Ha az ember elhagyja a budapesti belvárost és útnak indul a X. kerület mélyére, nemsokára hatalmas épületekre lesz figyelmes, amelyekből megannyi szín, illat és zaj szűrődik ki. Bár idegen világnak tűnik, érdemes belépni a kapukon, hiszen hihetetlenül izgalmas, no meg autentikus világ tárul fel előttünk: megérkeztünk a magyar Chinatown-ba.
Mindig érdekelt az, amit még nem ismerek, de eredeti formájában láthatom – főleg, ha gasztronómiához kötődik. Közel két évig laktam a Kőbányai út mellett és megszámlálhatatlan alkalommal zötyögtem végig 9-es busszal a városon, miközben Budapest kanyarról kanyarra más arcát mutatta. Az egyik legerősebb emlékem, hogy a VIII. kerület határát elhagyva, a Ganz-gyár volt és jelenlegi épületeihez közeledve lehetetlen volt nem észrevenni az ázsiai piac forgatagát. Lenyűgözőnek találtam, hogy amit csak el tudok képzelni, itt biztosan megtalálható, de még kíváncsibbá tettek az itt élő emberek, a buszról leszálló, iskolatáskás gyerekek és a nyugodt arcú, valahogy kortalannak ható idős emberek. Generációk nőttek, nőnek ugyanis itt fel, finoman egyensúlyozva saját hagyományaik, kultúrájuk és a magyar világ között. Az ázsiai kereskedők és szerencsét próbálók számára ugyanis már a nyolcvanas években kedvelt célpontnak számított Magyarország, a rendszerváltás után pedig még többen érkeztek, főleg, hogy az állam jó időre eltörölte a vízumkötelezettséget is. (Ez a „népvándorlási bumm” megismétlődött 2013-ban, a letelepedési kötvény bevezetésének idején.)
Ha Chinatown egészét tekintjük, az területileg három részre bontható. A legnagyobb a Monori Center és környéke, ahol közel 70 ezer négyzetméteren a régió egyik legnagyobb kereskedelmi és logisztikai központja működik, és ahová a Közel- és Távol-Keletről áramlik az import áru. Az épületeket még a kilencvenes évek végén vásárolta fel egy kínai befektető, a környék azóta pedig hatalmas fejlődésen ment át kívül-belül egyaránt. Bár tőlünk nyugatabbra jellemzően lakónegyedekből lett kereskedelmi negyed, itt pont fordítva történt: a nagykereskedések vonzották ide az ázsiai lakókat. Az itt élő, nagyjából 40 ezer főt számláló kínai közösség főleg Csöcsiangból és Fucsienből érkezett, az idősebb generációra jellemző, hogy nem, vagy csak alig beszélnek magyarul, így a terület tulajdonosainak és fejlesztőinek az is fontos volt, hogy ők otthon és biztonságban érezzék magukat.
A Monori Center méretéből fakadóan a diaszpóra életének szerves részét képző, más szolgáltatások is ide települtek: iskola, több (egyébként keresztény) templom, orvosi központ, közösségi házak, szalonok és természetesen éttermek, bárok. Kisebb helyen ugyan, de piacként funkcionál a Kőbányai út és Könyves Kálmán körút sarkán lévő terület számtalan csarnokkal (ennek előzménye volt a 2013-ban bezáratott, nem túl jó hírű Négy Tigris Piac), valamint a legfiatalabb, Gyömrői út mentén létesült Sárkány Center is, a volt Budapesti Kőolajipari Gépgyár telepén. Természetesen a kultúrához szervesen hozzátartozik a gasztronómia is. Távol-Kelet, de még Kína konyhája is meglehetősen változatos, a hatalmas alapterületű országban nyolc nagy és sok kicsi stílust különböztetünk meg. A kilenc éve működő nyári Chinatown Terasz Street Food Market ezeket mutatja be – anno a két vezető projektmenedzser, Szung Jinan és Henry Csü ötlete volt, az elmúlt években azonban a magyar vendégek számára is érezhetően kinyíltak az ajtók. Ezt segíti az is, hogy nagyon informatív, érdekes és szeretnivaló kommunikációval adnak hírt a kulturális és kulináris csemegékről, így egyre többen kerekednek fel a Jegenye utcába.
És hogy mit kóstolhatunk? A helyi éttermek standjai hatalmas sátor alá költöznek, ahol autentikus street food-fogásokat próbálhatunk ki minden nyári estén, Kína és környéke területéről. A büfékből ismert szezámmagos csirkét és pirított tésztát itt nem érdemes keresni, legalábbis nem ugyanolyan formában. Előtérbe kerülnek a nyársra húzott grillételek, a különböző párolt és pirított, töltött batyuk (például baozi vagy csiaoci), a kínai palacsinta (jianbing), de nagyobb társasággal érkezve akár hot potot is rendelhetünk, ami folyamatosan rotyogó alaplében ízlés szerint választott és magunk által megfőzött kísérő ételeket takar, például vékonyra szeletelt húsokat, tofut vagy tésztát. Fűszerezésben és alapanyag-használatban is hagyományos változatokkal találkozhatunk, így széles a csípős ételek (szecsuáni borssal, fokhagymával és csilivel, ami a szecsuáni konyha szentháromsága), vagy például a húshangsúlyos fogások, belsőségek, mint bárányvese vagy marhapacal kínálata.
A tengeri herkentyűk (homár, tintahal és a többi) rajongói is a bőség zavarával találkoznak, de kínai söröket, édességeket is lehet vásárolni vagy a magyar receptektől távol lévő alapanyagokat (tarógyökér, lótusz) ízlelni. És ha már alapanyagok: meglepő, de a friss áru gyakran Budapest környékén termesztett, vagy a környező országokból érkezik. Ezeket mi is több helyen megvásárolhatjuk a center területén – a legismertebb és legnagyobb a Dunapanda áruház, ami valódi kincses bánya minden gasztroturistának, lélegzetelállító szójaszósz- és misokínálattal, végtelen smackleves-polcokkal, sőt, helyileg készített, majd nyersen lefagyasztott batyukkal.
A hangulat tényleg olyan, mint egy piacon, zajos, pezsgő és izgalmas. Hasznos nagy társasággal érkezni és a lehető legtöbb dolgot megkóstolni. Bár a streetfood-piac erre az évre már zárva tart, érdemes követni Chinatown közösségimédia-oldalait, hiszen mindig hírt adnak arról, éppen mi történik a negyedben. Emellett az éttermek most is működnek, sőt, néhánynak, mint a Spicy Fish vagy a Happy Panda, belvárosi egysége is van. Egyszóval, ideje bátornak és kíváncsinak lenni, és talán kicsit kilépni a komfortzónánkból, mert így olyan élményekkel gazdagodhatunk, amelyek kitárják a világ kapuját.
Fotók: Szalay Krisztina
Chinatown Budapest | Facebook | Instagram
Forrás: HVG, 24.hu, Index, Chili&Vanília
Egy kanapé végtelen lehetőséggel
Út a tervezői tudás átadásához | Beszélgetés Serfőző Péterrel
