Itt a NASA új űrruhája!

Itt a NASA új űrruhája!

Az újgenerációs űrruha első prototípusát a következő holdra szálláshoz fejlesztették ki.


Bill Nelson, a NASA vezetője szerint az új űrruhák „minden eddiginél több ember számára nyitnak lehetőséget a Hold felfedezésére és tudományos kutatására”. A ruhák áramvonalasabbak és rugalmasabbak, mint a korábbiak, nagyobb mozgástartományt és jobb illeszkedést biztosítanak. Úgy tervezték, hogy a potenciális viselők széles körének, az amerikai férfi és női lakosság legalább kilencven százalékának megfeleljenek.

Az Apollo holdprogram utódja, az Artemisz expedíció során a tervek szerint eljutnak a Hold déli pólusához, illetve ez lesz az első alkalom, hogy egy nő fog a Holdon járni. A NASA ígérete szerint az elkövetkezendő küldetéseken az első színes bőrű ember is a Holdra léphet.

Forrás: theguardian.com

továbbiak
Ma hirdetik ki az Európai Év Fája nyertesét
lifestlye

Ma hirdetik ki az Európai Év Fája nyertesét

Az Európai Év Fája versenyen 2011 óta keresik a legérdekesebb történettel rendelkező európai fákat. A 2023-as nyertest ma, március 21-én hirdetik ki. Az Európai Év Fája versenyt, amelyet a népszerű cseh Év Fája verseny inspirált, 2011 óta rendezik meg minden évben. A döntő a nemzeti fordulók győzteseiből áll. A tizenhat
Siker, pénz, csillogás máshogy: a de-influencing jelenségről
business

Siker, pénz, csillogás máshogy: a de-influencing jelenségről

Kis lépés a túlfogyasztás ellen, nagy lépés az influenszer-kultúrának! Az influenszer-jelenséget mostanra mindenki ismeri, és általában meg is van róla a véleménye: sokan kárhoztatják a sokkövetős, különböző termékeket reklámozó véleményvezéreket, amiért látszólag könnyű úton jutnak látszólag jelentős vagyonhoz, míg vannak, akik ennél megengedőbbek, és belátják, hogy a világ változik, és
Tudod mire használod pontosan az emojikat? Megmutatjuk!
lifestyle

Tudod mire használod pontosan az emojikat? Megmutatjuk!

Szavak nélküli érzelmeinket, esetleg mimikánkat hordozzák az emojik? Elmondható, hogy a világon alig létezik ma már olyan ember, aki nem használja önkifejezésre a hangulatjelek széles tárházát. Az emojik alapvetően weboldalakon és elektronikus üzenetküldésben használt piktogramok és hangulatjelek. A mintegy ezer szabványosított karakter többek között érzelmek, tárgyak, helyek, állatok vagy időjárási