Idén 65 éves a Prágai Városi Turizmus

Idén 65 éves a Prágai Városi Turizmus

A Prágai Városi Turizmus idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját, melynek során egész éven át tartó programokkal készülnek.

Az eredetileg Prágai Információs Szolgálat néven 1958-ban alakult egyesület 2018-ban változtatott nevet és jelentős átalakuláson ment keresztül: már nem csak információkat nyújt, hanem igyekszik javítani a városban élők életminőségét, a köztereket, illetve megteremteni a fenntartható turizmus feltételeit.

„Idén nagy ünnepséggel várjuk szervezetünk évfordulóját. Személy szerint nagyon büszke vagyok a Prágai Városi Turizmus mai formájára és arra a kínálatra, amelyet a prágaiak és a világ minden tájáról érkező látogatók számára tudunk nyújtani” – mondta František Cipro, az igazgatótanács elnöke.

Az ünnepség során kedvezményes belépők, tematikus történelmi túrák, séták, ajándéktárgyak és kiállítás várja majd a látogatókat.

© Dmitry Goykolov/Unsplash

Forrás: expats.cz
Borítókép: Martin Krchnacek/Unsplash

továbbiak
Így érdemes fogadkozni, hogy az tartós is maradjon
strategy

Így érdemes fogadkozni, hogy az tartós is maradjon

Újévi fogadalmat tenni épp annyira emberi, mint télen a nyarat, nyáron pedig a telet várni, és bár mostanra egyre többen tekintenek szkepticizmussal, és némi gúnnyal a fogadkozókra, az azért prognosztizálható, hogy ez a hagyomány nem fog egyhamar elkopni. De mégis mi ösztönzi az embereket arra, hogy ekkora jelentőséggel ruházzák fel
Artist duo | Draga & Aurel
design

Artist duo | Draga & Aurel

Két teljesen különböző világból indultak, majd útjaik egy véletlen folytán keresztezték egymást, végül így váltak egy kerek egésszé. Draga Obradovic a divatiparban kezdte a karrierjét, míg párja és egyben alkotótársa, Aurel K. Basedow a képzőművészetben jeleskedett. A kétféle kiindulópont végül összefonódott, megalapították közös tervezőstúdiójukat, amelynek székhelye a festői szépségű Comói-tó
Az érzelmek és a mértan találkozása | 2022 legjobb építészeti projektjei
design

Az érzelmek és a mértan találkozása | 2022 legjobb építészeti projektjei

Összegyűjtöttük az év legizgalmasabb építészeti projektjeit, amelyekkel mi is több cikkben foglalkoztunk, hiszen megérdemlik, hogy minél többen megismerjék őket. Az EU legmagasabb épülete – Varsó A brit Foster + Partners építészeti stúdió által tervezett Varso Tower 310 méteres magasságával jelenleg az Európai Unió legmagasabb épülete. Az irodáknak, éttermeknek, üzleteknek és egy tetőkertnek