Ha a százéves társasházak mesélni tudnának | TOP 5

Ha a százéves társasházak mesélni tudnának | TOP 5

A múlt századokban épült társasházakban van valami egészen sejtelmes – nemcsak megjelenésükből adódóan, hanem történelmi múltjuk miatt is. Méltóságteljesen kiállták ugyanis a háborúk veszedelmeit, miközben rengeteg személyes történet szemtanúinak is mondhatják magukat. Most olyan 19. és 20. századi régiós társasházakból készítettünk válogatást, melyek korukat meghaladták, városuk nevezetességévé váltak vagy fontos találkozók helyszínéül szolgáltak.


Dugattyús-ház | Budapest, Magyarország

A “Dugattyús-ház” becenévre is hallgató luxusbérház Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervei alapján épült 1938-ban. A Margit körúti társasház igazi budapesti kuriózum: az üvegcsőben közlekedő liften kívül az épület előremutató szellemisége is figyelemre méltó.

Fotók: Budapest100

Brauer-ház | Bécs, Ausztria

A fantasztikus realizmus stílusában megvalósult művészeti tervezés Arik Brauer nevéhez köthető, a kivitelező építész Peter Pelikan volt. Az 1991 és 1994 között épült bécsi lakóház falán található jelenetek a harmóniáért folytatott küzdelmet ábrázolják, csempére égetett festmények formájában.

Fotók: Bwag

Foksal 13/15 | Varsó, Lengyelország

A Foksal utca a kezdetek óta az elit lakhelyének számított Varsóban, a két világháború közti időszakban pedig a fővárosi arisztokraták kedvenc találkozóhelyévé vált. 1895 és 1898 között az utca 13. és 15. száma alatt két fényűző bérház épült, Artur Otton Spitzbarth építész tervei alapján – a neves kézművesek és művészek alkotásai által díszített házakban elismert festők, költők, háborús hősök, miniszterek és szenátorok is laktak.

Fotók: Foksal 13/15

Myslíkova 22 | Prága, Csehország

Az 1907-ben épült szecessziós prágai sarokház építészének František Jiskra mondhatja magát. Az épületet 2014-ben teljesen felújították, ma hotel működik falai között – mely a történelmi helyszínt modern berendezéssel vegyíti.

Fotók: HRS, Trip

Ház macskákkal | Kijev, Ukrajna

Az ugyancsak szecessziós lakóház nevét a homlokzatán található macskamotívumokról kapta, de baglyokat és kimérákat is felfedezhetünk rajta. 1909-ben készült el Volodimir Bessmertnyij építész tervei alapján Fedir Jahimovszkij ezredes számára a díszes társasház – melyben az Ukrán Tudományos Akadémia társalapítója, Stephen Timoshenko professzor is élt.

Fotók: Martofliak, Wildcatjane

Forrás: Budapest100, Foksal 13/15

továbbiak
Ahol kétszer is felkel a nap: hamarosan indul a Double Rise fesztivál!
east

Ahol kétszer is felkel a nap: hamarosan indul a Double Rise fesztivál!

Koncertek, színházi előadások, irodalmi és népzenei programok egy helyen: a Double Rise fesztivált augusztus 11-13. között immár hatodik alkalommal rendezik meg Torockón. Az esemény részleteiről és annak háttértörténetéről Gondi Mátyás Lajos fesztiváligazgatóval beszélgettünk. Kolozsvártól ötven kilométerre, a Székelykő hármas csúcsa alatt fekvő Torockó a legnyugatibb székely település, ahol az év
Örök retró bútorok | TOP 5
east

Örök retró bútorok | TOP 5

A retró bútorok, vagyis a huszadik század ikonikus szobaberendezései talán sosem mentek ki igazán a divatból: ezt az is igazolja, hogy a mai napig találkozhatunk olyan márkákkal, mint a Daken Studio vagy a Made in Yugoslavia, amelyek a modern igényekre csatornázzák át a hatvanas és a nyolcvanas évek stílusát. Mai
Paneltömbökbe zárva | Michal Zahornacky
art

Paneltömbökbe zárva | Michal Zahornacky

Szabályos tömbök pasztellárnyalatokban és szokatlan, sűrű kompozíciókban: a szlovák fotóművész, Michal Zahornacky a bezártság érzetét ültette át egy új dimenzióba. Michal Zahornacky tíz évvel ezelőtt kezdett el érdeklődni a fotográfia, mint a művészi önkifejezés eszköze iránt: egy olyan médiumként tekint rá, amelynek segítségével különböző, elképzelt világokat tud megalkotni. „Nagyon szeretem