Tag

vegán

Kívül-belül food design #4 – vegán csemegék
lifestyle

Kívül-belül food design #4 – vegán csemegék

Ha január, akkor veganuár – a kezdeményezés 4 éve indult, célja pedig, hogy globálisan megismertesse az emberekkel a vegán életmód és étrend lehetőségeit, előnyeit, hatásait. A kihívás során mindenki önkéntesen vállalhatja, hogy egy hónapra (vagy akár egy hétre/napra) kipróbálja, mit is jelent az állati eredetű dolgok ignorálása, legyen az étel
Varsó 2022-ben is a TOP 10 vegánbarát város között végzett
lifestyle

Varsó 2022-ben is a TOP 10 vegánbarát város között végzett

Varsó ismét bekerült a tíz leginkább vegánbarát város közé a HappyCow jelentése alapján, amely a világ növényi alapú éttermeit listázza. A 2019 óta kiadott rangsorban Varsó idén a kilencedik helyre került London, Berlin, New York, Melbourne, Szingapúr, Los Angeles, Bangkok és Amszterdam mögött. A jelentés szerint a korábbi évekhez képest
Japán minimalizmus és street food bár elegye: íme, a CUDO!
poland

Japán minimalizmus és street food bár elegye: íme, a CUDO!

A CUDO vegán sushi étterem Poznan után most Wroclawban is megnyitotta kapuit. Az új helyszín esztétikáját a japán minimalizmus, a street food bárok hangulata és az étterem színes sushi tekercsei ihlették. A narancssárga színben úszó enteriőr tervét Ewa Dulcet lengyel tervező jegyzi. Mutatjuk! Az étterem vendégtere három fő zónára oszlik:
A mixture of Japanese minimalism and street food: introducing CUDO
poland

A mixture of Japanese minimalism and street food: introducing CUDO

After Poznań, CUDO vegan sushi restaurant opened its doors in Wrocław too. The aesthetics of the new location were inspired by Japanese minimalism, the atmosphere of street food bars, and the restaurant’s colorful sushi rolls. The orange-infused interior was designed by polish designer Ewa Dulcet. Let’s see! The
Pécs ételkultúrájától a sokoldalú köles felhasználásáig | Piqniq pakk – 15. rész
business

Pécs ételkultúrájától a sokoldalú köles felhasználásáig | Piqniq pakk – 15. rész

Minek köszönhető, hogy Pécs bakancslistás helynek számít a gasztroturisták számára? És mégis milyen éttermeket érdemes felkeresni a sokszínű történelmi egyetemvárosban? Hogyan tudunk a rászorulóknak vasárnapi ebédet biztosítani? Hogyan készíthetünk a kölesből édes, vagy éppen sós ételeket? Mutatjuk a válaszokat a legújabb és egyben legutolsó Piqniq pakk epizódban! CIKK: A belváros
From the food culture of Pécs to the versatile use of millet | Piqniq pack—Part 15
budapest

From the food culture of Pécs to the versatile use of millet | Piqniq pack—Part 15

What makes Pécs a top destination for gastro-tourists? And what restaurants are worth visiting in this historic university town? How can we provide Sunday lunch for those in need? How can we make sweet or savory dishes from millet? Find out the answers in the latest and final episode of
A kóser étteremtől a környezettudatos csomagolásig | Piqniq pakk – 13. rész
business

A kóser étteremtől a környezettudatos csomagolásig | Piqniq pakk – 13. rész

Vajon mitől lesz egy étterem konyhája kóser? Hogyan változott az elmúlt években az ételkiszállítás, és hogyan lehet a folyamatot minél fenntarthatóbbá tenni? Ha vegetáriánus vagy vegán éttermet keresünk, akkor merre érdemes indulni? Hogyan hatott a pandémia a borravalóra? Kérdések és válaszok a friss Piqniq pakk epizódban! A KÓSER HÚS NYOMÁBAN
From kosher restaurants to sustainable packaging | Piqniq pack—Part 13
business

From kosher restaurants to sustainable packaging | Piqniq pack—Part 13

What makes a kitchen kosher? How has food delivery changed in recent years and how can it be made more sustainable? Where to start if we’re looking for a vegetarian or vegan restaurant? How has the pandemic affected tipping habits? Questions and answers in the latest Piqniq pack episode.
Tapintható desszertélmény | A Naspolya Nassolda és Zsiga Renáta kollaborációja
design

Tapintható desszertélmény | A Naspolya Nassolda és Zsiga Renáta kollaborációja

Régóta tudjuk, hogy nem csak a szájunkkal eszünk. Éppen ilyen fontos az ételek látványa, illata, a környezet, ahol elfogyasztjuk a néhány falatot vagy éppen a tálalóeszközök, amiben szervírozzák nekünk. A hazai kerámiaszcéna nagy lendülettel fejlődik, ezért különösen örömteli, amikor egy tervező és a város egyik legkedvesebb cukrászdája találkozik egy remek
Touchable dessert experiences | The collaboration of Naspolya Nassolda and Renáta Zsiga
ceramics

Touchable dessert experiences | The collaboration of Naspolya Nassolda and Renáta Zsiga

We’ve known for a long time that we don’t only eat with our mouth. The look and smell of the food and the environment where we consume it, or the tableware are just as important. The Hungarian ceramic scene is dynamically growing, which is why it’s especially
Ha vegán vagyok, akkor rögtön egészségesebb is?
gasztronómia

Ha vegán vagyok, akkor rögtön egészségesebb is?

Mivel asszociáljuk a vegánságot? Fenntarthatósággal? Egészséggel? Bárhogy is válaszolunk, nincs egy olyan komplex archetípusa a mai vegán embernek, amit a közösség minden tagjára rá lehet húzni, ezért is üdítőek az olyan viták, ahol egy spektrum két véglete találkozik, hiszen a kényelmes véleménybuborékunkból pár órára kitekinthetünk. Egy ilyen vita zajlott le
Is a vegan diet automatically healthier?
sustainability

Is a vegan diet automatically healthier?

What is veganism associated with? Sustainability? Or a healthy diet? Whatever our answer is, the community of vegan people is diverse; no stereotype can be applied to all members. Debates where we hear two antithetical opinions can be refreshing as we can look outside our comfortable opinion bubble for a
Like a local #7—SOLID, Moto Pizza, Hearty Vegan Cakes
gastronomy

Like a local #7—SOLID, Moto Pizza, Hearty Vegan Cakes

Long summer days can be enjoyed in the most different ways, if we only stay at the Budapest gastro scene. We can drink wine and taste unforgettable, authentic dishes in SOLID’s rooftop restaurant, enjoy the pairing of San Marzano and buffalo mozzarella at Bartók Béla Road or pick up
Like a local #7 – SOLID, Moto Pizza, Hearty Vegan Cakes
gasztronómia

Like a local #7 – SOLID, Moto Pizza, Hearty Vegan Cakes

A hosszú nyári napokat a legkülönfélébb módokon lehet élvezni, ha csak a budapesti gasztroszcénánál maradunk. Borozhatunk és kóstolhatunk felejthetetlen, autentikus fogásokat a SOLID tetőtéri éttermében, élvezhetjük a San Marzano és a bivalymozzarella párosát a Bartókon vagy felkaphatunk néhány vegán csodasütit a Hearty Vegan Cakes-ben – a boldogság garantált. Tarts velünk a
On the threshold of a new universe—ANIMA project
east

On the threshold of a new universe—ANIMA project

When we sit down to have dinner in a restaurant or eat a plate of food, it’s not just focused on eating. It’s about much more: how and where the ingredients come to us, how they are prepared, how they affect us now and the planet in the
Egy új univerzum küszöbén – ANIMA project
gasztronómia

Egy új univerzum küszöbén – ANIMA project

Amikor leülünk egy étteremben vacsorázni vagy elfogyasztunk egy tál ételt, az nem pusztán az evésre összpontosul. Jóval több mindenről van itt szó: arról, hogy hogyan és honnan kerül elénk az alapanyag, milyen elkészítési módokon megy keresztül, hogyan hat ez ránk momentán, illetve a bolygóra hosszú távon. Fiziológia, pszichológia, szociológia, ökológia
From the consumer of the future to the unique vegan canteen | Piqniq Pack—Part 4
business

From the consumer of the future to the unique vegan canteen | Piqniq Pack—Part 4

The vegan diet is gaining ground, but can a canteen tuned exclusively to plant-based ingredients work in the long run? How can we run our business if the initial enthusiasm fades, we take off the rose-colored glasses and the challenging weekdays begin? What should we pay attention to if we
A jövő fogyasztójától az egyedülálló vegán kantinig  | Piqniq pakk – 4. rész
business

A jövő fogyasztójától az egyedülálló vegán kantinig | Piqniq pakk – 4. rész

A vegán étkezés egyre nagyobb teret hódít, de vajon működőképes lehet-e hosszú távon egy kizárólag növényi alapanyagokra hangolt kantin? Hogyan vezessük vállalkozásunkat, ha alább hagy a kezdeti lelkesedés, elszáll a „rózsaszín köd” és jönnek az embert próbáló hétköznapok? Mire figyeljünk, ha halat is felszolgálnánk az éttermünkben? Hogyan tarthat lépést egy
Like a local #3—Naspolya Nassolda, Szír Center, ONO Poké Bowl
gastronomy

Like a local #3—Naspolya Nassolda, Szír Center, ONO Poké Bowl

Veganuary, or vegan January, marks the beginning of the year for more and more people—luckily, if you follow a vegetarian or vegan lifestyle out of this consideration or out of a long-standing commitment, you can choose delicious treats from a growing number of places, not only in Budapest but
Like a local #3 – Naspolya Nassolda, Szír Center, ONO Poké Bowl
gasztronómia

Like a local #3 – Naspolya Nassolda, Szír Center, ONO Poké Bowl

A veganuár, azaz vegán január egyre többek számára jelenti az évkezdést – szerencsére, ha valaki ebből a megfontolásból, vagy régi elköteleződésből tartja a vegetáriánus vagy vegán életmódot, egyre több helyről választhat finomságokat nemcsak Budapesten, de szerte az országban. Aki vegyes étrendű, annak is érdemes próbát tennie, hiszen isteni ízekkel és remek
Endless alternatives—outstanding vegan cafés in the region | TOP 5
east

Endless alternatives—outstanding vegan cafés in the region | TOP 5

Many people imagine vegan cafés with limited options, when the opposite is true: countless options, cakes and dishes made with special ingredients, creativity, dedication and, last but not least, love and respect for animals. Although the philosophy is gaining popularity, it is still a challenge to open a vegan café—
Végtelen alternatívák – kiemelkedő vegán kávézók a régióból | TOP 5
poland

Végtelen alternatívák – kiemelkedő vegán kávézók a régióból | TOP 5

A vegán kávézókat sokan limitált lehetőségekkel képzelik el, holott épp az ellenkezőjéről van szó: számtalan opció, különleges összetevőkből készült sütemények és fogások, kreativitás, elhivatottság és nem utolsósorban az állatok szeretete és tisztelete. Habár a filozófia egyre nagyobb népszerűségnek örvend, még mindig kihívás vegán kávézót nyitni – és találni is. Így hát
The Romanian brand Moujan Lusso conquers with a sophisticated identity | Alexandra Necula
design

The Romanian brand Moujan Lusso conquers with a sophisticated identity | Alexandra Necula

The Moujan Lusso skincare brand specializes in body oils made from Tahitian botanicals. Their products are 100% vegan, cruelty-free, paraben-free and contain only natural ingredients to smooth, nourish and regenerate the skin. The sustainable identity of the Romanian brand was designed by the Alexandra Necula design studio. The creative studio
A Moujan Lusso román márka kifinomult arculattal hódít | Alexandra Necula
branding

A Moujan Lusso román márka kifinomult arculattal hódít | Alexandra Necula

A Moujan Lusso bőrápolási márka tahiti botanikus növényekből készült testolajokra specializálódott. 100% vegán, cruelty-free, parabénmentes és kizárólag természetes összetevőket tartalmazó termékeik simítják, táplálják és regenerálják a bőrt. A román márka fenntartható arculatát az Alexandra Necula design studio tervezte meg. A kreatív stúdió etikus és környezetbarát vállalkozásoknak segít fenntartható márkaidentitást kialakítani,
Foods of tomorrow | Raw materials from the future
gastronomy

Foods of tomorrow | Raw materials from the future

It is becoming increasingly clear to more and more that our current diet is unsustainable and will change drastically in the near future. Although this can be a source of alarm, it opens the door to possibilities even more, as it allows us to discover old and new raw materials
A holnap ételei | Alapanyagok a jövőből
gasztronómia

A holnap ételei | Alapanyagok a jövőből

Egyre többek számára válik nyilvánvalóvá, hogy a jelenlegi étkezésünk nem fenntartható és drasztikusan meg fog változni a közeljövőben. Ez bár riadalomra adhat okot, azonban még inkább kitárja a lehetőségek ajtaját, hiszen így régi és új alapanyagokat, technológiákat fedezhetünk fel, sőt, akár egészségügyi vagy élelmezési problémákat is megoldhatunk. Régóta foglalkozom ételekkel.
Almarostból készült bőrrel hozza közelebb a jövőt a Leap
design

Almarostból készült bőrrel hozza közelebb a jövőt a Leap

A dán Beyond Leather új alternatívával állt elő az állati eredetű bőr helyettesítésére. Az almalé- és ciderkészítés során keletkező hulladékból készül a teljesen természetes és növényi alapú anyag: bemutatjuk a Leapet! A Leap előállítása során az almalé melléktermékét természetes gumival keverik, amit aztán egy pamutból és farostból készült textilre visznek
Leap brings the future closer with apple waste leather
tech

Leap brings the future closer with apple waste leather

The Danish Beyond Leather has come up with a new alternative to replace animal-derived leather. The completely natural and plant-based material is made from the waste generated during the production of apple juice and cider: we present Leap! In the production of Leap, the by-product of apple juice is mixed
Vegán bisztró az Esté architekti gondozásában
architecture

Vegán bisztró az Esté architekti gondozásában

Az ínycsiklandó vegán ételek mellett könnyed, nyugodt atmoszféra várja azt, aki belép a prágai loving bistro ajtaján. A felkapott Letná negyedben egy impozáns sarokház földszintjén nyílt meg a város legújabb helye, ahol nem csak az éhségünket csillapíthatjuk: az Esté architekti stúdiónak hála az üzlettér briliáns építészeti megoldásaiban is gyönyörködhetünk. Több,
Vegan bistro under the care of Esté architekti
architecture

Vegan bistro under the care of Esté architekti

In addition to mouth-watering vegan food, a light, relaxed atmosphere awaits those entering the door of Prague’s loving bistro. The newest place in the city opened on the ground floor of an imposing corner house in the popular Letná district, where not only can we quench our hunger, but
Három falatnyi csoda mindenkinek – vegán kollekció a Chez Dodótól
business

Három falatnyi csoda mindenkinek – vegán kollekció a Chez Dodótól

Apró kagylók különleges krémekkel töltve – a macaronok az elmúlt években rengeteg édesszájú szívébe lopták be magukat. Méretük ellenére igen bonyolultak és csak kevesen képesek hibátlanul elkészíteni őket. A Chez Dodo évek óta stabilan áll a dobogó legfelső fokán, ráadásul most olyan újdonsággal rukkoltak elő, aminek hála többé senkinek nem kell
Three bites of wonder for everyone—The vegan collection from Chez Dodo
business

Three bites of wonder for everyone—The vegan collection from Chez Dodo

Delicate small shells filled with delicious special creams—macarons have stolen the hearts of many with a sweet tooth in recent years. Despite their size, creating macarons is a complicated process and only a handful of people are able to make them flawlessly. Luckily, Chez Dodo has been at the
Ezek a klasszikusan kényelmes lábbelik biológiailag lebomlanak | Balagan
poland

Ezek a klasszikusan kényelmes lábbelik biológiailag lebomlanak | Balagan

A Balagan márka időtálló cipőket és mindennapi kiegészítőket tervez, amelyeket hagyományos kézműves technikákkal alkotnak meg. A repertoár esztétikáját Tel-Aviv modernista építészete ihlette Varsó egyszerű eleganciájával ötvözve – ugyanez a sajátos formavilág jellemző a márka legújabb kollekciójára is, azzal a  különbséggel, hogy klasszikus modelljeiket vegán és biológiailag lebomló változatban dobták a piacra.
These classically comfortable footwear are biodegradable | Balagan
design

These classically comfortable footwear are biodegradable | Balagan

The Balagan brand designs timeless shoes and everyday accessories that are created using traditional craft techniques. The aesthetics of the repertoire were inspired by the modernist architecture of Tel Aviv combined with the simple elegance of Warsaw—the same distinctive design characterizes the brand’s latest collection, with the difference
Healthy choice | Green Chef
brand identity

Healthy choice | Green Chef

Green Chef offers vegan, sugar- and lactose-free, as well as Ayurvedic, low-calorie foods and beverages too. Thus, the sweets featured by the brand: ice creams, cakes and sweets can be incorporated into all diets. In addition to stunning cake creations, you can also choose from smoothies, soft drinks, plant milks
Egészséges választás | Green Chef
branding

Egészséges választás | Green Chef

A Green Chef kínálatában vegán, cukor- és laktózmentes, valamint ajurvédikus, csökkentett kalóriatartalmú ételeket és italokat is találunk. Így a márka által felvonultatott édességek: fagylaltok, torták és bonbonok mindennemű diétába és étrendbe beilleszthetők. A lenyűgöző süteménykreációkon túl smoothie-k, üdítők, növényi tejek, illetve az egészséges életmód alapélelmiszerei közül is választhatunk. A termékeknek
Természetes szépség Kelet-Európából | TOP 5
east

Természetes szépség Kelet-Európából | TOP 5

A mai, rohanó világban egyre inkább keressük a természetes megoldásokat: nincs ez másképp a bőrápolással sem. Ezúttal olyan kozmetikai márkákat gyűjtöttünk csokorba Kelet-Európából, amelyek vallják, hogy az igazán ragyogó és egészséges bőr titka a gondosan válogatott, kiváló minőségű, természetes alapanyagokban rejlik. Make Me Bio. | Lengyelország A márka alapítói, Ania és
Natural beauty from Eastern Europe | TOP 5
east

Natural beauty from Eastern Europe | TOP 5

In today’s fast-paced world, we’re increasingly looking for natural solutions: it’s no different with skincare. This time, we have collected a bouquet of cosmetic brands from Eastern Europe that believe that the secret to truly radiant and healthy skin lies in carefully selected, high-quality, natural ingredients. Make
Iconic shoes made of "mushroom leather" | Adidas
design

Iconic shoes made of "mushroom leather" | Adidas

Adidas has come up with a revolutionary innovation: they rendered their iconic Stan Smith model, manufactured since 1965, in a new mushroom-based material, Mylo. Mylo is made from mycelium, the underground network of fungal threads. The material needs a small space to grow, and it is done in less than
Ikonikus cipő „gombabőrből” | Adidas
design

Ikonikus cipő „gombabőrből” | Adidas

Forradalmi újdonsággal rukkolt elő az Adidas: az ikonikus, 1965 óta gyártott Stan Smith modellt gomba alapú anyaginnovációból, Mylóból készítették el. A Mylót micéliumból, a gomba föld alatti sejtfonalaiból készítik. Az anyag kis helyen, kevesebb mint két hét alatt állítható elő, a végeredmény pedig a bőrre megszólalásig hasonlító, fenntartható és vegán
Vegán bőrruhák most először gombából | Stella McCartney
divat

Vegán bőrruhák most először gombából | Stella McCartney

Stella McCartney elkötelezett vegánként és környezetvédőként sohasem használt állati szőrmét vagy bőrt divatmárkájának húsz éves fennállása során. A Mylo Unleather-rel kollaborálva most azonban hatalmas lépést tett a fenntartható divat jövője felé: gombából készült, vegán bőrruhákat fejlesztett ki. Bár gombamicéliumot már korábban is alkalmaztak kézitáskák és órászíjak gyártásánál, ezek az első
The first garments made of mushroom-based vegan leather | Stella McCartney
fashion

The first garments made of mushroom-based vegan leather | Stella McCartney

As a dedicated vegan and environmentalist, Stella McCartney has never used animal fur or leather throughout her fashion brand’s twenty-year history. Now, in collaboration with Mylo Unleather, she took a huge step towards the future of sustainable fashion: they created vegan leather clothes made of mushrooms. Although mushroom mycelium
Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról
branding

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Lassan a végéhez közeledik gasztronómiai sorozatunk, de szerencsére van még néhány inspiráló történet a tarsolyunkban! Miért fontos, hogy legyen törzshelyünk? Mi kell egy jó vegán étteremhez? És vajon számít-e, ha az étteremvezető személyesen hozza házhoz a kedvenc fogásunkat? Illetve, aki még nem tudná, a hagyományos kenyeret készítők fesztiválja a tervek
Good people, good places | Big picture of gastronomy
branding

Good people, good places | Big picture of gastronomy

Our gastronomic series is coming to its end soon, but luckily we still have a few inspiring stories up our sleeve. Why is it important to have a hangout? What makes a good vegan restaurant? And does it matter if the restaurant manager brings your favorite dishes to your door
Concentrated sunshine, in jars | Konyha x Sáfárkert
design

Concentrated sunshine, in jars | Konyha x Sáfárkert

How can summer sunshine be “preserved” for cold winter days? The more fortunate ones already know, as they can still remember the abundance of compotes, jams and pickles lined up on the pantry shelves back in their childhood. Preserving the flavors of nature is an honorable tradition of ours, but
Koncentrált napsütés, üvegbe zárva | Konyha x Sáfárkert
design

Koncentrált napsütés, üvegbe zárva | Konyha x Sáfárkert

Vajon hogyan lehet „eltenni” a nyári napsütést a hideg, téli napokra is? A szerencsésebbek pontosan tudják, hiszen emlékeznek a megannyi üveg befőttre, lekvárra és savanyúságra a gyerekkor árnyékos kamrapolcain. A természet ízeinek megőrzése tiszteletreméltó hagyományunk, de még izgalmasabb, amikor valaki mindehhez vagány, formabontó kíváncsisággal, mégis alázattal fordul – a Sáfárkert és
Anjuna Ice Pops packaging wins Red Dot award
branding

Anjuna Ice Pops packaging wins Red Dot award

The packaging of Anjuna ice pops balancing somewhere between a colorful fruit orgy and clean shapes not only stole our hearts: the team of DekoRatio received the most prestigious design prize, the Red Dot award for the design. Anjuna’s vegan ice pops landed on the shelves of stores this
Red Dot-díjat nyert az Anjuna Ice Pops csomagolása
branding

Red Dot-díjat nyert az Anjuna Ice Pops csomagolása

A színes gyümölcsorgia és a letisztult formák között egyensúlyozó Anjuna-jégkrémek csomagolása nem csak a mi szívünknek kedves: tervezője, a DekoRatio csapata a designszakma csúcsát jelentő Red Dot-díjban részesült érte. Idén májusban kerültek a boltok polcaira az Anjuna vegán jégkrémei, melyek szerethető és frappáns csomagolásáról a DekoRatio Branding and Design Studio
The graphic designer’s cookbook | Kata Moravszki
east

The graphic designer’s cookbook | Kata Moravszki

Instead of the regular album format, a size resembling old pocket books, and instead of perfectly staged photos, lovely black and white illustrations – this is what it’s like if a graphic designer starts to write a cookbook. Not only did Kata Moravszki share the design of her book Vegán
Anjuna | Flavors of summer
design

Anjuna | Flavors of summer

Mango-maracuja, Sicilian pistachio, raspberry-lime – perfect flavor combinations and vivid colors in the spirit of the summer feeling. So far, the Anjuna ice pops established in 2015 were only available in the stores of the brand in Budapest and near Lake Balaton From now on, however, they will also be available