„Az emberek azokra a helyekre mennek, amelyekben bíznak” | Piqniq Budapest x Mastercard

„Az emberek azokra a helyekre mennek, amelyekben bíznak” | Piqniq Budapest x Mastercard

„Tanulj, fejlődj! – Nagykép a gasztronómiáról” címmel startolt a Piqniq Budapest és a Mastercard közös projektje, mely a gasztronómiában érintett vállalkozások személyes történeteit mutatja be. A néhány héttel ezelőtt indult kampány célja nemcsak az, hogy edukálja a sokszínű iparág szereplőit, hanem hogy reményt is adjon nekik arra vonatkozóan, hogy egy válsághelyzetből is lehet, sőt, kell is erényt kovácsolni. A projekt alapítóival beszélgettünk.

Saját definíciója szerint a Piqniq Budapest „a vendéglátás és a gasztronómia területein működő vállalkozások számára kínál fejlődési lehetőséget”. A koronavírus előtti időkben offline események keretein belül történt mindez: tematikus előadások és workshopok formájában olyan témákat jártak körül többek között, mint a service design, a kiégés vagy a kávéhelyzet a hazai vendéglátásban, de szó volt az elégedett vendég pszichológiájáról is. A világjárvány alatt a csapat missziója ugyanaz maradt, sőt, tovább is erősödött: a megváltozott helyzetben a Piqniq Budapest most is a hazai gasztrovállalkozásokat segíti online kommunikációs kampány formájában (amiről korábban mi is beszámoltunk), melyhez a Mastercard is csatlakozott. A kezdeményezés célja, hogy időt és teret biztosítson a gasztronómiában érintett szereplők, azaz vendéglátóhelyek, termelők, beszállítók és szolgáltatók számára a közös tanulásra és fejlődésre.

A Piqniq Budapest valamennyi alapító tagja más-más módon kapcsolódik a gasztronómiához: Bánhalmi Kata családi vállalkozásuk, a Skill Trade Konyhatechnológia operatív feladatait menedzseli, Losits Gábor a Larus Étterem marketingvezetője, Rétfalvi-Kurucz Alexandra a Design Stúdió Kft. ügyvezetőjeként, közgazdász férje, Rétfalvi Zoltán pedig üzletnyitási pénzügyi tanácsadóként erősíti a csapatot. A szakma iránti tudásszomj, kíváncsiság, szenvedély és tenni akarás mindannyiukban közös – ez vezetett oda, hogy 2018-ban megfogalmazódott bennük a Piqniq Budapest gondolata. Azt vették észre, hogy a közös projektek és baráti beszélgetések alkalmával egyre több szó esik a gasztronómiában tapasztalt jó vagy kevésbé jó példákról, hibákról, jelenségekről és trendekről – úgy érezték, hogy ezt a tudástárat az érintett szereplők bevonásával másokkal is meg kell osztaniuk, és meg kell teremteniük azt a platformot, ahol egy ilyen – mindenkit, nem csak a szakmát – érintő párbeszéd elindulhat.

A Piqniq Budapest alapítói (balról jobbra): Bánhalmi Kata, Rétfalvi-Kurucz Alexandra, Rétfalvi Zoltán, Losits Gábor

„Rájöttem, csak úgy tudom megérteni a szakmát és a gasztronómia iparágát, ha igazán a mélyére ások. Bele kellett vetnem magam a legapróbb részletekig” – mondja Kata, aki ugyan kissé szkeptikus volt első eseményük sikere kapcsán, ám a rendezvény estéjén minden kételye elszállt. A „Cukormáztól a profitig” címet viselő beszélgetésbe a szakma nagyágyúit hívták meg (Márk SzonjaÉdesem, Sallay FanniCake Shop Budapest, Szász KingaChouchou, Oltványi ZsoltMentes cukrászüzem, Varga MargitZazzi cukrászda), akik a sikeres sütibiznisz összetevőiről meséltek. Az eseményre százhúsz jegyet adtak el, az alkalomra nemcsak az otthon hobbiból sütők, de a cukrászszcéna szereplői is kíváncsiak voltak – ez jelentette az első nagyobb lökést a Piqniq Budapest számára.

Hogy valóban van létjogosultsága annak, amit közösen kitaláltak, az a soron következő húsz-huszonöt rendezvény alkalmával is beigazolódott: a nagyobb, népszerű témákat feldolgozó előadásokra két-háromszáz fős közönség gyűlt össze, de szerveztek kisebb eseményeket és kifejezetten az üzletnyitási know-how átadására épülő szakmai workshopokat is. „A tudásmegosztás – pláne a mostani időkben – nagyon fontos. Számunkra ez nem egy elcsépelt kifejezés, hanem a Piqniq Budapest esszenciája. Energia, amit tovább adsz és amitől te is több leszel. Erre építünk, ebből merítkezünk” – vallja Gábor.

Alexandra a hétköznapok során is rengeteg olyan ügyféllel találkozik, aki a multis közeget hátrahagyva szeretne saját kávézót, cukrászdát, éttermet nyitni. A Piqniq Budapest rendezvényei nekik is szólnak, hiszen hiteles szereplők osztják meg saját tapasztalataikat a közönséggel, és beszélnek arról is, hogy egy vendéglátóhely megnyitása bizony rengeteg munka, idő és pénz.

„A legalapvetőbb dolgokat már az elején érdemes tisztázni. Például amikor az ügyfeleimet megkérem, hogy tippeljék meg, nagyságrendileg mekkora összeg kell ahhoz, hogy elindíthassák a saját gasztrovállalkozásukat, rendszerint jóval a szükséges alá lőnek” – meséli. Elárulja, egy átlagos alapterülettel rendelkező kávézó beindításához nagyságrendileg minimum tizenöt-húsz millió forintos kezdőtőke szükséges, ugyanis például csak egy jó teljesítményű kávégép megvásárlása több millió forintba kerül. Azt mondja, az idők során sokakat lebeszélt arról, hogy saját gasztrovállalkozást indítsanak, leginkább azért, mert a koncepció nem volt kiforrott. Persze sem neki, sem a Piqniq Budapestnek nem célja, hogy eltántorítsa a vállalkozó kedvű embereket az üzletnyitástól, az viszont igen, hogy stratégiai gondolkodásra késztesse őket.

Hasonló tapasztalatai vannak Zoltánnak is, aki szerint a hazai gasztrovállalkozások egyik legnagyobb gyengesége, hogy nem képeznek tartalékot. „Előre kell gondolkodni, ha nagyon megy a szekér, akkor is” – mondja, s rögtön hozzá is teszi, hogy a jó termék nem elég. „A termékkínálat nem kőbe vésett, változatlan és változtathatatlan része a vállalkozásodnak, sőt: folyamatosan monitoroznod kell, mennyire váltotta be a hozzá fűződő reményeket, mennyire szeretik a vendégeid az adott ételt, és hogy vajon megéri-e az előállításra fordított időt és pénzt az a szendvics vagy torta.”

„Amit előállítasz, azzal örömet okozol” – idézi Ormós Gabriellát, a Jenői Pékség vezetőjét Mondovics Péter, a Mastercard marketingvezetője. Az ételekhez, a gasztronómiához való természetes kapcsolódásunk magától értetődő ugyan, de nem mindegy, hogyan tekintünk saját márkánkra és hogyan kezeljük a vendégeinket, kiváltképp ezekben a vészterhes időkben.

„Azok lehetnek sikeres vállalkozások, akik nemcsak az előállított, felszolgált, kiszállított termékben hisznek, hanem valóban odafigyelnek a vendégre. Ez persze elcsépeltnek hangozhat, de valójában azt jelenti, hogy személyes kapcsolatot alakítok ki a törzsvendégeimmel, foglalkozom velük, biztosítom számukra azt a megszokott magas minőséget, akár termékben, akár szolgáltatásban, amit tőlem, a helyemtől, a vállalkozásomtól megszokhattak. Manapság a vendég hatszor meggondolja, melyik vendéglátóhelyre üljön be. Azt fogja választani, amelyiket már ismeri, és amelyik a biztonság érzését kelti benne. Az emberek azokra a helyekre mennek, amelyekben bíznak” – mondja Péter.

A marketingmenedzser szerint a Mastercard számára ez nemcsak egy marketing kampány, hanem nagybetűs partnerség, amibe mindenki beleteszi a magáét. „Nálunk a CSR tevékenység (Corporate Social Responsibility, vagyis Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás ­– a szerk.) nem merül ki annyiban, hogy az év egy bizonyos pontján céges szinten elmegyünk vért adni. Persze, az is nagyon fontos. Mi a társadalmi felelősségvállalásban hiszünk, olyan projektekben, amik hosszú távon fejtik ki a hatásukat. Ezért is szavaztunk bizalmat a Piqniq Budapest csapatának” – meséli.

„Amikor a Mastercard beállt mellénk, úgy éreztük, a Piqniq Budapest is felnőtt korba lépett. Nekünk sokáig a saját létjogosultságunkat kellett bizonygatnunk, ám azzal, hogy egy ilyen fontos partnert sikerült a projekt mellé állítanunk, most még nagyobb az örömünk és ezzel együtt a felelősségünk is” – mondja Kata. Arra a kérdésünkre, hogy mikor lennének boldogok, mindannyian hasonló választ adnak: azt szeretnék, ha minél többekhez eljutna a kampány híre, az az üzenet, amit a hazai gasztronómiai élet szereplői egyenként osztanak meg saját vállalkozásukkal kapcsolatban azokkal, akik tanulni és fejlődni szeretnének.

Ugyanakkor a Piqniq Budapest abban is bízik, hogy minél több nagy cég ismeri fel a projekt fontosságát és csatlakozik majd hozzájuk a jövőben. Azt azonban már most tudják, volt értelme belevágni ebbe a projektbe, hiszen bármennyire is feszített munkatempóban dolgoznak, a csapat valamennyi tagja, fotós, videós munkatársak, szövegírók, a maximumot nyújtja, s a közösen átélt élmények még nagyobb lendületet adnak nekik a folytatáshoz. Mindezek mellett rengeteg pozitív visszajelzés is érkezik hozzájuk az ország számos pontjáról, sőt, egyre többen ajánlkoznak, hogy ők is szeretnék megosztani tapasztalataikat az adott téma kapcsán. Beszélgetésünk ideje alatt például egy debreceni vendéglátóhely vezetője írt nekik, hogy ebben a nehéz helyzetben a Piqniq Budapest tartalmai adnak nekik erőt ahhoz, hogy ne csak túléljenek, de fejlődjenek és fejlesszék saját vállalkozásukat.

A Piqniq Budapest és a Mastercard kampánya hétről hétre újabb és újabb témákon keresztül, huszonöt különféle nézőpontból mutatja be a hazai gasztronómiai vállalkozások sokszínűségét. Az izgalmas témák a HYPEANDHYPER hasábjain is megjelennek majd: hetente öt-öt szerethető és hiteles gasztroarcot mutatunk be nektek együttműködésben a Piqniq Budapesttel.

Piqniq Budapest | Web | Facebook| Instagram

Fotók: Horpáczi Dávid
Videók: Sepsi Gergő

továbbiak
Hotelszobák home office-üzemmódban | Hotel Rum, Budapest
east

Hotelszobák home office-üzemmódban | Hotel Rum, Budapest

A szállodaipar azok közé az ágazatok közé tartozik, melyeket különösen érzékenyen érintett a covid okozta válság. A kilátástalanság helyett azonban szerencsére sokan inkább a lehetőséget látták meg a helyzetben: így a budapesti Hotel Rum is, ahol többek között home office-ként hasznosítják újra a csodás tereket. A Királyi Pál utcában található
Több száz játék egy eszközben
design

Több száz játék egy eszközben

Ez most nem valami kapós reklámszöveg, hanem tény. A GEMJI, melyre húsz óra alatt sikerült összegyűjteni a szükséges támogatást a Kickstarteren, nem csak egy többfunkciós játék. Szöveg: Szolomayer Márk A GEMJI-t leírni a legpontosabban talán úgy lehet, ha játékrendszernek hívjuk. Mondhatnánk, hogy egy pakli kártyát látunk, de ennél sokkal többről
Highlights of Hungary 2020 | Törőcsik Franciska
community

Highlights of Hungary 2020 | Törőcsik Franciska

Szeptember végén elstartolt a 2020-as Highlights of Hungary – a csapat már gőzerővel dolgozik azon, hogy idén is az év legkiválóbb ötvenöt magyar kreatív teljesítményét vonultassák fel a nagyközönség előtt. Mostantól hétről hétre újabb Highlights-nagykövetet mutatunk majd be itt, a HYPEANDHYPER-en. Ezúttal Törőcsik Franciska Bujtor István-díjas színművészt, aki idén már másodszorra