A legtöbben úgy költöznek vidékre, hogy soha nem éltek előtte a városon kívül. A Na okraj (vagy szabad fordításban „A peremen”) elnevezésű blog segítségével a cseh vidéken újrakezdők mindennapjaiba kaphatunk egy kis betekintést. Lukáš Pumpr és Petr Polák ötletgazdák meséltek nekünk közös projektjükről.
Még mindig állíthatom, hogy életem nagy részében kisvárosban töltöttem a mindennapjaimat. Bár sokan a kisvárosi életet a vidékihez hasonlítanák, szerintem mégis több közös nevezőt mutat a nagyvárosi lét mechanizmusával. Mióta Budapestre költöztem foglalkoztat a kérdés, hogy mitől válik otthonná a környezetünk, miért menekülünk a nagyvárosi nyüzsgésből a vidéki élet nyugodtságába, vagy miért van az, hogy a természet közelségéből időről időre mégis inkább visszatérnénk a nagyváros zajába, dinamikájába. Vagy, ami még fontosabb, mit jelent letelepedni nem csak helyileg, de érzelmileg is? A Na okraj blog is ez utóbbi gondolatra épül, miközben a vidéki családi élet különböző rétegeit tárja fel személyes történeteken keresztül.
Lukáš Pumpr és Petr Polák egyetemi éveik alatt találkoztak: Lukáš grafikát, míg Petr fotográfiát tanult. Tanulmányaik elvégzése után nem sokkal néhány barátjukkal közösen megalapították saját grafikai stúdiójukat Petrohrad néven. Vállalkozásuk elnevezése Plzeň egyik városnegyedéből ered, ahol a tervezők akkoriban élték mindennapjaikat. A stúdió főként nagyobb cseh ügyfelek számára készített arculatterveket, videókat vagy bonyolított le fotózásokat. Egy ideje azonban mindketten belefáradtak a kereskedelmi megbízásokba, és úgy döntöttek, hogy irányt váltanak: a csapatot radikálisan leépítették és sokkal inkább a kisebb, kreatív projektek felé fordultak.
„Mivel abban az időben mindketten azon gondolkodtunk, hogy elhagyjuk a várost, így különböző lehetőségeket kerestünk arra, hogyan valósíthatnánk ezt meg a családunkkal együtt. Úgy döntöttünk, hogy egyszerűen csak követjük azon személyek történetét, akik már ezt megtették. Így vette kezdetét a Na okraj projekt” – mondta el Lukáš.
Majd azt is elmesélte, hogy sok éve követi Todd Selby amerikai fotós munkásságát, ami betekintést enged különböző emberek lakásaiba, műhelyeibe vagy műtermeibe. Szintén hatással volt rá a hasonló jellegű témákra épülő, német Freunde von Freunden platform is. „Nem az idealizált fotóesszék érdekeltek, amelyekkel tele van az internet, hanem valódi emberek történetei, amelyek a hétköznapi életet és a költözés kihívásait mutatják meg. De nem találtam ehhez hasonlót a médiatérben, így azt javasoltam Petrnek, hogy készítsünk mi magunk ilyen tartalmakat. Tudtam, hogy vizuálisan ez egy kifizetődő téma lesz, és hogy Petr mint fotós, tökéletesen meg tudná oldani. Rajtam múlott pedig, hogy gondoskodjak a szövegről, amit ugyanolyan fontos résznek tartok, így természetesen a blog formátumot választottuk” – részletezte Lukáš.
Így a két ötletgazda olyan emberek után keresgélt, akik véglegesen úgy döntöttek, hogy elhagyják a várost és vidékre költöznek. Emellett még egy feltételt szabtak maguknak az interjúalanyok kiválasztásában: azt is fontosnak tartják, hogy válaszadóiknak legyen gyerekük is. „Az egész móka csak akkor kezdődik, amikor a gyerekek, akikkel számolni kell, akiknek saját igényeik és életük van, bekapcsolódnak az egész történetbe. A gyerekekkel sokkal jobban át kell gondolni a dolgokat, kompromisszumokat kell kötni, vagy bizonyos dolgokat elengedni, és hagyni, hogy elsodorjanak az események. A gyerekekkel azonban még az eredetileg teljesen hétköznapi és alapvetően érdektelen helyzetek is kihívásokká válhatnak” – fogalmazott Lukáš. A számukra izgalmas élettörténeteket kezdetben a baráti és ismeretségi körükből választották ki, de mindig akadt valaki, aki megadta egy másik család elérhetőségét is. Ma már inkább csak hagyják, hogy a megfelelő időben találjanak rá a megfelelő interjúalanyokra.
A különböző történeteket pedig a Petr által készített intim, érzékeny és ami még fontosabb, nem előre megkomponált fotográfiák teszik teljessé. „Minden a pillanat kérdése. Személy szerint nagyon fontos számomra az adott hely hangulatának megragadása, és hogy a fotók első pillantásra valódi életérzést adjanak át, mindenféle színlelés nélkül. Elképesztő, hogy a legtöbb esetben néhány percen belül tudunk kapcsolódni az interjúalanyokkal, akik gátlások nélkül bárhová beengednek minket a kamerával, ahová csak kérjük. Így minden teljesen természetesen, stressz nélkül folyhat mindkét fél részéről” – mondta el Petr.
Ahogy a Hype&Hyper hasábjain, a Mayer Kitti által jegyzett Leaving the city sorozatban is felmerül a kérdés: „Vajon valóban olyan jó az élet vidéken, ahogy azt legtöbben elképzeljük?” Így én is érdeklődéssel kérdeztem Lukáš-t, milyenek a tapasztalatai és meglátásai az általa készített interjúk alapján.
„Egy visszatérő jellemző, amit inspirálónak találok, hogy az interjúalanyaim semmi miatt nem panaszkodnak. Olyan emberekről van szó, akik életük nagy részét városokban élték le, majd vidéken mindent a semmiből, próbálgatással tanulnak meg. Mindemellett van bennük alázat és kitartás. Tudják, hogy egy egész sor új készséget kell elsajátítaniuk, amelyek, bár a vidéki embereknek korábban megvoltak, mára eltűntek. Azt is tudják, hogy a városi agglomerációkon kívül élő gyermekes családok számára az élet sok szempontból kevésbé kényelmes, de mégsem panaszkodnak, hanem elfogadják ezt, mint valóságot. Tudják, hogy a városon kívüli élet kárpótolni fogja őket. A tény, hogy nap mint nap nézhetik a táj változását, hogy a földdel vagy az állatokkal dolgozhatnak, és valami kézzelfoghatót teremthetnek maguk körül, sokkal értékesebb számukra, mint a városi ingatlanok előnyeiként emlegetett »kényelmi szolgáltatások«” – osztotta meg gondolatait.
„Akikkel ezidáig beszélgettem, talán mindenki egyetértett abban, hogy a városi élet valamilyen módon mérgezően hatott rájuk: vagy az őket körülvevő környezet szempontjából, vagy átvitt értelemben, hogy mit tett a város az elméjükkel. Úgy gondolom, hogy ezeknek az embereknek nagyobb szükségük van arra, hogy úgy érezzék, gyökeret eresztettek valahol, hogy átéljék a stabilitást és a helyhez való kötődést. Számomra a nagyvárosi élet éppen ezért nem fenntartható, mert annyira instabil: egy lakásban egyszerűen nem lehet mély gyökereket ereszteni” – egészítette ki meglátásait.
Lukáš egyébként saját maga is közel egy éve hagyta el a nagyvárost, hogy családjával együtt egy felújított régi falusi házba költözzenek. Mint elmondta, fontos számára az érzés, hogy nem kell folyton rohannia: sem fizikailag, sem mentálisan. „Amikor valaki megkérdezi, hogy hogyan élünk itt, azt szoktam válaszolni, hogy éjszakánként sötét és csend van. Két nagyon hétköznapi dolog, de ehhez foghatót máshol mégsem tapasztaltam az elmúlt húsz év városi élet alatt. Nagy különbséget jelent ez az életminőségben. Számomra az elégedettség kulcsa, hogy meg tudok állni: kevesebbet dolgozni, kevesebbet fogyasztani, és így több időnk és energiánk marad a fontosabb dolgokra – a családra és arra, amit élvezünk” – emelte ki.
A Na okraj felületein megörökített bensőséges történetek egyelőre cseh nyelven érhetők el, így az a kérdés is foglalkoztatott, hogy a közeljövőben lesz-e lehetőségünk angol nyelven elolvasni az itt megjelenő tartalmakat. „A meglévő weboldal angolra fordítása szintén érdekes kihívás lenne. Amíg meg nem kerestél minket, nem is gondoltam rá, hogy ez a projekt érdekes lehet a külföldiek számára” – válaszolta Lukáš. Majd beavatott néhány jövőbeni céljukba is: a tervek szerint a blog egy podcast-részleggel fog kiegészülni, ahol leginkább olyan emberek szólalnak majd meg, akik éppen most keresik a helyüket „a peremen”, vagy már az építkezés fázisában vannak. Továbbá az ötletgazdák az általuk feldolgozott történeteket egy könyv formájában is szeretnék megörökíteni.
Fotók: Petr Polák
Divat és művészet találkozása a Pozsonyi úton | Séyli x Illustri
Az olaszok lefoglaltak egy Philippe Starck által tervezett orosz jachtot
