Műveljük kertjeinket! Bukta Imre-tárlat Budapesten

Műveljük kertjeinket! Bukta Imre-tárlat Budapesten

Nemzetközi szinten is fontos kiállítás nyílik Budapesten Bukta Imre festőművész alkotásaiból.


Tíz éve látogatócsúcsot döntött a budapesti Műcsarnok az ország egyik leghíresebb kortárs festője, Bukta Imre kiállításával, és azóta sem akadt olyan kortárs kiállítás Magyarországon, amelyet többen megnéztek volna. Épp ezért előzi meg óriási várakozás Bukta újabb kiállítását, amely ugyanazzal a kurátorral, csak más helyszínen jelentkezik. A Godot Kortárs Művészeti Intézet több mint ezer négyzetméter alapterületű galériájában november 27-én nyitják meg a Műveljük kertjeinket! című tárlatot.

A kiállításon látható műalkotások egy szoros koncepciót követve, kifejezetten erre a projektre készültek. Több mint félszáz táblaképet festett a tárlatra az idén hetvenéves művész, és számos olyan új installációt hozott létre, amelyet kizárólag ezen a kiállításon lehet megtekinteni – a nyugat-európai és amerikai gyakorlatnak megfelelően egyedileg épített terekben, ahogyan az tíz évvel ezelőtt a Műcsarnokban is történt. Gulyás Gábor kurátor elmondta, hogy a tárlat egységei által érintett témák minden bizonnyal sokaknak fontosak: mit jelent ma a vidékiség tapasztalata, a természethez való viszony, hogyan élhető meg a szakralitás, miképpen mennek veszendőbe értékek, miből fakadnak az otthon megtalálásának nehézségei, hogyan nézhetünk szembe az elmúlással, miért oly fontos az ember számára az alkotás, a teremtő munka. Bukta Imre művei ezekre a kérdésekre a magas művészet eszközeivel reflektálnak, árnyalt és gazdag jelentésrétegeket teremtve.


Műveljük kertjeinket!
BUKTA IMRE
Látogatható: 2022. november 27. – 2023. április 30.
Godot Kortárs Művészeti Intézet
Budapest III. kerület
Fényes Adolf utca 21.

továbbiak
Hogyan reagálnak az európai nagyhatalmak Kína növekvő befolyására?
strategy

Hogyan reagálnak az európai nagyhatalmak Kína növekvő befolyására?

Interjú Hugo Meijerrel. A hidegháború vége óta a Kínai Népköztársaság globális befolyása egyre csak nő és ez számos új kihívást és kérdést vet fel a nyugati világ számára. Az európai nagyhatalmaknak alkalmazkodniuk kell a változó hatalmi dinamikához, mind az általános prioritásaikat, mind az egyes szakpolitikáikat tekintve; de pontosan milyen kihívásokkal
Micéliumból növesztett lámpabúra világíthatja meg a jövő hétköznapjait
design

Micéliumból növesztett lámpabúra világíthatja meg a jövő hétköznapjait

A gombák már több száz millió éve szerves részét képzik a Föld élővilágának, és számos tudományos kísérlet bizonyította már, hogy kitinfalú társaink bizonyos dolgokban fejlettebbek nálunk. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért ne tanulhatnánk tőlük? Egy észt cég elhozhatja az áttörést! A mai világban amellett, hogy lehetőségünk van megtermelni ételeinket,
Karácsony 2022: idén jobb lesz feltöltődni, mint költekezni?
business

Karácsony 2022: idén jobb lesz feltöltődni, mint költekezni?

Az ünnepi időszak korunk fogyasztásra sarkalló, reklámokkal telített mindennapjaiban már inkább szól a túlzó dekorációról és a gigászi ajándékokról, mintsem az együtt töltött időről, vagy az évvégi megnyugvásról. Ez a karácsony viszont más, mint a többi – az árak az egekben, a rezsi lassan szitokszóvá válik, emellett pedig háború dúl a