Gondolat-töredékek fúziója: így jött létre a Transylvanian Design Week arculatterve

Gondolat-töredékek fúziója: így jött létre a Transylvanian Design Week arculatterve

Mit jelent az erdélyi iparművészet? Járja körül a kérdést az első, célzottan erdélyi kreatívokat megszólító esemény. A Csíkszeredában, február 18. és március 10. között zajló Transylvanian Design Week (TWD) célja egy olyan pillanatkép megalkotása, amely közös gondolkodásra ösztönzi a helyi kreatív közösséget. A rendezvénysorozat vizuális megjelenése is ugyanezeket a gondolatokat erősíti. A TWD arculattervéről a BOLD stúdió tervezőit kérdeztük.


A legnagyobb kihívás az volt, hogy úgy tervezzük meg az első designhét arculatát, hogy ne akarjunk semmit kijelenteni arról, hogy (szerintünk) milyen az erdélyi design” – mondták el a BOLD grafikai stúdió tagjai. Így az esemény központi kérdésfelvetéséből kiindulva olyan arculattervet alkottak meg, amely vizuálisan is leképezi a Transylvanian Design Week törekvéseit.

0:00
/

Vizuálisan abból a gesztusból indultak ki, hogy design „gondolat-töredékeket” gyűjtsenek a TWD pályázatának meghirdetésétől annak központi eseményének megnyitójáig. Ezen koncepció alakította az esemény logóját és az azt kiegészítő szimbólumok formavilágát is. „A különböző, minimál alapformák ötletét a közösen gyűjtögetett gondolatok, ötletdarabkák, vagy tárgyak adták, amelyekből kirajzolódhat egy nagyobb összkép. Amellett, hogy ez a néhány alapforma a Transylvanian Design Week kezdőbetűit rajzolja ki, ugyanezeket a formákat használva építettük fel az ikonkészletet és a különböző illusztrációkat is. Így például a határidő szimbóluma egy homokórát, míg a határidő meghosszabbítása egy elfordított homokórát formáz” – részletezték.

Erre építettük a közösségi média felületek és a weboldal megjelenését is: eleinte mindkettő egy fehér lap, arra invitál, hogy add hozzá a te nézőpontodat. A Transylvanian Design Week az lesz, amit az erdélyi designerek összeraknak. Fontos volt, hogy a szakmai közösség felé egy hiteles, kortárs arcot mutassunk, hogy bár első kiadás, mégis bizalmat szavazzanak az eseménynek” – tették hozzá.

0:00
/

0:00
/

Az esemény központi üzenetének vizuális megjelenítése mellett a BOLD stúdió célja továbbá egy olyan moduláris arculat megalkotása volt, ami kellő nyitottságot biztosít ahhoz, hogy az eseménnyel együtt fejlődjön. Tudva azt is, hogy a designhét központi kérdését sosem akarjuk egységesen megválaszolni, csak beszélgetést kezdeményezni, és egy pillanatképet alkotni arról, ami egy adott ponton, adott designerek munkáiból összeáll. Ez a kép pedig sosem teljes, folyton változó és fejlődő” – zárták gondolataikat az alkotók.

BOLD | Web | Facebook | Instagram
Transylvanian Design Week | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
„Küldetésünk, hogy az emberek jobban megértsék egymást” | Kvalitný Slang
lifestyle

„Küldetésünk, hogy az emberek jobban megértsék egymást” | Kvalitný Slang

Red flag, liter, vidlibus. Lehet, hogy valakinek egyértelmű a jelentésük, míg mások meglepődnek, hogy egy elsőre ismerősen csengő szót nem tudnak az adott szövegkörnyezetben értelmezni. Ráadásul olyan szó is megütheti a fülünket, amit életünkben nem hallottunk még. A szlengek változatos világa olykor kifürkészhetetlen, de nagy szerencsénkre akadnak olyanok, akik kreatív
A valóság képei és a fantázia alkotásai | Régiós kiállításkörkép: 2023 tavasz
lifestyle

A valóság képei és a fantázia alkotásai | Régiós kiállításkörkép: 2023 tavasz

Lett csendéletek, úttörő lengyel szobrászat és cseh sajtófotók – mutatjuk, melyik kiállításokat érdemes megnézni idén tavasszal, amelyek közép-kelet-európai alkotók munkáit mutatják be a régióban, illetve azon túl. Re-encounter: The Art Collection of Yakov Rubinstein A Varsóban született Jakov Rubinstein (1900–1983) az egyik legkorábbi szovjet műgyűjtő volt. Bár a gyűjteményének a
Hollywoodi hírességekkel, az ukrán háború elemzésével és régiós filmekkel zajlott a 2023-as Berlinale
lifestyle

Hollywoodi hírességekkel, az ukrán háború elemzésével és régiós filmekkel zajlott a 2023-as Berlinale

Kristen Stewart, Steven Spielberg, Bono és még Zelenszkij is tiszteletét tette a 2023-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Sean Penn háborús dokumentumfilmje mellett több régiós alkotás is debütált. Bár a Berlinale kissé kevésbé glamúros, mint mediterrán testvérei, Cannes és Velence, Hollywoodtól való függetlensége okán szakmai presztízse talán a legnagyobb az európai