Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől V.

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől V.

Az ukrán divatipar hidat képez a világ többi pontjával, emellett az ország kreatív kultúráját erősíti. Az Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől ötödik részében ezúttal olyan innovatív látásmódú márkákat mutatunk be, amelyek a fenntarthatóság elveit részesítik előnyben.

A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és márkát követünk, akiknek eddig is igyekeztünk platformot biztosítani a bemutatkozásra. A jelenlegi helyzetben még fontosabb, hogy ne veszítsük szem elől, és támogassuk őket, ahogy csak tudjuk! Újonnan indult sorozatunkban ezeket a számunkra kedves brandeket és karaktereket gyűjtöttük össze.


Ochis

Az optika szakterületén szerzett tizenötéves tapasztalat és egy egyedülálló technológia kifejlesztése hívta életre a kijevi Ochis márkát. Maxim Gavrilenko 2018-ban kezdett el kávézaccal kísérletezni, majd több mint száz préselt kávézacc után sikerült tökéletesítenie ezt az alapanyagot. Ezzel létrehozva a világ első fenntartható, kávéalapú szemüvegmárkáját. A végeredmény rugalmas, matt felszínű, pehelykönnyű keretek, amelyeket könnyedén az arc formájához lehet igazítani. A tartósságot pedig a keretek szárába vezetett fémszálak biztosítják, így nem törnek el. Az Ochis modellek továbbá vízállóak és ráadásul komposztálhatóak is.

„Az Ochis egy ukrán vállalkozás. Itt találtuk fel a világ első kávéalapú szemüvegét, és itt Kijevben fogjuk továbbra is gyártani. Az ukrán társadalom és a természet arra inspirál minket, hogy minden egyes nap folytassuk azt, amit szeretünk és amiben hiszünk” – tették közzé gondolataikat a márka Instagram-oldalán az ukrán-orosz háború kezdetén.

Fotók: Ochis

Norba

A Norba sportruházati márkára a szintén kijevi székhelyű Orchidea Agency stúdió kapcsán figyeltünk fel, ami a márka arculatépítéséért felelt. A repertoárban szereplő kollekciók különlegessége, hogy nemcsak kényelmes sportviseletként, de a nap bármely időszakában és különböző alkalmakkor is helytállnak. Az alapító testvérpáros célja, hogy olyan ruhadarabokat hozzanak létre, amelyek hibátlanul illeszkednek minden testtípushoz, és hogy viselőik jól érezzék magukat saját bőrükben. A minimalista vonalvezetésű és természetes, natúr színű Norba modellek mind környezetbarát anyagokból készülnek.

A Norba egy büszke ukrán márka, és arra szeretnénk kérni vásárlóinkat világszerte, hogy velünk közösen emeljék fel a hangjukat. Osszátok meg az ellenőrzött forrásokból származó információkat, terjesszétek a hírt, vagy adományozzatok az ukrán hadseregnek, kórházaknak, gyermekeket támogató jótékonysági szervezeteknek. Minden tett számít és életeket menthet. Maradjatok biztonságban, és mi is mindent megteszünk, hogy biztonságban maradjunk” – írják a Norba közösségi felületein.

Fotók: NORBA

SINOBI

A cipőmárka története 2019-ben kezdődött, amikor Alexander Vernik és Shushan Pambukhchyan olyan lábbeliket szeretett volna megalkotni, amelyek nemcsak stílusosak, de viselésük egészséges, emellett fenntartható módon is készülnek. A kissé futurisztikus hatású cipők a japán kultúrából, annak érzékeny életszemléletéből és spirituális értékeiből merítenek inspirációt. A gyártáshoz olasz növényi cserzésű, krómmentes bőrt, valamint a lábbelik talpához újrahasznosított anyagokat használnak. Mindemellett a fenntartható csomagolásra és szállításra is odafigyelnek. A környezetbarát megoldásokon túl a SINOBI cipők kiegyensúlyozott és helyes súlyelosztást, kényelmet és stabilitást biztosítanak minden lépésnél.

Kedves SINOBI barátok, az egész csapatunk és a márka Ukrajnában van. Az országnak szüksége van a támogatásotokra. Reméljük a legjobbakat” – hívják fel követőik figyelmét a márka Instagram-oldalán.

Fotók: Hypebae, Highxtar

Ochis | Web | Facebook | Instagram
Norba | Web | Facebook | Instagram
SINOBI | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
A lengyel fehérneműmárka, ami a magabiztos nőknek tervez
poland

A lengyel fehérneműmárka, ami a magabiztos nőknek tervez

Különleges anyagválasztások és karakteres vonalvezetések alakítják a varsói Undress Code fehérneműmárka termékpalettáját, na meg a konzisztens márkaüzenet, miszerint a modern, magabiztos, felszabadult nőknek terveznek. Azoknak, akik szeretik elengedni magukat olykor, és akik az álmaikat valóra akarják váltani. Azoknak, akik szerint a fehérnemű nem egy elrejtendő ruhadarab, hanem a day-to-day look
150 éves lett a budapesti Néprajzi Múzeum
east

150 éves lett a budapesti Néprajzi Múzeum

Március elején ünnepelte létrejöttének 150. évfordulóját az újranyitás előtt álló Néprajzi Múzeum. Az intézmény alapításának dátuma szimbolikus: ekkor nevezték ki a neves természetrajzi gyűjtőt, Xántus Jánost a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának vezetőjévé. A budapesti Néprajzi Múzeum Európa egyik jelentős szakmúzeuma, új épületének köszönhetően pedig a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai
Így reagáltak a designmagazinok a háborúra
fotográfia

Így reagáltak a designmagazinok a háborúra

Pár hete minden az ukrán helyzetről szól a televíziótól kezdve a baráti beszélgetéseken át a közösségi médiáig.  Ez természetes, hiszen egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott a megszokott világunk, és Kelet-Európa került a figyelem középpontjába. Mindenki szorongva várja az újabb információmorzsákat, miközben rendre felmerül a kérdés, hogy vajon mi mit