Plasztikázott Törpilla Brüsszelben tetszeleg, Csubakka a busójáráson haverkodik, szegény Mikrobit meg elrabolták a jawák – az anonimitását élvező magyar street artist, 0036MARK retró mesefigurákat visz ki az utcára, az egyik alkotását pedig még Florence Pugh is megosztotta.
Miért pont a retró mesék világát viszed a falakra? Melyik volt gyerekként a kedvenced?
Ez csak részben volt tudatos választás, és jóval kevesebb mesét néztem gyerekként, mint ahogy arra a műveimből következtetni lehetne. Miután leálltam a graffitivel, keresni kezdtem, hogy mi az, amit az utcára szeretnék vinni. A listámon ilyen tételek szerepeltek, hogy közérthető, magyar, nemzetközi, popkult, vizuális humor, személyes emlék/élmény. A retró mesék popkultúrával való keverése fedte le leginkább az elképzeléseimet. Sajnos cserébe vagy tizenöt évet vártam, mire a múzsa homlokon csókolt, és megjött a megfelelő ötlet.
Mikor váltál street artisttá? A civil szakmádnak van valami köze a vizualitáshoz vagy a művészethez?
A tiszavirág életű graffitis korszakom 2004 körül zárult le, de kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy ne csak grafikákban gondolkodjak, hanem egy esetleges utcai megvalósítás is mindig ott motoszkáljon a háttérben. Azért időközben volt pár projektem, de kevés volt kiemelkedő, és végül 2018 végén tértem vissza a falakhoz. A szakmámnak egyébként zéró köze van a művészethez, és a munkám is csak nyomokban tartalmaz vizualitást. Szerencsére pont annyit, hogy még nem megy a street art rovására. Ha hivatásos pixeltologató lennék, akkor nem hiszem, hogy a napi munka mellett még lenne kedvem rajzolgatni, csak úgy, a magam szórakoztatására. Nem is szeretném keverni a kettőt, mert gyanítom, amint a megélhetésem múlna a művészeten, már nem szenvedélyként élném meg, hanem párizsis zsömléket és befizetetlen villanyszámlákat látnék a lelki szemem előtt.
Az egyik posztodban említed, hogy egy Törpamela rajzot még Brüsszelbe is magaddal vittél. Budapesten kívül hol láthatunk 0036mark alkotásokat?
Sőt, Törpamelát kimondottan a brüsszeli útra készítettem, de persze nem ez a jellemző, viszont ha utazom, mindig viszek magammal a műveimből egy adaggal. Mivel papíralapú alkotásokról beszélünk, így maximum 1-2 év alatt teljesen lekopnak. Külföldön utoljára Lisszabonban, itthon pedig talán Pécsett ragasztottam, amelyekből még esélyes, hogy látható pár a falakon.
A street art műfaja megköveteli az anonimitást, hiszen többnyire illegális helyeken alkotsz. Egy idő után viszont nem vágynál arra, hogy személyesen is megismerjenek és elismerjenek?
Az anonimitásnak megvan a maga varázsa. Egyrészt hagyja a művet érvényesülni anélkül, hogy a művész személye bezavarna. Másrészt, ha az ember nem tud alkotót kötni az alkotásokhoz, akkor idealizál magának egyet. Feldíszíti azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a személyes preferenciája és a képzelete diktál. Szerintem amint egy valós embert lehet párosítani a művekhez, úgy ez a varázs picit elveszik, és lehetek én akármilyen jó fej, úgysem tudok versenyezni a személyre szabott eszményképpel. Persze én is ugyanúgy vágyom az elismerésre, mint bárki más, de a személyes ismertséget igyekszem egy szűkebb körre redukálni, az elismeréseket pedig online begyűjteni. És az sem mellékes, hogy nem szívesen látnám viszont az arcom a rendőrség honlapján! Bár magam sem tudom eldönteni, milyen büntetőkategóriába esik, amit csinálok, ha Kolodko megfúrhatja a rakpartot, a Kétfarkúakat megbírságolják, ha színesre festik a repedéseket az aszfalton, én pedig papírt ragasztok a falakra.
Melyik az a rajzod, amely a legnagyobb visszhangot váltotta ki?
Ha lájkokban akarnám lemérni, akkor a Midsommar / Dzsungel könyve mashup, mert a film főszereplője, Florence Pugh is megosztotta az Instagramján, így rajta keresztül egy halom kedvelés érkezett. Önerőből az egyik favorit az AntallTales, mert az eltalált egy egész generációt, de jót ment a Doktor Bubó és Ursula oltárkép az orvosi rendelő falán, és az is nagyon jólesett, amikor Mucsi Zoltán megosztotta a Mekk Elek / Feketeország – villanyszerelés művet.
Tavaly már egy kiállításon is szerepeltél, tervezel a közeljövőben újra „lejönni a falról”?
Idén is lesz megjelenésem az utcákon kívül, és biztosan lesz egy egyéni kiállításom is, amit nagyon várok, ugyanakkor nagyon félek is tőle, mivel az utcai művészeteknek megvan az a sajátossága, hogy amint beviszed egy kiállítótérbe, onnantól veszít a relevanciájából. Elismerő az utcán kívül is megjelenni, ugyanakkor, ha degradálni szeretném, amit csinálok, akkor ezek csak humoros párosítások, amiket egy galéria falán magas művészetként prezentálni komoly kihívás. Szóval egyszerre tölt el büszkeséggel és félelemmel, ha a négy fal között kell megjelennem. Mindenesetre már körvonalazódik bennem pár ötlet, és bízom benne, hogy a közönségnél is működni fognak.
Jelesre vizsgáztak a csehek és lengyelek?
Hogyan látják a háborút a világ távolabbi részein?
