Vannak, akik művelik a gasztronómiát, és vannak, akik tudósítanak róla. Ráadásul vannak olyanok is, akik a kettő ötvözésével nemcsak kinyitják a konyha ajtaját a nagyközönség számára, de abban is segítenek, hogy megértsük, mi zajlik a színfalak mögött. Ezúttal Kiss Norbert Ádámot mutatjuk be, aki NORBERT ADAM néven sokszor láthatatlan, de annál fontosabb „csendestársként” képviseli a gasztrovilágot.
Egy újságíró olyan, akár egy szuperhős – amikor helyzet van, az első pillanatban a tett színhelyén terem, feltérképez, megért, rögzít és átad. Kívülről ez nagyon izgalmas világnak tűnik, sok felelősséggel, folyamatos változással, mindig izgalmas témákkal. Ez keltette fel Kiss Norbert Ádám érdeklődését is, és bár családjában senki sem dolgozott a média világában, ő diákként eldöntötte, hogy tudósító lesz, ezért jelentkezett a Duna Televízióhoz. Felvették, ezért iskola után elkezdte gyakorolni a szakma ügyes-bajos dolgait: szerkesztett, utómunkázott, interjúkat készített. Az a cél lebegett a szeme előtt, hogy egyszer a TV2-nél a Tényeknek dolgozzon, de hamarabb mélyvízben találta magát, mint hitte volna. A 2002-es árvíz idején ugyanis elmaradt az augusztus 20-i tűzijáték, a csatornánál pedig azonnal minél több újságíróra volt szükség – nagyon fiatal gyakornokként őt is terepre küldték.
„Sosem kérdeztem meg ezután, maradhatok-e, egyértelművé vált, hogy itt az én helyem.”
A Tények Röviden műsornál kapott munkát, ahol a napi eseményeket kellett kishírré konvertálnia. Itt tanult meg írni, hiszen a rengeteg információ kivonatát kellett érdekesen, mégis pontosan és hitelesen átadnia. 2005-ben az RTL Klub kínált számára lehetőséget, ahol oktatáspolitikára szakosodott, emellett a XXI. század és a Házon Kívül riportere is ő lett. Teltek az évek, a munkáját pedig 2009-ben Junior Prima-díjjal ismerték el, amely honoráriumából alapított egy filmes butikügynökséget. Az évek alatt több ezer riportot készített, fesztiválokon, tüntetéseken dolgozott, közben pedig beszippantotta a zeneipar. Filmes cégével többek között kapcsolatba került olyan országszerte ismert zenekarokkal, mint például a Vad Fruttik, akiknek klipet forgatott (pl. a Lehetek én is dalhoz).
Ekkor azonban valami kezdett elfáradni benne.
„Egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy pálma, aminek letörték a leveleit. Nemzetközi dologban akartam gondolkodni, hívogatott a külföldi élet, ezért elmentem fizetés nélküli szabadságra Hollandiába.”
Megtetszett neki az ország, közben elnyert egy állást egy marketingügynökségnél, ezért úgy döntött, hogy bázist vált. Magyarországi projektjei is voltak, ezért napi 10 órákat töltött munkával, ami bár anyagilag stabilitást adott, de hosszú távon nem volt fenntartható. Elindított egy filmes céget we are morse néven, abban bízva, hogy hosszú távon ez lesz a vezérfonal. Közben egyre jobban foglalkoztatta a gasztronómia is, főleg, hogy a holland street food-szcéna erősen felfutóban volt ekkoriban. Jött egy ötlet, így 2014-ban WhatTheFood néven elindította saját blogját, ahol angol nyelvű videókban mutatott be food truck márkákat interjúkban.
„Elsőre én sem gondoltam, de a 80 videó egy nagyon erős szociológiai tanulmány lett. Nem az étel volt fontos, hanem a sztori. Akkor jöttem rá, hogy melyik az én igazi hangom: az, amelyik tájékozott, de nem harsány, jelen van, de nem irányít. Azért vagyok, hogy végre létrejöjjön valami, ami a másikról szól.”
Ez a dokumentarista stílus megtetszett a holland FoodReporter gasztronómiai magazinnak is, akik felkérték állandó újságírónak. Az első anyag, amit készített, egy világszinten rendhagyó eseményről szólt: 24 órán keresztül 24 Michelin-csillagos séf főzött váltásban. Kemény menet volt, de megugrotta a feladatot, innen pedig hirtelen nyílni kezdtek az ajtók. Azt tudni kell, hogy akit egyszer megcsap a konyha illata, az eszközök, edények zsibongó zaja, a hőség, a feszültség, az könnyen örökre a rabjává válik. A fine dining lett számára az otthonos terep, csillagos szakácsok fogadták bizalmukba, idővel gyakran barátként is. Az volt a trükk, hogy nem volt trükk: nem csak kérdezett, kíváncsi volt a válaszra is. Figyelt és értett, ha kellett, a háttérbe húzódott, tisztelve a másik határait. Közben szeretett volna kisebb brandekről is hírt adni, ezért amellett, hogy arculatot, kreatív stratégiákat tervezett, NORBERT ADAM néven saját márkát is alapított, azonban jött a járvány.
„Hirtelen minden átalakult, megváltoztak a fontossági sorrendek. Azt gondoltam, annyit láttam és hallgattam már másokat, ahogy a szakácsszakmáról beszélnek, ideje, hogy tényleg kipróbáljam, milyen a cipőjükben lenni.”
Ekkor érkezett egy lehetőség, sőt, sokkal inkább kihívás: elfogadta a meghívást az akkor futó Konyhafőnökbe, ahol a legjobb négy közé jutott. Ez az időszak még inkább alázatra tanította, mert a saját bőrén tapasztalta meg, milyen brutális szakma ez, milyen napi 10-12 órát a konyhapult mögött tölteni, és milyen az, amikor egy negatív komment a földre taszítja az embert, míg egy dicséret a vendégtől (vagy a zsűritől) napokra feltölti. Ezzel az élménnyel felvértezve kereste a helyét a Covidtól megtépázott gasztrovilágban, és vált még érzékenyebbé mások történeteire.
„Sokáig azt hittem, az a legrosszabb tulajdonságom, hogy mindig másokat helyezek előtérbe. Aztán rájöttem, hogy ez a legjobb is. Fontos számomra, hogy a másik tényleg megbízzon bennem, mert ettől válik igazán erőteljessé az üzenet.”
Hollandiában New Chefs on the Block címmel portréanyagokat kezdett készíteni a szcéna tehetséges szakácsairól. Rövid riportok helyett órákat, akár napokat töltött az emberekkel, rögzítve tető– és mélypontokat is. Koncepcionális döntés volt részéről, hogy ezekben a filmekben ő is megjelenjen. Egyfajta független, de erős védőpajzsként működik a jelenetekben, amelyekben semmi sem megírt vagy megszerkesztett. Ha érzelem, például nevetés vagy sírás jön elő, az nem a hatás kedvéért történik, hanem azért, mert egy kérdés ezt váltja ki az interjúalanyból. A végeredményben azonban nem mutat mindent, mindig a saját lelkében bízva tesz bele vagy hagy ki jeleneteket, ami például nagyon személyes vagy bizalmas, azt megtartja maguknak. Ez a türelmet és empátiát igénylő attitűd egyszerre nemes és nehéz, így kicsit rá is adta a magányos farkasok szerepét.
„Nehezen dolgozom együtt másokkal, mert néha azt érzem, hogy az adott projekt senkinek sem olyan fontos, mint nekem. Én tényleg törődöm ezzel a világgal és a szereplőivel!”
A New Chefs on the Block premierje egy nagy esemény volt a Gault&Millau-val közösen, amin 200 séf vett részt, és három fiatal szakácstehetséget díjaztak – az egyik nyeremény egy saját portréfilm volt. Bár ezeket profi csapattal rakja össze, a többit általában egyedül, gyakran saját büdzséből készíti, ami valljuk be, elég embert próbáló és költséges feladat. Főleg, hogy közben keresi azokat a külsős megbízásokat is, ahol arra a hangra kíváncsiak, amin ő leginkább szólni tud. Ezért amellett, hogy a FoodReporter arculatát is felfrissítette, a saját márkáját is átalakította.
„Tudom, hogy értéket teremtek, azonban nehéz összeegyeztetni az üzletet a lelkiismeretemmel. Most azonban szeretnék a következő szintre lépni, és működtetni valamit, ami fenntartható.”
Éppen ezért, már nemcsak mások ajtaját nyitja ki, de a sajátját is! Egyrészt olyan kreatívok számára, akik szívesen dolgoznának vele együtt a gasztrovilág bemutatásán, másrészt azoknak a hazai vagy nemzetközi felkéréseknek, ahol van még mesélnivaló történet.
Pályatársaként azt gondolom, hogy nála a kaland garantált, és talán az olvasók között is akad valaki, aki a részévé válna. Keressétek bátran az alábbi elérhetőségeken!
Norbert Adam | Web | Facebook | Instagram | YouTube | LinkedIn
Fotók: Gaál Dániel
Mi történik, ha növényi képre alakítjuk az embert? – Gonda Soma vizuális kísérlete
Party vagy párta? Nem mindegy... vagy mégis?
