Van, hogy útközben, kirándulás alatt vagy uzsonnára esszük, van, hogy ajándékba kapjuk, máskor oda se figyelve dobjuk a bevásárlókosárba. Nyáron megolvad, télen túldermed, mégsem tudunk ellenállni neki – ez bizony a szeletes és táblás csokoládék időtlen, kedvenc világa.
Csokoládé. Mindenkinek más az első emléke róla. Mindenki más fajtát szeret. Éjszakába nyúlóan tudunk arról vitázni, hogy az ét- vagy tejcsoki a jobb. Ami biztos, hogy mindig elfogy. Akkor is, ha kétes minőségű csokimikulásokról van szó, és akkor is, ha egész mogyorós tábláról (amit természetesen együltő helyünkben eszünk meg, hiszen tulajdonképpen egészséges a mogyoró miatt…). Még a máig kapható Katica étbevonóból is eltűnik időnként egy-egy kocka, pedig annak az élvezeti értéke tényleg nem kimagasló. És bár a kínálat rengeteget bővült a szocializmus óta, vannak olyan termékek, amelyek betonbiztos helyen szerepelnek a vásárlók kedvenceit felvonultató listán. Talán a retro életérzés, a gyerekkor színes, játékos ízlenyomata az, ami kíséri őket. De hogy is indult a hazai táblás és szeletes csokigyártás?
Egész régre repülhetünk vissza az időben – 1866-ban egy fiatal, 23 éves cukrászmester érkezett Pestre. Stühmer Frigyesnek hívták, Mecklenburgban született jómódú evangélikus családban és fiatal korát meghazudtolóan korábban dolgozott a német Schulze cégnél, valamint Hamburgban és Prágában is. Magyarországra barátja, Nagy Ferenc józsefvárosi cukorkakészítő miatt jött, akinek két évvel később fel is vásárolta a műhelyét, majd Drezdából hozott gőzös berendezésekkel korszerűsítette. Így alapította meg az ország első csokiüzemét, a Stühmer Csokoládégyárat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy „átnevelje” a magyar lakosságot az egészségtelen cukorkafogyasztásról a minőségi csokoládéra. A vállalkozás nagyon hamar sikeres lett és egész Európában kaphatók voltak a termékek (a csokik mellett kakaóporok, nugátok, pralinék és bonbonok), amiket maga Ferenc József is koronás arany érdemkereszttel jutalmazott. A ’80-as évektől Stühmer édességboltok nyíltak szerte a kontinensen, azonban a sikernek és a rengeteg munkának nagy volt az ára, Frigyes egészen fiatalon, 46 évesen elhunyt. A helyére özvegye, Koob Etelka lépett, majd 1910-től fia, dr. Stühmer Géza. Bár a fejlődés nem állt meg, ugyanakkor az I. világháború okozta alapanyaghiány, a csökkenő kereslet és a nehéz politikai körülmények miatt a vállalkozás csőd közelébe került. Egy ma is működő marketingfogással azonban sikerült megmenteni: híres művészeket kértek fel arra, hogy megtervezzenek egy-egy limitált csomagolást.
A ’30-as évekre ráadásul új termékekkel rukkoltak elő, mint a Frutti karamella vagy a Zizi, 1941-ben pedig megjelent a ma is jól ismert tibi csokoládé. Ez Frigyes dédunokájáról, Tiborról kapta a nevét és akkor még csak tömör tej- és étcsokoládé változatban volt megvásárolható. A szlogen („nem csak a Mama kedvence!”) és a termék hangulata a fiatalabb közönséget célozta meg, zajos sikerrel. Közben üzemet is váltottak: a Vágóhíd utcába költöztek egy modern és korszerű gyárba, 1948-ban azonban nem tudták elkerülni az államosítást. A család elmenekült, a cég ezután Budapesti Csokoládégyárként működött tovább. A történet ezt követően is kacifántos, hiszen a ’80-as években a Stühmer név szabadon foglalható volt, így megvette egy egri vállalkozás – tőlük vásárolták vissza a leszármazottak. A vágóhíd utcai gyárba azonban nem tudtak visszatelepülni, mert bár ma is csokoládégyártás zajlik, de a Bonbonetti Choco Kft. tulajdonolja és a tibi csoki sem a régi recept szerint készül. A Stühmer viszont a 2000-es évekre erőre kapott, például Csóll Péternek köszönhetően, aki a márka rajongója volt. Miután megvásárolta az egri édességboltot, elhatározta, hogy felemeli a márkát. Felkereste a régi alkalmazottakat (pl. Borbély Béla édesipari szakembert), akik emlékeztek az eredeti receptekre. 2008-ban Novaj községben felépült az új üzem és elindult az ikonikus édességek (pl. Korfu kocka, Ezüstdesszert) termelése, de a Melódia is itt készül, ami korábban a Szerencsihez tartozott.
Az említett Szerencsi Csokoládégyár fiatalabb, de története legalább ennyire szövevényes. 1921-ben alapították meg Szerencsen a Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt.-t, amely nagyon magas minőségben készített termékeket, köszönhetően annak, hogy saját tehenészetből, kontrollált körülmények közül származott a csokoládéhoz szükséges tej. A ’30-as évektől országszerte nyíltak a lerakatok és külföldre is exportáltak, azonban 1944-ben német katonák érkeztek a gyárba, hogy lefoglalják a gépeket. Az akkori vezetőnek, Liechti Frigyesnek sikerült ezt megakadályoznia, az államosítást azonban nem: 1948 után Szerencsi Édesipari Vállalat néven működött tovább. Bár ellenőrzés alatt tartották, kiemelt szerepet szántak neki, a ’60-as években például az itthon kapható csokoládétermékek harmada itt készült, 2400 alkalmazottal, évente 18 ezer tonna áruval. 1991-ban privatizálták a céget, ekkor került a svájci Nestléhez. És hogy ez miért fontos? Például azért, mert itt született a Boci csoki is, aminek a csomagolásán az ötvenes évektől szerepel az ikonikus tehén. A mai helyzet: bár az üzem megmaradt, a Boci csoki is közkedvelt, már Csehországban gyártanak minden táblát. Nagyon hasonló folyamatok zajlottak le egyébként itt és Lengyelországban is. A lengyeleknél Karol Wedel készített karamellt és csokoládét az 1800-as évek közepétől, gyógyászati célra is. A termékek később még népszerűbbek lettek és Japánig jutottak. Cseh barátainknál 1839-ben alapította meg Jan František Černoch a Luna nevű gyárat, amely a század végére 8 üzemmel működött, szerte Prágában. A háború alatt is működhettek, hiszen a katonák számára gyorsan hasznosuló, költséghatékony energiaforrást adott a csokoládé, a háború után pedig több kakaóbabot importáltak, mint Svájc. Az Orion márka tudott például fennmaradni, több ezer alkalmazottal.
És ha már nagy márkákat említünk, van egy csokoládészelet, ami egészen a receptgyűjteményekig jutott. A sütés nélküli, darált kekszes-rumos-csokis süti sokak első konyhai kísérletei közé tartozott és házi Sport szeletként került a füzetekbe. Az eredeti is régóta velünk van: 1953. augusztus 20-án nyílt meg a Népstadion, és ennek apropóján bemutatták az ikonikus Sport szeletet, amit a Csemege Édesipari Vállalat gyártott. 25 grammnyi rumos-csokis téglatest, kézműves technikával készítve, kétrétegű csomagolásban, a papírburkon Szécsényi József diszkoszvető mozdulatával illusztrálva. A forradalom után MHSZ Sport szelet néven volt kapható, melynek háttere a Magyar Dolgozók Pártjának kampánya, a „Munkára, harcra kész!” nevet viselő, sportolást népszerűsítő megmérettetés volt. Akkora volt a kereslet, hogy még a műszakvezetők is beálltak a gyártásba, ám a rendszerváltás után ez sem kerülhette el a privatizációt. A Mondelez Hungária Kft. tulajdonában megjelent a 31g-os és az XXL szelet, eltűnt a diszkoszvető figura és karamelles, fehércsokis, mogyorós változatok is születtek, sőt, nápolyi és jégkrém is. Állandó reklámkampányokkal próbálták frissen tartani a márkát, a kétezres években például egy rasztahajú amerikai karakter próbált lendületesen, jószándékkal, de elég kétbalkezesen segíteni másoknak. (Érdekesség, hogy a reklámok eredetileg a norvég Japp szelet számára készültek, csak az utolsó képkockákat cserélték ki.)
Akárhogy is, a Sport szelet egyszerűen kitörölhetetlen a magyar édességrajongók fejéből. Ezek egyfajta átiratként bukkantak fel a gyerekkorunkban: az Ízvilág terméksorozatba a Kapucíner, Lottó, Bohóc, Autós, Szamba és Eperjó tartozott. Mindegyik nagyon ragadós és nagyon édes volt, enyhe műízzel, mint narancs vagy kávé. (Szemfülesek észrevehetik, hogy már a Kapucíner is Sport-logóval készül, bár elvileg eredeti recept szerint.) Az áruk a mai napig 100 Ft alatt van, ami elgondolkodtató arra nézve, vajon mik az összetevők, de hasonló a helyzet például a csokis banánnal is: kicsit olyanok, mintha a mályvacukrot, tejkaramellt vagy éppen a gyümölcskaramellt ötvözték volna a csokoládéval. Nem feltétlenül értjük, de nem is haragszunk rájuk azért, mert léteznek. Ha pedig valaki igazán prémium élvezeteknek hódolna, választhat a Gerbeaud Emil által kifejlesztett macskanyelvből vagy konyakmeggyből – de ez már egy másik történet.
Fotók: Sebestyén László | Web | Facebook | Instagram
Forrás: Origo, Origo, Santa Barbara Chocolate, Culture.pl
80 nap alatt a Föld körül Kovács Lehellel
Újjáéled az ikonikus Jaguar E-type
