Elise Coudré – ahogy ő magát nevezi – eating & experience designer két éve végzi kísérleteit, amelyek során az étkezés határait tolja ki a játék irányába. Ahogy ő fogalmaz, étkezési szokásaink status quo-jának megkérdőjelezésével az étkezés pszichológiáját szeretné feltárni. Kipróbálja és megmutatja, hogyan változik az evés élménye, ha az étel asztal helyett például ruhaszárító állványon, gyufás skatulyában, palackpostában vagy saját testen van tálalva. A közelmúltban workshopot tartott Antwerpenben, valamint a lisszaboni EFOOD2022 food design konferencián is előadott, ahol vendégszerzőnk találkozott vele. Merkl Márta interjúja.
A food design esetében, mivel kevéssé intézményesült területről van szó, mindig érdekes kérdés, hogy a képviselői milyen háttérrel rendelkeznek, hogyan váltak food designerré.
Már ipari formatervezői tanulmányaim során volt néhány food témájú hallgatói feladatunk. Az alapképzés második évében az élelmiszer-pazarlásról, pontosabban a kenyérpazarlásról kaptunk egy projektet. Aztán 2017-ben Helsinkiben voltam Erasmuson, és lehetőségem nyílt többet kísérletezni, és saját projekteket választani. Ebben az időben ismertem meg Marije Vogelzang munkásságát (eating designer – a szerk.), mert én is éppen egy eating design projekten dolgoztam a mentális étkezésről, ami egyfajta jövőelőrejelzési projekt volt. Ekkor hallottam először a food designról, amitől izgatott lettem, és úgy éreztem, ez lesz az én utam. Először persze be akartam fejezni a tanulmányaimat. Gyakorlatra egy service design céghez mentem, mert régóta meg vagyok győződve arról, hogy inkább egy élményalapú, mint egy termékalapú társadalom felé haladunk, és mindig is jobban érdekelt ez az irány. A diploma évében az étkezési zavarok témájában készítettem egy munkát. Ezután „kivettem egy évet”, Barcelonába mentem, és valami teljesen mást csináltam. Aztán valahogy úgy alakult, hogy létrehoztam az Instagram-fiókomat, és itt fejlesztettem lépésről lépésre a praxisomat. Most nagyon izgatottan várom a jövőt!
A képzésed az Antwerpeni Egyetemen étel fókuszú volt?
Nem, egyáltalán nem. Azt hiszem, a tantervük a Delfti Műszaki Egyetem tantervére épül. A szak ipari formatervezés, és a fő- vagy mellékszakirányban szerepelt interakció, stratégiai és műszaki tervezés. Szóval a képzés a terméktervezésre fókuszált, és csak néha fordult elő élelmiszeripari termék. Például a már említett projekt – egy partner kezdeményezésére – az élelmiszerpazarlásról szólt. A food design, hogy úgy mondjam, soha nem került szóba.
Hogyan jellemeznéd a munkádat? Ha egy tízéves gyermeknek kellene mesélni róla, hogyan tennéd?
Ó, ez egy nehéz kérdés! Azt hiszem, még a professzionálissá válás fázisában vagyok. Az elején csak szórakozásból csináltam az Instagramot, és mellette volt egy főállásom. Most úgymond építem a praxisomat, hogy meg tudjak ebből élni, de ezen még dolgozom kell. Szerintem nagyon vékony a határvonal aközött, hogy valaki food designer vagy művész. Azt hiszem, mindkettő lehetek. Egyelőre egy kicsit identitásválságban vagyok… de ha el kellene magyaráznom egy tízéves gyereknek, akkor csak annyit mondanék, hogy ételekkel dolgozom, és kérdéseket teszek fel azzal kapcsolatban, ahogyan eszünk. A személyes célom az volna, hogy az emberekből tudatosabb étkezőket faragjak. De ez már elég nehéz gondolat egy tízéves számára, szóval úgy fogalmaznék, csak játszom az étellel.
Hogyan jelenik meg az élmény a munkád kapcsán?
A munkámban minden az élményről szól. Önfeltáró kutatásként kezdtem el csinálni. Változtattam azon, ahogy eszem, sok módon. Úgymond kísérletezem, és figyelem, sőt mindig rögzítem, milyen érzés ez számomra. Nagyon fontos, hogy elgondolkodjak a tapasztaltakon, mert számomra az evés nemcsak az ételről szól, hanem mindenről, ami hozzá kapcsolódik. Sokan ebben még nem tudatosak, pedig jó ezt feltárni.
Nagyon érdekes, hogy rögzíted a tapasztalataidat. Ezt hogyan kell elképzelni?
Nagyon egyszerűen, látható az oldalamon. Fényképeket és videókat készítek, miközben eszem. Aztán leírom a tapasztalataimat, amihez használok egy kis storytellinget, hogy szórakoztató legyen. Mindig rögzítem az előzetes elképzeléseimet, aztán azt is, milyen volt az élmény utólag visszanézve. Néha ugyanis egészen másképp alakul. Például elképzelted, hogy egy bizonyos módon eszel, aztán megcsinálod, és azt mondod: „Ó, ez nem igazán jó!” Vagy: „Ó, ez jobb vagy könnyebb, mint amire számítottam!”
Mondtad, hogy az étkezésen keresztül szeretnél nagyobb tudatosságra szert tenni. Ez mit jelent számodra?
Mostanában sokat ettem egyedül, mert új országokba költöztem, így ez különösen a karantén alatt volt jellemző. Azt hiszem, manapság sok embernek nincs kapcsolata az ételekkel. Próbáltam megtalálni a módját annak, hogy jobban kapcsolódjak az ételekhez, és ne használjam állandóan a képernyőmet, vagy ne vonjam el a figyelmemet más dolgokkal. Az egészet így kezdtem el, de a kísérletek annyira játékosnak bizonyultak, és mindig annyira élveztem őket, hogy folytattam. És mára már vagy 120 kísérlet van összesen.
Vannak olyan eszközök vagy módszerek, amelyek segítenek a szándékod elérésében vagy az üzeneted átadásában?
A legutóbbi sorozatom nagyon organikusan növekedett, anélkül, hogy túl sokat gondolkodtam volna a módszertanokon. Elkezdtem azonban együtt dolgozni egy kutatóval, hogy a projekt érthetőbb legyen. Valamint elkezdtem más projekteket is, és ezeknél már jobban megtervezem, hogyan fogom őket csinálni. Másrészről az ipari formatervezői múltamnak köszönhetően is sok módszertant használok, például a design thinking-et.
Említettél egyfajta együttműködést, ezért jutott eszembe, hogy dolgoztál-e már együtt séfekkel?
Még nem, de nagyon szeretnék! Engem személy szerint nem igazán érdekelnek maguk az ételek, illetve persze érdekelnek, de ez nem az én szakterületem. Nagyon szeretnék olyan emberekkel együtt dolgozni, akik hozzáértők, és együtt őrült dolgokat csinálni!
Mi inspirál?
A mindennapi élet! Igen, számos forrása van az inspirációnak… van egy nagyon személyes forrásom, ami az, hogy mindig voltak a közvetlen közelemben olyan emberek, akiknek egészen más és nem mindig egyszerű volt a kapcsolatuk az étellel. Én magam is megtapasztaltam ezt: van egy autoimmun betegségem, ami miatt egy időben nem tudtam kontrollálni a súlyomat. Ez kihatott arra is, ahogyan ettem, vagy ahogyan az ételekről gondolkodtam, mert megpróbáltam kontrollt szerezni, sikertelenül. Szóval, azt hiszem, ez mindig is nagyon érdekelt, és még mindig nagy inspirációs forrásom. Az étkezési zavarok, amikből a szakdolgozatomat is írtam, mindig is lenyűgöztek, mert az étellel való különös kapcsolatról szólnak. Az étkezési zavar esetében, mintha az evés egy módja lenne annak, hogy irányítást nyerjünk az életünk felett. Miközben evés nélkül nem tudnánk élni. Ez nagyon érdekes aspektus. Bár számomra a séta is az inspiráció és a kreativitás nagyszerű forrása.
Mi a helyzet a visszajelzésekkel, a kritikával, az értékelésekkel? Hogyan érintenek téged?
Hogy őszinte legyek, még nem kaptam túl sok kritikát. A legtöbb ember lelkes, amikor hall a munkámról. Ez ösztönöz és motiválttá tesz. Ez számomra inkább egy öngerjesztő dolog, azaz a belső motivációm olyan erős, hogy a kritika nem fog túlságosan befolyásolni, azt hiszem, egyelőre. Majd meglátjuk a jövőben!
Mit gondolsz, van olyan, hogy közízlés?
Igen, van, de eltérhet attól függően, hogy hol élsz. Például az emberek Indiában sokat esznek a kezükkel, míg Belgiumban nem szívesen esznek kézzel. Ebben az értelemben vannak kulturális preferenciák. Bár a világunk globalizálódik, mégis, ha megnézem a szüleim generációját, nekik tényleg van egy bizonyos ízlésük az ételek terén, mert azokkal az ételekkel együtt nőttek fel. Például Belgiumban hagyományosan sok krumplit, póréhagymát és húst eszünk. Azt hiszem, az ételek, amelyeken nevelkedtünk, bizonyos értelemben velünk maradnak.
Hogyan néz ki a legrosszabb munkanapod?
Amikor elakadok egy projektben. Amikor valamin dolgozol, és arra gondolsz, hogy ennek semmi értelme, és nem találod a helyes utat vagy a helyes megközelítést a probléma kezelésére. De ez is oké, mert akkor csak szünetet kell tartanod, és másnap jobban fog menni, remélhetőleg.
Mikor a legjobb food designernek lenni?
Számomra akkor a legjobb, amikor emberekkel érintkezem. Nagyon szeretek emberekkel dolgozni. Eddig nem sokat csináltam, mert csak tavaly nyáron kezdtem el workshopokat tartani. Nagyon élvezem a munkám, az emberek és a köztem lévő kölcsönhatást. Amikor dolgozom valamin, és úgy érzem, hogy változást tudok elérni. Amikor kísérleteket készítek, mindig van egyfajta nem gyerekes, inkább nagyon játékos érzésem. Azt is nagyon szeretem, amikor inspirálnak, és inspirálni tudnak az emberek, amikor olyan dolgokat mondanak vagy tesznek, amelyek újak és váratlanok.
Említetted, hogy egyfajta identitásválságban vagy, nem igazán érzed a határokat a képzőművészet és az élelmiszertervezés között. Beszélnél bővebben erről az érzésről?
Néhányan azt mondták nekem, hogy amit csinálok, az művészet, mások azt mondták, hogy food design. Szerintem bizonyos értelemben mindkettő lehet. Attól függ, hogyan prezentálod. A munkámban szeretek gondolatébresztő lenni mások számára, és a művészet nagyon jó médium erre. Úgy gondolom, hogy a food design is lehet művészet, ha változtatni tud az emberek gondolkodásán.
A szerzőről
Merkl Márta az elmúlt bő tíz évben a magyar művészeti és designszcénában dolgozott mint művészettörténész és projektmenedzser. Aktuális projektje egy food design témájú PhD a BCE Gazdálkodástani Doktori Iskolájának és Marketing, Média és Designkommunikáció Tanszékének, valamint az ITM Kooperatív Doktori Programjának támogatásával. Kutatásának központjában az étkezési élmény tervezhetőségének kérdései állnak, hiszen a válaszok hasznosíthatóak nemcsak a fine dining közegében (például az Onyx Étterem átalakulása kapcsán), hanem szélesebb körben, akár diéták tervezésénél is.
Az otthoni sörfőzéstől az izgalmas fűszerekig | Piqniq pakk – 11. rész
Az Adidas x Gucci együttműködéshez 80-as évek ihlette fitnesz katalógus készült
