A gyerekkornak sokféle íze lehet. Van, aki vattacukorra emlékszik szívesen, másnak a Dunakavics vagy a Zizi jelenti a fiatalságot. Van azonban egy univerzális, édes ropogtatnivaló, amit szerte a bolygón mindenki ismer, és ami így vagy úgy, de betonbiztos helyen szerepel a kedvencek listáján kortól függetlenül. Nincs ez másként Magyarországon sem – a kekszekről van szó. Bontsuk fel a zacskót együtt a Büfé új részében!
A ’90-es években születtem, és bár sokat változott azóta a piac kínálata, léteznek olyan termékek, amiket nagyon szerettem gyerekként és máig kaphatóak. Nálunk a konyhaszekrényben volt néhány üveg, amiben gabonapehely, müzli, na meg háztartási keksz rejtőzködött. Utóbbit sosem szerettük igazán, de tűzoltásra mindig tartottunk otthon, különösen arra az esetre, ha bármelyikünk elkapott valamilyen vírust, amire diéta volt a gyógyír. Sokkal közelebb állt a szívünkhöz (és a gyomrunkhoz) az édes, omlós keksz, ami az üvegig sosem jutott el: anyukám a spájzba vagy a hűtő tetejére rejtette – volna, de mindig megtaláltuk és az öcsémmel nem ritkán együltő helyünkben megettük az egész zacskóval. Az eredeti Győri Édes mellett nagy favorit volt a kókuszos, még hedonistább napokon a Pilóta perec, ha pedig jött az ősz, a Mese keksz szögletes doboza is a szekrénybe költözött. Amikor már gimnazista voltam, kóruspróbára, iskolába Jó reggelt! kekszet csomagoltam (szigorúan a mogyorósat, az aszalt gyümölcsöseket sosem értettem), aztán Zabfalatok-rajongó lettem. Mai fejjel és mai ízlelőbimbókkal azért már árnyaltabb a kérdés, főleg, hogy a termékek valamelyest változtak és másként is táplálkozom, de azért még mindig kellemes nosztalgia fog el, ha megcsap valamelyik illata. Persze, az ember próbálkozik házi verziókkal is, hagyományosan, mentesen, de valahogy sosem lesz pont olyan.
De mióta is majszol kekszeket az emberiség? Nézzünk egy kis etimológiát: az angol nyelv két szót is megkülönböztet: biscuit és cookie. A biscuit eredete a francia bescuit, aminek a jelentése „kétszersült”. A középkorban ugyanis a pékek vékony tésztát sütöttek elő, majd még egyszer visszatették a kemencébe száradni. Hasonló, gabonalisztekből készített, kelesztetlen lepényt egyébként már az ókori Egyiptomban is fogyasztottak, de később is népszerű maradt, hiszen a száraz, kemény tallérok gyakorlatilag bármeddig elálltak, így hadjáratok, tengeri utak esetén is praktikus élelemként szolgáltak. Időközben megjelentek a puhább változatok is, elsősorban maradék kenyértésztából készítve, fűszerekkel gazdagítva (innen ered a gingerbread kifejezés). Ahogy a cukorgyártás elterjedt és nagy léptékben fejlődött a XVII. századtól, úgy lettek egyre édesebbek és süteményszerűbbek a kekszek, valamint megjelent a puha cookie is, csokival, aszalt gyümölcsökkel, olajos magvakkal gazdagítva. (A biscuittől ez az állag különbözteti meg: a nyers tészta lágy, sütés közben elterül, míg a biscuitet nyújtják, szaggatják.) Az előző gondolatot folytatva, a magyar keksz a német keks-ből eredhet, ami az angol cakes átirata. A különböző receptekre az egész világ rákapott, így minden kontinens megtalálta a saját kedvencét. Nagy-Britanniában például nemzeti hagyomány a keksz és tea együttes fogyasztása, de az ausztrál-ázsiai ANZAC zabkeksz is világhírű (ami a nevét az ausztrál-új-zélandi hadtestről kapta).
Magyarország első kekszgyára 1880-ban nyílt Győrszigeten. Back Hermann saját gőzmalmát alakította át, így indult a Magyar-Angol Biscuit Gyár Részvénytársaság. A cég 1894-ig működött, majd a századfordulón a bajor származású Koestlin Lajos üzletember vette át és folytatta a gyártást, Heller Gusztáv tőkés segítségével. Kekszeket, kétszersültet, ostyát és mézeskalácsot készítettek, 13 évvel később pedig már 1000 embert foglalkoztattak és ipari mennyiségben termeltek. Az első termék az Albert keksz volt, amely nevét Albert főherceg után kapta (miután a technológia és a gépek is Angliából érkeztek), az eredeti recept pedig még a Monarchia idejéből származik. Később még a világháború sem jelentett megtorpanást, mivel a hadsereg számára szükség volt extra ellátásra: a waffli, a cvibak, a katonai kétszersült, majd a szacharin is megjelent a kínálatban, más cukorkák mellett. Sajnálatos módon a válság idején egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerültek, így 1945-ben bérbe adták a céget a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. és a Leipziger Vilmos Szesz és Cukorgyár Rt.-nek., ’47-ben pedig államosítás lett a sorsuk. 1950-ben új fejezethez érkeztünk: Győri Keksz- és Ostyagyár Nemzeti Vállalat néven került a cég bejegyzésre, az új vállalat igazgatói tisztét pedig Fürst István töltötte be. A hatvanas évektől a Gazdasági Bizottság a lehető legtöbb gyárat központosította, így ez a gyár a Magyar Édesipar 4. számú egysége lett. 20 évvel később, mint dinamikusan fejlődő üzem, a privatizációját maga menedzselte, így került az angol United Biscuits-hez, ’91-ben pedig felvette a Győri Keksz Kft. nevet. Később egy ideig a Danone volt a tulajdonos, majd a Kraft Foods is birtokolta. 2009-ig működött ezen a helyen a gyár, a kft pedig még 10 évig maradt hazai. A Mondelez csoport vette át a tulajdonjogokat, a gyártást pedig kiszervezte, így ma már alig emlékeztet valami az elmúlt évszázadra.
A termékek népszerűségén azonban ez semmit sem változtatott. Az Albert keksz mellett bővült a portfólió, például a Pilóta keksz ért el robbanásszerű sikereket. Az ötlet az akkori vezető, Telekesi József fejéből pattant ki: valószínűleg a világháborús vadászpilóták túlélőcsomagjaiban található keksz adta az inspirációt. (Ha valaki az Oreo kekszre asszociál, helyesen teszi: az amerikai szendvicskeksz 1912-ben indult hódító útjára, így kerülhetett a seregbe is.) Először kemény piskótalappal gyártották, erre került a krém és a kakaós keksz. Azonban a ’60-as években új csomagológépet vásároltak, ami rúd formájú csomagolást gyártott, és ebbe nehéz lett volna az amorf piskótakorongokat tenni, ezért váltottak kekszre. Azért a piskótás változat is megmaradt, ami nagyon hasonló a brit Jaffa cakes-hez, még 1927-es indulással. Ugyanúgy 1963-ban született a Vaníliás karika, ami a vaníliás kifli ízvilágát idézi fel. Ezt Horváth Emil kísérletezte ki a gyárban talált, régi géptartozékokkal. A Pilóta esetében a korábbi 10 helyett ma már csak 9 kerül a csomagba, de kapható nagyobb kiszerelés is. Ölre menő viták folynak arról, hogyan kell enni – egyben harapva vagy rétegenként, a krémet külön leválasztva a keksztől, de valahogy ez a csörte is összeköt minket.
1994-ben új gyártósort indítottak, óránkénti 1000 kilós kapacitással. 12 típust készítettek, a Pilóta esetén egy ideig próbálkoztak gyümölcsös változatokkal is, de ezek nem lettek népszerűek. Felbukkant a korpás keksz, vagyis Korpovit, ami az egészségesebb életmódot követőket célozta meg. Az eredete az amerikai Graham-keksz, ami egy lelkipásztor, Sylvester Graham „találmánya” volt – ő 1837-ben saját dietetikai szabályrendszert állított fel, ami a követőit szerényebb, puritánabb étkezésre sarkallta, és úgy hitte, a teljes kiőrlésű búzából előállított termékek fogyasztása jó a tisztátalan gondolatok ellen is. Hogy a Korpovit ilyen szempontból is bevált-e, azt nem tudom, de tény, hogy sokan megkedvelték sósabb ízvilága miatt. A Győri egy időben szintén gyártott csokis perecet is, ami csokoládéval bevont omlós tészta volt, és emlékeim szerint kifejezetten finom, aztán egyszer csak hirtelen eltűnt a boltok polcairól (ennek okáról nem találtam információt). Helyette azonban megjelent egy másik változat, amit a Detki készít.
A Detki üzeme 1982-ben épült, azon a településen, ahol a jól ismert Bálint gazda (Bálint György) szülőháza is található. Az első igazgató Koósa Kálmán volt, aki nagy tehetséggel futtatta fel az üzemet, amihez a Magyar Édesipari Vállalat két régi kemencéje, a Halmajugrán működő Detki Termelőszövetkezet területe és a Heves Megyei Sütőipari Vállalat alkalmazottai kellettek. A privatizáció után három család osztozott a tulajdonjogon: Kálmán felesége, Pavlova Olga 1991-től vezette a céget, harmóniában a többiekkel. A saját kemence beszerzése után indult a sajátmárkás termékek készítése, például a jól ismert háztartási kekszé is. A következő generáció képviseletében Koósa Péter érkezett a Detki élére, aki új vállalatirányítási rendszert dolgozott ki. 3500 négyzetméterre növelték a telephelyet, fokozták a kapacitást, új kemencével, mártógéppel, csomagológépekkel és robottechnológiával.
A termékportfólió egyre színesedett. A legrégebbi és legnagyobb ötletük a darált keksz forgalomba hozatala, amivel az egyébként nem értékesíthető, futószalagról hibásan lekerülő kekszeknek adtak új célt, ezzel nem mellékesen újraírva a magyar házi sütemények világát. (Hiszen hol lennénk ma keksztekercs és Sport szelet nélkül?) Szintén népszerű az 1985-ben született Mese keksz, amely a belga Speculoos-ra emlékeztet, ami karácsonyi fűszerekkel, mézzel megbolondított linzer több változatban. Már a glutén- és cukormentes termékek piacára is beléptek, sőt, sós krékereket is kínálnak. A piaci helyzetük egyre nőtt az elmúlt években, ezért ma már külföldre is exportálnak, ráadásul folyamatosan törekednek a még fenntarthatóbb működésre. És talán, ami a legfontosabb: még mindig magyar földön és magyar kézben.
Fotók: Sebestyén László | Web | Facebook | Instagram
Forrás: Ipartörténet, 24.hu, Magyar Brands, Trade Magazin, English Heritage
Fenntarthatóság Közép-Európában | Planet Budapest 2021
Átfogó és impozáns art deco kiállítás nyílt Lengyelországban
