Tag

románia

Építészeti installációval a kulturális párbeszédért
design

Építészeti installációval a kulturális párbeszédért

Öt emelet magasból, egy függőleges faiskolából tekinthetünk le Temesvár főterére – a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretében megvalósult installáció a természet és az épített környezet harmonikus együttéléséről tesz tanúbizonyságot. A Faiskola. 1306 növény Temesvárnak projekt a barcelonai MAIO Architects tervei alapján készült, a helyi építészek egyesülete (OAR) és a
Schengen-csatlakozásuk szkeptikusait próbálja meggyőzni Románia és Bulgária
strategy

Schengen-csatlakozásuk szkeptikusait próbálja meggyőzni Románia és Bulgária

Bulgária és Románia Schengen-övezethez történő csatlakozása továbbra is várat magára. Mikor lesz ebből siker? Ugyan Horvátország január elsejével belépett a térségbe, a másik két jelölt nem bizonyult erre felkészültnek két tagállam, nevezetesen Ausztria és Hollandia szerint. Románia és Bulgária azonban továbbra is nagy erőkkel munkálkodik azon, hogy rövidesen a térség
Így néznek majd ki a Velencei Biennálé régiós pavilonjai
design

Így néznek majd ki a Velencei Biennálé régiós pavilonjai

Május második felében az építészek, művészek és tervezők figyelme Velencére fog összpontosulni, ugyanis indul a 18. Velencei Biennálé, ahol a régiós országok java is képviselteti magát egy-egy installációval. Május 20. és november 26. közt lesz idén látogatható a szakma legfontosabb és legművészibb kiállítása, a Velencei Építészeti Biennálé. Ahogy arról már
Minden, amit a Pentagon-iratokról tudni kell!
strategy

Minden, amit a Pentagon-iratokról tudni kell!

Az évtized legnagyobb szivárogtatási botránya során számtalan titkos Pentagon és NATO dokumentum látott napvilágot. A zűrzavar hatalmas, mi pedig összefoglaltuk a lényeget! A világ közvéleménye áprilisban a Pentagon-szivárogtatásokra figyelt. Április elején kezdett a közösségi médiában felbukkanni pár oldalnyi papír, amelyek elvileg szigorúan bizalmas, amerikai dokumentumok voltak és bevezették a nyilvánosságot
Totális háború tört ki az ukrán gabona miatt
business

Totális háború tört ki az ukrán gabona miatt

Lengyelország páros lábbal rúgta rá az ajtót a korlátlan ukrán gabonabehozatalra, Szlovákia, Magyarország, Bulgária követte, Románia is korlátoz. Kijev küzd, az Európai Bizottság figyel. Elemzésünk. Alig egy hete írtunk a Hype&Hyperen arról, hogyan teszi tönkre Közép-Európa mezőgazdászait az ukrán gabona korlátlan behozatala, a kedélyek pedig azóta sem csillapodtak. Az
Kolozsvár történetéről mesél a felújított Tűzoltótorony épülete
design

Kolozsvár történetéről mesél a felújított Tűzoltótorony épülete

Újabb fejezethez érkezett a több száz éves kolozsvári műemléképület története. Hat évnyi rehabilitációs és építési munkálatok után nyitotta meg kapuit a Tűzoltótorony, amely nemcsak kilátóként, hanem kiállítótérként is működik. Mutatjuk! Erdélyben, a Kis-Szamos völgyében elterülő Kolozsvár városi látképét a történelmi és modern épületek keveredése határozza meg. A nevezetességek közé tartozik
Tönkreteszi Közép-Európát az olcsó ukrán gabona
business

Tönkreteszi Közép-Európát az olcsó ukrán gabona

A nagy mennyiségben beszállított ukrán gabona, és az import gazdasági következményei nemcsak Közép-Európa gazdái között okoztak zavart az elmúlt hónapokban, hanem a lengyel politikai életben is – az ország mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere, Henryk Kowalczyk az egyre erősödő tiltakozások, valamint a helyzet kilátástalansága következtében április 5-én lemondott pozíciójáról. Jelenleg úgy tűnik,
Gondolat-töredékek fúziója: így jött létre a Transylvanian Design Week arculatterve
design

Gondolat-töredékek fúziója: így jött létre a Transylvanian Design Week arculatterve

Mit jelent az erdélyi iparművészet? Járja körül a kérdést az első, célzottan erdélyi kreatívokat megszólító esemény. A Csíkszeredában, február 18. és március 10. között zajló Transylvanian Design Week (TWD) célja egy olyan pillanatkép megalkotása, amely közös gondolkodásra ösztönzi a helyi kreatív közösséget. A rendezvénysorozat vizuális megjelenése is ugyanezeket a gondolatokat
Szombaton indul Erdély legelső designhete
design

Szombaton indul Erdély legelső designhete

A február 18. és március 10. között Csíkszeredán zajló Transylvanian Design Week az első, célzottan erdélyi iparművészeket bemutató esemény. Az első erdélyi designhét célja az alkotók és a közösség segítségével pillanatképet adni arról, mit jelent ma Erdélyben a design, hogyan látják az iparművészet helyét a szakértők, és mit ért erdélyi
Fusion of centuries | Lea House
design

Fusion of centuries | Lea House

Nowadays, an array of experiments has provided examples of the harmony existing between different eras: whether in the industries of fashion, product design or architecture, they all signal that this harmony is more than just a decorative solution. The blend of groundbreaking styles acts as a precedent for the symbiosis
Évszázadok fúziója | Lea House
design

Évszázadok fúziója | Lea House

Manapság megannyi kísérlet példázza az eltérő korok közti harmóniát: legyen az a divatiparban, a formatervezés területén vagy az építészetben, mind igazolják, hogy ez az összhang több puszta dekoratív megoldásnál. A korszakalkotó stílusok keveredése a precedense a jelen és a múlt szimbiózisának, az eklektika egyszerre kihívás, értékmentés és bátorság – ráadásul egyre
Hófedte hegyi tavak a régióban, amiket télen is érdemes meglátogatnod | TOP 5
lifestyle

Hófedte hegyi tavak a régióban, amiket télen is érdemes meglátogatnod | TOP 5

Mindenki vágyik egy kis kikapcsolódásra a hidegebb hónapokban is, ezért olyan szemet gyönyörködtető hegyi tavakat és tengerszemeket gyűjtöttünk össze a régióból, ahova mindenképp érdemes ellátogatni. Ezeken a magaslati tájakon garantáltan harapni lehet a friss levegőt, miközben a jeges, hideg időben kellemesen simogatnak a téli napsugarak. Ha aktívabb pihenést keresünk, akkor
Februárban indulnak az Európa Kulturális Fővárosa programjai Temesváron
lifestyle

Februárban indulnak az Európa Kulturális Fővárosa programjai Temesváron

Idén három város osztozik a címen: a magyarországi Veszprém, a görögországi Elefszína és a romániai Temesvár, melyek mindegyike egész éves programsorozattal készül. Temesvár a „Fényeddel világítsd városod!” mottót választotta, amely különleges jelentéssel bír a helyiek számára "a szikrák városának" is nevezett településen: egyrészt itt vezették be Európában először az elektromos
Mi várhat a Közép-Kelet-Európa gazdaságára 2023-ban?
business

Mi várhat a Közép-Kelet-Európa gazdaságára 2023-ban?

Európa, ahogy az egész világ, viszontagságos időkön van túl, amelyeknek még nincs vége – éppen csak kilábaltunk a koronavírusból, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, miközben a világ szerencsésebb részét súlyos gazdasági- és energiaválság kezdte sújtani, aminek még koránt sincs vége. Belenéztünk a 2023-as jósgömbbe! Tavaly a rohamosan növekvő infláció komoly problémát jelentett
Határellenőrzés ment, euró jött Horvátországban
business

Határellenőrzés ment, euró jött Horvátországban

Az idei nem csak egy átlagos újév volt Horvátország számára: a nyugat-balkáni ország január elsejével csatlakozott a Schengen-övezethez, a horvát kuna helyett pedig immáron az eurót is bevezették. A változások kétségtelenül a jövőbe mutatnak – de mit jelentenek ezek a lépések a gyakorlatban? A Schengen-övezet tagjává válni nagyfokú szabadsággal ruházza fel
Román földgázzal függetlenedhet az oroszoktól Európa?
business

Román földgázzal függetlenedhet az oroszoktól Európa?

A Fekete-tenger mélye rejtheti a megoldást. Oroszország ukrán inváziója többek között arra is ráébresztette Európát, hogy túlzott függősége az orosz energiától előnytelen, és nagymértékben sebezhetővé teszi a kontinens államait. A függetlenedés és a forrásdiverzifikáció roppant kívánatos, az intézkedések el is kezdődtek, egy újabb kitermelő pedig Románia lehet a Fekete-tenger térségében
Felfelé zöldülő városok: a vertikális kerteké a jövő? | TOP 5
urbanism

Felfelé zöldülő városok: a vertikális kerteké a jövő? | TOP 5

Nyugat-Európában már a huszadik században belevágtak a függőleges kertek és farmok kezdetleges megvalósításába, azonban mindez a keleti térségben még csak nyomokban fedezhető fel. Manapság felfelé építkezünk, de vajon gazdálkodni is tudunk ebbe az irányba? A vertikális gazdálkodás beltérben működik, több szinten, felfelé haladva, kihasználva a belmagasság előnyeit. Ezekben a többszintes
Kaméleon kabin: lépés a fenntarthatóság felé
design

Kaméleon kabin: lépés a fenntarthatóság felé

A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás mára már elengedhetetlen része bármely cég identitásának. Ez nemcsak a piaci szerepekre vagy marketingtevékenységekre, hanem a munkahelyi közegre is egyaránt igaz. A sűrűn változó irodai környezet nem éppen ideális terület, ha a fenntarthatóságról van szó. Az Askia Furniture ezt a problémát felismerve alkotta meg
Így néz ki III. Károly erdélyi fogadója
lifestyle

Így néz ki III. Károly erdélyi fogadója

Most bárki királyi családtagnak érezheti magát, aki lefoglal egy éjszakát III. Károly zalánpataki birtokán. Arról már korábban írtunk, hogy III. Károly nem igazán rajong a kortárs építészetért, a történelmi épületeketért és a régi hagyományokért viszont annál inkább. Talán épp ezért szereti annyira Erdélyt! A hírek szerint 1998-ban látogatott először a
Régiós szinten ennyivel keresnek kevesebbet a nők
strategy

Régiós szinten ennyivel keresnek kevesebbet a nők

A gender wage gap, vagyis a nők és férfiak közötti bérszakadék gyakori témaként merül fel a nemek közötti egyenlőség kérdéskörének kapcsán. Hogy miért kereshetnek eltérően egy társadalom női és férfi tagjai, annak számos oka lehet: ilyen például a tradicionális feladatkörök eltérése, diszkrimináció, vagy kifejezetten nők, vagy férfiak által dominált szakmák
Elindult a 2022-es Temesvári Építészeti Biennálé
architecture

Elindult a 2022-es Temesvári Építészeti Biennálé

Már negyedik alkalommal rendezik meg a romániai Temesvári Építészeti Biennálét, ahol egy egész hónapon keresztül kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és városfelfedező túrák várják az érdeklődőket. Szeptember 23. és október 23. között Temesváron minden az építészetről, urbanisztikáról és designról fog szólni a Temesvári Építészeti Biennálénak (BETA) köszönhetően. Az idei év programja „A város
Timișoara Architecture Biennial 2022 launched
event

Timișoara Architecture Biennial 2022 launched

Organized for the fourth time, the Timișoara Architecture Biennial in Romania will host a month of exhibitions, debates, and guided tours of the city. From 23 September to 23 October, Timișoara will be all about architecture, urbanism, and design thanks to the Timișoara Architecture Biennial (BETA). This year’s program
Vaskupolát emelhetnek Románia felé
strategy

Vaskupolát emelhetnek Románia felé

Románia Izrael sékel-milliárdos projektjét venné meg, hogy vaskupolát emeljen az ország fölé. Komoly érdeklődés vagy iparági pletyka a román vásárlás? Habár Kelet-Európában már több éve kiemelt kérdés, hogy miként tudnák egyes országok megvédeni saját magukat az esetleges légvédelmi támadásokkal szemben, az utóbbi bő fél év eseményei átalakították a helyzetet. Egyre
Blending contemporary and iconic elements | Aparterre store
concept store

Blending contemporary and iconic elements | Aparterre store

Aparterre’s shop in Bucharest was conceived as a kind of private home where fashion and design lovers can feel at home: among beautiful clothes, special objects, and a variety of colors and textures. The feminine touch of the interior, designed by Bogdan Ciocodeica Studio, is given by the powdery
Kortárs és ikonikus elemek keveredése | Aparterre store
design

Kortárs és ikonikus elemek keveredése | Aparterre store

A bukaresti Aparterre üzletét egyfajta magánlakásként képzelték el, ahol otthon érezhetik magukat a divat és a design szerelmesei: gyönyörű ruhadarabok, különleges tárgyak, valamint eltérő színek és textúrák között. A Bogdan Ciocodeica Studio által tervezett tér nőiességét a púderes rózsaszín adja, mely elsősorban a bársonyból készült falakon és a függönyökön jelenik
Tarot-kártyák romániai alkotók szemével
east

Tarot-kártyák romániai alkotók szemével

Negyven romániai illusztrátor munkái egy kártyapakliba sűrítve: megjelent a kolozsvári ILLUSTRART Egyesület legújabb kezdeményezése, amelyben ezúttal a tarot-kártyák szimbólumai keltek új életre. Az egyedi kártyacsomag történetéről Vass József illusztrátort, a kezdeményezés egyik elindítóját kérdeztük. Az ILLUSTRART közösség története még 2016-ra nyúlik vissza és szintén egy koncepciózus kártyapaklihoz köthető. A Jazz
Tarot cards through the eyes of Romanian illustrators
románia

Tarot cards through the eyes of Romanian illustrators

The works of 40 Romanian illustrators condensed into a single deck of cards: Cluj-Napoca based ILLUSTRART Association’s latest initiative is here, this time giving new life to the symbols of tarot cards. We asked illustrator József Vass, one of the minds behind the initiative, about the story of the
Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5
gasztronómia

Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5

Finom, könnyen eltartható, egészséges és szinte bármennyit meg tudnánk belőle enni: a lekvárok minden generáció örök kedvencei. Mai válogatásunkban olyan manufaktúrákat hoztunk, ahol odaadó munkával, a hagyományok tiszteletével és korszerű kreativitással készítik a jobbnál jobb lekvárokat, fenntartva a lekvárkészítés tradícióját. Mom Cooks Jam | Ukrajna A kijevi székhelyű Mom Cooks Jam
Our favorite quality artisanal jams | TOP 5
croatia

Our favorite quality artisanal jams | TOP 5

Delicious, easy to make it last, healthy and we could eat almost all of it: jams are the eternal favorites of all generations. In our selection today, we brought manufactories where better and better jams are made with devoted work, respect for traditions and modern creativity, maintaining the tradition of
Így segítik az ukrán menekült gyermekek oktatását a régióban
poland

Így segítik az ukrán menekült gyermekek oktatását a régióban

Nem lehet sokáig nélkülözni az iskolai közeget, ez pedig az orosz-ukrán háború elől menekülő gyermekek esetében is igaz. Sok gyereket még most sem írattak be sehova, vannak akik online órára járnak, de számos kifejezetten ukrán iskola is létrejött Európában, hogy az ukrán menekült gyerekeknek biztosítson oktatást és közösséget. Elemzésünk arról,
Education for Ukrainian refugee children – how European countries help
czech republic

Education for Ukrainian refugee children – how European countries help

Children must receive education, including those fleeing the ongoing Russo-Ukrainian war. Many of them are still not back in the school system, but some attend online classes, and throughout Europe, several Ukrainian schools were established to provide education and community for refugee children. Report from Hype&Hyper on how different
Kábelek az égen | Innováció és startupok a régióban IV.
business

Kábelek az égen | Innováció és startupok a régióban IV.

Olcsó, de nem túl biztonságos és különösen nem esztétikus megoldások révén Románia rendelkezik az egyik leggyorsabb internetsebességgel világszerte. Innováció és digitalizáció terén viszont messze el vannak maradva, a legtöbb listán az utolsók között szerepelnek, és sajnos a fenntarthatóság területén sem jeleskednek igazán. Kevés a finanszírozás, kevés az emberi erőforrás és
Így került az online kereskedelem csúcsára az eMAG
branding

Így került az online kereskedelem csúcsára az eMAG

A 2001-ben alapított román vállalat napjainkban a legértékesebb román cég, három országban piacvezető, mindezzel pedig felveszi a versenyt a legnagyobb nemzetközi vetélytársakkal. Az online kereskedelem egy nagy harcmező, csak legkeményebbek maradhatnak talpon. Az eMAG története. Ha Románia, akkor Dacia. A román autómárka az ország talán legismertebb védjegye, 1966-os alapítása óta
Cooling delicacies from Eastern Europe | TOP 5
east

Cooling delicacies from Eastern Europe | TOP 5

Unfortunately, during the summer heat, we do not always have the opportunity to relax on the waterfront, so we have to cope with the almost suffocating heat within the walls of our home. In addition to having an ice shower and turning on the fan or even the air-conditioning, you
Hűsítő finomságok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Hűsítő finomságok Kelet-Európából | TOP 5

A nyári kánikula idején sajnos nem minden alkalommal van lehetőségünk a vízparton pihenni, ezért otthonunk falai között kell megbirkóznunk a szinte már fullasztó hőséggel. A jeges zuhany és a ventilátor vagy akár a klíma bekapcsolása mellett érdemes összekötni a hasznosnak bizonyuló megoldásokat egy kis élvezettel is, és beszerezni több doboznyit
Vibrant colors, special motives—the most stylish festival looks from Eastern Europe | TOP 5
design

Vibrant colors, special motives—the most stylish festival looks from Eastern Europe | TOP 5

The Covid restrictions made the festivals of the past two summers impossible to take place, but this year, our favorite musical events are back! To celebrate this, today’s regional selection is also dedicated to festivals, but instead of presenting the stunning venues and diverse musical palette, we focus on
Vibráló színek, különleges motívumok – a legstílusosabb fesztivál arculatok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Vibráló színek, különleges motívumok – a legstílusosabb fesztivál arculatok Kelet-Európából | TOP 5

A koronavírus miatti korlátozások szinte teljesen ellehetetlenítették az elmúlt két nyár során a kisebb-nagyobb fesztiválok megtartását, ám idén végre újra visszatérhetnek kedvenc zenés rendezvényeink! Ennek örömére mai régiós válogatásunkat is a fesztiváloknak szenteljük, ám a lenyűgöző helyszínek és a sokszínű zenei paletta bemutatása helyett most inkább az események vizuális megjelenésére
Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5

Minden márka számára fontos, hogy a potenciális vevőket ne csak a kiemelkedő minőségű árucikkeivel és az ötletes online kampányaival szólítsa meg, hanem, hogy a vásárlás folyamatát élménnyé tegye valamilyen módon. Napjainkban erre az egyik legjobb módszer egy stílusos showroom kialakítása, ahol az érdeklődők egy – a szokványos, egyhangú bolti környezettől merőben
Exciting graphics, stunning interiors—cafés from the region with a stylish identity | TOP 5
architecture

Exciting graphics, stunning interiors—cafés from the region with a stylish identity | TOP 5

Dazzling sunshine, freshly baked pastries, specialty coffee with a delicious smell and, of course, a pleasant terrace on a cozy street in the city center—you would think that all the conditions are in place to open the perfect café! However, in addition to the quality of the coffee, it
Izgalmas grafikák, lenyűgöző enteriőr – kávézók a régióból stílusos arculattal | TOP 5
poland

Izgalmas grafikák, lenyűgöző enteriőr – kávézók a régióból stílusos arculattal | TOP 5

Ragyogó napsütés, frissen sült péksütemények, ínycsiklandozó illatú specialty kávé és persze egy kellemes terasz a belváros egyik hangulatos utcájában – azt gondolhatnánk, minden feltétel adott a tökéletes kávézó megnyitásához! Ám a kávé minősége mellett érdemes hangsúlyt fektetni a legapróbb részletekre is! Egy érdekes vizuális megoldásokat felvonultató logó, egy különleges enteriőr vagy
This building in Bucharest was transformed from an abandoned factory to a stylish nightclub!
architecture

This building in Bucharest was transformed from an abandoned factory to a stylish nightclub!

In more and more major European cities, we can find catering units in poorly constructed buildings that were previously used for industrial purposes. This scheme is beneficial in many respects, as spaces that have been vacant for many years are filled with life again, while the original structure of the
Elhagyatott gyárból stílusos szórakozóhellyé alakult át ez a bukaresti épület!
design

Elhagyatott gyárból stílusos szórakozóhellyé alakult át ez a bukaresti épület!

Egyre több európai nagyvárosban találkozhatunk olyan vendéglátóegységekkel, melyeket rossz állapotban lévő, korábban ipari célokra használt épületekben alakítanak ki. Ez a konstrukció több szempontból is előnyös, hiszen a sokszor évek óta üresen álló terek újból élettel telnek meg, miközben megmaradhat a nagy múltra visszatekintő gyárak eredeti struktúrája. A bukaresti Platforma Wolff
Healthy snacks from Eastern Europe | TOP 5
branding

Healthy snacks from Eastern Europe | TOP 5

A fun evening with friends; relaxing on the couch after a hard day; a few minutes of rest between the never-ending hours of working or studying—moments when we can definitely use some tasty snacks. But after a good snack, we often feel guilty, because salty snacks with artificial flavor
Egészséges snackek Kelet-Európából | TOP 5
poland

Egészséges snackek Kelet-Európából | TOP 5

Egy önfeledt hangulatban eltöltött este a barátokkal; egy fárasztó nap kipihenése a kanapén elterülve; a szinte végtelennek tűnő, munkával és tanulással töltött órák közben pár percnyi kikapcsolódás: mind olyan pillanatok, amikor igazán jóleshet valamilyen finom ropogtatnivaló. Az élvezetes nassolás után azonban gyakran van bűntudatunk, hiszen a különböző mesterséges ízfokozókkal készült
The winner of the 2021 Bucharest Architecture Award demonstrates how to live in symbiosis with nature
architecture

The winner of the 2021 Bucharest Architecture Award demonstrates how to live in symbiosis with nature

Is it possible to strike a balance between architecture and the wildlife around us? How can a breath of nature be sneaked into the concrete jungle of the city? Thanks to the team at LAMA Arhitectura, this house in Bucharest represents a kind of language that not only illustrates the
A 2021-es Bukaresti Építészeti Díj győztese bemutatja, hogyan lehet szimbiózisban élni a természettel
architecture

A 2021-es Bukaresti Építészeti Díj győztese bemutatja, hogyan lehet szimbiózisban élni a természettel

Lehet-e egyensúlyt teremteni az építészet és a minket körülvevő élővilág között? Hogyan lehet a város betontengerébe egy leheletnyi természetet csempészni? A LAMA Arhitectura csapatának köszönhetően ez a bukaresti ház azt a nyelvet képviseli, ami nemcsak szemlélteti a fák nélkülözhetetlenségét, hanem pihenést és intim közeget is kínál. A LAMA Architectura House
“A minimalist oasis with plenty of possibilities” | A design concept store opened in Cluj Napoca
design

“A minimalist oasis with plenty of possibilities” | A design concept store opened in Cluj Napoca

Despite the increasing development of the creative community of Cluj-Napoca, there are few places in the region that can become a common introductory platform for designers and creators in different fields. Georgiana Ciceo, the designer of the Monom jewelry brand, thought that she would like to change this, so she
„Egy minimalista oázis rengeteg lehetőséggel” | Design concept store nyílt Kolozsváron
design

„Egy minimalista oázis rengeteg lehetőséggel” | Design concept store nyílt Kolozsváron

Annak ellenére, hogy Kolozsvár kreatív közössége egyre inkább fejlődik, mégis kevés olyan hely létezik a régióban, ami a különböző területeken tevékenykedő tervezők és alkotók közös bemutatkozási platformjává válhat. Georgiana Ciceo, a Monom ékszermárka tervezője úgy gondolta, hogy szeretne változtatni ezen, így létrehozta a város jelenleg egyetlen designboltját. Mutatjuk! A kolozsvári
3 interior designers from the region who are worth keeping on your radar—IV.
architecture

3 interior designers from the region who are worth keeping on your radar—IV.

It’s no secret that we’re fans of interiors with aesthetic and pleasant atmospheres; where the colors, textures, furniture and objects create something that’s hard to replicate and can instantly influence the mood of the moment. However, when it comes to interiors, the focus is often on the
3 enteriőr designer a régióból, akire érdemes figyelni – IV.
design

3 enteriőr designer a régióból, akire érdemes figyelni – IV.

Nem titok, hogy rajongunk az esztétikus és kellemes atmoszférájú enteriőrökért, ahol színek, textúrák, bútorok és tárgyak összessége valami nehezen megismételhetőt eredményez, és azonnal képes hatni az aktuális hangulatra. A belső terek bemutatásánál a fókusz azonban legtöbbször magán az adott projekten van, ezt szeretnénk most  megfordítani. Ezért összeszedtük azokat a tehetséges,
Medvék és maffia | A román erdők titkai és jövője
business

Medvék és maffia | A román erdők titkai és jövője

A román erdők Európa legszebbjei közé tartoznak, ehhez kétség sem fér, ám a klímaváltozás szigorú erdőpolitikát követel, amelyet nem könnyít meg az erdei maffia, a túlszaporodott medvék és az európai uniós irányelvek sem. Falopás, maffia, politika: elemzésünk a román erdők jelenéről és jövőjéről. A klímaváltozás egyik kiváltója a túlzott szén-dioxid-kibocsátás,
Bears and mafia | Secrets and future of Romanian forests
business

Bears and mafia | Secrets and future of Romanian forests

Romania’s forests are among the most beautiful in Europe, no doubt about it, but climate change demands a strict forest policy, which is not made any easier by the forest mafia, overpopulated bears and EU directives. Timber theft, mafias, politics: our analysis of the present and future of Romania’
Brave patchwork and extravagant sustainability from Transylvania
east

Brave patchwork and extravagant sustainability from Transylvania

When we talk about sustainable fashion, the first thing that comes to mind for many people is minimalist, even boring-looking basics. The BORBALA brand completely defies stereotypes: anything but conformist, full of bright color, material and shape variations, exciting DIY techniques. Under the brand’s aegis, even the Lidl bag,
Bevállalós patchwork és extravagáns fenntarthatóság Erdélyből
divat

Bevállalós patchwork és extravagáns fenntarthatóság Erdélyből

Amikor fenntartható divatról beszélünk, akkor sokaknak a végletekig minimalista, akár unalmasnak tűnő alapdarabok juthatnak elsőként eszébe. A BORBALA brand teljesen szembe megy a sztereotípiákkal: minden, csak nem konformista, tele harsány szín-, anyag- és formavariációkkal, izgalmas DIY technikákkal. A márka égisze alatt új értelmet nyer a Lidl-ös zacskó, a focidrukker sál
Fusion of centuries | Lea House
architecture

Fusion of centuries | Lea House

Nowadays, an array of experiments has provided examples of the harmony existing between different eras: whether in the industries of fashion, product design or architecture, they all signal that this harmony is more than just a decorative solution. The blend of groundbreaking styles acts as a precedent for the symbiosis
Évszázadok fúziója | Lea House
design

Évszázadok fúziója | Lea House

Manapság megannyi kísérlet példázza az eltérő korok közti harmóniát: legyen az a divatiparban, a formatervezés területén vagy az építészetben, mind igazolják, hogy ez az összhang több puszta dekoratív megoldásnál. A korszakalkotó stílusok keveredése a precedense a jelen és a múlt szimbiózisának, az eklektika egyszerre kihívás, értékmentés és bátorság – ráadásul egyre
Kreatív tervezők, stílusos kártyajátékok | TOP 5
poland

Kreatív tervezők, stílusos kártyajátékok | TOP 5

A kártyák egyszerűnek tűnhetnek, hiszen nem feltétlenül tartozik hozzájuk tábla vagy bábu, azonban pont emiatt rejlik bennük végtelen lehetőség. Válogatásunkban most olyan megoldásokat mutatunk be, melyek egyedi koncepciójukkal és tehetséges régiós alkotók illusztrációival varázsolnak el bennünket. Emlékezetes beszélgetések Magyarországon, a pandémia alatt született meg a Körvonal, mely Priger Inez brand
Fapanelekből épült irodaház Romániában | Vertical Studio
design

Fapanelekből épült irodaház Romániában | Vertical Studio

Festői környezetben, Nagyvárad és Săldăbagiu de Munte határán épült a Vertical Studio által tervezett CLT irodaház, mely sokoldalúan felhasználható faelemekből áll. A CLT (Cross Laminated Timber) építési rendszernek köszönhetően az irodaházra jellemző a letisztultság, az anyagok melegsége és a nyitottság. A gyorsan felépíthető, rugalmas szerkezet továbbá alacsony környezeti hatással jár,
Monumental murals, livable cities | TOP 5
art

Monumental murals, livable cities | TOP 5

Murals can change the atmosphere of neighborhoods and bring life to any environment. They enliven our everyday lives, make us stop and think for a moment. In addition, there is a huge amount of work behind them, serious preparations are needed for the difficult conditions. Take a virtual walk with
Monumentális falfestmények, élhetőbb városok | TOP 5
poland

Monumentális falfestmények, élhetőbb városok | TOP 5

A falfestmények képesek megváltoztatni városrészek atmoszféráját, életet visznek bármilyen környezetbe. Mindennapjainkat feldobják, kizökkentenek és elgondolkodtatnak. Ráadásul óriási munka áll mögöttük, komoly előkészületek szükségesek a viszontagságos körülményekhez. Tartsatok velünk egyfajta virtuális sétára, és nézzük meg közelebbről a régió látképeit meghatározó falfestményeket! A természet ünneplése A cseh illusztrátor, Barbora Idesová falfestménye Romániaban,
A Moujan Lusso román márka kifinomult arculattal hódít | Alexandra Necula
branding

A Moujan Lusso román márka kifinomult arculattal hódít | Alexandra Necula

A Moujan Lusso bőrápolási márka tahiti botanikus növényekből készült testolajokra specializálódott. 100% vegán, cruelty-free, parabénmentes és kizárólag természetes összetevőket tartalmazó termékeik simítják, táplálják és regenerálják a bőrt. A román márka fenntartható arculatát az Alexandra Necula design studio tervezte meg. A kreatív stúdió etikus és környezetbarát vállalkozásoknak segít fenntartható márkaidentitást kialakítani,
Karácsonyi menü a régió tradicionális fogásaiból – étteremajánlóval | TOP 5
gasztronómia

Karácsonyi menü a régió tradicionális fogásaiból – étteremajánlóval | TOP 5

Karácsonykor a hagyományok különösen előtérbe kerülnek. Jobban vágyunk a szokásos ízekre és illatokra, hiszen a várva várt, meghitt légkör nélkülük nem teljes. A tradíciókat mindenhol őrzik, de eltérő módon – ezúttal a régió sajátos fogásaiból szemezgettünk, melyekből egy egész karácsonyi menü állt össze. A felsoroltakhoz hagyományos éttermek ajánlásával készültünk még az
Christmas menu from the traditional dishes of the region—with recommended restaurants | TOP 5
east

Christmas menu from the traditional dishes of the region—with recommended restaurants | TOP 5

At Christmas, traditions come to the fore. We crave the usual tastes and smells, as the long-awaited, intimate atmosphere is not complete without them. Traditions are preserved everywhere, but in a different way—this time we’ve looked at the specialties of the region, which made up a whole Christmas
Shopping for the future—packaging-free stores in the region | TOP 5
business

Shopping for the future—packaging-free stores in the region | TOP 5

As we increasingly address the issue of sustainability in our day-to-day lives, various packaging-free stores are emerging in response. By choosing zero waste stores, we are opting for a more sustainable future, while also supporting local businesses and, in many cases, getting better and healthier ingredients. Transparent offer, peaceful atmosphere,
Bevásárlással a jövőért – csomagolásmentes boltok a régióból | TOP 5
business

Bevásárlással a jövőért – csomagolásmentes boltok a régióból | TOP 5

Ahogy a fenntarthatóság kérdésével egyre jobban foglalkozunk mindennapjaink során, úgy jelennek meg válaszul a különböző csomagolásmentes boltok. A zero waste üzletek választásával egy fenntarthatóbb jövő mellett döntünk, miközben a helyi vállalkozásokat is támogatjuk, ráadásul sok esetben jobb és egészségesebb alapanyagokhoz is jutunk. Átlátható kínálat, békés atmoszféra, személyesebb élmény – tartsatok velünk
HIGHLIGHTS | Colored world
art

HIGHLIGHTS | Colored world

Every week, we bring you even more exciting creative projects, this time we take you into the realm of maps. These colorful illustrations as well as encourage us to visit a region, also give us a better insight into the daily lives of the people living there. Let’s have
HIGHLIGHTS | Kiszínezett világ
community

HIGHLIGHTS | Kiszínezett világ

Hetente jelentkezünk izgalmasabbnál izgalmasabb kreatív projektekkel, ezúttal a térképek birodalmába kalauzolunk titeket. Ezek a színes-szagos illusztrációk amellett, hogy meghozzák a kedvet a bemutatott térséghez, az ott élők mindennapjaiba is nagyobb betekintést engednek. Lássuk őket! Sokszor jutunk arra a megállapításra, hogy a hagyományos térkép már a múlté. A digitális kor és
Különleges történeteket mesélő fotósorozatok a régióból | TOP 5
fotográfia

Különleges történeteket mesélő fotósorozatok a régióból | TOP 5

Nosztalgiázni, terápiás jelleggel fotózni, vagy éppen ily módon megőrizni egy elmúlóban lévő törzs utolsó napjait. Kelet-Európa csodálatos tájai közül akár a világ legélhetetlenebb városába is elutaznak az igazán elszánt fotográfusok, hogy megmutassák a szomszédunkban fekvő tájak valódi szépségét. A válogatásban a régió olyan kevésbé ismert tájain készült fotósorozatok szerepelnek, melyek
Butikhotel a lassú építészet jegyében
architecture

Butikhotel a lassú építészet jegyében

A romániai városközpontokban található műemléképületek sokáig az elhanyagoltságtól szenvedtek a bonyolult gazdasági, jogi és bürokratikus kérdések szövevénye miatt. Most a lassú építészet jegyében Brăila városban egy történelmi épület alakult át butikhotellé, ahol a kézművesség, az egyszerűség, a lokalitás és a fenntarthatóság került a középpontba. A londoni székhelyű Manea Kella építész
A Kárpátokba tervezett ökotudatos kabinházat Marc Thorpe
architecture

A Kárpátokba tervezett ökotudatos kabinházat Marc Thorpe

Az amerikai építész, Marc Thorpe tervezi a román Tara Luanei hotel bővítményeként épülő kabinházakat, melyeket a fenntarthatóság, a román vernakuláris építészet és a minimalizmus inspirálta. A kabinok építése idén nyáron kezdődik. A Canton House névre keresztelt projekt keretein belül Thorpe Romániában, a Kárpátokban található hotelhez olyan kabinházakat tervez, amelyek közműcsatlakozás
A Haita Land vadregényes környezetben nyújt kényelmet
branding

A Haita Land vadregényes környezetben nyújt kényelmet

A bukovinai régió nemcsak természeti kincseiről híres: a hegyvidék és a vad fenyőerdő környéke számtalan kulturális örökséget és kincset rejteget. Ezek közül egy a Haita Land, egy rendhagyóan autentikus falu, amely egyszerre képviseli a hagyományos és a kortárs értékeket. A Haita Land története úgy kezdődik, akár egy mese: egyszer egy
Fedezd fel Kelet-Európát madártávlatból! | TOP 5
poland

Fedezd fel Kelet-Európát madártávlatból! | TOP 5

Kelet-Európa országai tele vannak szebbnél szebb látványosságokkal, legyen szó történelmi óvárosokról, modern lakótelepekről, sokszínű hegyekről, csodás tavakról vagy hívogató tengerpartokról. Az elképesztő látvány szerencsére több fotóst is megihlet, így mai válogatásunkban öt Instagram-fiókot mutatunk meg, melyek olyan szédületes nézőpontból mutatják be a régió látványosságait, ahogyan még nem láttad azokat! @b_
Discover Eastern Europe from a bird’s eye view! | TOP 5
east

Discover Eastern Europe from a bird’s eye view! | TOP 5

The countries of Eastern Europe are full of more and more beautiful sights, be it historic old towns, modern housing estates, diverse mountains, wonderful lakes or inviting beaches. Luckily, the amazing sight has inspired more photographers, so in our selection today, we’ll show you five Instagram accounts that showcase
Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5
gasztronómia

Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5

Finom, könnyen eltartható, egészséges és szinte bármennyit meg tudnánk belőle enni: a lekvárok minden generáció örök kedvencei. Mai válogatásunkban olyan manufaktúrákat hoztunk, ahol odaadó munkával, a hagyományok tiszteletével és korszerű kreativitással készítik a jobbnál jobb lekvárokat, fenntartva a lekvárkészítés tradícióját. Mom Cooks Jam | Ukrajna A kijevi székhelyű Mom Cooks Jam
Our favorite quality artisanal jams | TOP 5
gastronomy

Our favorite quality artisanal jams | TOP 5

Delicious, easy to make it last, healthy and we could eat almost all of it: jams are the eternal favorites of all generations. In our selection today, we brought manufactories where better and better jams are made with devoted work, respect for traditions and modern creativity, maintaining the tradition of
Refreshing juices | TOP 5
gastronomy

Refreshing juices | TOP 5

After the waterfront, the best antidotes to summer heat are undoubtedly cold drinks and fresh juices. In our selection today, we focus on the latter with five cold-pressed juices, each bottle of which is rich in vitamins and flavors. The Cold Pressed Juices | Poland Let’s start with perhaps the
Frissítő juice-ok | TOP 5
poland

Frissítő juice-ok | TOP 5

A vízpartok után a nyári hőség legjobb ellenszerei kétségkívül a hűtött italok és a friss gyümölcslevek. Mai válogatásunkban az utóbbiakra fókuszálunk öt olyan hidegen préselt juice-zal, melyeknek minden palackja vitaminokban és ízekben gazdag. The Cold Pressed Juices | Lengyelország Kezdjük is Lengyelország talán legmenőbb juice-márkájával. A The Cold Pressed Juices amellett,
Kézműves csokoládék | TOP 5
branding

Kézműves csokoládék | TOP 5

Mai válogatásunkban a csokoládék megunhatatlan világába kalauzolunk el titeket. Mind az öt márkára jellemző a kézműves gyártási eljárás és az örök kísérletező kedv a minél tökéletesebb édességek megalkotására. Lyra Chocolate | Szlovákia Kezdésként a Szlovákiában működő Lyra Chocolate manufaktúráját ajánljuk. Amellett, hogy szenvedéllyel készítik a jobbnál jobb csokoládékülönlegességeket, a letisztult csomagolás
Handmade chocolates | TOP 5
austria

Handmade chocolates | TOP 5

In our selection today, we will guide you into the exciting world of chocolates. All five brands are characterized by a craftsmanship process and an eternal spirit of experimentation to create the most perfect sweets possible. Lyra Chocolate | Slovakia For starters, we recommend the Lyra Chocolate manufactory in Slovakia. In
Fairytale castles | TOP 5
architecture

Fairytale castles | TOP 5

The most spectacular monuments of Central Europe’s extremely rich historical heritage are the towers and castles that proclaim the creative power of their predecessors in film-like locations. In our selection today, we have brought you five of our favorites. Castle of Visegrád | Hungary Our list starts with the Visegrád
Mesebeli várkastélyok | TOP 5
poland

Mesebeli várkastélyok | TOP 5

Közép-Európa rendkívül gazdag történelmi örökségének leglátványosabb emlékei azok a várak és kastélyok, amelyek filmbe illő helyszíneken hirdetik az elődök alkotóerejét. Mai válogatásunkban öt kedvencünket hoztuk el nektek. Visegrádi Vár | Magyarország Listánkat a verhetetlen panorámájú Visegrádi Fellegvár indítja. A vár a Dunakanyar ékköveként magasodik a táj fölé, tovább hirdetve a gazdag
A cabin built with volunteer work in Transylvania | MuMa Hut
architecture

A cabin built with volunteer work in Transylvania | MuMa Hut

Dubbed MuMA Hut, this tiny wooden house was built in the Sat Bătrân part of Armeniș, a small settlement in Transylvania. The cabin allows us to immerse in the landscape in comfort and peace, without being disturbed, while it also raises the attention to environmentally friendly and sustainable development. The
Önkéntes munkában épült kabin Erdélyben | MuMa Hut
architecture

Önkéntes munkában épült kabin Erdélyben | MuMa Hut

Egy kis erdélyi településen, Örményes község Ófalu nevű részében található ez a fából készült apró ház, amely a MuMA Hut elnevezést kapta. A kabin lehetőséget ad arra, hogy zavartalanul és kényelmesen elmerüljünk a tájban, miközben felhívja a figyelmet a környezettudatos és fenntartható fejlődésre. A projekt a WeWilder csapatának kezdeményezésében a
Keleti kényelem | TOP 5
branding

Keleti kényelem | TOP 5

Nomád szabadságérzet és pompa – a glamping kötetlen világa egyre több helyen hódít. Nem véletlen, hiszen tökéletesen ötvözi a komfortos hotelszobák érzetét a természet vad bujaságával. Mai válogatásunkban azokat a kelet-európai helyeket mutatjuk be, amelyeken jól érzi magát az örök természetjáró és a pihenni vágyó utazó is. Chateau Ramšak Glamping | Szlovénia
Glamorous camping | TOP 5
architecture

Glamorous camping | TOP 5

Nomadic sense of freedom and splendor—the free world of glamping conquers more and more places. It is no accident, as it perfectly combines the feeling of comfortable hotel rooms with the wild lust of nature. In our selection today, we present Eastern European places where both the eternal hiker
Romanian homes in foggy landscapes | Felicia Simion
architecture

Romanian homes in foggy landscapes | Felicia Simion

The works of Bucharest-based artist and freelance photographer Felicia Simion are balancing between raw reality and a misty dream world: she creates her own universe in her sensitive works. In her 2017 series of photographs ’H o m e’, she explored her country, Romania’s roads, to document country-specific buildings
Román otthonok ködképes tájakon | Felicia Simion
egyéb

Román otthonok ködképes tájakon | Felicia Simion

Felicia Simion bukaresti művész és szabadúszó fotográfus munkái a nyers valóság és egy ködös álomvilág között táncolnak: saját univerzumát ő maga teremti meg érzékeny munkáiban. ’H o m e’ című, 2017-es fotósorozatában hazája, Románia útjainak vágott neki, hogy dokumentálja az országra jellemző épületeket és megfigyelje, hogy a különböző tájakat, falvakat
Kelet-Európa legtisztább ásványvizei | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa legtisztább ásványvizei | TOP 5

Az élet egyik alapvető alkotóeleme a víz: mivel szerves részünket képzi, nem mindegy, hogy milyen minőséggel oltjuk szomjunkat. Mai válogatásunkban öt olyan vízmárkát választottunk, amelyek kristálytiszta és érintetlen forrásokból juttatják el az örök elixírt az asztalainkra. Aqua Carpatica | Románia A Kárpátok érintetlen forrásaiból származó Aqua Carpatica kiegyensúlyozott ízzel és kristálytisztasággal
The cleanest mineral waters in Eastern Europe | TOP 5
gastronomy

The cleanest mineral waters in Eastern Europe | TOP 5

One of the essential components of life is water: since it is an integral part of us, it does matter what quality we quench our thirst with. In our selection today, we have chosen five water brands that will deliver the eternal elixir to our tables from crystal clear and
The most special festival venues in Eastern Europe | TOP 5
art

The most special festival venues in Eastern Europe | TOP 5

Although this year’s festival season won’t be the same, we have more and more opportunities to have fun. Since we also love festivals, it was a special pleasure to put together this top list in which we start the summer with five special venues. Colours Of Ostrava | Ostrava,
Kelet-Európa legkülönlegesebb fesztiválhelyszínei | TOP 5
poland

Kelet-Európa legkülönlegesebb fesztiválhelyszínei | TOP 5

Bár az idei fesztiválszezon még nem lesz a régi, egyre több lehetőségünk adódik a szórakozásra. Mivel mi is imádjuk a fesztiválokat, külön öröm volt ennek a toplistának az összeállítása, amiben öt különleges helyszínnel indítjuk be a nyarat. Colours Of Ostrava | Ostrava, Csehország | 2022. 07. 13-16. Csehország talán legmerészebb fesztiválötletét álmodta
Bájosan geometrikus | Jess Gasztrobar
egyéb

Bájosan geometrikus | Jess Gasztrobar

A BIANCOEBIANCA lakberendezési stúdió koncepciója a temesvári Jess bárra egy Wes Anderson színpalettájában tündöklő, játékos és geometrikus formákkal teli tér kialakítása volt. A bár három részre osztott terének minden szegmensében más hangulata van, a végeredmény mégis esztétikus és izgalmas, összhangot sugárzó hely lett. A Jess kék zónája például teljesen monokróm
Charmingly geometric | Jess Gastrobar
gastronomy

Charmingly geometric | Jess Gastrobar

The concept of the BIANCOEBIANCA interior design studio for the Jess Bar in Timisoara was to create a space full of playful and geometric shapes in the color palette of Wes Anderson. The bar has a different atmosphere in each segment of the three-part space, yet the end result is
Gondolatot és üzenetet közvetíteni | JULS
design

Gondolatot és üzenetet közvetíteni | JULS

Az ékszer mint üzenethordozó, kommunikációs eszköz vagy szimbólum: a romániai JULS márka ékszerdarabjaiban a gondolatok viselhető tárgyakká alakulnak. Teodora Rus ékszertervezővel, a márka alapítójával beszélgettünk. Interjú! Kérlek, mesélj egy kicsit a kezdetekről: hogyan lettél ékszertervező? Mindig ez a szakma érdekelt? Ez az út 2015-ben kezdődött, amikor polimerből szerettem volna valósághű,
Conveying thoughts and messages | JULS
art

Conveying thoughts and messages | JULS

Jewelry as a carrier of messages, a means of communication or a symbol: in the jewelry pieces of the Romanian JULS brand, thoughts are transformed into wearable objects. We talked to jewelry designer Teodora Rus, the founder of the brand. Interview! Tell us a bit about the beginning: how did
Modern templomok | TOP 5
egyéb

Modern templomok | TOP 5

Hogyan lehet megőrizni a templomok aktualitását egy technológia- és információközpontú világban? Talán erre a kérdésre keresték a választ azok az építészek, akik megalkották mai válogatásunk toplistás épületeit. Kelet-Európa öt olyan modern szentélyébe kalauzolunk el titeket, ahol a külvilág zaja elvész és a nyugalom felerősödik. Beatified Restituta | Brno, Csehország Az Atelier
Modern churches | TOP 5
architecture

Modern churches | TOP 5

How can churches be kept relevant in a technology and information-centric world? Perhaps the answer to this question was sought by the architects who created the top buildings in our selection today. We will guide you to five modern shrines in Eastern Europe where the noise of the outside world
Sokszínű tanösvények | TOP 5
east

Sokszínű tanösvények | TOP 5

Kirándulni minden évszakban jó, tavasszal viszont különösen hívogató a természet. Annak, aki nemcsak egy egyszerű kirándulásra vágyik, hanem szívesen tanulna egy környék természeti és kulturális értékeiről, egy izgalmas tanösvény lehet a legjobb választás. Mutatjuk öt kedvencünket Kelet-Európából! Lombkoronasétány a Magas-Tátrában | Bachledka, Szlovákia A Bélai-havasokban, Zár település mellett épült sétány egész
Diverse nature trails | TOP 5
east

Diverse nature trails | TOP 5

Hiking in all seasons is good, but in spring the nature is especially inviting. For those who not only want a simple excursion, but would like to learn about the natural and cultural values of a landscape, an exciting nature trail may be the best choice. Let’s show you
Kávézó újragondolva | Sisters
architecture

Kávézó újragondolva | Sisters

A Sisters Kolozsvári kávézó új arculatát a Prototip Studio kivitelezte, a végeredmény pedig friss és modern közösségi tér lett, ahová szívesen tér be az ember, ráadásul nem csak kávéért. Nem féltek teljesen átértelmezni a klasszikus kávézóenteriőrt, így minimalista atmoszférát hoztak létre, amelyben a különböző anyagok használata, a felbukkanó élénk színek
Café, reimagined | Sisters
architecture

Café, reimagined | Sisters

The new brand identity of the Sisters café in Cluj-Napoca was created by the Prototip Studio, and the end result was a fresh and modern community space, which people like to visit, and not just for coffee. They were not afraid to completely reinterpret the classic café interior, thus created
Ekler fánkok birodalmában | French Revolution
gasztronómia

Ekler fánkok birodalmában | French Revolution

Kívül máz, belül puha töltelék: az ekler fánk ilyen egyszerű eszközökkel csábít mindenkit. A French Revolution üzlete négy helyen található meg Bukaresten: egyik helyen sem okoznak csalódást a fánk szerelmeseinek. A választék gazdag, sokféle ízkombináció közül lehet válogatni. A hagyományos és mindenki által kedvelt vaníliás és csokis ízek mellett felfedezhetők
In the realm of éclair doughnuts | French Revolution
gastronomy

In the realm of éclair doughnuts | French Revolution

Glaze on the outside, soft filling on the inside: Éclair doughnuts entice everyone with such simple tools. You can find French Revolution stores in four locations in Bucharest: none of them will disappoint doughnut lovers. The selection is rich with a wide variety of flavor combinations to choose from. In
The best waterfront restaurants in Eastern Europe | TOP 5
east

The best waterfront restaurants in Eastern Europe | TOP 5

There’s no better feeling than sitting by the waterfront on a pleasant summer evening, listening to the waves crash against the pier while snacking. In our selection today, we have collected the unique waterfront restaurants of Eastern Europe, in which gastronomic specialties and exclusive interiors cannot be missed. Mlýnec
Kelet-Európa legjobb vízparti éttermei | TOP 5
gasztronómia

Kelet-Európa legjobb vízparti éttermei | TOP 5

Nincs is annál jobb érzés, mint egy kellemes nyári estén üldögélni a vízpart mellett, hallgatva, ahogy a hullámok nekicsapódnak a stégnek falatozás közben. Mai válogatásunkban egybegyűjtöttük Kelet-Európa egyedülálló vízparti éttermeit, amelyekben a gasztronómiai különlegességek és az exkluzív enteriőrök sem maradhatnak el. Mlýnec Étterem | Prága, Csehország Kortárs gasztronómiai élmény közvetlenül a
Elültetni az újra kinyíló élet magjait
fotográfia

Elültetni az újra kinyíló élet magjait

Roxi Pop fotós a pandémia kezdetén költözött el szerelmétől, Tomastól, hogy kolozsvári otthonukat hátrahagyva Medgyesen élő családjánál töltse a lezárás napjait, ezzel spórolni tudjon. Ami egyszerű fotónaplóként indult, az csodálatosan allegórikus fotósorozattá fejlődött, mely a természethez való kapcsolódásról, egy távkapcsolatról, a családi nagylelkűségről és a kertészkedés gyógyító erejéről szól. A
Planting the seeds of a new life
east

Planting the seeds of a new life

Photographer Roxi Pop left her partner and her apartment in Cluj-Napoca behind to spend the lockdown with her family in Mediaș and thus to save money. What started out as a simple photo journal turned out to be a fantastically allegoric photo series about connection to nature, long distance relationships,
Modern szőnyegek absztrakt vonalakkal | Dare to Rug
design

Modern szőnyegek absztrakt vonalakkal | Dare to Rug

Képzeljünk el egy olyan szőnyegmárkát, amely fények, terek és tárgyak kapcsolatát tárja fel, és mindezt nem fél karakteres színekkel prezentálni. A Dare to Rug szőnyegek bármilyen szobába életet varázsolnak. A Dare to Rug az első román designermárka, mely kortárs szőnyegeket készít. A kortárs designnak jelentős szerepe van a márkánál, de
Modern rugs with abstract lines | Dare to Rug
art

Modern rugs with abstract lines | Dare to Rug

Imagine a rug brand that explores the relationship between lights, spaces and objects and is not afraid of presenting all with characterful colors. Dare to Rug rugs bring life to any room. Dare to Rug is the first Romanian designer brand to make contemporary rugs. Contemporary design plays a significant
A Román Építészkamara központjának felújítása | Bukarest, Románia
architecture

A Román Építészkamara központjának felújítása | Bukarest, Románia

Az 1927-ben épült ház egykor a román építész, Florea Stănculescu családi otthona volt. A neoromán stílusú épületet a 2010-es évek közepén kezdték el felújítani, ma az ország Építészkamarájának központja. A PACE válogatásába a kreatív, ugyanakkor a múltat tiszteletben tartó felújítási megoldásai miatt került be. A régi, eredeti elemek megőrzésével, szinte
Renovation of the Headquarters of the Order of Architects of Romania  | Bucharest, Romania
architecture

Renovation of the Headquarters of the Order of Architects of Romania | Bucharest, Romania

Built in 1927, the house was once the family home of the Romanian architect Florea Stănculescu. Renovation of the neo-Romanesque style building began in the mid-2010s, today it’s the Headquarters of the Order of Architects of the country. PACE has added the building to its selection because of its
Intuitív kerámiatárgyak | UAU
design

Intuitív kerámiatárgyak | UAU

Különös formavilágú tárgyak, amelyek érzelmeket váltanak ki, miközben első látásra funkciójuk sem egyértelmű – az UAU objektjei  intim és intuitív formában közelítik meg a kerámiakészítést. Vanessa Singenzia, a márka alapítója mesélt nekünk tárgyalkotásról és kolozsvári stúdiójáról. Vanessa kötődése a művészethez középiskolás korában kezdődött. Akkoriban még úgy gondolta, hogy az építészet lesz
Intuitive ceramics | UAU
art

Intuitive ceramics | UAU

Objects boasting a peculiar design and conveying feelings to observers, with functions that might seem unclear at first glance—UAU’s products take an intimate and intuitive approach to ceramics. We asked founder Vanessa Singenzia to tell us about her creative attitude and her studio in Cluj-Napoca. Vanessa started to
Könnyed, tömör, légies | Timona Kulturális Központ és Kollégium
architecture

Könnyed, tömör, légies | Timona Kulturális Központ és Kollégium

Téglahomlokzat acél hangsúlyokkal, légies elrendezésben: a romániai UNITH2B építészeti iroda által kialakított kollégium épülete amellett, hogy kortárs megoldásokat alkalmaz, jól illeszkedik épített környezetéhez. A Timona Kulturális Központ és Kollégium az építkezésre rendelkezésre álló terület nagy részét elfoglalta, így egy kisebb udvarral és a ház mentén húzódó, hosszú úttal egészül csak
Light, compact and airy | Timona Cultural Center and Student Dorm
architecture

Light, compact and airy | Timona Cultural Center and Student Dorm

A brick façade with emphatic metal elements and an airy finish: in addition to applying contemporary solutions, the building of the dormitory designed by Romanian architecture studio UNITH2B also fits into its environment perfectly. The building of Timona Cultural Center and Student Dorm took up the majority of the area
Cultural Palace | Blaj, Romania
architecture

Cultural Palace | Blaj, Romania

The renovation of the Cultural Palace in Blaj started after 17 years of abandonment: the building built in 1930 brings its past closer while looking to the future. Here comes the latest episode of our PACE X HYPEANDHYPER series, starring the Cultural Palace in Blaj. Bucharest-based architect Victor Smigelschi designed
Kultúrpalota | Balázsfalva, Románia
architecture

Kultúrpalota | Balázsfalva, Románia

Tizenhét magára hagyott év után láttak neki a balázsfalvi Kultúrpalota épületének felújításának: az 1930-ban épült központ testközelbe hozza múltját, miközben a jövőbe tekint. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti szereplője következik. Az erdélyi Balázsfalvára 1930-ban tervezett kulturális befogadóteret a bukaresti építész, Victor Smigelschi. Jelentősebb változtatás a hatvanas években történt az
Tarot cards through the eyes of Romanian illustrators
art

Tarot cards through the eyes of Romanian illustrators

The works of 40 Romanian illustrators condensed into a single deck of cards: Cluj-Napoca based ILLUSTRART Association’s latest initiative is here, this time giving new life to the symbols of tarot cards. We asked illustrator József Vass, one of the minds behind the initiative, about the story of the
Tarot-kártyák romániai alkotók szemével
east

Tarot-kártyák romániai alkotók szemével

Negyven romániai illusztrátor munkái egy kártyapakliba sűrítve: megjelent a kolozsvári ILLUSTRART Egyesület legújabb kezdeményezése, amelyben ezúttal a tarot-kártyák szimbólumai keltek új életre. Az egyedi kártyacsomag történetéről Vass József illusztrátort, a kezdeményezés egyik elindítóját kérdeztük. Az ILLUSTRART közösség története még 2016-ra nyúlik vissza és szintén egy koncepciózus kártyapaklihoz köthető. A Jazz
The meeting of creativity and expertise | The Kitchen Studio
design

The meeting of creativity and expertise | The Kitchen Studio

The kitchen where marketing, branding, communication and design are the ingredients: Paula Maior and Noémi Kruppa, the founders of Cluj-Napoca-based design & advertising firm The Kitchen Studio help various brands find their own voice and identity in a complex manner. Paula Maior was born in Marghita, a small town in Transylvania,
Kreativitás és szakértelem találkozása | The Kitchen Studio
branding

Kreativitás és szakértelem találkozása | The Kitchen Studio

A konyha, ahol a marketing, a branding, a kommunikáció és a design az összetevők: Paula Maior és Kruppa Noémi, a kolozsvári The Kitchen stúdió alapítói összetett módon segítenek különböző márkáknak, hogy azok megtalálhassák saját hangjukat és identitásukat. Paula Maior egy kis erdélyi településen, Margitta városában született, majd később reklám és
Promised Land
art

Promised Land

In his art, photographer Lucian Bran living and working in Bucharest often investigates the border between reality and fiction, the line between essence and appearance. This is what he does in his series titled Promised Land, too: the grandiose nature photos covering the walls of panel flats and restaurants invite
Az ígéret földje
east

Az ígéret földje

A Bukarestben élő és alkotó fotós, Lucian Bran művészetében gyakran vizsgálja a valóság és a fikció, a lényeg és a látszat közti határt. Promised Land című sorozata is épp erről szól: a panellakások és éttermek falait borító, grandiózus természetfotók  paradicsomi fantáziavilágba repítik az embert. A giccses és mégis monumentális faliposzterek
Equestrian center | Sânsimion, Romania
architecture

Equestrian center | Sânsimion, Romania

Artisan traditions meet industrial solutions in the equestrian center located in Harghita county – it’s not surprising that the project is exemplary in the region. In the latest episode of our PACE X HYPEANDHYPER series, we explore a truly idyllic place. The equestrian center situated in Sânsimion, Transylvania was commissioned
Lovaglóközpont | Csíkszentsimon, Románia
architecture

Lovaglóközpont | Csíkszentsimon, Románia

A Hargita megyében található lovasközpontban a kézműves hagyományok párosulnak az indusztriális megoldásokkal – nem csoda, hogy a projekt a régióban példaértékűnek számít. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében egy igazán idilli helyet járunk be. Az erdélyi Csíkszentsimonban található lovasközpont a Szent Ferenc Alapítvány megrendelésére épült azzal a céllal, hogy árva
Art Deco Bucharest
architecture

Art Deco Bucharest

The Art Deco style of visual arts influenced architecture, painting, applied graphic design, sculpture and film, but it also dominated the fashion and media advertisements of the era – it influenced every area of life. It became popular in both the US and several European countries, but there are some cities
Art Deco Bukarest
architecture

Art Deco Bukarest

Az art deco iparművészeti irányzat hatással volt az építészetre, festészetre, alkalmazott grafikára, szobrászatra és a filmművészetre, de a kor divatját, sajtóreklámjait is meghatározta – az élet minden területére kihatott. Amerikában és több európai országban is elterjedt, de vannak városok, ahol kevésbé ismert jelenléte. Eduard Holban jellegzetes hangulatú fotográfiáival szeretné felhívni a
Adél Zsigmond | Conceptual clothing
east

Adél Zsigmond | Conceptual clothing

Innovative and conceptual collections, with a kind of hidden image that can’t be seen at first glance. Adél Zsigmond’s garments can function as casual attire, formal wear or even as a form of artistic self-expression, it’s only up to us how we would like to wear them
Adél Zsigmond | Koncepcionális ruhadarabok
divat

Adél Zsigmond | Koncepcionális ruhadarabok

Innovatív, koncepcionális ruhakollekciók, amelyek egyfajta rejtett, elsőre nem látható imázzsal rendelkeznek. Zsigmond Adél ruhái egyszerre lehetnek hétköznapi, elegáns vagy akár önkifejező, művészi viseletek is, csak rajtunk áll, hogy éppen hogyan szeretnénk azokat viselni. Interjú! Zsigmond Adél egy igazi felfedező, utazó típus; a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetemen textiltervező szakán diplomázott,
Carpathia | Nicholas J R White
east

Carpathia | Nicholas J R White

British photographer Nicholas J R White [https://www.nicholasjrwhite.co.uk/] documented the formation of a new European Wilderness Reserve in his recent series titled “Carpathia”. After logging companies bought up a significant share of Romania’s forests in the early 2000’s, nature suffered devastating loss and damage. In
Kárpátok | Nicholas J R White
east

Kárpátok | Nicholas J R White

Nicholas J R White [https://www.nicholasjrwhite.co.uk/], brit fotós egy új európai vadvédelmi rezervátum létrehozását dokumentálta legutóbbi, „Kárpátok” című sorozatában. Miután a 2000-es évek elején különböző fakitermelő cégek felvásárolták a romániai tulajdonban lévő erdők jelentős hányadát, a természetben pusztító károk következtek be. Erre a válságra reagálva alakult meg