CSŐ! | Megújult a FÜRDŐ neon

CSŐ! | Megújult a FÜRDŐ neon

Patkós Luca CSŐ! projektje, amelynek fő célja, megmenteni és megőrizni a budapesti neonokat az utókornak, nemrég új szakaszba lépett: a plakátvásárlásoknak köszönhetően elkészült az első felújított és mára újra fénylő felirat, a Kürt utca 4-es szám alatt található FÜRDŐ.

A CSŐ! tavaly év végén Hallgas Mihály neonrestaurátorral, a Decorlight cég tulajdonosával összefogva indulhatott el. Luca már a projekt debütálása előtt kiválasztott jó pár nem működő neonreklámot a városban, később aztán Mihállyal együtt felmérték a technikai paramétereket, és persze azt is, körülbelül milyen költséggel számolhatnak majd a felújítás során.

A mind nagyon klassz és ráadásul foszforeszkáló plakátok szerencsére olyan nagy sikernek örvendenek, hogy a befolyt összegekből nemrég el is készülhetett a CSŐ! első felújított neonreklámja, a Kürt utca 4-es szám alatt található – az épületben működő egykori tisztasági fürdőt hirdető – FÜRDŐ.

Fotó: Brzo Péter
„Nagyjából egy-másfél hónapig dolgoztunk a felújításon, ami leginkább a különböző feladatok, emberek munkájának összehangolása miatt tartott ennyi ideig. Először felmértük a neon állapotát, leszereltük a hibás darabokat, ezeket Misi a műhelyében újrahajlította, és feltöltöttte gázzal. Végül pedig felszereltük a javított darabokat, és letisztítottuk az egész berendezést. A „D” és „Ü” betűk el voltak törve, a hullámvonal és az „F” megmaradt egy darabban, de nem világítottak, tehát azokat is cserélni kellett” – mesélte el Luca.
Fotók: Laufer Ferenc

Az 1970-es évekből származó FÜRDŐ neon – a betűk habszivacs alapjából, illetve az elektródák típusából következtetve – a ‘90-es években már átesett egy felújításon, és most újabb 20-30 év elteltével, megint teljes pompájában világít.

„A felújítás során, az arra járók közül sokan érdeklődtek, nosztalgiáztak a neonokról. Amikor pedig az egyik este fotóztuk a már elkészült feliratot, egy itt élő amerikai filmrendező sétált épp arra, és a neon kapcsán el is kezdtünk vele beszélgetni. Szóval szerintem mindenkinek megakad a szeme rajta, aki estefelé arra jár” – jegyezte meg Luca.
Fotó: Patkós Luca
Fotó: Brzo Péter

A következő, felújításra váró neon az Üllői úti Látszerész lenne, de a jelenlegi, vírus okozta helyzetben a CSŐ! projekt ezen része egyelőre leállt. Az eddigi plakátokat továbbra is meg lehet online vásárolni (ahogy ezt a „Támogasd a magyar designt!” cikkünkben már ajánlottuk – a szerk.), és Luca közben tervezi az újabb darabokat is. De addig is nézzétek meg a „karantén inspirálta” CSŐ!-fotókat:

CSŐ! Web | Facebook | Instagram

továbbiak
#Staythefuckhome | Online bár nyílt Szentpéterváron
community

#Staythefuckhome | Online bár nyílt Szentpéterváron

Szentpéterváron nyílt meg az első kizárólag online elérhető bár, ami az extrovertáltabb izoláltaknak ad lehetőséget egy hideg sör jó társaságban való elfogyasztására. Vagy csak simán arra, hogy társaságban lehessünk. Egy orosz kreatív ügynökség, a Shishki Collectiv [https://ru.shishki.co/]e hozta létre a Stay the Fuck Home bar [https:
„A dia nagyon izgalmas objekt” | Found Photos Addiction
east

„A dia nagyon izgalmas objekt” | Found Photos Addiction

Sokszor a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb definiálni. A talált fénykép is ilyen. A mindennapok eseményeit, hétköznapi tárgyakat, családi nyaralásokat megörökítő felvételek még akkor is ismerősek lehetnek számunkra, ha nem mi készítettük őket, vagy ha nem épp mi voltunk azok, akik a fényképezőgép keresőjébe kerültünk. A jelenséget a Fortepan óta jól
Kreatívok karanténban | A HYPE szerkesztői ajánlják - Napi rutin
news

Kreatívok karanténban | A HYPE szerkesztői ajánlják - Napi rutin

A HYPE szerkesztősége is home office módra kapcsolt. És bár tőlünk nem feltétlen idegen ez a létforma, a szokásos irodai bandázásokat (közös kávézások és ebédek) visszasírjuk. S hogy mit csinálunk mi, szerkesztőségi tagok otthon a négy fal között? Firkálgatunk, edzünk, virágokat locsolgatunk, zenét hallgatunk. A szerkesztőség tagjaihoz most ezt a