Hogyan készülnek a NON+ márka kényelmes ruhadarabjai? Milyen munkafolyamatokon kell átesnie egy anyagnak, mire kész ruha, pulcsi vagy nadrág lesz belőle? És mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy egy tervező és egy gyártó gördülékenyen tudjon együttműködni egymással? Íme, új sorozatunk bemutatkozó epizódja!
Kiss Saroltát, a NON+ alapítóját és Gaál Emesét három évvel ezelőtt sodorta egymás mellé az élet – azóta szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne egyeztetnének telefonon, üzenetben vagy személyesen egymással.
A márka fennállásának eddigi tizenkét éve alatt több, mint hatszáz ruhamodell született: kezdetben másik varrodában készültek a ruhák, három évvel ezelőtt azonban a teljes szortiment gyártása Emeséékhez került. Akkoriban Saci varrodaváltáson gondolkodott – egy közös ismerősük ajánlotta Emesét és csapatát (PROMES ’95. Bt.), akik korábban a Nanushka márkának is gyártottak. Akkorra már a korábbi tizenhét megrendelőből jó párat elengedtek, mostanra négy állandó partnert tartottak meg. Racionális döntés volt ez Emese részéről: a kevesebb, de megbízható megrendelővel a munka mennyisége nem csökkent, hanem sokkal átláthatóbb és kezelhetőbb lett. Jelenleg a NON+-on kívül az Artista, a Plié és az Enemy in the wardrobe márkákkal működnek együtt.
Saci és Emese heti rendszerességgel találkoznak az óbudai varrodában. „A gyártástervezést követően történik az anyagrendelés, a mintázás, annak véglegesítése után pedig a szériagyártás, végül a csomagolás. Én viszem a rajzokat, az ötleteket a gyártáshoz, ők pedig szakmai szemmel gondolják át a kivitelezési metódusokat – a legapróbb részletekig megbeszéljük a születendő modell minden elemét. Mindenki javasol és a legjobb tudása szerint tesz hozzá a kollekció végleges megjelenéséhez. Az egész folyamat csapatmunka” – meséli Saci.
A varrodában tett látogatásunk alkalmával Saci Enikővel, a szabászati részleg vezetőjével egyeztet a különféle fazonokról a munkaasztal mellett. Kicsivel arrébb Zsuzsi épp a BASIC modellek szabását végzi – az ezt megelőző fázis az, amikor több rétegben terítik fel a külföldről berendelt méterárut, a szabásminta minden egyes elemét a matériára helyezik, majd rávasalják, utána jöhet az elemek körbevágása. Egy ilyen szabászgép akár 70-80 réteget is képes keresztülvágni.
Baj akkor van, ha az Olaszországból vagy Hollandiából berendelt alapanyag hibásan érkezik, például a korábbiakhoz képest eltérő árnyalatban vagy szélességben – ezek mind olyan tényezők, amelyek nagyban befolyásolják az abból elkészíthető ruhák mennyiségét. Hiába a mintakupon, ha a varrodába érkező méteráru mást mutat. Egy másik asztalnál Erika, a modellező dolgozik. Közben előkerül a kis méretű, rózsaszín „Barbie-vasaló” is, ahogy az itt dolgozók egymás között nevezik.
Emeséék néhány nappal az érkezésünk előtt költöztették át a varrodát: új, harmadik kerületi főhadiszállásukon kényelmesen elfér minden és mindenki. Bár még nem találta meg minden elem a végleges helyét, a szabász- és varrógépek folyamatosan zakatolnak, és minden itt dolgozó a tőle telhető legnagyobb természetességgel teszi a dolgát.
Nemcsak az alkalmazottak, de a varroda tulajdonosa, Emese is, aki minden munkafolyamatot ellenőriz, közben a még csak félig bútorozott irodájában adminisztrál, szervez, egyeztet a könyvelővel, s mindezeken túl fejben tartja és menedzseli a varroda működését érintő összes műveletet. Mániákusnak tartja magát, aki egy percre sem áll le: az otthon dolgozó varrónőknek is ő szállítja a szükséges anyagot, ha kell. Jelenleg húszan dolgoznak a varrodában: a dolgozók többsége nő, a férfiakat János és Józsi képviselik. A csapat java része budapesti, de Sashalomról, Ócsáról, Pestszentlőrincről, Pesthidegkútról is vannak itt dolgozók, illetve akadnak, akik odahaza, saját apparátussal végzik a munkát.
Hogy megértsük a pontos működést, Sacihoz fordulunk:
„Jelenleg egy előre megtervezett, napra pontosan beosztott éves terv szerint működünk. Ez tartalmazza a kollekciók megjelenési időpontját, ami meghatározza az anyagrendelés dátumát, majd a gyártás részletes menetét, a kellékek beszerzésétől egészen a fotózás időpontjáig, a kommunikáció és a logisztika minden egyes apró momentumáig. Ezer apró szál összefogása, a NON+ csapat és a varroda összmunkája kell ahhoz, hogy minden időben elkészüljön. A gyártási darabszámok kollekciónként változnak. Gyártunk magyar és külföldi piacra is. Van átfedés, de folyamatosan figyeljük a piac igényeit, és próbáljuk a NON+ irányelvével ezt összevetni és eszerint tervezni. A mennyiség a NON+ modellek darabszámával párhuzamosan évről évre nő – jelenleg több ezer ruha van raktáron, ami folyamatosan fogy, majd a gyártástervnek megfelelően Emeséék újra legyártják.”
Itt, az új helyen a NON+ számára is kialakítottak egy külön helyiséget, ahol az elkészült, vasalt ruhadarabok csomagolása, összekészítése történik, illetve itt pihen az a több mint hatszáz NON+ szabásminta és mintadarab is, amely a márka 2018-as indulása óta napvilágot látott. A ruhákat Melinda csomagolja, emellett frissíti a raktárkészletet és szortírozza a pakkokat aszerint, hogy azoknak később hová kell kerülniük: egy részük a NON+ showroomba megy, egy másik a logisztikai partnerhez kerül, és van, amit külföldi értékesítésre szánnak.
„A közös munka elengedhetetlen része a tisztelet, a türelem, illetve egymás munkájának a segítése, és a szakadatlan fejlődésre való törekvés” – mondja Saci. Ez a lojalitás, empátia és szakmai alázat szinte tapintható – nemcsak Saci és Emese, de a varroda összes dolgozója is jól megérti itt egymást. Ez nem egy arctalan nagyüzem, ahol mennyiségi termelés folyik, futószalag mellett: mindenkinek megvan a saját munkaállomása, mindenkinek jut elegendő idő és tér. Bár van dedikált munkaidő, Emese rugalmasan kezeli az egyéni igényeket. Józsinak például kifejezett kérése volt, hogy lehetőség szerint minél korábban kezdhessen neki a munkának: ő minden hajnalban már öt órakor itt van és hozzáfog a vasaláshoz. Enikő általában reggel kilenckor kezd, de tovább marad: délután öt óra környékén, amikor már ismét csendesebb a varroda, akkor tud igazán hatékonyan egyeztetni Emesével a különféle feladatokról.
Egy varroda üzemeltetése nagy felelősség. Jó néhány varroda szűnt meg korábban amiatt, mert kizárólag egy megrendelőt szolgált ki, kritikus piaci szituáció esetén pedig könnyen kiszolgáltatottá válhat egy ilyen munkahely – ezért is van kevesebb, de lelkiismeretes partnerük.
Emese kifejezetten figyel arra, hogy minden egyes munkatárs megbecsültnek érezze magát – együtt kirándulnak és megünneplik a születés- és névnapokat is. A NON+ új bemutatótermébe is közösen látogattak el, ahol a kollégák büszkén pózoltak a tükörben kedvenc ruhadarabjaikkal (azzal, amelyiket nagyon szeretik, vagy épp azzal, amit ők maguk készítettek el). „A NON+ nagyon ízléses és következetes. Mostanság egyre többször jönnek velem szembe ezek a ruhadarabok az utcán, a boltban, egy kávézó teraszán – ez nekem is siker” – fogalmaz Emese.
Emeséék varrodájában minden munkatárs fejből tudja a NON+ ruhák sorszámát – pontosan ismerik az egész szortimentet, az utolsó cérnaszálig. Amikor arról kérdeztük őket, hogy melyik NON+ modell a kedvencük, nem volt szükségük hosszas gondolkodási időre. Enikő a csinosabb, passzosabb ruhadarabokat kedveli, Emese pedig mindenért rajong, ami lenge és aszimmetrikus – nála a NON220-as modell az abszolút favorit.
Fotók: Mohai Balázs
NON+ | Web | Facebook | Instagram
Havonta jelentkező sorozatunkban annak járunk utána, hol, hogyan, milyen körülmények között születik meg egy designtermék. Van, hogy a tervező maga állítja elő az általa kigondolt tárgyat, de sok esetben a designer és akár több gyártó, alvállalkozó együttes munkája kell ahhoz, hogy mi, vásárlók egy kifogástalan árucikk boldog tulajdonosai lehessünk. Az egyes epizódokban a design különféle területeiről választunk tervezőt és ellátogatunk a műhelyekbe, ahol a tényleges munka zajlik.
„Nem a tökéletesség a cél, hanem a valódi élet megélése” – interjú Ajkai Móval, a MONOLÔG vezetőjével
A legjobb jógastúdiók Kelet-Európából | TOP 5
