Ukrajna csodálatos tájai ukrán tervezők szemével

Ukrajna csodálatos tájai ukrán tervezők szemével

Jelenleg az egész világ – és vele együtt természetesen mi is – Ukrajnára figyel. A Kelet-Európában elhelyezkedő állam tavaly ünnepelte függetlenségének 30. évfordulóját, most mégis a szabadságáért harcol. A számos tehetséges alkotónak, művésznek és kreatív szakembernek otthont adó ország méltán híres az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő divatmárkáiról is, melyek rendszeresen képviseltetik magukat a nemzetközi kifutókon, valamint találkozhatunk velük hírességek ruhatárában vagy éppen milliók által nézett televíziós sorozatokban és filmekben. Cikkünkben az ukrán Vogue magazin válogatása alapján olyan divattervezők kollekcióiból szemezgettünk, amelyek bemutatják Ukrajna mesés tájait, valamint a szeretet és a béke üzenetét közvetítik ebben a gondterhes időszakban.


Ukrajna Ruslan Baginskiy szerint

Ruslan Baginskiy 2020 nyarán mutatta be az ukrán hagyományoknak emléket állító couture kollekcióját, amely TSVIT névre hallgat. Az ország bemutatását a későbbi munkái során is folytatta, ezért a Synchrodogs fotósával, valamint Yulia Pelipas stylisttal egy különleges expedícióra indultak, ahol eddig kevésbé ismert, ám szemet gyönyörködtető természeti kincseket örökítettek meg.

Fotók: Vogue.ua

A Kárpátok hóval borított hegycsúcsai a IENKI IENKI kampányában

Tavaly ősszel a IENKI IENKI csapata egészen a Kárpátokig utazott, hogy prezentálja vadonatúj kollekcióját, mely az innovatív technológiákat ötvözi a tradicionális ukrán népviselettel. A hófödte hegyek, valamint a fából készült pihenőházak nem mindennapi hátteret biztosítottak a darabok megörökítéséhez.

Fotók: Vogue.ua

A BEVZA és a Nadiia tervezőinek kollaborációja

A BEVZA alapítója, Svitlana Bevza 2021-es tavasz/nyári kollekciója Nadiia Shapoval kerámia kiegészítőket árusító brandjével, a Nadiiaval szoros együttműködésben valósulhatott meg. A reklámkampány elkészítését Stepan Lisovsky fotósra bízták, aki a művészek kíséretében járni kezdte Ukrajna kis falvait, ahol többek között helyieket is meginterjúvoltak.

Fotók: Vogue.ua

Az Azovi-tenger a Shmelevsky márka alkotóinak szemszögéből

A Shmelevsky divatmárka 2019-es tavaszi kollekciójának reklámkampánya mindenkit lenyűgözött. Az Azovi-tenger partjának még érintetlen, pasztellszínekben pompázó sztyeppéit, a vad, elburjánzott természetet és a végtelen nyugalmat árasztó vizet láthatjuk a képeken, melyek meghitt, bensőséges atmoszférát közvetítenek.

Fotók: Vogue.ua

Odessza új perspektívából megközelítve

Julia Paskal divattervező tavaly decemberben mutatta be a PASKAL Resort 2022 névre hallgató ruhakollekcióját, melyhez az inspirációt Vasey Dmitryuk szobrász az odesszai kikötő hajógyárában készült művei adták. Ez a használaton kívüli, művészeti központtá alakított gyárépület, a város különböző pontjai, valamint a tenger lassú hullámai tökéletes háttérként szolgáltak az elegáns darabok lefényképezéséhez.

Fotók: Vogue.ua

Kijev városa a GUDU filmjében

A GUDU névre hallgató márka 2022-es tavasz/nyári kollekcióját Kijev városának szentelte. A kijeviek energiával teli vibrálása, a fiatalság életszeretete és szabadságszelleme, az utcaművészet és az elektronikus zene mind olyan tényezők voltak, melyek inspiratívan hatottak a tervezőre, valamint megjelennek ebben az igazán esztétikus videóban is.


Ruslan Baginskiy | Web | Facebook | Instagram
IENKI IENKI | Web | Facebook | Instagram
BEVZA | Web | Facebook | Instagram
Shmelevsky | Web | Facebook | Instagram
PASKAL | Web | Facebook | Instagram
GUDU | Web | Facebook | Instagram

Forrás: Vogue Ukraine

továbbiak
Bodobácsokkal és szúnyogokkal hozza el a tavaszt TOMCSANYI új tavaszi/nyári kollekciója
design

Bodobácsokkal és szúnyogokkal hozza el a tavaszt TOMCSANYI új tavaszi/nyári kollekciója

A TOMCSANYI márkát 2012-ben alapította névadója, Tomcsányi Dóri, aki kollekcióiba rendszerint becsempészi a kelet-európai életérzést a színpaletták, kényelmes és minimalista, de karakteres fazonok segítségével. A márka védjegyét a mintái jelentik, melyek kollekciónként megújulnak, ugyanazt a frissességet és kreativitást elhozva szezonról szezonra. Idén tavasszal és nyáron gyerekkorunk régi ismerőseié a főszerep
Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől I.
design

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől I.

A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és márkát követünk, akiknek a bemtatkozáshoz eddig is igyekeztünk platformot biztosítani. A jelenlegi helyzetben azonban kiemelten fontos, hogy ne veszítsük szem elől, és támogassuk őket, ahogy csak tudjuk! Újonnan induló sorozatunkban ezeket a számunkra kedves karaktereket és brandeket gyűjtjük
Miért nem létezhet tökéletes világ? - Utópisztikus városok nyomában
architecture

Miért nem létezhet tökéletes világ? - Utópisztikus városok nyomában

Egy olyan hely, melyet valamilyen eszmerendszer alapján alapítottak – talán így lehetne a legegyszerűbben definiálni az utópisztikus városokat, azonban ezek a települések nemcsak a társadalmi jelentőségük miatt érdekesek, hanem egészen különleges elképzeléseket testesítenek meg. Legyen egy posztapokaliptikus hely vagy egy spirituálisan elkülönült kommuna, azt az érzést keltheti, mintha egy másik univerzumba