A SIRHA keretein belül megrendezett Bocuse d’Or a világ legrangosabb szakácsversenye és nemzetközi gasztronómiai találkozója, amelynek lyoni döntőjén a magyar csapat a harmadik helyezést érte el.
A Bocuse d’Orra a világ huszonnégy országából érkeztek csapatok, a mezőny évről évre egyre erősebb. Ahogy minden alkalommal, úgy most is rendkívüli tempót diktáltak a skandináv országok – Dánia lett az első, Norvégia a második –, és a mezőnybe visszatért a 2017-es győztes USA is.
A magyar csapat élén Dalnoki Bence állt, a két Michelin-csillagos Stand sous chefje, commis-ként Nyikos Patrik segítette a munkáját, a coach szerepében pedig Széll Tamás, a legnagyobb Bocuse d’Or múlttal rendelkező séf szerepelt. A csapatot a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Hamvas Zoltán képviselte a kóstolózsűriben.
„Hatalmas mérföldkő ez nemcsak a magyar Bocuse d’Or versenyzés, de az egész magyar gasztronómia történetében. Sok-sok év tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van az eredmény mögött. Ez a bronzszobor újabb bizonyíték, hogy Magyarországnak ott van a helye a világ gasztrotérképén” – mondta el Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/_NEF4371.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/_NEF4542.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/_NEF4438.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/_NEF4783.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/_NEF4819.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/_NEF5003.jpg)
A képeket Fekete Antonio készítette, akit korábban mi is bemutattunk.
Forrás: Sajtóközlemény
![Nehéz nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról – interjú a posztszovjet örökségről](/content/images/size/w600/2023/01/lenin.jpeg)
Nehéz nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról – interjú a posztszovjet örökségről
![Művészi törékenység frontvonalban | Sofika Ceramics](/content/images/size/w600/2023/01/K-perny-fot--2023-01-20---1.21.03-2.png)
Művészi törékenység frontvonalban | Sofika Ceramics
![Budapest a művészek szemével | TOP 5](/content/images/size/w600/2023/01/12-3.jpg)