Tag

szobor

Üveg mögé zárt mulandóság
lifestyle

Üveg mögé zárt mulandóság

A csendélet, azon belül a vanitas műfajának története több évszázados múltra tekint vissza. A műveken ábrázolt szimbolikus tárgyegyüttesek az élet mulandóságát és hiábavalóságát fejezték ki. Ezt a klasszikus műfajt helyezi új kontextusba Körei Sándor művészete: lírikus alkotásai a hervadás és az idő múlásának narratíváját konzerválják. A magyar képzőművésszel a csendélet
Egy nap Martin Žákkal Prágában
east

Egy nap Martin Žákkal Prágában

Az év egyik első igazán nyárias napjának fényei jól állnak Prága óvárosának. Az innen néhány kilométerre fekvő Klučov vasútállomás mellett egy nagy ház áll, mely korábban klasszikus cseh étterem volt – most viszont Martin Žák, az egykori Csehszlovákiában született szobrász és barátnője, Dana otthonául és műhelyéül szolgál. A tágas térbe lépve
„Elkaptuk a világ rezdülését” – Interjú az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának kiállító művészével és kurátorával
east

„Elkaptuk a világ rezdülését” – Interjú az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának kiállító művészével és kurátorával

Keresztes Zsófia képzőművész és Zsikla Mónika kurátor energikus, barátságos és profi szakmai duót alkotnak. Az Álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállításukkal ők lettek az első női művész-kurátor páros a Velencei Biennálé magyar pavilonjának történetében.* A mozaikszobrok érzékenyen reflektálnak a pandémiás időszak kihívásaira: a metamorfózison áteső figurák – mint 21.
Egyedi köztéri szobrok | TOP 5
architecture

Egyedi köztéri szobrok | TOP 5

Kelet-Európa kis- és nagyvárosainak közkedvelt utcáit járva szinte biztos, hogy valamilyen köztéri szoborba vagy műemlékbe botlunk. Ezek a szobrok már a város szelleméhez tartoznak, szinte lakóiként olvadnak be a közterekbe. Mai válogatásunkban a régió több országában teszünk sétát újszerű, nem mindennapi, tereket ékesítő műalkotásokat bemutatva. Jézus Szíve kilátó | Székelyföld A
Klasszikus görög szobrok fizikai és digitális technikák kombinálásával – Adam Parker Smith: Crush
art

Klasszikus görög szobrok fizikai és digitális technikák kombinálásával – Adam Parker Smith: Crush

A The Hole L.A. Adam Parker Smith képzőművész hat új Crush szobrát mutatja be, mely a művész ötödik önálló kiállítása a galériában. Smith egy csapat mesterfaragóval, egy héttengelyes reduktív robottal és az Uffizihez hasonló múzeumok digitális kutatócsoportjaival együttműködve, a hellén és barokk szobrászat legnagyobb slágereit készítette el 3D-modellező programokban,
Kinetikus totemoszlop torzítja a teret Olaszország hegycsúcsán
art

Kinetikus totemoszlop torzítja a teret Olaszország hegycsúcsán

Különleges jelenség torzítja a tájat az Olaszország déli részén található Abruzzo régióban, L’Aquila tartományban. Ami nem más, mint Edoardo Dionea Cicconi Kinetic Mirror című szobra, mely tükörfelületű totemoszlopként emelkedik ki a középkori város díszletének érzetét keltő Rocca Calascio hegy tetején álló erődből. A helyspecifikus installáció az alkotó éppen készülő,
Óceánt tükröző periszkópszobor
art

Óceánt tükröző periszkópszobor

Joel Adler ausztrál származású művész periszkópszerű szobra olyan módon tükrözi az óceán felszínét, ahogyan azt még nem láttuk. Az állandó installáció Vaucluse területén, Sydney keleti parti külvárosában található. A Viewfinder elnevezésű szobrot egy kétszáz kilogrammos tükör és hat tonnányi beton-, valamint acélszerkezet alkotja. Az építmény mind a fényt, mind a
Egyedi köztéri szobrok | TOP 5
design

Egyedi köztéri szobrok | TOP 5

Kelet-Európa kis- és nagyvárosainak közkedvelt utcáit járva szinte biztos, hogy valamilyen köztéri szoborba vagy műemlékbe botlunk. Ezek a szobrok már a város szelleméhez tartoznak, szinte lakóiként olvadnak be a közterekbe. Mai válogatásunkban a régió több országában teszünk sétát újszerű, nem mindennapi, tereket ékesítő műalkotásokat bemutatva. Jézus Szíve kilátó | Székelyföld A
A város mint galéria | Čierne diery
architecture

A város mint galéria | Čierne diery

Ha eddig azt gondoltad, hogy a gyógyfürdőjéről ismert Pöstyén városában csak a reumás panaszoktól szenvedők találják meg a gyógyírt, itt a cáfolat. Mutatjuk a könyvet, ami bebizonyítja: a méltatlanul figyelmen kívül hagyott köztéri szobrok is megérdemlik a reflektorfényt! Jó ideje már, hogy nyomon követjük a Čierne diery tevékenységét: ők az
Virtualitás és valóság határán | Interjú Zsikla Mónikával és Keresztes Zsófiával
east

Virtualitás és valóság határán | Interjú Zsikla Mónikával és Keresztes Zsófiával

A 2022-es Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának koncepciója húsba vágóan reflektál jelenünk kihívásaira, a helyzetre, melyben a digitális térben való létezés szinte kötelezővé válik, egyetlen lehetőségként az emberi kapcsolódásra. Keresztes Zsófia monumentális mozaikszobrai a virtualitás és valóság ötvözeteiként jelennek meg. Behálózottságról, elidegenedésről és identitáskeresésről mesélnek az exponált testrészekből álló, „pixelekkel” borított
Sneaker szobrok Legóból | Tom Yoo
design

Sneaker szobrok Legóból | Tom Yoo

A koreai-amerikai festő- és szobrászművész, Tom Yoo 2015 óta készíti a Nike cipőket, és főleg az ikonikus Air Jordaneket mintázó Lego-szobrait. Vigyázat, szemcukorkák következnek! A sneakereket formázó alkotások nagyjából egy hétig készülnek, az áruk darabonként 2000 és 3000 dollár közé tehető. Yoo az egyes eladásokból befolyt összeg tíz százalékát nonprofit