Új HOME kerámiakollekcióval debütált az Anna Amélie

Új HOME kerámiakollekcióval debütált az Anna Amélie

Az Anna Amélie tervezője, Oláh Anna új HOME kerámiakollekciója most szeptemberben debütált a S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállításon. Anna már nem először bizonyítja, hogy munkássága sokrétű: elsősorban kiegészítők és táskák tervezése után saját ruhakollekciójával kápráztatta el karakteres vonalainak rajongóit – Anna Tavern ruhakollekciójáról itt olvashattok részletesebben. Viszont nem állt meg itt a történet, és Anna kreatív kibontakozása sem, ugyanis az idén ősszel debütáló kerámiakollekciója egy újabb oldalát ismerteti meg. A kerámiakészlet jelen esetben az étkezés ceremóniája köré épül, és meghamisíthatatlanul idézi Anna jellegeztes világát.


Bármibe is kezd, Anna munkáiról sugárzik az önazonosság, és az is, hogy nem határolja be magát bizonyos keretek közé: önálló művészként valósítja meg elképzeléseit és ettől működik minden projektje, legyenek azok művészetileg bármennyire is szerteágazóak.

Anna egyik legszemélyesebb inspirációs forrása görögországi emlékei, és maga az ország, melyet már korábban is feldolgozott, ösztönből jövő vonalaival.

Az ókori görög kultúra meghatározó  alapeleme a vázafestészet. Gyerekkorom óta érdekel az agyaggal való munka, de teljesen más utakra vitt az, amit eddig tanultam, és ez egy teljesen friss terep volt számomra. Egy más és új szakma, amit meg kellett tanulnom – jegyezte meg Anna.

Így jött az ötlet, hogy Zsiga Renáta segítségével közösen tervezze meg a kollekciót, Renáta ugyanis a kerámiázásban segítette Anna munkálatait, és fejlődését a területen.

Anna művész szülők gyermekeként már egészen kicsi kora óta szívta magába az őt körülvevő környezetet, melynek mindig nagy hatása volt rá. Akkor is, ha csak több év múlva -tudat alatt- egy-egy grafikában vagy egy új projektbe burkolva jelentek meg azok.

Az az esztétikai környezet, ami engem körülvett, a tárgyak, a sok apró részlet, színek és formák mind visszaköszönnek valahogy a mai napig. Emlékszem, hogy minden egyes étkezés egy műalkotás volt, az, ahogyan tálalva volt a legegyszerűbb étel is. Iletve mindig vágytam arra, hogy legyenek saját tányérjaim – mesélte nekünk Anna.

A ruhakollekcióján megjelenő görög vacsora valahol egy nagyon kellemesen eső előzménye a kerámiakollekciónak, rajzai ugyanis organikusságuk miatt gusztán festenek még a textilen is, de akkor most vajon milyen apropóból kerültek pont figurális formák az étkezésre szolgáló kerámiákra?

Jellemző rám a fejmotívumok ábrázolása, és hogy történet van az arcok mögött. Ez olyan, mintha mesét írnék, csak én rajzban mesélek. Ezek a figurális motívumok teljesen maguktól jönnek, a képzőművészettel is azért szeretek foglalkozni, mert teljes szabadságot ad – mondta el Anna.

A készlet különálló darabjain arc-, test- és szemábrázolást is felfedezhetünk. Ha pedig összegyűjtjük a kollekció összes darabját, egy teljes személyleírás jön létre előttünk, mely Anna rajzaiból bontakozik ki.

Rajzai valóban mesélnek, az viszont egyénfüggő, hogy kinek mit: fedezd fel te magad is a kollekciót!

Anna Amélie | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Svájci kozmetikai cég arculata a studio NUR-tól
branding

Svájci kozmetikai cég arculata a studio NUR-tól

A Laki Eszter alapította budapesti grafikai stúdió legújabb projektjén keresztül a svájci FEHH kozmetikai cég arculatát ismerhetjük meg. Merüljünk el egy a fenntarthatóság, az egészség és az esztétika jegyében született vizuális arculatban! Tiszta tipográfia és kézzel rajzolt részletek fémjelzik a studio NUR tervezői munkáit. Az első tervezői lépésektől egészen a
Sosem látott együttműködés a V4 és Egyiptom között
business

Sosem látott együttműködés a V4 és Egyiptom között

V4-Egyiptom külügyminiszteri csúcstalálkozónak adott helyet Budapest. Elsőre érdekes lehet a fokozott közép-európai érdeklődés és terjeszkedés az észak-afrikai országban, azonban a gazdasági vetületet megvizsgálva kiderül, hogy nagyon gyümölcsöző a kapcsolat. A Visegrádi Négyek Egyiptomba áramló exporttevékenysége a pandémia előtt -2019-ben- megközelítette az 1,4 milliárd dollárt. Egyiptom az afrikai kontinens egyik
Az új orosz stílus szellemiségében épült látogatóközpont Oroszországban
architecture

Az új orosz stílus szellemiségében épült látogatóközpont Oroszországban

Az oroszországi Kudykina Gora Park épületkomplexuma a nemzetközi trendek helyett a helyi tradíciókból és építészeti örökségből meríti vizuális elemeit. A moszkvai Megabudka stúdió szerint Oroszország modern és kortárs épületei nem elég karakteresek, nem ápolnak szerves viszonyt a nemzeti kulturális értékekkel. A Megabudka az úgynevezett új orosz stílust kutatja, eredményeiket pedig