Egységben az erő – Behind the scenes: Crab Babette sommelier

Egységben az erő – Behind the scenes: Crab Babette sommelier

Még csak 28 éves, de törékeny(nek tűnő) fizikuma mögött hatalmas szív, elképesztő kitartás és nagy alázat lakozik. Azt mondja, a borok mesélnek helyette, de ha mégis belekezd történeteibe, rájövünk, hogy négy élet is kevés lenne arra, amit ő már megélt. Ismerd meg Crab Babette, a BoReTT alapítójának történetét!


Azt mondják, a sorsunk sokszor genetikailag belénk van kódolva. Hiába térünk le a nekünk szánt útról, így vagy úgy, de visszaterel minket az élet. Crab Babette (vagy Antoinette) igazi kozmopolita családba született bele, felmenői között portugál, francia és német gyökerekkel. Az édesapja párlatokkal foglalkozott, míg édesanyja ügyvédként dolgozott, de maga is aktívan érdeklődött a művészetek vagy éppen a jó borok, finom ételek iránt.

Egy igazi kis hibrid vagyok. Nálunk nem volt szokatlan, hogy együtt vacsorázzunk és valamilyen bor kerüljön az asztalra, ilyen szempontból hamar kezdődött a nevelésem.

Nagybörzsönyben nőtt fel, az élet pedig úgy hozta, hogy hamarabb ült lovon, minthogy sétált volna, a tehetsége pedig hamar megmutatkozott. Mivel akaratos és céltudatos volt, versenyezni kezdett. A lónak folyton mozognia kell és egy zsokénak is edzettnek kell lennie, ezért télen-nyáron, kánikulában vagy fagyban is ment az istállóba. Egy nap akár hat különböző ló hátán is gyakorolt, de volt egy kedvence, Onyx, akivel minden gyakorlat tökéletes harmóniában telt. Mivel ez versenysportnak számított, a klasszikus értelemben vett gyerekkor helyett félig-meddig magántanulóként töltötte a napokat. Érettségi után válaszút elé érkezett, a következő desztináció pedig végül Belgium lett, többek között azért, mert az egyik legjobb lovas nemzet az övék.

17 évesen Leuvenbe került. Az egyetemi pénzügy és számvitel szak mellett, hogy meg tudjon élni valamiből, egy lovardában kezdett dolgozni, ahol az edzéseket is tudta folytatni. Hamarosan azonban baleset érte, sajnos bukott a lóval, az állat pedig ráesett, amitől több bordája eltört, és kis híján lebénult.

Utólag visszanézve hálás vagyok az egésznek, mert kinyitotta számomra a világot. A törött bordák miatt nem tudtam repülni, ezért kint maradtam a kollégiumban, ahol az expat kollégista társaim tartották bennem a lelket.

Bár ez elég sötét időszak volt számára, amikor jobban lett, tudta, hogy ez a sportkarrier végét jelenti. A gasztronómia szeretete ugyanakkor egyre hangosabban hívta, ezért elvállalta azt az állást, amit kezdetleges nyelvtudással tudott – egy több emeletes specialty kávézó-borbárban lett takarító.

A nagybátyám Jan Crab, aki egy elismert gasztrofotós, az éves Champagne könyvnek is ő készíti a képeit. Nagyon jól főz, anyukám mellett ő is sok mindenre megtanított. A mai napig hozzájuk fordulok tanácsért, mert két jó szóval vissza tudnak terelni a helyes irányba.”

Babette munkahelyén esténként borkóstolókat tartottak a csapatnak, amin rendszeresen ott ragadt – innentől datálja a BoReTT igazi kezdetét. Teljesen beszippantotta ez a világ, olvasott, kóstolt, tanult, inspirálódott, de 21 évesen megint azt érezte, változásra van szüksége. Jelentkezett egy csereprogramba, ahová először nem jutott be, de egy júliusi napon felhívták, mégis megüresedett egy hely Argentínában. Nem beszélt spanyolul, sosem járt még ennyire távol az otthontól, de vállalta a kalandot, aminek másfél év kinti lét lett az eredménye. Itt is a vendéglátásban dolgozott, és bár szakmailag nem sokat adott neki ez a periódus, emberileg annál inkább, ugyanis megismerte a dél-amerikaiak életigenlő nyitottságát, barátságos hozzáállását.

Ha nincs semmi, akkor is örülnek és megosztják azt a keveset is. Ez az összetartás és egyenlőség nagyon nagy hatással volt rám. A kis individualista énem rájött ugyanis, hogy egységben az erő.”

Az egy év csereprogram után még hátizsákkal járta az országot, majd visszatért Belgiumba, de a színekkel, élményekkel teli Dél után Flandria szürkesége nem volt rá jó hatással. Gondolkodóba esett, hogy mi a legközelebbi hely, ami egy kicsit is hasonlít az előző évek hangulatára, a választás pedig Barcelonára esett. Újra munkakeresés vette kezdetét, a kecsegtetőnek hangzó marketinges munkáról azonban kiderült, hogy tulajdonképpen élő kirakatbábunak kellet volna lennie, ezért egy tapas bárt választott helyette, miközben pénzügy-számvitel szakon kezdett tanulmányokba. Még az ikonikus Gaig étteremben is dolgozott egy rövid ideig, de hamarosan ismét megszólalt benne a kalandvágy: Dél-Portugália következett. A mesterképzés mellett egy hét hónapos szakácsiskolába jelentkezett, miközben rengeteg inspirációt és energiát gyűjtött a halpiacok forgatagából, a specialty kávészcéna gazdagságából, illetve természetesen a kultúrába mélyen beágyazott borvilágból.

2018-ban családi okok miatt haza kellett jönnie, de tudta, hogy megvan az út, így ezen a pályán akar maradni. Összegyűjtve az elmúlt években szerzett minden bátorságát, az önéletrajzával egy nap besétált a Costes Downtown-ba, hogy nem keresnek-e egy lelkes, gasztronómiához értő és azért rajongó új munkatársat. Kiderült, hogy de, ezért felvették. Itt belekóstolhatott a magyar fine dining világába is (az álma az volt, hogy étteremvezető legyen), a következő lépcsőfok pedig a Babel volt, ahol Blazsovszky Péter sommelier keze alá került. Péter nemcsak felettesként, de mentorként is segítette, rengeteget tanult tőle, amiért Babette a mai napig hálás. Nemcsak a szaktudása mélyült el, de a vendégek nyelvén is egyre jobban megtanult kommunikálni, miközben a borok és ételek harmóniáját is megfigyelhette. Aztán ahogy már olyan sokszor leírtuk, jött a Covid.

Hirtelen újra kellett tervezni. Annyiszor próbált már leültetni az élet, de azt éreztem, hogy ahogyan eddig, ez ezúttal sem kudarc. Gondolkodtam, mit tehetnék. Hiszen energiám van, kapcsolataim vannak, akkor vajon hogyan tudok segíteni?”

Mivel sokat járta a vidéket ikonikus kis autójával, Borival, elkezdte összefogni a fiatal magyar borászokat. Lendületet adott neki, amikor Instagramon kapott egy üzenetet egy horvát Michelin-csillagos étteremből, hogy anno a tulajdonosnak a Babelben ő volt a sommelier-je, és érdeklődnek, vinne-e ki magyar borokat hozzájuk, mert le voltak nyűgözve a kínálattól. Bár a törvények miatt nem lehetett a határon átvinni, megoldotta, ahogy mindig mindent. Hitvallása, hogy online nem történik semmi, oda kell menni és személyesen képviselni azt, amiben hisz. Bár Magyarország nemzetközileg jegyzett megannyi szőlőfajtájáról és kiváló borairól, a kis pincészetek sokszor láthatatlanok, és adott esetben még kóstolókra sem jutnak el. Ezért ő, mint valamilyen misszionárius, magára öltötte a közvetítő szerepet.

Amikor más hátizsákot vesz, azt nézi, belefér-e egy laptop, én azt, hány üveg bort tudok benne elcipelni. Mindig kitaláltam egy országot, és útnak indultam, mert rájöttem, hogy bővülni csak úgy lehet, ha a külföldi piacra fókuszálok.”

És hogy lett BoRett? Egy reggel felkel, és meg is volt a név, az arculatot pedig egy pécsi grafikus, Bozsér Csilla álmodta meg. A portfóliójában jelenleg tíz borászat van Magyarországról, akik szinte családtagként támogatják egymást: a Villa Sandahl Badacsonyból, a 2HA és az UJVARI Szent György-hegyről, a Wassmann Pince Villányból, a Szent Donát Pincészet a Balaton-felvidékről, a Somló Vándor Pincészet Somlóról, a Bussay Pince Csörnyeföldről, Zalából, a SanzonTokaj Erdőbényéről és a Barta Pince Mádról (mindkettő Tokaj), végül ifj. Márkvárt János Pincészete Szekszárdról. Gyakorlatilag annyira felpörgött az üzlet, hogy nincs már elég bora, azonban kapacitásait nem akarja a végtelenségig növelni. Tudja, bár szívós, van egy határ – a minőségből nem enged, ezért ma már csak annyit vállal, amennyit bír, mert tudja, az is bőven több, mint amennyit kellene.

BoReTT | Web | Facebook | Instagram

Fotók: Gaál Dániel

továbbiak
A GUNIA Project új kollekciója gyermekkori emlékeinket idézi meg
design

A GUNIA Project új kollekciója gyermekkori emlékeinket idézi meg

A GUNIA Project 2023-as újévi kollekciójának fókuszában a nyúl áll. Az ukrán márka most is friss és divatos tárgyak formájában éleszti újjá az ukrán kézműves hagyományokat. Az alapítókat az új kollekcióról, a nyúl szimbólumáról és kedvenc tárgyukról is megkérdeztük. A GUNIA Project újévi kollekciója kerámiákat, illatos gyertyákat, asztali textíliákat és
A világ legkreatívabb országai | World Design Rankings
world design rankings

A világ legkreatívabb országai | World Design Rankings

A World Design Rankings minden évben közzéteszi a design-világranglistáját az alapján, hogy hány nemzetközi designdíjat zsebelhettek be egyes országok. A legkreatívabb ország kiválasztása valójában lehetetlen feladat lenne, nincs egy általános formula, ami alapján meghatározhatnánk. A szervezet célja ennek értelmében nem is ez, hanem az, hogy betekintést nyújtson újságírók és közgazdászok
Színek és formák szabad játéka alakította ezt a krakkói lakásenteriőrt
design

Színek és formák szabad játéka alakította ezt a krakkói lakásenteriőrt

A krakkói Podgórze kerületben található lakóház már messziről feltűnik élénk rózsaszín homlokzatával, valamint sötétvörös ablakaival és erkélyeivel. Ebben a karakteres épületben a lengyel Mistovia stúdió tervezett új lakásenteriőrt. A 57 négyzetméteres lakás elrendezésének karakterét egy kényelmes és nyitott közösségi tér adja, amit a konyhasarok és a hálószoba közötti eredeti fal