondtalan percet.

Fotók: Sebestyén László | Web | FacebookInstagram

Forrás: Cool.hu, Ibránytej, Origo, Sokszínű vidék, Tó-retró, Mindmegette.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük