Három csillag szerencsés együttállása – LUI

Ahhoz, hogy valaki nyisson egy éttermet, kávézót vagy pékséget, tulajdonképpen nem kell semmi eget rengető. Ahhoz azonban, hogy ez olyan hely legyen, ahol tíz perc után törzsvendégnek érzed magad, és ahová akár napjában többször visszatérsz, egészen más dolgok szükségesek. Nyitottság, alázat, maximalizmus – ezek bizony nem klisék vagy üres szavak, hanem a siker titkai. A nemrégiben nyitott LUI pedig éppen ezeket képviseli!

Megvallom, korábban nem jártam sokat az Aulich utcában. Amikor azonban Dusha Csenge, az egyik (véleményem szerint) legtehetségesebb hazai cukrászlány küldött egy fotót egy kókuszkockáról, amit készített, majd Menyhárt Attila cukrászséf (akiről itt írtam) is javasolta, hogy ide jöjjek el, azonnal érdekelni kezdett, mi is történik a Parlament szomszédságában. Tény, hogy sok a fel- és eltűnő karakter most a budapesti gasztroszcénában, ezért mindig izgalmas megismerni az új szereplőket. Az interneten sok nem derült ki, de pár ismerős péksütemény mosolygott rám a fotókról. „Alma!” – gondoltam, vagyis az Alma Nomad Bakery, Árgyelán Timi és Joaqin Escriva kis péksége ma Madridban, évekkel ezelőtt pedig a Vitkovics Mihály szomszédságában, a Kamermayer téren lévő Szalámibolt üzletében.

Az is látszott ugyanakkor az első pillanatban, hogy ez nem az ő történetük új fejezete, pontosabban nem csak kizárólag az. Ahogy a megbeszélt időpontra érkeztem, kellemes zsizsegés fogadott, a konyhában pedig ketten tüsténkedtek a pain au chocolat-k és kovászos kenyerek körül. Nem akartam zavarni a napi munkát, a leveles tészta, a kovász is kényes jószágok, akkor lesznek tökéletesek, ha minden menetrend szerint történik. Megálltam a konyhaajtóban, de hosszú percekig csak néztem a mozdulatokat megbabonázva, nem tudtam vagy akartam közbeszólni. Az említett Timi és Angi, azaz Mohos Angéla összehangolt, szinte tánc-szerű lépésekkel dolgozott, fókuszáltan, mégis jókedvűen, kizárva a külvilágot.

Ekkor érkezett meg Bakos Orsi, a három tiszteletbeli “nővér” egyike, aki, miután kiszolgált pár vevőt, mesélni kezdett. Korábban Szegeden igazgatta a Tiszavirág Éttermet, de a gasztronómia szeretete régebbre nyúlik vissza – a nagymamája valódi konyhatündér volt, ő pedig rengeteg időt töltött a szoknyája mellett. Felnőve a vendéglátás nem éppen könnyű világát választotta, de pár éve utolérte a változtatás, az újrakezdés vágya. Gondolkodni kezdtek gyerekkori barátnőjével, mit is hozhatnának létre együtt. Angéla neve hosszú éveken át egybeforrt a Mák Bistróval, két évvel ezelőtt azonban új fejezetet nyitott a szakmai életében, és kitanulta a cukrászmesterséget, ami régi vágya volt.

Ők ketten gyakran nyaraltak együtt, és egy közös madridi „elszökésen” betértek az Alma Nomad Bakery-be – abba, ami itthon aratott váratlan és zajos sikert, majd Timi, Joaqin és gyermekük költözésével Spanyolországban folytatódott. Egy üveg bor mellett hamar megfogalmazódott a terv: egy olyan helyet szerettek volna, ahol jó lenni, finomak az ételek, italok, és ami marasztal. Budapestre visszatérve járták a várost, keresték a leghívogatóbb szegletét, míg egész véletlenül bukkantak egy üres üzlethelyiségre az Aulich utcában. Áprilisban átvették és felújításba kezdtek. A konyhatechnológián kívül mindent ők álmodtak meg, maguk és a barátok kétkezi munkájának segítségével.

A LUI végül néhány héttel ezelőtt nyitotta meg jellegzetes zöld kapuit. A lokáció adná, hogy turistavadász hely legyen, de nem az. Nem volt zajos marketingkampány vagy influencerek, csak szép csendben indultak. A vendégek pedig jöttek, aztán vissza, egyre többen újra és újra. Régiek és újak, azok, akik keresték a régi kedvenc ízeiket és azok, akiket csak megszólított a hangulat. A falakon még ott vannak a múlt nyomai, a korábbi festés, régi textíliák, iparművész által készített szék, de itt a jelen is, Konda Brigi, Hitka Viki kerámiáival és persze ők maguk. Ha valaki belép az ajtón, jó eséllyel találkozik velük, ahogy megáll a percenként alakuló pult előtt: az egyik pillanatban épp elfogy a pisztáciás brioche, a következőben tepsin hozzák a szinte még forró croissant-okat. A varázslat karnyújtásnyira történik, ahol Timi (amikor épp Budapesten van) és Angi készítenek mindent, Orsi pedig a pultot (is) viszi. Ugyanaz a tudás, ugyanaz a szakértelem, mint korábban, de mindenki folyamatosan tanul. A régi termékek, mint a tönkölyös meggyes galette (ami személyes kedvenc) és a csodálatos tarte tatin mellett a saját történetüket mesélő, tejmentes buciban érkező szendvicsek (pl. mangalicás) vagy éppen csokoládés-giandujás croissant is kóstolható. A kísérletezés folyamatos, hogy a LUI megkaphassa a saját karakterét.

Orsi, Timi és Angi olyan, mint három nővér – nagyon hasonlók, mégis mások. Hármuk energiája éppen középen találkozik. Elles, azaz ők, mondaná a francia, a hely neve mégis férfira utal. A „lui” a hímnemű személyes névmás, és olyan, mintha a közös gyermekük lenne, emellett az utca névadóját, Lajost is jelöli. Ez a játékosság végig érezhető, itt nem kell dönteni, melyik helyre állunk, mert mindegy, kik vagyunk vagy honnan jöttünk, szívesen látnak minket. A törzsvendégek között sok a filmforgatások miatt itt lévő amerikai, a diplomaták, de a kerületi lakosok is rögtön a szívükbe zárták az üzletet. Az új lendületről egy La Marzocco gép és egy közepesen karakán Casino Mocca kávé gondoskodik (Gréczy Szilárd szakértő segítségének hála), miközben mi az árnyas teraszon vagy a csendes galérián megpihenünk. A LUI-ban semmit nem kell magyarázni, mert minden magáért beszél. És pont ettől működik.

LUI Budapest | Facebook | Instagram

Fotók: Gaál Dániel

• gasztronómia
• alma nomad bakery
• brunch
• budapest
• croissant
• kávézó
• kovászos
• lui
• lui budapest
• pékség
• specialty kávé