fbpx
Nyomj Entert

Kerámia, most!

Milyen trendek figyelhetők meg napjainkban a kerámiatervezés területén? Mire érdemes figyelnünk, mikor designmárkától vásárolunk tálat, tányért vagy egyéb más kerámiatárgyat? Mennyire hihetünk az Instagramon látott „etetős” képeknek? A retró tárgyak reneszánszáról, a hobbikeramikusok megjelenéséről, a szakmabeliek piaci lehetőségeiről és még sok minden másról Novák Piroskát, az Iparművészeti Múzeum muzeológusát, design- és művészetteoretikust kérdeztük.

Csapjunk is bele! Piroska, segítenél nekünk letapogatni: ma, 2021-ben milyen trendek figyelhetők meg a kerámia területén?

A kerámiaművesség és a kerámiaművészet területe mindig is rendkívül színes, sokféle és szerteágazó volt. A kerámiaanyagok felhasználásának diverzitásából következően ez a változatosság napjainkban is jelen van. E hatalmas területet áttekinteni és a meghatározó irányokat detektálni már jóval nehezebb feladat. Ezért is szerencsés, hogy idén sokévnyi szünet után újra megrendezték a nagy hagyományokkal bíró Országos Kerámiaművészeti Biennálét Pécsett, amely friss képet adott a hazai helyzetről.[1] A seregszemlére döntő többségben autonóm, azaz képzőművészeti indíttatású művekkel pályáztak, a díjazott alkotások pedig kizárólag e műfajból kerültek ki. Persze jelen voltak a design ernyőfogalma alá sorolható, gyakorlati-használati funkciójú tárgyak is, bár jóval kisebb számban. Sajnos a frissen indított diák kategóriában is kevesen indultak. Ami pedig meglepett, hogy a nyílt pályázati felhívás ellenére az autodidakta keramikusok egyre népesebb köréből nem vállalták a szakmai megmérettetést.

Néma Júlia: Csésze, porcelán, művészmáz és természetes hamumáz, fatüzes égetés

A díjazott alkotók közül sokan használják a magas hőmérsékletű, hagyományos fatüzeléses égetéstechnikát, amelynek hosszú évek óta nagy a felfutása. A fatüzes kerámiatárgyak – melyek megjelenése a légies szeladonmázaktól a rusztikus, természetes hamumázakig terjedhet a keramikus és a tűz intenciója szerint – esztétikai elfogadása is egyre szélesebb körű. Ezt az irányt sokan japonizáló stílusúnak bélyegzik, holott a legtöbb, a technikát használó alkotó igyekszik saját karaktert adni tárgyainak, mert jól tudják, hogy az euroatlanti kultúra csupán felületesen ismerheti meg a kelet-ázsiai esztétikát, hiába tanuljuk meg a wabi-sabi, kintsugi vagy chado jelentését. A fatüzes égetési technika a legmagasabb fokú szakmai tudást és tapasztalatot igényli.

Lantos Timi csészéje és tányérja, Kemény Péter teáscsészéje, különböző kőcserép masszák, tenmoku máz, természetes hamumáz, kézi festés, fatüzes égetés

Ennek pontosan az ellentéte az autodidakta, jellemzően alacsony hőfokú alapanyagokkal, saját mázak helyett katalógusból rendelt, kész mázakkal dolgozó alkotók csoportja, akik főként lakberendezési céllal készítenek dísztárgyakat. Munkáik sokszor vállaltan aszimmetrikusak, esetlenek, hangsúlyosan szabálytalan kézi formázásuk a korongozótudás és a szakmai ismeretek hiányát leplezi vagy ellenpontozza az egyediség álarcával. Ezt az irányt – jobb híján – autodidakta vagy naiv kerámiának hívhatjuk. A naiv keramikusok munkáinak technikai színvonala alulmarad szakképzett társaik mellett, ugyanakkor a márkaépítésben, kommunikációban és önmenedzselésben sikeresebbek.

A két nagy csapás mellett van egy szűkebb ösvény is, a formatervezett, design szemléletű kerámiáé, ahol az alkotó designer és keramikus (designer-maker) egyben. Az ő termékeik már nagyobb szériában készülnek, használati- és dísztárgyak, ékszerek, lakberendezési tárgyak vegyesen: megrendelésre vagy alapos megfigyelés és elemzés útján egy-egy jól megválasztott réspiacra.

Botos Balázs: SpRing, Simple és Iceland gyűrűk, masszájában színezett porcelán

Nagy hiány van viszont a magyar kerámiakultúra hagyományait érdemben megújító, a tradíciót akár a humor eszközével feldolgozó tárgyakból (lásd a minőségi szuvenírek, mint állandó állatorvosi ló esetét), valamint a szociálisan érzékeny és a fenntarthatóságot szolgáló kerámiatárgyakból és projektekből is.

Szuvenír Japánból: kerámiacsésze és csomagolása
Szuvenír Dél-Koreából: Hold alakú edény (Moon Jar) és csomagolása

Jó néhány éve dübörög már a gasztroforradalom, s ez a szerencsés fordulat sok esetben azzal kapcsolatosan is felnyitotta a vendéglátóhelyek tulajdonosainak szemét, hogy hazai tervezővel készíttessék el az adott bisztró, fine dining étterem vagy akár teázó készletét. Mennyivel ad többet egy ilyen készlet, illetve milyen hazai alkotókat ismerhetünk ebből a szegmensből?

A gourmet- és csúcsgasztronómia alapelveivel valóban összecseng, ha az adott étterem nem a piacon elérhető vendéglátóipari készletek közül választ, hanem a hely számára terveztet egyedi edénycsaládot, amelynek karakteres tárgyai hozzátesznek ahhoz a komplex íz- és esztétikai élményhez, amit egy exkluzív, szezonális menüsor elfogyasztása kínál. Hazánkban az egyik első ilyen kooperáció vendéglő és keramikus között az Olimpia és Néma Júlia együttműködése volt 2010 és 2012 között. Júlia fatüzes égetéstechnikát használt; vortexének hulláma ma is erős, nem csupán éttermek, hanem teázók, kávézók, cukrászdák, sőt magánszemélyek, családok is igénylik a kizárólag számukra készült, fatüzes edényeket. A technika jellemzői, azaz a tűz, a hő és a hamu játéka, az irányított véletlenszerűség, az, hogy minden egyes tárgy egyedi és megismételhetetlen lesz, kifejezetten kedvelt vonás a séfek körében, akik ráuntak a hófehér porcelántányérra, amely sokáig tiszta vászonként szolgált ételkreációiknak. Az ipari előállításban rejlő előnyök, mint az utángyárthatóság, a költséghatékonyság, az időtállóság, a mosogatógép-kompatibilitás, a rakásolhatóság, mind háttérbe szorultak a gourmet gasztronómiában. Ugyanakkor itt is vannak olyan szabályok, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni: ilyen a tömörre égetett masszák és food-safe mázak használata, mivel az olyan látványos mázak, mint a kristálymáz, a lítium tartalmú vagy lüszteres mázak nem alkalmasak étkezési célú felhasználásra.

Konda Brigi: Reggeliző tál és kistányér, masszájában színezett félporcelán
Kontor Enikő: Kínálótál, kőcserép intarziatechnikával és szeladonmázzal, kisvázák és csésze, porcelán különböző mázakkal, fatüzes és elektromos égetés

Néma Júlia mellett említeném Ruzicska Tündét, Szabó Ádám Csabát, Kontor Enikőt, Fehér Esztert, Botos Balázst vagy a CriminalCraft csoport néhány tagját, akik gyakran működnek együtt vendéglátóhelyekkel. Újabban a naiv keramikusok is erre a területre merészkednek. Ezért is fontos az a szabályozás, amit most vezettek be: a forgalomba hozott kerámiatárgyakon jelezni kell, hogy alkalmasak-e étkezési célokra vagy érintkezni fognak-e élelmiszerekkel. Nehogy megismétlődjön a hírhedt 1981-es veszprémi eset, amikor az Iparművészeti Vállalat által forgalmazott teáskannától két kislány ólommérgezést kapott.[2]

Az utóbbi időben egyre többen kezdenek bele a „kerámiázásba” – szándékosan használom ezt a kifejezést, ugyanis általában amatőr vagy más művészeti területről érkező alkotók adják a fejüket kerámiatárgyak készítésére. Mennyire tesz jót ez a fajta demokratizálódás ennek a mesterségnek? Milyen esetleges veszélyek rejlenek egy „etetős” Instagram kép mögött?

A demokratizálódás helytálló kifejezés onnan nézve, hogy bárki készíthet kerámiatárgyakat az alkotás öröméért, kikapcsolódásként vagy akár terápiás, készségfejlesztő céllal. Egyre több erre a szolgáltatásra szakosodott műhely nyílik, egyre könnyebb hozzájutni az alapanyagokhoz, alapfelszereléshez, és egyre többen vállalnak bérégetést is. A minőség felől nézve viszont nem beszélhetünk demokratizálódásról, hiszen ez egy szakma, a fazekasság mesterség, amit több éven keresztül tanulnak, akárcsak a kerámiatervezést az egyetemi képzésben. Az jó, ha egy kézműves szakma népszerű lesz, és újraindulnak a kerámiaszakkörök az iskolákban, amiket néhány éve költségcsökkentés címen megszüntettek, továbbá, ha többen jelentkeznek a minőségi képzőhelyekre. Viszont az kártékony, ha valaki egy-egy rövidke tanfolyam elvégzése után azt érzi, máris mesteremberré vált és árusítani kezdi a tárgyait, mondjuk a közösségi média segítségével. A vásárlóknak azt tudom javasolni, hogy ne dőljenek be az itt látott agyonfilterezett képeknek vagy a követők és a szívecskék számának. Nézzék meg élőben a tárgyat, tapintsák meg, emeljék fel, próbálják ki – ez az autopszia. És bátran kérdezzenek a keramikustól: milyen anyagból készült a tárgy; milyen hőfokon égették ki; érintkezhet-e savas elemekkel, teamécsessel; mennyire hőálló; mennyire lángálló; mosogatógép-álló-e a rajta lévő dekor – és így tovább.

Eva Pelechová: Mustáros poharat imitáló, porcelánnak mondott (valójában vitrokerámia) bögréje törött állapotban
SUSU keramika x Plantethics: Párologtató, fehér cserepű kőedénymassza, színesen festett, aranyozott

Nem szabad elmennünk amellett a tény mellett, hogy a korábban üzemelő kerámiagyárak nagy része megszűnt, illetve csak a legnagyobbak, a tradicionális stílust képviselő „nagy halak” maradtak meg, mint a Herendi vagy a Zsolnay. Kézenfekvőnek tűnhet tehát a kérdés: mihez kezd ma egy kerámiatervező a piacon?

Összetett a kérdésed, mert a történelmi előzményekig vezet vissza. A második világháború után a legtöbb hazai kerámia- és porcelángyárat, manufaktúrát államosították, majd központi irányítás alá vonták. Ez a központi szerv 1963-tól a Finomkerámiaipari Országos Vállalat (FOV), 1968-tól a Finomkerámiaipari Művek (FIM) lett, amely nyolc gyár tizenegy üzemét fogta össze. A centralizált irányítás mindenre kiterjedt, így a termékkínálatra is. Ez alól kivételt csupán a Herendi Porcelángyár élvezett, amely ekkor is jelentős külföldi exportot bonyolított, így megtarthatta kézműves hagyományait. A gyári termékek ellenpontjaként az Iparművészeti Vállalat és a Háziipari Szövetkezet egyedi, kisszériás tárgyai kínáltak alternatívát. A FIM 1982-ben megszűnt, ekkor derült ki, hogy a központi tervutasításos rendszer végig veszteséges volt és életben tartott olyan gyárakat, amelyek a tröszt nélkül nem élték túl a rendszerváltást. Csak a legnagyobbak maradtak talpon. A Herendi, a Zsolnay és a Hollóházi bárhol felismerhető termékkínálata óriási csapda, ami gátolja a valódi innovációt. Egy fiatal, frissen végzett kerámia- vagy porcelántervező nehezen alkalmazkodik a tradíciókban gyökerező kötöttségekhez. Részben ezért hiányzik ez a terület napjainkban. Mit kezdhet akkor egy friss diplomás keramikus magával és a tudásával? A MOME Kerámiatervezés mesterszakán, 2019-ben diplomázó Farkas Gabriella pontosan ezt a kérdést járta körül szakdolgozatában. Ő akkor már tagja volt egy fiatal keramikusokból álló csapatnak – jelenleg CriminalCraft néven –, akik közös helyen, közös elvek mentén, ám némiképp különböző célokkal és stílusban alkotnak, és megosztják egymás között azokat az egyre gyarapodó feladatokat, amiket ma egy tervezőnek vagy márkának vállalnia és vinnie kell. Ez például egy válasz a kérdésre és a helyzetre, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy ennek is voltak már előzményei a magyar kerámiakultúrában, gondolok itt a Terra és a DeForma csoportokra, akik a rendszerváltást követő bizonytalan években formálódtak, az előbbi az autonóm, utóbbi az alkalmazott területet képviselte hangos, a teljes szakmát felrázó sikerekkel.

Fehér Eszter – HUGI Ceramic Design: Kaspó, porcelán szeladonmázzal, fatüzes égetés

Vannak olyan keramikusok – művészek és tervezők egyaránt –, akik speciális, egyedi technikát fejlesztenek ki, amiről a munkájuk azonnal felismerhető. Ez a taktika hosszú távon hasonló veszélyt rejt magában, mint egy gyár esetében. A folyamatos megújulást segítheti a kísérletezés a masszákkal, mázakkal, technikákkal, vagy ha az alkotó váltogatja az autonóm és az alkalmazott területeken végzett munkáját. A már említett gasztroforradalom hullámára is fel lehet kapaszkodni, ha éppen nincs pandémia. Illetve a hagyományos ösztöndíjpályázatok és évente megrendezésre kerülő események mellett újabban a gyűjtők és galeristák figyelme is a kerámia felé fordul. Igaz, egyelőre ők inkább az autonóm művekre fókuszálnak.

Ismét (vagy még mindig) divatosak a retró kerámiatárgyak. Régebben ezeket csúnyácska, nem kívánatos tárgyaknak gondoltuk, ma pedig ismét reneszánszukat élik. Mi lehet ennek az oka?

Sokszor zavarba jövök a retró kifejezéstől, mert jellemzően nem szokták tovább definiálni, ahogy például az antik, a vintage és a századfordulós kifejezéseket sem. Ha az ötvenes, hatvanas és hetvenes években készült kerámiatárgyakat érted retró alatt, akkor valóban divatosak, egyrészt a történelmi előzmények miatt, amelyeket említettem, hiszen a legtöbb gyár már nem létezik, ezért tárgyaik ritkaságok. Másrészt az idősebb generációk számára nosztalgiát, azaz a megszépített múltat jelentik a jelenben, a fiatalabb generációk szemében pedig egzotikumot képviselnek ezek a tárgyak. Fontos megjegyezni, hogy ha a korszak kerámiái valóban „csúnyácskák” is, ahogy fogalmaztál, azért legtöbbjük technikai szempontból jóval magasabb kvalitást képvisel, mint napjaink naiv keramikusainak munkái.

Kávéscsésze aljjal és cukortartó fedéllel – a Hollóházi Porcelángyár termékei az 1960-as évekből, porcelán tűzpiros fonddal

Ezt a divathullámot érdemes lenne arra használni, hogy érdemben kutassuk a korszak kerámia- és tárgykultúráját, tudományos igénnyel, interdiszciplináris, holisztikus megközelítéssel. Mert a már citált közösségi felületek, online piacterek sokszor zavarba ejtő pontatlansággal használják a retró és az antik jelzőket: ami itt nem retró, az antik, és fordítva. Ezen túlmenően gyakran fals vagy félinformációk jelennek meg a tárgyakról. Szerencsére, azért akadnak üdítő kivételek is.

Dísztál ugrasztott mázzal és ikebanaváza színes, folyatott mázakkal – az Iparművészeti Vállalat jellegzetes termékei

Az interjút kísérő fotókat Liszkay Lilla készítette. A képeken szereplő tárgyak a szerző és az interjúalany tulajdonai.

[1] Bővebben lásd: NOVÁK Piroska: Újraindított hagyomány. Országos Kerámiaművészeti Biennálé 2021, Pécs. In Magyar Iparművészet. 2021/5, 2-8.

[2] Bővebben lásd: BOSSÁNYI Katalin: Mérges-mázos. Miért tiltották meg az Iparművészeti Vállalat egyes kerámia edényeinek árusítását? In Népszabadság. 40. évf. 11. szám (1982. január 14.), 5. Az esetet röviden összefoglalja Vadas József is alábbi tanulmányának bevezetőjében: VADAS József (1985): Az Iparművészeti Vállalat. In Nem mindennapi tárgyaink. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 361-383.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük