Rózsaszínbe boruló színpad, különös formákat kirajzoló szöveg a falon, és felvillanó, váltakozó magentás fények a háttérben: a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kulturális intézményének egyik kiállítórebén járunk. A Polarizmus rendhagyó tárlatát éppen a zárás napján vettük közelebb szemügyre, ahol a háttérben már egy klipforgatás háttérmunkálata is zajlott. A kísérleti összművészeti projekt mögöttes gondolatisága mellett Don Tamás kurátortól ez utóbbiról is megtudtunk néhány információt. Retrospektív beszámolónk!
Don Tamás számára már a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a művészet, a történelem és az irodalom iránti szeretete miatt valamilyen kulturális tevékenységgel szeretne foglalkozni. Így került a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakára és diplomája után nem sokkal a MODEM kurátori csapatába, amelyet már több mint négy éve erősít. Eddigi tevékenysége során kirajzolódott néhány olyan terület, amit inkább a magáénak érez: ilyen többek között az egyes történelmi időszakok különböző diszciplínákon keresztüli vizsgálata, vagy az identitás kérdésköre. Ehhez kapcsolódik korábbi, a Hype&Hyper hasábjain is bemutatott Határeset című kiállítása is, ami a közép-kelet-európai identitás témáját vizsgálta. „Legalábbis azon generáció szemszögéből, ami a rendszerváltás környékén vagy azután született, tehát első kézből nincs emléke erről az időszakról, mégis nagyon sok szempontból hatással van az életükre” – jegyezte meg Tamás.
Amellett, hogy fontos számára, hogy más művészeti- és tudományágakat is beépítsen kiállításaiba, a koncepcióalkotás során azt is szem előtt tartja, hogy valóban be tudja vonni a látogatókat a kiállításélménybe. „Azt hiszem, a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb problémája, hogy az emberek félnek tőle: félnek elmenni egy kortárs művészeti kiállításra, mert esetleg nem értik vagy úgy érzik, nem nekik szól. Ezért a projektjeimet igyekszem úgy kitalálni, hogy azok ne csak feltétlenül a szakma, hanem bárki számára érthetőek legyenek. Így olyan témákat igyekszem feldolgozni, amelyekhez az emberek kapcsolódni tudnak” – részletezte. Ezen törekvések és gondolatok összessége látszik érvényesülni legújabb, Polarizmus című, kísérleti összművészeti projektjében is, ami rendhagyó módon az Ivan & The Parazol zenekar együttműködésével jött létre. A kollaborációt továbbá Kocsi Olga képzőművész, valamint Lőrinczy Lia dokumentumfilm-rendező és Bedécs Lola operatőr munkái is erősítik. De hogyan is kezdődött ez a történet?
„A polarizmus nem létező szó.”
Ahogy Tamás elmesélte a kiállítás létrejötte részben a véletlen találkozások, részben pedig a véletlen események műve is egyben. Az egész projekt háttérötlete úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt Miki 357 videoklip-rendező meghívta őt egy házibuliba, ahol volt szerencséje Vitáris Ivánnal, az Ivan & The Parazol frontemberével is megismerkedni. Mivel a zenekar eddigi tevékenysége során is kereste a kapcsolódási pontokat egyéb művészeti ágakkal, (amiről új, Budai Pop lemezük is tanúbizonyságot tesz, amelyhez Budai novellák címen egy novelláskötet is készült), így Tamás többször is felkérte Ivánt, hogy tartson tárlatvezetést a MODEM különböző kiállításain. „Mindezen alkalmakkor sokat beszélgettünk és kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a művészetről: mindketten fontosnak tartjuk, hogy a különböző művészeti ágak között diskurzus és közös gondolkodás alakuljon ki. Majd rajtunk kívül álló okok miatt, a MODEM kiállítási naptárjából hirtelen kiesett egy kiállítás, én meg felvetettem, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel. Így kitaláltuk, hogy egy olyan kiállítást szeretnénk létrehozni, ahol nem a kísérleti – amire azért több példát is találhatunk -, hanem a popzene kerül az előtérbe” – tette hozzá.
A korábban is említett Határeset kiállítás egyfajta folytatásaként a központi téma, amire végül mindenki saját műfajában reflektált, a szocialista időszak hagyatéka köré épül. „Ezzel a témával tulajdonképpen a MODEM földszinti kiállítóterének legutóbbi fél évét foglaltuk keretbe, mivel előtte is hasonló témát dolgoztunk fel, csak most egy sokkal szűkebb időszakot vizsgálunk: azzal, hogy milyen volt a közhangulat a rendszerváltás idején, mi történt a magyar társadalomban az elmúlt harmincvalahány évben, és ez mennyire határozza meg a politikai diskurzust vagy a társadalom mentális állapotát” – emelte ki Tamás. Erre az állapotra reflektál a kiállítás címében is szereplő kitalált polarizmus kifejezés, ami a polarizáció (szembenálló csoportok, vélemények) és a pluralizmus (többféle nézet egyidejű létezése) szavak összeolvadásának eredménye.
„A rendszerváltás egy fontos fordulópont a magyar 20. századi történelmében: egyfajta megújulás lehetősége volt benne, ami nem igazán jött el. Ez egy közeli történelmi esemény, amiről nehéz beszélni és összetett, bonyolult társadalmi kérdéseket takar, amelyek szerintem még mindig nincsenek megfelelően kibeszélve. A polarizmus szó – ami egyébként Iván ötlete volt – jól megmutatja azt a kettősséget, ami a rendszerváltásban is benne volt, hiszen sokan elvesztették azt a stabilitást, amit megszoktak, és amiben szocializálódtak, valamint egyik napról a másikra egy új világban kellett kitalálniuk saját magukat. Ez természetesen sokaknak nem ment könnyen, ezzel ellentétben másoknak meg szabadságot adott, és fellélegeztek. Az elmúlt évtizedekben – ahogy ezt látjuk a közéletben vagy a politikában – a mindennapok szintjén egyre inkább töredezett lett a magyar társadalom, és egyre kevesebb olyan közös nevező van az élet bármilyen területén, amiben egyet tudunk érteni” – fejtette ki Tamás.
„Mint egy kiterjesztett videoklip”
A kiállítás alapgondolataiból született meg végül az egész tárlat központi eleme: egy (pop)dal. Ez nem egyetlen műalkotásként tárul a szemlélők elé, hanem az egyes műtárgyak többféle szempontból bontják ki és reflektálnak a zenei alkotás mögöttes üzenetére vagy annak egyes elemeire. Ahogy Tamás is elárulta, eredetileg három zenekarral szerettek volna felvenni három különböző dalt, de végül egy ponton kiderült, hogy az idő rövidsége miatt ez nem fog megvalósulni. „Nagyon más zeneszám jött létre, mint amit megszokhattunk az Ivan & The Parazol-tól: más a struktúrája és időtartamában is sokkal hosszabb – nem egy rádiókompatibilis szerzemény. A hét perces dalt rengeteg instrumentális rész alkotja, a szöveges részek között nagy időbeli különbséggel, valamint óriási stílusbeli váltásokkal, amelyek megidézik a korszak különböző zenei jellegzetességeit” – részletezte a kurátor. „Jó volt látni, hogy érezték magukat annyira komfortosan, vagy bíztak annyira a projektben, hogy a legjobb értelemben vett gátlástalansággal készítették el azt” – jegyezte meg.
Mivel a projekt középpontjában egy zeneszám áll, ezért a teret megtöltő központi installáció egy hangszerekkel túlzsúfolt rózsaszín koncertszínpad lett, amit átlátszó PVC függönnyel vettek körbe. „Hol hallasz zenét? Koncerten. Hol adja elő a zenekar? Színpadon. Így arra gondoltunk, milyen lenne egy olyan színpad, ahol minden kellék megjelenik, de maga a zenekar nem és csak a zeneszám hallatszik a háttérben. Ez önmagában is egy zavarbaejtő dolog, hiszen megérkezel egy alapvetően sötét terembe, amelynek közepén a hat oszlop és PVC függyöny mögött feltárul egy megvilágított, rószaszínnel leöntött színpad. A színválasztás az Ivan & The Parazol Budai pop albumának színét idézi és a színek fontossága a dal szövegében is egy visszatérő motívum” – részletezte Tamás.
Majd rávilágított arra is, hogy a Kádár-korszakról általában „szürkén” vagy „feketén” gondolkodunk, vagyis a rózsaszín vidámsága teljesen ellentétben áll a korszak komolyságával. Az installáció közepén továbbá egy fekete, tátongó lyuk „szippantja” magába az egész színpadot: „Ez a gesztus még érdekesebbé teszi ezt az installációt, hogy mit is jelent valójában, mit szippant magába ez a lyuk. A kreativitást, a fiatalságot, a lehetőséget vagy a lázadást az adott rendszer ellen? Nem egyértelmű az üzenete” – magyarázta Tamás. A feszültséget tovább fokozza, hogy a színpad előtt pár sor szék is helyet kapott, rajtuk egy Foglalt felirattal, még jobban elbizonytalanítva a látogatókat.
A térben tovább haladva a dal és a koncepció különböző rétegei kezdenek kibontakozni. Egyik ilyen alkotás Kocsi Olga videóinstallációja, amelyben a mozgó dalszöveg különböző formákat rajzol: hol arcokká vagy éppen egy mosógéppé alakul. „Olgának a legfontosabb az egész projektben az volt, hogy a zene köré építse fel az installációit: első számú kiindulópontját az adta, hogy milyen is ez a szám” – jegyezte meg Tamás. „Mórász Dávid programozó és egyben Olga férje segítségével egy nagyon intuitív videót hozott létre, ami hol direktebben, hol indirektebben reflektál a zenére” – tette hozzá. Második installációja egy úgynevezett Kinect videó, ami az emberi mozgást szekvenciákra szedi szét. Mint egyfajta dokumentációja, vagy ha úgy tetszik alternatív dokumentumfilmje a kiállításnak, a videón a projekt összes részvevője feltűnik. Ez a két mű sűrűsödik össze Olga harmadik installációján, ahol különböző textildarabokon tükröződnek a korábbi két installáció által generált képek. „Az Olga által létrehozott alkotások töredezettsége jól reflektál a polarizmus kérdéskörére: a különböző anyagokon való vetítés során a látványok töredezetté válnak, ami szépen harmonizál az egész projekt mondanivalójával” – hangsúlyozta Tamás.
A kiállítás végül Lőrinczy Lia rendező és Bedécs Lola operatőr dokumentumfilmjeivel válik teljessé: négy monitoron nyolc interjú hallgatható meg, amelyben a riportalanyok a rendszerváltásról fennmaradó emlékeikről mesélnek. „Ha végighallgatjuk ezeket az interjúkat, érdekes mozaikokat rakhatunk össze erről az időszakról: mik azok az események, amikre visszaemlékeznek. Ilyen például, hogy a megszólítások egyik pillanatról a másikra változtak meg a hivatalban: az elvtársból igazgató úr lett. Továbbá szép történetek hallhatunk arról is, hogyan gondolkodnak az utazásról, vagy hogyan élik meg, ha átlépnek egy országhatáron” – mondta el Tamás. Mindezen művek összesége pedig, ha néhány szóban kellene összefoglalni a kiállítás lényegét, akkor olyan hatást keltenek „mint egy kiterjesztett videoklip” – emelte ki.
Bár a kiállítás, vagy pontosabban, ahogy Tamás is emlegeti, a térbeli videóklip július 17-ig volt látogatható, de a projekt itt még nem ér véget. Ahogy cikkünk bevezetőjében is említettük, a kiállítás alapját jelentő dalt az Ivan & The Parazol csapata egy videoklip formájában örökíti meg: ennek egyik helyszíne a Polarizmus tárlata is. Így, ha valaki esetleg kimaradt a kiállításélményből, szeptember első felében be is pótolhatja, ugyanis a tervek szerint a klippremier ekkorra várható. Ahogy Tamás is zárta a gondolatait: „Az biztos, hogy nem lesz hétköznapi.”
Fotók: Mohai Balázs
MODEM | Web | Facebook | Instagram
Ivan & The Parazol | Web | Facebook | Instagram
Egyedi köztéri szobrok | TOP 5
Kandinszkij elmélete ihletett meg egy új müncheni szállodát
