Nem, ez a szöveg nem csillagászati témájú értekezés, és nem is egy W. G. Sebald azonos című regényéről[1] írt kritika. Mégis, a Tárgyfétis-sorozat hatodik része kapcsolódik a naprendszer hatodik bolygójához. Sorozatunk idei első darabjában Horváth László porcelántervező Saturnus készletét mutatjuk be.
Novák Piroska írása
A magyar tárgykultúrában, azon belül is a porcelánból készült asztali készletek között létezik egy legendás tárgyegyüttes, amely nem csupán formai eleganciájával, hanem vargabetűkkel teletűzdelt történetével is kitűnik. Mitől is legendás a Saturnus szerviz? Kezdjük a legelején a történetét!
A Saturnus készlet az 1971-ben a Művelődésügyi Minisztérium, az Iparművészeti Tanács és a Finomkerámiaipari Művek (FIM) által kiírt Varia edénytervező pályázatra készült, amelynek végeredményét 1972 nyarán ismertették. A teljes étkészlet kategóriában Ambrus Éva Bella jeligés szervize nyerte az első díjat, erről írtunk is korábban, a Tárgyfétis-sorozat 3. részében. A bírálóbizottság elismerését és az akkor igen magasnak számító, 50 000 forint díjazású különdíját Horváth László pályamunkája kapta. A Saturnus szerviz távolról sem felelt meg a pályázati kiírásnak, ám valamennyi szakember dicsérően nyilatkozott róla, a skandináv design ismeretéről valló, újító formáit senki sem tudta szó nélkül hagyni. A készlet leglelkesebb méltatója, egyben a történetét övező legendák tisztázója –, aki a témát többször, a korabeli kultúrpolitikai és gazdasági összefüggéseket feltárva dolgozta fel írásaiban – Vadas József művészettörténész.[2]
A Varia pályázatra beérkező pályaműveknek amellett, hogy a korszak fogyasztói igényeinek kellett megfelelniük – többféle konyhai és tálalási funkció ellátása, helytakarékosság, modern kialakítás –, alapvetően két kritériumot kellett teljesíteniük. Elsőként azt a kívánalmat, hogy a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár NDK-ból érkező, félautomata gépsorán nagyipari technológiával lehessen előállítani az abban szereplő edényeket. Másodszor pedig, hogy az egyes darabokat ne csupán készletben, hanem tetszőleges összeállításban, szabadon „variálhatóan” vásárolhassák meg a fogyasztók, ezzel biztosítva pótlásukat, egyben hosszú távú, milliós tételben való gyártásukat is. A pályázatról és a beérkezett munkákról Dárday Nikolett üvegtervező írt vitriolos kritikai beszámolót az Ipari Művészet hasábjain,[3] belekötve még a díjazott pályaművek részleteibe is. A Saturnus készletről azonban ő is pozitívan nyilatkozott, és azt is megemlítette cikkében, hogy ha nem is Hódmezővásárhelyen, akkor valószínűleg a Hollóházi Porcelángyárban veszik majd gyártásba azt. Hogy miért nem gyárthatták az Alföldi Porcelángyárban a Saturnust? Horváth László 1965-től a Herendi Porcelángyár[4] tervezőjeként dolgozott, a Saturnus szerviz darabjai is ott készültek herendi porcelánmasszából herendi, értsd kézműves technológiával. A tárgyegyüttes ennek köszönheti, hogy egyöntetű sikert aratott a Varia pályázaton, ugyanis kifelé hajló, elliptikus ívekből építkező, feszes, letisztult formájú, vékony falú darabjai a herendi kézműves technológiával korreláltak; ezek a finomságok elvesztek volna a nagyipari sorozatgyártásban, amit az Alföldi Porcelángyár képviselt.
A másik ok magában a Herendi Porcelángyárban kereshető, ahol a hagyományok korlátozták az újításokat, az innovatív formakarakterű és funkciójú tárgyak bevezetését. A belföldi, de főként a külföldi kereslet megtartotta a herendi termékkínálatot kiváló minőségűnek, de az egyúttal megmaradt az anakronisztikus neobarokk, neorokokó stílusban készülő asztali készletek, dísztárgyak, kézzel festett, kézzel aranyozott, mesterkélt porcelán kisplasztikák világában is. Ráadásul a tröszt – ahogyan a tervezők hívták akkoriban a Finomkerámiaipari Műveket – a profit érdekében szigorúan szabályozta a termékkínálat mellett a termelési kvótát is, amely így nem tudott szabadulni a „fogfájós kutyák, árvalányhajas táncosnők, búsuló juhászok és egyéb édeskés figurális kompozíciók”[5] ördögi körétől. Felmerülhet a kérdés, hogy egy olyan alkotó, aki ekkora szakmai sikert ért el a minden szempontból „modern” Saturnus készlettel, miért Herenden dolgozott tervezőként, ráadásul hosszú évtizedeken keresztül, 1965-től 2001-ig?
Ezt a kérdést fel is tettem Horváth Lászlónak, aki annyit válaszolt, hogy a kimagasló minőségű herendi alapanyag finomsága, illetve az ehhez társuló magas színvonalú kézműves technológiák használata ejtette őt rabul, amikor még főiskolásként a gyárban töltötte szakmai gyakorlatát.[6] Friss diplomás porcelántervezőként azt gondolta, hogy reformokat vagy legalább új színt vihet a gyárba, ám hamar világossá vált számára, hogy Herendet nagyon nehéz kimozdítani a meggyökeresedett hagyományaiból. Az általa említett értékekért számos kompromisszumot hozott meg pályája során.
Horváth László 1960 és 1965 között tanult a Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán, mestere Schrammel Imre volt. Felvételét megelőzően egy évig a Kőbányai Porcelángyár gipszműhelyében dolgozott betanított segédmunkásként. Már a főiskolai évek alatt eldőlt, hogy végzését követően Herenden fog elhelyezkedni, ezért sem véletlen, hogy diplomamunkájának egyik feladatát, egy fiktív bárba készült hidegkonyhaszervizt Herenden kivitelezte, ahol a kiválóan képzett gipszmesterek számára nem létezett lehetetlen feladat. Miután munkába állt, neki is ugyanúgy részt kellett vennie – az anakronisztikus tervezési elvek mentén – a herendi forma- és mintakincs „megújításában”, mint a többi diplomás alkotónak, például Brand Ágostonnak és Hanzély Jenőnek.
Horváth később a litofán technika[7] újrafelfedezésében mélyedt el. Megszabott feladatként ismert személyiségek – például Einstein, J. F. Kennedy, Michelangelo – portréit kivitelezte a technikával, amiket külföldre, főként az Amerikai Egyesült Államokba exportáltak. Saját kísérleteivel lámpatesteket és falburkolatokat készített vékony litofánlapok felhasználásával. A Herendi Porcelánművészeti Múzeum állandó kiállításán is szerepel egy pitypangos kompozíciója, igaz, ez már jóval később, a FIM megszűnése és a Herend Stúdió megalakulása után készült. A Herend Stúdiót 1985-ben alapították, három tervező – Horváth László, Takács Zoltán, Tamás Ákos – alkotómunkájára építve; autonóm és alkalmazott műfajú stúdiótárgyakat terveztek és kiviteleztek egyedi és limitált szériában (lásd például az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében).
Jellemző a FIM gyáraiban dolgozó tervezőkre, hogy a központilag meghirdetett pályázatokra gyakran csupán a hivatalos, nyolcórás munkaidejük és hivatalos feladataik elvégzése után tudtak készülni. A Saturnus készlet is így, ilyen körülmények között született meg, amit a Herendi Porcelángyár a Varia pályázat különdíja ellenére sem vett, a központi tervutasításos rendszer szerint nem is vehetett gyártásba. Pedig a Saturnus diadalmenete csak a Varia pályázat eredményhirdetése után kezdődött.
A Varia pályázat díjazott tárgyait bemutatták az Iparművészeti Tanács által indított Művész az iparban című kiállítássorozat részeként az Iparművészeti Múzeumban 1972. december 15. és 1973. január 15. között. Közben Horváth László újabb díjat nyert a Saturnus készlettel a III. Országos Kerámia Biennálén Pécsett, ahol második lett a szerviz. Szintén 1972-ben a Saturnus készlet néhány darabja szerepelt a Fészek Művészklubban rendezett Magyar design (10 kísérlet) című tárlaton, amit Borz Kováts Sándor, Pohárnok Mihály és Soltész György rendeztek. A nyolc tervező tíz munkáját bemutató kísérleti kiállítás tartalmas polémiát indított a Művészet című lapban a design kérdéseiről.[8] A nagy hatású tárlat és a nyomában kibontakozó szakmai vita egyaránt vortexnek tekinthető mind a Házgyári konyhaprogram, mind pedig a Design Center életre hívásában. Az utóbbi intézmény Gerlóczy utcai bemutatótermében 1980-ban rendezett első kiállításon, amely a Terített asztal címet viselte, szintén kitüntetett helyet kapott a Saturnus szerviz – erről Mayer Kitti írt korábban.
A Saturnus legnagyobb, nemzetközi sikerét a neves Faenzai Nemzetközi Kerámiaművészeti Versenyen (Concorso Internazionale della Ceramica d’Arte) érte el, ahol Horváth László munkája Joe Colombo és Tapio Wirkkala mögött a harmadik díjat érdemelte ki a használati tárgyak (azaz design) kategóriájában. Horváth László Dr. Sikota Győzővel, a FIM művészeti vezetőjével együtt ki is utazhatott a díjátadóra, ahol az olasz Richard-Ginori és a nyugat-német Rosenthal porcelánkonszern élt is „sztártervezőik” és a reklám nyújtotta lehetőségekkel. A Saturnus készletről ekkor még nem lehetett tudni, hogy valaha gyártásba kerül-e. Talán a nemzetközi elismerés gyakorolt nyomást a hazai irányítószervekre, akik végül kiadták, hogy a Saturnust Hódmezővásárhelyen, vagyis a Varia pályázat eredeti célállomásán kell gyártani. Ehhez viszont a formákat át kellett alakítani. Horváth László felügyelte ezt a folyamatot, amit kollégája, Ambrus Éva, az Alföldi Porcelángyár akkori művészeti vezetője tett lehetővé. Az átalakítás eredményeként a Hódmezővásárhelyen készült tárgyak fala jóval vastagabb, a formák pedig statikusabbak lettek, tapintásuk is megváltozott a herenditől különböző öntőmassza miatt.
Érdekes adalék a tárgyegyüttes történetéhez, hogy a Varia pályázat első díjas Bella készletét is csupán 1975-ben hozták forgalomba Bella-207 néven, a Saturnus – aminek az Alföldi Porcelángyárban 208 volt a formaszáma – pedig 1977-1978-ban került először a piacra. Átalakítását követően is akadtak vele technológiai nehézségek, ugyanis a Saturnus szerviz legtöbb darabjának kifelé hajlik a pereme, ami égetéskor gyakran deformálódik, ezért csak nagy selejtszámmal tudták gyártani. Az első osztályú készletek jellemzően exportra mentek, míg a hazai vásárlóknak a másod- és harmadosztályú darabok jutottak. Meglehetősen ritka az a magyar háztartás, amelyben a készlet valamennyi – több mint harminc különböző funkciójú – eleme megtalálható. Az is figyelemreméltó, hogy a Bella-207 készlethez számtalan, sokszor kifejezetten harsogó és stílusidegen dekormatricát terveztek, amik nagyban felülírták a formák szobrászi szépségét, viszont a Saturnus készlethez csupán visszafogott dekorációt társítottak: arany- vagy platinacsíkot a peremek hangsúlyozására, esetleg a Horváth életművében többször felbukkanó pitypangos motívumot használták. A leggyakrabban – a tervező intenciója szerint – díszítetlenül hagyták, ami révén érvényesülhettek a formák és a matéria nemes tulajdonságai.
A Vadas József szerkesztésében megjelent A szépen terített asztal című kiadványban[9] forgalomban kapható, az étkezési kultúrához kapcsolódó termékeket mutattak be színes enteriőrfotókon. A kötetben a leggyakrabban és a legkülönfélébb ünnepi alkalmakkor terítettek a Saturnus készlettel – külön kiemelve, hogy ezt klasszikus, letisztult formái és fehér, díszítés nélküli darabjai teszik lehetővé.
A Saturnus készlet formai vizsgálata számomra a hidegháborúhoz köthető űrverseny kései lecsapódásaként értelmezhető: a kifinomult, hófehér levesestálban egy, a NASA mérnökei által tervezett Holdkapszulát vagy űrsiklót, a lapos- és mélytányérok egymásba ívelő peremeibe pedig a Szaturnusz bolygó gyűrűrendszerét vizionálom. Horváth László elmesélte, hogy mások inkább a fehérre meszelt búbos kemencék alakjához hasonlították a tárgyait, amelyek formavilágából valóban merített a tervezés során. A faenzai sikerek után mestere, Schrammel Imre osztotta meg vele külföldi kollégáinak véleményét a szettről, akik szerint se nem skandináv, sem nem olasz és nem is a Rosenthal gyár hatását tükrözi, hanem van benne valami megmagyarázhatatlan, valami egzotikus, magyar íz.[10]
Vadas József a Saturnus készletet Horváth László „elbűvölően elegáns”[11] főművének tartja, amely egyben a magyar designkultúra egyik legfájóbb, elszabotált lehetősége. Általában nincs sok értelme a „mi lett volna, ha” -kezdetű kérdéseknek, ám most egy gondolatkísérlet erejéig talán érdemes feltenni magunkban ezeket. Mi lett volna, ha a Saturnus készletet a jelentős külföldi exportot folytató Herendi Porcelángyár veszi gyártásba? Mi lett volna, ha 1973-ban Faenzában szakmai és gazdasági szempontból is képviselik és menedzselik a szervizt, vagy ha eladják terveit egy érdeklődő gyárnak a vasfüggönyön túlra?
Elgondolkodtató kérdések ezek, amik csak tovább gyűlnek, ha belepillantunk az 1979 és 1988 között négy alkalommal megrendezett Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálék katalógusaiba, amikben szinte kizárólag olyan prototípusszinten létező tárgyakat találunk, amelyek közül nem egy világszerte ismert és elismert lehetett volna, ha gyártásba kerül. A Kecskeméten megrendezett triennálék első és harmadik katalógusában Horváth László is szerepel a Hólabda és a Delta szervizekkel, az utóbbi talán még a Saturnus kvalitásaival is vetekszik.
A Varia pályázatot 50 éve írták ki, a Saturnus készlet tehát majd’ fél évszázada született. Formái a magyar tárgykultúra részévé váltak, sokan ma is keresik, használják, gyűjtik. Elnevezése itt nyer értelmet igazán, mert darabjai napjainkban is modernek, korszerűek és kortalanok, nem fog rajtuk az Idő, azaz Saturnus. Emblematikus tárgyak egy olyan tervezőtől, aki még most is alkot: Horváth Mandula nevű világítótesttervét a Herendi Porcelánmanufaktúrában kivitelezte 2019-ben.[12]
Bárdos László grafikus Hype forms című plakátsorozatában magyar designikonok és tervezőik előtt tiszteleg, közöttük szerepel Horváth László és a Saturnus készlet is – a Hype forms háromdarabos széria a HYPEANDHYPER webshopjában érhető el.
[1] SEBALD, Winfried Georg (2011): A Szaturnusz gyűrűi. Angliai zarándokút. Blaschtik Éva (ford.), Budapest: Európa Könyvkiadó. [Die Ringe des Saturn. Eine englische Wallfahrt. 1995.]
[2] Lásd például:
VADAS József (1980): Herend gyűrűjében. A Saturnus készlet története. In Kritika. 1980/5, 21-22.
VADAS József (1985): A Saturnus bolyongása. In Nem mindennapi tárgyaink. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 162-172.
VADAS József (2008): Elitdesign vagy stílporcelán. Herend válaszúton. In Ha majd a szépnek asztalánál. Mindennapi design. Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó. 60-68. [Kritika. 2000/8, 29-31.]
[3] D.N. (Dárday Nikolett) (1972): Porcelán- és üvegpályázat. In Ipari Művészet. 1972/4, 16-18.
[4] Mai nevén Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.
[5] Vadas József idézi a Herendi Porcelángyár akkori igazgatójának – Dr. Felek Béla mérnök-közgazdász – nyilatkozatát, amely eredetileg a Népszabadság 1970. május 12-i számában jelent meg Az öreg Herend és a feltámadt Városlőd című cikkben:
VADAS József (1985): A Saturnus bolyongása. In Nem mindennapi tárgyaink. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 163-164.
[6] Telefonos interjú Horváth László porcelántervezővel 2020. december 1-jén.
[7] A litofán technikával készült porcelánlapok a matéria fényáteresztő képességével játszó, általában öntött technikával készült reliefek. A reliefképeket hátulról megvilágítva válik láthatóvá az ábrázolt jelenet vagy portré plasztikussága, attól függően, hogy mennyire vastag a porcelán anyaga. A technika főként a 19. században vált népszerűvé, gyertya- és kandallóellenzők, lámpaernyők, ritkábban edények díszítésére használták.
[8] Reményeink szerint erről a jelentős designtörténeti eseményről hamarosan bővebben is beszámolhatunk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem designkurátor specializációjának összefüggésében.
[9] VADAS József (szerk.) (1986): A szépen terített asztal. Budapest: OMFB – Ipari Formatervezési Tanács Irodája.
[10] Telefonos interjú Horváth László porcelántervezővel 2020. december 1-jén.
[11] VADAS József (1985): 163.
[12] A kutatásban nyújtott segítséget hálásan köszönöm: Horváth Lászlónak, Horváth Lászlónénak, Horváth Zsombornak, Mayer Kittinek.
Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra emblematikus darabjairól mesélünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredünk: kérdezünk, vizsgálódunk, megismerünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezese, kéthavonta.
A sorozat együttműködő partnere:
Lakóhajótól a kvantumkoporsókig | STORQUE
Nyitni a tájra | Fránek Architects
