Ha New Yorkra gondolunk, akkor Harlemről elsőként talán nem a különleges építészeti megoldások jutnak eszünkbe, pedig már nem csupán Manhattan és Brooklyn tartogat meglepetéseket a design szerelmeseinek. A városrészben a Bjarke Ingels Group (BIG) által megálmodott és kivitelezett épületben található lakások tökéletesen szemléltetik, hogy milyen az, amikor sok bútor kis helyen is kényelmesen elfér.
A The Smile névre keresztelt épületben a loftok mellett vannak kétszobás lakások, illetve olyan kialakítású otthonok is, amelyek esetében arra törekedtek, hogy tényleg minden szabad területet a lehető leghasznosabban kihasználjanak. Utóbbi azért is lehetséges, mert ez az első olyan épület a városban, ahol a Bumblebee Spaces megoldását alkalmazzák. A Bumblebee moduláris bútorrendszerét úgy alakították ki, hogy megváltoztassa a helyiség funkcióját, méghozzá úgy, hogy ne csupán minél több négyzetméternyi terület, hanem minél több köbméternyi tér hasznosuljon. Ehhez természetesen nem szükséges bútorokat tologatni, ugyanis applikációval vagy hangvezérléssel is lehet irányítani a robotizált berendezést.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/1-7.png)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/3-7.png)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/4-11.png)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/2-7.png)
Forrás: Wallpaper
![Ház és gördeszkapark fúziója](/content/images/size/w600/2022/06/SkH_093_HR_ok.jpg)
Ház és gördeszkapark fúziója
![Svájci kozmetikai cég arculata a studio NUR-tól](/content/images/size/w600/2022/06/c1413d127953671.614c4b54300e5-scaled.jpg)
Svájci kozmetikai cég arculata a studio NUR-tól
![Sosem látott együttműködés a V4 és Egyiptom között](/content/images/size/w600/2022/06/V4_egyiptom_cover-scaled.jpg)