Tag

kelet-európa

A politikai ceremóniák abszurd humora – Interjú Nikola Mihovval | Nyomtatott múltak
lifestyle

A politikai ceremóniák abszurd humora – Interjú Nikola Mihovval | Nyomtatott múltak

Nikola Mihov Szófiában élő bolgár művész, fotográfus és kurátor. A He Breaks, He Cuts, He Spills (magyarul: Eltöri, átvágja, kiönti, kiadta a Janet 45 2021-ben) című fotókönyvében Todor Zsivkov, Bulgária egykori kommunista vezetője látható, amint három ismétlődő gesztust végez a köszöntő- és megnyitóünnepségeken: kenyértörés, szalagvágás, vízöntés. Nikolát Zsivkovról és a
Ezeket a kelet-európai filmeket mindenképp nézd meg! | TOP 5
lifestyle

Ezeket a kelet-európai filmeket mindenképp nézd meg! | TOP 5

Klasszikus értelemben Hollywood a filmipar fellegvára, mióta feltalálták a mozgókép fogalmát. Azonban térségünkben is számos olyan alkotás születik évről évre, amelyek sikere nemcsak nálunk jelentős, hanem szerencsére a legrangosabb nemzetközi elismerésekben is bőven részesülnek. Gyűjtésünkben olyan régiós filmeket mutatunk be, amelyeket érdemes megnézni. Testről és lélekről | Magyarország A Testről és
Mitikus szellemek és otthon a világ körül – interjú Elvira Golombosi ékszertervezővel
design

Mitikus szellemek és otthon a világ körül – interjú Elvira Golombosi ékszertervezővel

Elvira Golombosi élete első hét évét Ukrajna dél-nyugati sarkában, Kárpátalján töltötte. Nagyon különleges terület, hiszen ez a határvidék a Kárpátok hegyei közt Szlovákiával, Lengyelországgal, Magyarországgal és Romániával is határos, így különböző kultúrák és hatások olvasztótégelye. Ennek köszönhetően Elvirát gyerekkora óta négy nyelv ölelte körül: a helyi kárpátaljai dialektus, a hivatalos
Retró mesék Kelet-Európából | TOP 5
lifestyle

Retró mesék Kelet-Európából | TOP 5

Különleges fordulat következett a II. világháború lezárását követő ingerszegény hétköznapokban. Aranyos, tanulságos mesék születtek a gyerekeknek, amelyeken az egész X és Y generáció felnőhetett. Hangulatuk teljesen magával ragadó, hatásuk a mai napig maradandó. Nézzünk rajzfilmeket, amiket nem csak gyerekeknek ajánlunk! Mézga család | Magyarország Elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy a Mézga család
Sekélyes aranyásók?
business

Sekélyes aranyásók?

Hogyan és miért alakult ki a kelet-európai nőt övező sztereotípia? Sztereotípiák voltak, vannak és minden bizonnyal lesznek is, a nőknek pedig nem kell a szomszédba menni a beskatulyázásért – a női nemről életkora, testalkata, társadalmi osztálya és származása alapján is hajlamos előítéleteket alkotni a társadalom. Az „kelet-európai nő” mindig is egy
Rejtett és autentikus | Dokumentarista fotók Moldovából
lifestyle

Rejtett és autentikus | Dokumentarista fotók Moldovából

Rozsdás vörös csillagok és templom mögötti kocsibeálló, lovak és Ladák, önfeledten játszó gyerekek és öregek. A Raw/Moldova oldal dokumentarista képei a moldáv városi és vidéki élet apró, örömteli és abszurd jeleneteit mutatják be. Az oldal készítőit kérdeztük a projektről. 2022 májusában indítottátok el a Raw/Moldova Instagram-oldalt. Hogyan jött
Kelet-közép-európai összefogás a spájzban is | Odessa Market
design

Kelet-közép-európai összefogás a spájzban is | Odessa Market

Bár az óriási áruházláncok és a gyorséttermek előretörése háttérbe szorította a tradicionális ételek fogyasztását, egyre jellemzőbb, hogy visszatalálunk a hagyományos gasztronómiai örökségeinkhez. Évek óta trendi (és tudatos döntés!) lett a piacra járás, a fine dining éttermek újragondolják a nagymama receptjeit, és olyan kezdeményezések is születnek, ahol modern lehetőségekkel támogatják a
Fotóalbumok a fa alá | Régiós ajándékötletek
lifestyle

Fotóalbumok a fa alá | Régiós ajándékötletek

A 2022-es évben is jobbnál jobb fotóalbumok jelentek meg közép-kelet-európai, illetve a régióval foglalkozó alkotóktól. Ezekből ajánlunk néhányat. Bára Prášilová: Circles Szürreális és bizarr képek, némi humorral ötvözve – már tavaly is írtunk Bára Prášilová Circles című sorozatának képeiről, amelyeknek központi motívuma a kör, az élet körforgására, a nemek és az
Designtárgyat birtokolni jó! | Régiós ajándékötletek –
design edition
design

Designtárgyat birtokolni jó! | Régiós ajándékötletek – design edition

Régiós ajándékkisokosunk legújabb epizódjában olyan designtárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyekkel még szebbé és meghittebbé tehetjük szeretteink mindennapjait, legyen az egy különleges dísztárgy, bútordarab, lakástextil, vagy éppen használati tárgy. A pénztárcakímélőtől a kissé magasabb árkategóriáig – ajándékötletek No.2! „Amikor mindennapi tárgyaink és a minket körülvevő környezetünk önmagukban is műalkotássá válnak, akkor elmondhatjuk,
Porcelánba öntött mulandóság – Štefan Sekáč alkotásai
design

Porcelánba öntött mulandóság – Štefan Sekáč alkotásai

Egyszerre gyönyörködtet és gondolkodtat, ugyanakkor funkcionális is marad: Štefan Sekáč tárgyait az esztétika mellett a kísérletezés és nem utolsósorban a kritika formálják. A szlovák tervező elmondása szerint már akkor elkezdett kibontakozni benne a kerámia és a porcelán iránti szeretet, miután felvételt nyert a kassai művészeti középiskolába. Számára ez a médium
Együttműködés a városért | A bolgár Team Sofia
lifestyle

Együttműködés a városért | A bolgár Team Sofia

A Team Sofia egy szakértőket, állampolgárokat és szervezeteket összefogó egyesület, amely elkötelezett Szófia jövője iránt. A Kortárs Építészeti Központban tartott előadásukon projektekről, tervekről és kihívásokról beszéltek. „Hisszük, hogy a városunkat új módon kell elkezdeni irányítani, és új úton kell elindulni ahhoz, hogy olyan hellyé váljon, ahol jó élni” – vallja a
Beszökni a múltba: az urbex virágkora Kelet-Európában
lifestyle

Beszökni a múltba: az urbex virágkora Kelet-Európában

A legtöbben nosztalgiával vegyes sajnálattal megyünk el az egykor még élettel teli, de ma már elhagyatott és romos épületek mellett. Azonban nem mindenki hagyja ennyiben: az urbexesek (urban explorers) kimondottan olyan helyeket fedeznek fel – sokszor illegális keretek között –, amelyekben még fellelhető a régi korok varázsa, de napjainkban mégis lakatlanok. Számtalan
Emlékek és képek – kelet-európai művészportrék a Verzió Filmfesztiválon
lifestyle

Emlékek és képek – kelet-európai művészportrék a Verzió Filmfesztiválon

A 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén is számos megrázó és inspiráló történetet láthatunk. Most négy olyan filmet ajánlunk, amelyek egy-egy jelentős kelet-európai művészt mutatnak be. Törékeny emlékezet Leonyid Burlaka neves szovjet operatőr, az Odessza Filmstúdió munkatársa volt, olyan filmekben dolgozott, mint például a Hűség, amelynek rendezője, Pjotr
Ismét Kelet-Európa ritmusa Budapesten!
lifestyle

Ismét Kelet-Európa ritmusa Budapesten!

A Budapest Showcase Hub október 19. és 21. között immár hetedik alkalommal hozza el a legújabb és legizgalmasabb kelet-európai előadókat Budapestre. Nappal zenei szakemberek beszélgetéseit hallgathatjuk meg a Fészek Klubban, este pedig hazájukban sikeres előadók zenéire táncolhatunk különböző klubokban és helyszíneken a Balkántól a Baltikumig terjedő felhozatalra. Részletes program itt.
Úttalan utak – egy amerikai fotográfus képei a '90-es évek Kelet-Európájából
fotográfia

Úttalan utak – egy amerikai fotográfus képei a '90-es évek Kelet-Európájából

Robin Graubard az 1990-es évek első felében bejárta a Jugoszlávia és a Szovjetunió széthullása utáni balkáni és kelet-európai országokat, hogy a maga nyers valójában mutassa meg a régió konfliktusait és változásait. Közel harminc évvel később Loose Joints adott ki albumot a képekből. Robin Graubard (sz. 1951) amerikai fotográfus az 1990-es
Lana Del Rey, Kelet-Európa popkirálynője
east

Lana Del Rey, Kelet-Európa popkirálynője

Egy nemrég közzétett térkép szerint Kelet-Európa hét országában is Lana Del Rey a leghallgatottabb pop énekesnő. Mi lehet az oka a melankolikus hangvételű dalairól ismert amerikai sztár sikerének a régióban? Ennek próbált meg utánajárni a Rolling Stone magazin. Idén nyáron tettek közzé egy térképet, amely a Spotify streaming adatai alapján
Kincsvadászat a legmenőbb lemezboltokban | TOP 5
tech

Kincsvadászat a legmenőbb lemezboltokban | TOP 5

Nosztalgikus hangulat, órákig tartó böngészés, izgalmas borítók, új műfajok és sosem hallott előadók. Megtalálod az igazit, kiveszed a tokból, ráteszed a lejátszóra, leengeded a tűt, serceg a bakelit és elindul a zene – tökéletes a hangzás. A hanglemezek igazi reneszánszukat élik, így mai válogatásunkban a legjobb helyeket mutatjuk be, ahol valódi
A csodás len | TOP 5
poland

A csodás len | TOP 5

A heteken át tartó kánikulában az egyik legnehezebb feladat kitalálni azt, hogy mit is vegyünk fel, ami egyszerre lenge, mégis komfortos viselet. A természetes lenből készült ruha nemcsak kényelmes, de igazán kellemes és mindig divatos nyári viselet is egyben. Mai válogatásunkban csokorba szedtük a legjobb márkákat Kelet-Európából, amelyek nagy szenvedéllyel
Kelet-Európa legszebb vasútvonalai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa legszebb vasútvonalai | TOP 5

Egy vonatút számtalan érzést ébreszthet fel bennünk: a zakatoló szerelvény, a lassan elsuhanó táj és az utazás élménye gyerekkorunk emlékeinek nosztalgikus képeit idézheti fel. Az elmúlt évben nem sok alkalmunk nyílt az utazásra, éppen ezért szomjazzuk a különleges tájak és útvonalak látványát. Mai válogatásunkban Kelet-Európa különleges vasútvonalaiból szemezgettünk. Belgrád, Szerbia
Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5
egyéb

Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5

Május első erősebb napsugarai mindannyiunkban felidézték az elmúlt nyarak szép emlékeit. Reméljük, idén is lehetőségünk nyílik majd újabb élményekkel gazdagodni. A jó idő és a napsütés mellé már csak a kellemes vízparti környezet hiányzik: mai válogatásunkban összegyűjtöttük nektek Kelet-Európa leghívogatóbb szabadstrandjait. Mostar, Öreg híd Bosznia-Hercegovinában találjuk Mostar városát, ahol egy
Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5
egyéb

Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5

Kelet-Európa bájos sajátossága, hogy az élet nem áll meg a városhatárokon túl sem. A legendás falusi romantika önmagában hordozza a hagyományok ápolását, a természettel való szimbiózist és vidéki virtust. Mai válogatásunkban olyan falvakat válogattunk össze, amelyek tökéletes példái annak, hogy ezeken a jellemzőkön túl a falvak még sokkal több kincset
Kelet-Európa felzárkózik, vagy lemarad?
business

Kelet-Európa felzárkózik, vagy lemarad?

Nyolcadik alkalommal jelent meg az Európai Bizottság jelentése a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról. A három évente kiadott jelentésből kiderül, hogy az ezredfordulótól a pandémiáig milyen szinten csökkentek a különbségek az európai országok között, megmutatja, hogy milyen területeken mekkora felzárkózást vagy esetlegesen lemaradást produkáltak különböző térségek. Elemzésünk. Ha felcsapjuk a
Lélegzetelállító látványt nyújt ez a modern koszovói iskola!
design

Lélegzetelállító látványt nyújt ez a modern koszovói iskola!

Pirosra mázolt falak, széles folyosók, bútorok ötletes formavilággal és sok-sok növény – a Koszovói Amerikai Iskola diákjai ilyen idilli körülmények között sajátíthatják el a legfontosabb alapismereteket. A Maden Group profi tervezőcsapata egy olyan oktatási intézményt álmodott meg, ahol a többfunkciós terek energiát és pozitivitást sugároznak, ezzel is meghozva a diákok kedvét
Letűnt idők és a kortárs építészet kivételes találkozása | WineList borbár
design

Letűnt idők és a kortárs építészet kivételes találkozása | WineList borbár

Minél öregebb egy bor, annál ízletesebb és zamatosabb – ezt az alapvetést még azok is ismerik, akik nem fogyasztják rendszeresen a szőlőből készült alkoholos nedűt. De vajon ez a tény a különböző borbárok esetében is megállja a helyét? A nagy múltra visszatekintő épületek jobb környezetet teremtenek egy exkluzív borkóstoláshoz, mint a
Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5

Minden márka számára fontos, hogy a potenciális vevőket ne csak a kiemelkedő minőségű árucikkeivel és az ötletes online kampányaival szólítsa meg, hanem, hogy a vásárlás folyamatát élménnyé tegye valamilyen módon. Napjainkban erre az egyik legjobb módszer egy stílusos showroom kialakítása, ahol az érdeklődők egy – a szokványos, egyhangú bolti környezettől merőben
Izgalmas grafikák, lenyűgöző enteriőr – kávézók a régióból stílusos arculattal | TOP 5
poland

Izgalmas grafikák, lenyűgöző enteriőr – kávézók a régióból stílusos arculattal | TOP 5

Ragyogó napsütés, frissen sült péksütemények, ínycsiklandozó illatú specialty kávé és persze egy kellemes terasz a belváros egyik hangulatos utcájában – azt gondolhatnánk, minden feltétel adott a tökéletes kávézó megnyitásához! Ám a kávé minősége mellett érdemes hangsúlyt fektetni a legapróbb részletekre is! Egy érdekes vizuális megoldásokat felvonultató logó, egy különleges enteriőr vagy
Díjnyertes ukrán filmek, melyeket mindenkinek érdemes megnéznie legalább egyszer!
east

Díjnyertes ukrán filmek, melyeket mindenkinek érdemes megnéznie legalább egyszer!

Ukrajna függetlenségének elnyerése óta nagy hangsúlyt fektet a nemzeti filmgyártásra. A 30 év alatt a filmművészet különböző időszakokon ment keresztül, a stagnálástól egészen az újjászületésig, majd az olyan nemzetközi elismerésekig, melyeket a cannes-i, a berlini, a locarnói vagy épp a Karlovy Vary-i filmfesztiválokon szereztek. Sajnos a háború miatt az ukrán
A természet ölelésében – mesés közparkok a régióból | TOP 5
community

A természet ölelésében – mesés közparkok a régióból | TOP 5

Kétséget kizáróan a legszebb hónapok következnek végre a naptárban! A nap ismét aranyló sugaraival melengeti arcunkat, az eddig kopár fák ágai friss rügyekkel telnek meg és színpompás virágok kandikálnak ki a zöldellő fűszálak közül. Ilyenkor érdemes minél több időt töltenünk a festői szépségű természetben! Szerencsénkre városi lakosként sem kell messzire
Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A régióban 2.
east

Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A régióban 2.

2022-ben újra a művészet körül forog minden Velencében, hiszen április 23-án startol az 59. Velencei Biennálé. Most induló sorozatunkban a régió és a nemzetközi színtér legizgalmasabbnak ígérkező projektjei közül mutatjuk be hétről hétre, hogy mi melyik kiállításokat, hivatalos kísérő eseményeket és pavilonokat várjuk leginkább. Tartsatok velünk, és a második részben
Egészséges snackek Kelet-Európából | TOP 5
poland

Egészséges snackek Kelet-Európából | TOP 5

Egy önfeledt hangulatban eltöltött este a barátokkal; egy fárasztó nap kipihenése a kanapén elterülve; a szinte végtelennek tűnő, munkával és tanulással töltött órák közben pár percnyi kikapcsolódás: mind olyan pillanatok, amikor igazán jóleshet valamilyen finom ropogtatnivaló. Az élvezetes nassolás után azonban gyakran van bűntudatunk, hiszen a különböző mesterséges ízfokozókkal készült
Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A régióban 1.
poland

Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A régióban 1.

2022-ben újra a művészet körül forog minden Velencében, hiszen április 23-án startol az 59. Velencei Biennálé. Most induló sorozatunkban a régió és a nemzetközi színtér legizgalmasabbnak ígérkező projektjei közül mutatjuk be hétről hétre, hogy mi melyik kiállításokat, hivatalos kísérő eseményeket és pavilonokat várjuk legjobban. Tartsatok velünk, és az első részben
A napsütötte tengerpart idilli világát idézi a lengyel DOBRO ékszermárka arculata
poland

A napsütötte tengerpart idilli világát idézi a lengyel DOBRO ékszermárka arculata

Egy ékszer több szempontból is fontos lehet számunkra: kötődhet hozzá kedves emlékünk, eszünkbe juthat róla egy rendkívüli alkalom vagy egy különleges élmény, de fel is dobhatjuk vele megjelenésünket a szürke hétköznapok során. A kézzel készült, egyedi ékszerek pedig csak még értékesebb kincseknek számítanak gyűjteményünkben, hiszen ezekre a sokszor extravagáns, részletesen
Praktikus és stílusos hátizsákok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Praktikus és stílusos hátizsákok Kelet-Európából | TOP 5

A hátizsákok kétségkívül a legpraktikusabb kiegészítők közé tartoznak, mert bárhová is igyekszünk, minden alkalomhoz megtalálhatjuk a megfelelő darabot, legyen az színház, munka vagy egy bevásárló körút. A sportos, laza és elegáns fazonok mellett az egészen kicsi városi hátizsákoktól a nagy túratáskákig megannyi méret közül választhatjuk ki a számunkra legideálisabbat. Mai
Népszerű lengyel képregény karakterei elevenednek meg ezen a különleges játszótéren!
poland

Népszerű lengyel képregény karakterei elevenednek meg ezen a különleges játszótéren!

A játszótereken önfeledten szaladgáló kicsiket elnézve gyakran merengünk el azon, milyen jó is volt gyerekként kipróbálni az akkor még meredeknek tűnő csúszdákat, vagy beülni a szinte az égig röpítő hintákba. Bár méreteink már nem feltétlenül engedik meg, hogy használjuk a libikókát, vagy várat építsünk a homokozóban, a szép és esztétikus
Így épült minimalista családi ház  egy műemlékké nyilvánított szélmalomból!
design

Így épült minimalista családi ház egy műemlékké nyilvánított szélmalomból!

Mindig izgalmas figyelemmel követni egy-egy régi, elhagyatott, funkcióját vesztett épület későbbi sorsát. A kreatív stúdióknak és az innovatív technológiáknak köszönhetően ma már szinte bármilyen magára hagyott vagy éppen rossz állapotban lévő építmény újjászülethet, majd lakhatóvá válhat. Ez történt az Ostravától néhány kilométerre található, műemlékké nyilvánított szélmalom esetében is, melyet nem
Stílusos hétvégi házak, melyek rögtön meghozzák a kedvünket a kiránduláshoz! | TOP 5
poland

Stílusos hétvégi házak, melyek rögtön meghozzák a kedvünket a kiránduláshoz! | TOP 5

Bár néha kikandikálnak a melengető tavaszi napsugarak a szürke felhők mögül, sajnos az igazán jó időre még úgy tűnik, hogy egy darabig várnunk kell. Ennek ellenére szabadnapjainkon érdemes kimozdulnunk otthonról és kisebb-nagyobb sétákat tennünk, hiszen mi is tudna jobban kiszakítani a hétköznapok rohanásából, mint egy erdei kirándulás a friss levegőn?
Ukrajna csodálatos tájai ukrán tervezők szemével
branding

Ukrajna csodálatos tájai ukrán tervezők szemével

Jelenleg az egész világ – és vele együtt természetesen mi is – Ukrajnára figyel. A Kelet-Európában elhelyezkedő állam tavaly ünnepelte függetlenségének 30. évfordulóját, most mégis a szabadságáért harcol. A számos tehetséges alkotónak, művésznek és kreatív szakembernek otthont adó ország méltán híres az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő divatmárkáiról is, melyek rendszeresen képviseltetik magukat
Az ínyenceket is elkápráztatják ezek a különleges gourmet boltok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Az ínyenceket is elkápráztatják ezek a különleges gourmet boltok Kelet-Európából | TOP 5

Bár az élelmiszervásárlási szokásaink igazán változatosak és egyénenként eltérőek lehetnek, abban azonban a többség egyetért, hogy az üzleteket elöntő tömeg – melyre leginkább a késő délutáni, valamint a kora esti órákban számíthatunk –, a kasszáknál kígyózó sorok és a hosszú percekig tartó várakozás mind olyan tényezők, melyek kellemetlenné és kimerítővé teszik ezt
Különleges kézműves termékek cseppet sem megszokott környezetben | VALAMI Hazai
design

Különleges kézműves termékek cseppet sem megszokott környezetben | VALAMI Hazai

Budapest nyolcadik kerületében, a Práter utca 14. szám alatt egy igazán izgalmas koncepcióval találkozhatunk: a kapu egyik oldalán a VALAMI Produktív Összművészeti Alkotóműhely, a másikon pedig a VALAMI Hazai képző- és iparművészeti designtárgyakat áruló bolt helyezkedik el. Ebben a kicsit sem hétköznapi, a magyar művészeknek teret biztosító környezetben már a
Stílusos megjelenésű alkoholos italok Kelet-Európából | TOP 5
branding

Stílusos megjelenésű alkoholos italok Kelet-Európából | TOP 5

A legtöbben szeretünk időnként elfogyasztani egy-egy pohár alkoholt, legyen az a vacsora mellé egy finom bor, egy elegáns bárba betérve egy egzotikus koktél, vagy ünnepi alkalom adtán egy különleges pezsgő. A megfelelő nedű kiválasztása éppúgy függ a hangulatunktól, valamint az ízlésünktől, mint az italok minőségétől és alkoholtartalmától. A mai régiós
Könyvadagoló automaták népszerűsítik az olvasást Lengyelországban
poland

Könyvadagoló automaták népszerűsítik az olvasást Lengyelországban

A nyomtatott könyvek lapozgatása napjainkban sajnos egyre inkább a háttérbe szorul. A tabletek és az e-bookok megjelenésével a könyvvásárlás népszerűsége rohamosan csökkenni kezdett. De nem csak a papírformával van gond: általános jelenség világszerte, hogy a felnőttek szabadidejük során keveset és kevésszer olvasnak. Ezen szeretett volna változtatni a lengyelországi Łódź városának
Lélegzetelállító iskolaépületek a régióból | TOP 5
poland

Lélegzetelállító iskolaépületek a régióból | TOP 5

Egy oktatási intézmény épületének esetében a funkcionalitás kétségkívül a legfontosabb tényező. Ez persze nem azt jelenti, hogy a minden tanintézményben megtalálható, unásig ismert terek, mint az ebédlő, a termek vagy éppen a folyosók nem kaphatnak izgalmas külsőt. A profi tervezőirodák olyan, kicsit sem hétköznapi iskolákat hoznak létre, melyek a praktikum
Pihenőházak, melyek minimalista eleganciájukkal mindenkit elkápráztatnak | Domki Szumilas
poland

Pihenőházak, melyek minimalista eleganciájukkal mindenkit elkápráztatnak | Domki Szumilas

Lubiatowo egy, a Balti-tenger partjának közvetlen közelében fekvő apró lengyel falucska, melyet fehér homokdűnék és pompás fenyőerdők szegélyeznek. E mesés tájon várja a kikapcsolódni és pihenni vágyó vendégeket a Szumilas projekt keretében megvalósult nyaralók három legújabb, minimalista, nemes fával borított darabja. A szimpla geometriával rendelkező, letisztult stílusú házikók egyszerre harmonizálnak
Magdalena Abakanowicz textilbe zárt szobraiból nyílt kiállítás
poland

Magdalena Abakanowicz textilbe zárt szobraiból nyílt kiállítás

Magdalena Abakanowicz, lengyel szobrász- és textilművész egyszerre két diszciplínát forradalmasított, ugyanis a szövés technikáján keresztül jutott el a szobrászathoz. Munkáinak legteljesebb gyűjteménye a wrocławi Nemzeti Múzeumban található. A Pawilonie Czterech Kopuł-ban megrendezett monografikus kiállításon ez a rendkívül gazdag gyűjtemény, Abakanowicz valamennyi itt található munkája látható. A kronológiai rendet mellőző tárlaton
Szemet gyönyörködtető buszállomások Kelet-Európából | TOP 5
design

Szemet gyönyörködtető buszállomások Kelet-Európából | TOP 5

A közösségi közlekedés előnyeivel mindenki tisztában van: környezetkímélő, ideális esetben gyors, valamint jól kiépített, így használata könnyű és praktikus. Az előbb felsorolt pozitív tulajdonságoknak köszönthetően naponta emberek milliói szállnak buszra vagy éppen villamosra. Azzal azonban már kevesebben szembesülünk, hogy ha a hétköznapok rohanásában egy percre megpihenünk, és jobban szemügyre vesszük
Minimalista nyári lak Lengyelországban
poland

Minimalista nyári lak Lengyelországban

A fárasztó, munkával és rohanással töltött szürke hétköznapok után az ember alig várja, hogy végre jó idő legyen, és elvonulhasson pihenni egy csendes, meghitt helyre, távol a város zajától. Ez, a szinte égig érő fenyőfákkal szegélyezett, hatalmas terasszal és mesés panorámával rendelkező lengyel tóparti nyaraló a tökéletes célpont egy békés,
Lenyűgöző étteremarculatok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Lenyűgöző étteremarculatok Kelet-Európából | TOP 5

Egy vendéglátóegység látogatása során elsősorban a gasztronómiai élményekre összpontosítunk. Az ételek íze, kinézete és a tálalás elvitathatatlanul fontos egy étterem imázsának kialakítása szempontjából, azonban nem érdemes megfeledkezni a tematikához illő enteriőr és a hozzá passzoló arculat megtervezéséről sem. Mai válogatásunkban olyan éttermeket mutatunk be, ahol a logótól kezdve a menün
Hiába születtél 1989 után, még mindig a vasbeton játszóterek formálják az identitásodat | Beszélgetés Don Tamás kurátorral
east

Hiába születtél 1989 után, még mindig a vasbeton játszóterek formálják az identitásodat | Beszélgetés Don Tamás kurátorral

1989 után született magyar, lengyel, cseh, szlovák és román művészek keresik a régiós identitásukhoz való viszonyukat a január 22-én nyílt Határeset című kiállításon. Mit tud tenni a térség azok után, hogy a Szovjetunió megszűnését követően azt tanulta, el kell felednie a saját múltját a továbblépés érdekében? – szögezi felénk a kérdést
A régió legstílusosabb loft lakásai | TOP 5
design

A régió legstílusosabb loft lakásai | TOP 5

Bármelyik nagyvárosba visz az utunk, biztosan találkozunk a városképet rontó, esztétikusnak nem mondható, elhagyatott gyárépületekkel. A rozsdaövezetnek nyilvánított területek újragondolása számos problémát felvet, ezért akár hosszú évekig is üresen állnak az egykor ipari célokra használt üzemcsarnokok. Pedig egyre többen keresik a régi gyárakból kialakított izgalmas loft lakásokat. Mai válogatásunkban ezekből
Ehető bogarak vibráló színekbe öltöztetve | BUGBAG
branding

Ehető bogarak vibráló színekbe öltöztetve | BUGBAG

Az ehető bogarak étkezésünkbe való beépítését már évek óta javasolják a kutatók és a témában jártas szakemberek, ennek ellenére sokan a mai napig is viszolyognak fogyasztásuktól. A BUGBAG elnevezésű, ehető ízeltlábúak árusításával foglalkozó márka ötletes csomagolásaival azonban szeretné mindenki számára vonzóbbá tenni a nem hétköznapi étel megjelenését. A vidám, feltűnő
A kortárs művészetek otthonai – kulturális központok a régióból | TOP 5
design

A kortárs művészetek otthonai – kulturális központok a régióból | TOP 5

Egy kulturális központ terveinek elkészítése során talán a legfontosabb szempont a komplex, egyszerre többfajta művészeti ág befogadására is alkalmas terek kialakítása. Ehhez könnyen átalakítható előadótermekre van szükség, amik nagyon praktikusak, ám gyakran kevésbé esztétikusak. Mai válogatásunkban azonban olyan, a zenének, táncnak, festészetnek és a színháznak otthont adó kulturális központokat mutatunk
Barangolás Szlovénia mesés tájain | Felső-Krajna vidék
east

Barangolás Szlovénia mesés tájain | Felső-Krajna vidék

Az ünnepek elmúltával újra visszatérünk a szürke, hideg, szeles januári hétköznapokhoz. Bár a tél még két hónapig velünk marad, azonban lélekben már elkezdhetjük tervezgetni az első tavaszi túránk útvonalát. Kedvcsinálónak az észak Szlovéniában található csodálatos Felső – Krajna vidékét mutatjuk be, ahol a hófödte hegycsúcsok, a festői szépségű vízesések és a
Infrastruktúrák a közép-kelet-európai régióban
poland

Infrastruktúrák a közép-kelet-európai régióban

A közép- és kelet-európai régió növekedése olyan új infrastruktúrák iránti igényt teremtett, amelyre a 20. század második felében még gondolni sem mertünk volna. Ez az igény persze nemcsak a kommunista diktatúrák alól való felszabadulás, hanem a megváltozott globális gazdasági környezet eredménye is. A globális kereskedelemben merőben új világ alakult ki
Egy nap Karla Gruszeckával Varsóban
poland

Egy nap Karla Gruszeckával Varsóban

Karla Gruszecka egy modern városi nő, a Vogue Poland divatszerkesztője, emellett pedig sikeres divat stylist. Lendületes személyisége, kifogyhatatlan energiái és kreativitása mindenen érezhető, amihez a nevét adja. Mindent teljes erőbedobással csinál, éppen ezért ügyel arra is, hogy szabadidejében tudatosan töltődjön: a rövid rituálékban és a természetben nemcsak békére lel, hanem
Játék a fényekkel – különleges világítást kapott a wilanówi palota kertje
design

Játék a fényekkel – különleges világítást kapott a wilanówi palota kertje

A tél beköszöntével a napfényes órák száma sajnos egyre csökken. A karácsonyhoz közeledve az utcák és a parkok ünnepi díszbe öltöznek, ám a szilveszter utáni hónapokban ismét nehéz rávenni magunkat, hogy a hideg időjárás ellenére is kimozduljunk otthonunk melegéből. A lengyel főváros azonban ebben az időszakban is szeretne kedvet csinálni
Büfé Xmas – Karácsonyi fogások
gasztronómia

Büfé Xmas – Karácsonyi fogások

Bár sokat változott a gasztronómia az elmúlt évtizedekben, szinte hetente új trendek bukkannak fel, a karácsonyi asztalra kerülő finomságok valahogy mégis állandónak tűnnek. Keressük azokat az ízeket, amelyeken felnőttünk és azokat a fogásokat, amelyeket generációtól függetlenül, közösen tudunk élvezni. Büfé-sorozatunk különkiadásában tisztelettel adózunk ezeknek az ételeknek, a hazai gasztronómia jeles
Régi szélmalmot alakítottak lakóházzá Lengyelországban
design

Régi szélmalmot alakítottak lakóházzá Lengyelországban

A funkciójukat vesztett, használaton kívüli épületek újragondolása mindig izgalmas kihívás az építészek számára. A kreatív megoldásoknak és az innovatív technológiáknak hála ma már szinte bármilyen elhagyatott, vagy rossz állapotban lévő építmény lakhatóvá válhat. Így történt ez a lengyelországi Lublin városának szomszédságában található szélmalom esetében is, amit az o4architekci profi csapata
Különleges koncepciók, egyedi grafikák – kreatív stúdiók a régióból | TOP 5
branding

Különleges koncepciók, egyedi grafikák – kreatív stúdiók a régióból | TOP 5

A minket érő információk végtelen tengerében nehéz lenne minden hirdetésre pontosan visszaemlékezni, ha azonban egy jól megtervezett arculattal találkozunk – legyen az élelmiszer, kozmetikum vagy valamilyen szolgáltatás – arra rögtön felfigyelünk, és megjegyezzük az adott márkát. Mai válogatásunkban olyan kelet-európai stúdiókat mutatunk be, amelyek sok munkával és még több kreativitással szemet gyönyörködtető
Régi anyagok kelnek új életre a ljubljanai Lolita Eipprova kávézóban
design

Régi anyagok kelnek új életre a ljubljanai Lolita Eipprova kávézóban

Egy felújítás alatt számtalan jó állapotban lévő, de hulladéknak titulált anyag landol a szemétben, ami környezetvédelmi és a pénzügyi szempontokat tekintve sem előnyös folyamat. A zöld technológiák széleskörű elterjedésére azonban még várnunk kell, alkalmazásuk pedig több időt és energiát igényel, így az építészek szívesebben fordulnak a már jól bevált módszerekhez.
Kelet-Európa legígéretesebb újhullámos zenekarai | TOP 5
east

Kelet-Európa legígéretesebb újhullámos zenekarai | TOP 5

Új zenekarok felfedezése mindig üdítő változatosságként hat a szürke hétköznapokon, főleg, ha éppen unjuk az aktuális lejátszási listáinkat és frissítenénk rajta pár különlegesebb dal hozzáadásával. Mai válogatásunkban olyan együtteseket mutatunk be a régióból, amelyek nemcsak egyedi hangzásukkal, hanem profin megrendezett klipjeik látványvilágával is elkápráztatnak bennünket! Tús Nua | Horvátország A 2014
Rendhagyó galériák Kelet-Európából | TOP 5
design

Rendhagyó galériák Kelet-Európából | TOP 5

Rendhagyó témák és rendhagyó keretek jellemzik a következő kelet-európai kiállítótereket. Tartsatok velünk és ismerjétek meg, hogy mi mindent foglalhat magába a galéria név! Budapest Poster Gallery | Magyarország A 2010-ben alapított galéria fő fókusza a huszadik századi magyar és nemzetközi művészet. Kínálata unikális a maga nemében: eredeti plakátokat, plakátterveket és számos
Az ORA építész stúdió élesztette újjá ezt a cseh borházat
architecture

Az ORA építész stúdió élesztette újjá ezt a cseh borházat

Az ORA stúdió öltöztette új köntösbe a csehországi Pavlov városában található borházat. A projekt során megújult pincészet épületegyüttese további terekkel, többek között egy impozáns borbárral és egy hangulatos terasszal bővült. Ismerjétek meg a nyers és átlátható koncepció jegyében megújult Reisten történetét! A pincészet eredeti épülete 2010-ben a Burian-Křivinka építész stúdió
A minket körülvevő világszínvonalú design: mutatós tudatosság a 360 Design Budapesten
branding

A minket körülvevő világszínvonalú design: mutatós tudatosság a 360 Design Budapesten

Idén ismét felvonultak a magyar és regionális design formabontó alkotásai – egy év után újra megnyílt a Magyar Divat & Design Ügynökség által megálmodott forradalmian új formatervezési irányokat bemutató 360 Design Budapest kiállítás, aminek egy héten keresztül a Bálna Budapest adott otthont. A tavalyi év sikere után ismét egy újabb arculattal és
Különleges történeteket mesélő fotósorozatok a régióból | TOP 5
fotográfia

Különleges történeteket mesélő fotósorozatok a régióból | TOP 5

Nosztalgiázni, terápiás jelleggel fotózni, vagy éppen ily módon megőrizni egy elmúlóban lévő törzs utolsó napjait. Kelet-Európa csodálatos tájai közül akár a világ legélhetetlenebb városába is elutaznak az igazán elszánt fotográfusok, hogy megmutassák a szomszédunkban fekvő tájak valódi szépségét. A válogatásban a régió olyan kevésbé ismert tájain készült fotósorozatok szerepelnek, melyek
Designboltok Kelet-Európából  | TOP 5
design

Designboltok Kelet-Európából | TOP 5

Volt már olyan érzésed egy üzletbe lépve, hogy megérkeztél? Mai válogatásunkba épp ilyen helyeket kerestünk: boltokat, amelyekbe betérve biztosan eláll a szavad. A limitált szériás, egyedi tervezésű designerdaraboktól kezdve a kis darabszámban, a környezettudatosság jegyében készült termékeken át a kézműves technika remekeiig minden megtalálsz a következő helyeken. Ismerd meg Kelet-Európa
Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5
egyéb

Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5

Kelet-Európa bájos sajátossága, hogy az élet nem áll meg a városhatárokon túl sem. A legendás falusi romantika önmagában hordozza a hagyományok ápolását, a természettel való szimbiózist és vidéki virtust. Mai válogatásunkban olyan falvakat válogattunk össze, amelyek tökéletes példái annak, hogy ezeken a jellemzőkön túl a falvak még sokkal több kincset
Kelet-Európa szédítő magasházai | TOP 5
architecture

Kelet-Európa szédítő magasházai | TOP 5

Lakóépület, szálloda, egyetemi campus: csak néhány olyan funkció, amit egy magasház betölthet. Ha felhőkarcolók nem is nőnek gombamódra hazánkban és a környező országokban, magasházakat szép számmal találhatunk. Válogatásunknak hála most tériszony nélkül ismerhettek meg néhányat Kelet-Európa hajmeresztő épületei közül! Semmelweis Egyetem Elméleti Tömb | Budapest, Magyarország Ha meghalljuk ezt a két
Kelet-európai kiegészítő- és táskakörkép | TOP 5
poland

Kelet-európai kiegészítő- és táskakörkép | TOP 5

Minden táskának megvan a saját története. Anélkül, hogy túlmisztifikálnak ezt a divatcikket, joggal állíthatjuk, hogy több mint egyszerű kiegészítő. Lehet hatalmas vagy egészen apró, esztétikus, praktikus vagy akár mind egyszerre. Egy biztos: elengedhetetlen darab, mely a közérttől a munkahelyig, elegáns partiktól életünk legnagyobb kalandjáig mindenhova elkísérhet minket. CHYLAK | Lengyelország Minden
Sportpályák a város szívében | TOP 5
egyéb

Sportpályák a város szívében | TOP 5

Aki nem szeret a négy fal között sportolni, hanem inkább a szabad ég alatt, a város ütemével együtt mozogna, annak mindig jó megoldás lehet a helyi parkban, annak adottságait használva edzeni. Szerencsére egyre több város fejleszti parkjait, melyeknek a sportpályák immár szerves és elmaradhatatlan részei. Íme, öt pálya öt  kelet-európai
Csipke és más csodák Kelet-Európából | TOP 5
divat

Csipke és más csodák Kelet-Európából | TOP 5

Szinte láthatatlan, de mégis rendkívül fontos kiegészítő lehet egy csinos fehérnemű. Az anyagok finomságában, a fazonok, színek és minták végtelen variációjában elsöprő erő rejlik. Kényelem és esztétikum harmóniájából vagy éppen diszharmóniájából csodálatos kreációk születhetnek. Mai válogatásunkból Kelet-Európa gyönyörű és különleges fehérneműmárkái közül ismerheted meg kedvenceinket. Le Petit Trou | Lengyelország Bátraké
Frissítő szomjoltók Kelet-Európából | TOP 5
egyéb

Frissítő szomjoltók Kelet-Európából | TOP 5

Jégbe hűtött, buborékos, édes vagy éppen frissítően fanyar aromák: mai válogatásunkban Kelet-Európa ikonikus és kevésbé ismert üdítőmárkái közül válogattunk. Fogadjátok és fogyasszátok szeretettel őket! Dr. Filler | Ausztria 2014-ben alapították Ausztriában a Dr. Fillert, a brandet, ami minden, de nem szokványos. A márka szénsavas üdítőitalai háromféle ízben érhetőek el: a konvencionális
A leghangulatosabb sétálóutcák Kelet-Európában | TOP 5
egyéb

A leghangulatosabb sétálóutcák Kelet-Európában | TOP 5

Legyen a város ismeretlen terep vagy már régi ismerős: a város felfedezése és a kedvenc utcák bejárása egy kihagyhatatlan programja az utazásnak – a helyi emberek és a műemlékek tanulmányozásától az épületek és a tájak megfigyeléséig. Minden város más atmoszférával és életérzéssel rendelkezik  – pontosan ettől megunhatatlan ez a tevékenység. Ma adunk
Minden kultúra lényege más és más | Interjú Margaret Ann Dowlinggal, a MOME márkafőnökével
poland

Minden kultúra lényege más és más | Interjú Margaret Ann Dowlinggal, a MOME márkafőnökével

A fiatal Margaret Ann Dowling az ír kormány Európai Orientációs Program nevű kezdeményezése révén érkezett Magyarországra azzal a céllal, hogy segítse az ír márkák külföldi építését. “Az interjún megkérdezték tőlem: Belgium, Spanyolország vagy Magyarország?” – emlékszik vissza. Miután gyerekkorában Belgiumban élt, és Spanyolország sem érdekelte különösebben, azt a helyet választotta, amelyet
Pazar maratonok Kelet-Európából | TOP 5
egyéb

Pazar maratonok Kelet-Európából | TOP 5

Sétálunk, majd sietünk, kocogunk, szaladunk, rohanunk, sprintelünk és vágtatunk: a magyar nyelv nagyszerűen tudja érzékeltetni a mozgás árnyalatait, melynek ahány ember, annyiféle módja van. Valahogy így lehet ez a maratonokon is: egy az útvonal, mégis rengetegféle megoldás születik. Mai válogatásunkban bemutatjuk Kelet-Európa maratonjait, melyeken megtéve nemcsak magadat győzheted le, hanem
Terülj-terülj asztalkám | TOP 5
gasztronómia

Terülj-terülj asztalkám | TOP 5

Ínycsiklandó borok és finomabbnál finomabb falatok: elengedhetetlen hozzávalói egy kellemes nyárestének. Legyen szó baráti összejövetelről, randevúról vagy akár könnyed vacsoráról, a felsoroltakból jobb, ha nem szenvedünk hiányt. Valószínűleg nem csak a férfi szívéhez vezet a gyomrán keresztül az út, hiszen ki ne csábulna el egy-egy finom falat láttán? Mai válogatásunk
Töltődj fel Európa utolsó lakatlan szigetén!
egyéb

Töltődj fel Európa utolsó lakatlan szigetén!

Az Ukrajna Maldívjaként is emlegetett szigeten puha, fehér homokos strand, kristálytiszta víz és delfinek várnak! Ha már unod a tipikus turistacélpontokat és igazán különleges helyre utaznál, akkor számodra a Dzsarilgacs szigete a tökéletes úticél! Az ötvenhat négyzetkilométeres sziget a Herszon régió déli részén található, partjait két öböl – a Dzsarilgacskaja és
Tengerek partjain | TOP 5
egyéb

Tengerek partjain | TOP 5

A tengerpartok különös szegletei a világnak: a sós levegő, a sirályok hangja és a tenger morajlása mellett lelassulunk, kikapcsoljuk telefonunkat és a mának élünk. Mai válogatásunk körkép a legkellemesebb tengerparti városokról, amelyekben a pihenés mellett számos izgalmas program is lakozik. Piran | Szlovénia, Adriai-tenger A szlovén Piran különleges város: egyszerre érezhető
Különleges pop-up üzletek | TOP 5
design

Különleges pop-up üzletek | TOP 5

Megszokottól eltérő nyitvatartás, exkluzív programok és lehengerlő design: egy pop-up üzlet esetében mindhárom jellemző megállja a helyet. Ma már Kelet-Európa szerte is számtalan izgalmas példáját találjuk az eredetileg Amerikában hódító, meghatározott ideig nyitva tartó, eseményekkel színesített pop-up store-oknak. Mai válogatásunkban kelet-európai kedvenceinket gyűjtöttük össze. LODOVNIA | Poznań A 2009-ben alapított Mode:
A lengyel blokk stratégiai modellje | George Friedman, a Geopolitical Futures alapítója és elnöke
strategy

A lengyel blokk stratégiai modellje | George Friedman, a Geopolitical Futures alapítója és elnöke

George Friedmant arra kértük, hogy egy keretrendszer felállításával segítsen megérteni a Közép- és Kelet-Európában zajló stratégiai helyzetet. Írásai az utóbbi évtizedekben döbbenetes pontossággal jósolták meg az előttünk álló lehetőségeket és kihívásokat, így meglátásait érdemes komolyan vennünk és megfontolnunk akárhányszor geopolitikai vagy nemzetközi híreket olvasunk. A cikk nyomtatásban a Hype&Hyper
A szocmodern építészet megkopott varázsa | TOP 5
architecture

A szocmodern építészet megkopott varázsa | TOP 5

Európa középső és keleti részén a huszadik század második felének modern építészetét hajlamosak vagyunk a szocializmussal összekapcsolni, így hát nem csoda, hogy ezekben az országokban a modern épületek megítélése általában negatív. A szocialista éra monumentális, ám mára pusztuló emlékei sokak számára inkább kellemetlen részei a városoknak, ám szerencsére vannak, akik
A műanyag körforgása | PLASTLO
design

A műanyag körforgása | PLASTLO

Régi hűtőszekrények, kiszuperált elektronikai termékek, varrógéphez tartozó orsók és kozmetikai tégelyek. Joggal tehetnénk fel a kérdést: mi köti össze az előbb felsorolt tárgyakat? Azontúl, hogy egytől egyig műanyagból készülnek, funkciójuk elvesztése után nehezen újrahasznosíthatóak. Ezen szeretne változtatni a prágai székhelyű PLASTLO. A cég a használatra alkalmatlanná vált műanyag termékek felhalmozódásának
Modern köntösbe bújt fürdők | TOP 5
egyéb

Modern köntösbe bújt fürdők | TOP 5

Egy fürdőhely rengetegféle lehet: történelmi múltra visszatekintő, elegáns pompában úszó vagy minden igényt kielégítő modern épület. Mai válogatásunkban utóbbira kerestünk példákat. A modern, illetve kortárs építészet nyelvén megszólaló fürdőhelyek és gyógyfürdők közül választottuk ki kedvenceinket. Modern kelet-európai fürdőkörképünk következik. Paracelsus Bad & Kurhaus | Ausztria Salzburg történeti városközpontjában található a 2019-ben átadott
Kincsvadászat a legmenőbb lemezboltokban | TOP 5
tech

Kincsvadászat a legmenőbb lemezboltokban | TOP 5

Nosztalgikus hangulat, órákig tartó böngészés, izgalmas borítók, új műfajok és sosem hallott előadók. Megtalálod az igazit, kiveszed a tokból, ráteszed a lejátszóra, leengeded a tűt, serceg a bakelit és elindul a zene – tökéletes a hangzás. A hanglemezek igazi reneszánszukat élik, így mai válogatásunkban a legjobb helyeket mutatjuk be, ahol valódi
East by KONNTRA | 5 elgondolkodtató épület
architecture

East by KONNTRA | 5 elgondolkodtató épület

Split egyik legfontosabb és nemzetközileg is elismert lakóépületéről, egy szlovén építész házáról, egy Kelet-Horvátországban található emlékparkról, valamint Szkopje legrégebbi és részben szabadtéri bevásárlóközpontjáról is olvashattok ebben az ajánlóban. A KONNTRA csapata saját történetét is formáló, szemléletmódját tükröző épületeket gyűjtött össze. Új cikksorozatunkban egy-egy város bemutatására fókuszálunk, de a KONNTRA építészeti
A csodás len | TOP 5
poland

A csodás len | TOP 5

A heteken át tartó kánikulában az egyik legnehezebb feladat kitalálni azt, hogy mit is vegyünk fel, ami egyszerre lenge, mégis komfortos viselet. A természetes lenből készült ruha nemcsak kényelmes, de igazán kellemes és mindig divatos nyári viselet is egyben. Mai válogatásunkban csokorba szedtük a legjobb márkákat Kelet-Európából, amelyek nagy szenvedéllyel
Lélegzetelállító designhotelek | TOP 5
design

Lélegzetelállító designhotelek | TOP 5

Nem a méret, és nem is az uralkodó stílus határozza meg egy designhotel lényegét. Legyen szó pár lakosztállyal rendelkező vagy éppen szobák százait felvonultató, ultramodern vagy építészeti hagyományokat követő hotelről, a közös pont a designhoz való viszonyulás, a legapróbb részletekig terjedő minőségbeli és esztétikai maximalizmus. Mai válogatásunkban Kelet-Európa lélegzetelállító designhotelei
„Egyáltalán nem biztos, hogy Kelet-Európa mindenben követő volt” – interjú Ébli Gáborral
east

„Egyáltalán nem biztos, hogy Kelet-Európa mindenben követő volt” – interjú Ébli Gáborral

Közép-Kelet Európa köz- és magángyűjteményeinek viszonyáról ad képet Ébli Gábor negyven írását összegző, National Museums and Civic Patrons. Practices of Cultural Accumulation in Central and Eastern Europe című kötete. Az angol nyelvű könyv célja, hogy minél többekkel megismertesse az itteni múzeumok fejlődését és a régió kortárs művészet felé való nyitásának
Sztárépítészek lenyűgöző épületei Kelet-Európában  | TOP 5
architecture

Sztárépítészek lenyűgöző épületei Kelet-Európában | TOP 5

A sztárépítészek sajátos, rögtön beazonosítható stílusukról és monumentális épületeikről ismertek. Ezek az épületek túlmutatnak a modernitáson, sokkal inkább reflektálnak környezetükre és az épület funkciójára a nagy átlagnál, nem utolsósorban pedig térinstallációként és műalkotásként is ékesítik a városokat. Nézzük meg, milyen sztárépítészek által tervezett, ikonikus épületeket találhatunk meg Kelet-Európában! DC Towers
East by MADA_Belgrád | 5 Instagram-profil, amit neked is érdemes követni!
east

East by MADA_Belgrád | 5 Instagram-profil, amit neked is érdemes követni!

Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović, a MADA stúdió alapítói ezúttal belgrádi hangulatú Instagram-feedeket osztottak meg velünk. Mutatjuk! @belgraderaw View this post on Instagram A post shared by Belgrade Raw (@belgraderaw) @marka_zvaka View this post on Instagram A post shared by Marka Žvaka (@marka_zvaka) @stare_slike_
Egy tó, ezernyi lehetőség | TOP 5
egyéb

Egy tó, ezernyi lehetőség | TOP 5

Egy tó nemcsak nyári fürdőzésekhez nyújthat kiváló helyszínt. Egész évben tökéletes terepet adhat a kikapcsolódásnak. Legyen szó akár egy könnyed vízparti sétáról, netán csónakázásról. Mai válogatásunkban Kelet-Európa leghívógatóbb tavaiból, csónakázó tavaiból szemezgettünk. Ajánló nem csak csónakázóknak! Szent Anna-tó | Románia A romániai Hargitában találjuk az ezerarcú Szent Anna-tavat. A Mohos Természetvédelmi
Büfé #6 – Szörpök, üdítők
egyéb

Büfé #6 – Szörpök, üdítők

Kánikulától nehéz napokon mi sem esik jobban, mint leöblíteni kiszáradt torkunkat egy pohár hideg itallal. Ha nincs kedvünk limonádét keverni, a sört pedig kihagyjuk, mert hamar a fejünkbe szállna, előkerülnek a régi klasszikusok. Édesek, néha pezsegnek és nagyon itatják magukat – ismerd meg a hazai szörpök, üdítők történetét! Üdítők, frissítők: ha
Kelet-Európa kedvenc teamárkái | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa kedvenc teamárkái | TOP 5

A tea fogyasztása minden évszakban aktuális, hiszen hidegen és melegen egyaránt, a nap bármely szakaszában jól tud esni. Ha te is szeretsz nyitott szemmel járni és új márkákat felfedezni, akkor ezt az összeállítást neked is ajánljuk, ugyanis olyan kisebb-nagyobb családi vállalkozásokat és teamárkákat gyűjtöttünk össze Kelet-Európából, melyek organikusak és egyedi
Kijev a tipográfia nyelvén | KYIV TYPE
egyéb

Kijev a tipográfia nyelvén | KYIV TYPE

Sebastian Schubmehl diplomamunkája, a KYIV TYPE hiánypótló módon közelíti meg és mutatja be az ukrán főváros, Kijev designszcénáját. Gyönyörű, nagyvonalú kiadvány, mely intim betekintést enged a város életébe, bemutatva annak lakóit és egy különleges designpublikációt. A projekt során a tervező végig szem előtt tartotta azt, hogy előzetes ismeretekkel nem rendelkező,
Több mint virágbolt | ARKA Flower Shop
design

Több mint virágbolt | ARKA Flower Shop

Nem kis feladatra vállalkozott az ukrán Maly Krasota Design stúdió az ARKA újonnan nyíló üzletének tervezése során. A paraméterek adottak voltak: egy szuterén ablaktalan tere, amelyből a legtöbbet szerették volna kihozni a tervezők. Az üzlethelyiség belső terének kialakítása során az egyik legnagyobb kihívást a természetes fény hiánya jelentette. A végeredmény
East by MADA_Belgrád | 5 zene és 1 film, ami elhozza Belgrád hangulatát
east

East by MADA_Belgrád | 5 zene és 1 film, ami elhozza Belgrád hangulatát

Belgrád zenei szimbóluma, a város kedvenc előadója és egy nyolcvanas éveket idéző dal, vagy egy film, pontosabban egy városi komédia a belgrádi éjszakában: ma zenéket és filmet ajánlunk. A MADA építészeti stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović filmeket és zenéket ajánlva segítenek ráhangolódni a belgrádi életérzésre. ZENE
Csodás csillagvizsgálók | TOP 5
architecture

Csodás csillagvizsgálók | TOP 5

Elérhetetlen távolságok és felfoghatatlan tudományos tények: a világűr soha nem szűnő rejtelmei szinte mindenkiben gyermeki kíváncsiságot ébresztenek. Mai válogatásunkat Kelet-Európa legszebb csillagvizsgálóiból állítottuk össze. Kellemes olvasást és tiszta eget! Kuffner-Sternwarte | Ausztria A Franz Ritter von Neumann osztrák építész tervei alapján elkészült impozáns épületben találjuk a Kuffner csillagvizsgálót. A tehetős Kuffner
Román otthonok ködképes tájakon | Felicia Simion
egyéb

Román otthonok ködképes tájakon | Felicia Simion

Felicia Simion bukaresti művész és szabadúszó fotográfus munkái a nyers valóság és egy ködös álomvilág között táncolnak: saját univerzumát ő maga teremti meg érzékeny munkáiban. ’H o m e’ című, 2017-es fotósorozatában hazája, Románia útjainak vágott neki, hogy dokumentálja az országra jellemző épületeket és megfigyelje, hogy a különböző tájakat, falvakat
Kilátás Kelet-Európára | TOP 5
architecture

Kilátás Kelet-Európára | TOP 5

Már nagyban zajlik a túraszezon, így mai válogatásunkban ehhez kapcsolódó témával készültünk. Sok túra csúcspontja az, amikor elérünk egy kilátóhoz, és ott megpihenve gyönyörködünk az elénk táruló látványban. Mai toplistánkban öt építészetileg és panorámájában is kiváló kilátót gyűjtöttünk össze nektek a régióból. Galyatető Kilátó | Magyarország A lassan világhírűvé váló, korszerűsített
East by MADA_Belgrád | 5 hely, amit neked is érdemes felfedezni!
east

East by MADA_Belgrád | 5 hely, amit neked is érdemes felfedezni!

Belgrád egyik jellegzetes szigete, a város dunai kikötőjének hangulata, egy földalatti titokzatos város, egy meg nem épült múzeum és a legjobb kilátás Belgrád óvárosára: mindegyikről olvashattok mai cikkünkben. A MADA építészeti stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović olyan belgrádi helyszíneket mutatnak be, amelyek számukra szimbolikus jelentéssel bírnak.
Egy ital a város felett? | TOP 5
design

Egy ital a város felett? | TOP 5

Milyen érzés lehet bepillantást nyerni egy nyüzsgő, élettel teli, színes nagyváros életébe, figyelni a rohanó várost forgalmát vagy éppen a kristálytiszta ég nyugalmát? Mai válogatásunk ha nem is testközelből, de lehetővé teszi ezt. Összegyűjtöttük Kelet-Európa legkülönlegesebb tetőtéri bárjait. Ne hagyd ki őket, ha arra jársz! Eol Rooftop Bar | Horvátország Nem
A legszebb kapuk és bejáratok Kelet-Európában | TOP 5
egyéb

A legszebb kapuk és bejáratok Kelet-Európában | TOP 5

Sok izgalmas történet kezdődik így: a bejárat előtt, a varázslatos kaput tanulmányozva. Mit rejtenek ezek a díszes ajtók? Építészeti remekek, egyéni ötletek megvalósításai. Épületek legendái kezdődnek, majd bontakoznak ki itt. Most mi is mesélünk öt gyönyörű kapun keresztül, templomokról és lakóházakról, Kelet-Európából válogatva. Szent Erzsébet-templom | Szlovákia A templom falainak különleges
East by MADA_Belgrád | 5 épület, ami a város történetéről mesél
architecture

East by MADA_Belgrád | 5 épület, ami a város történetéről mesél

Egy tíz évre bezárt múzeum, Európa egyik legnagyobb előadóterme, egy eredetileg hatalmas kiállítások színteréül szolgáló, majd a második világháború idején funkcióját vesztett, elhagyatott épületegyüttes, és Belgrád legkisebb, de a legsűrűbben lakott városnegyedének lakótömbjei egyaránt főszereplők cikkünkben. Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović, a MADA építészeti stúdió alapítói olyan épületeket
Siker, csillogás és hatalmas leütések | TOP 5
business

Siker, csillogás és hatalmas leütések | TOP 5

Siker, csillogás és elismerés: egy festőművész esetében sokszor egy élet is kevés ahhoz, hogy igazán befusson. Kemény munka, menedzsment, rengeteg befektetett idő és energia mind az alkotó, mind a galéria vagy aukciósház oldaláról. Még sincsen arra instant recept, kiből is válhat igazán jól menő festő. Figyelmünket most Kelet-Európára irányítjuk, válogatásunkban
Gyorsétterem a zen jegyében
design

Gyorsétterem a zen jegyében

Lehet-e egy gyorsétterem a nyugalom szigete? A kérdést a kijevi Yakusha Design stúdió frappánsan válaszolja meg, ők feleltek ugyanis a szintén kijevi, Istetyka névre keresztelt étterem belsőépítészeti és designmegoldásaiért. A szóban forgó helyen nemcsak villámgyors a kiszolgálás, de az étlapon is egészséges ételek szerepelnek. Az alaptónust a durvára csiszolt gipszvakolat
Különleges antikváriumok Kelet-Európából | TOP 5
egyéb

Különleges antikváriumok Kelet-Európából | TOP 5

Feledésbe merülő történetek, titkos üzenetek a lapok között, értékes aláírások: az ilyen, misztikummal teli könyvek a pincékben, az utcán, szerencsésebb esetekben az antikváriumokban laknak, ahol új, szerető gazdára lelhetnek. Ez a kincsvadászok és a múlt szerelmeseinek sportja, akikből szerencsére sok akad Kelet-Európában, így antikváriumokból is van bőven. Mi most öt
Nyaralók, hétvégi házak, második otthonok | TOP 5
design

Nyaralók, hétvégi házak, második otthonok | TOP 5

Nyaraló, hétvégi ház, második otthon: mind vidéki menedék a városi ember számára. Egy olyan hely, ahova elmenekülhetünk a város zajától, ahol lehetőségünk nyílik kikapcsolódni, kiszakadni a mindennapi nyüzsgésből. Ezek a helyek lehetnek ultramodernek vagy éppen követhetik a múlt építészeti hagyományait is. Funkciójukat tekintve azonban nagyon is hasonlók: biztonságot, teret adnak
East by MADA_Belgrád | 3 könyv, amit olvass el a városról!
east

East by MADA_Belgrád | 3 könyv, amit olvass el a városról!

A szerb főváros egy ikonikus gördeszkás kalandjain keresztül; elméletekből, kutatásokból és valós történetekből összefonódó novella a város építészetéről; a huszadik század egyik legnagyobb modernista fejlesztése, avagy Belgrád kompromisszumok nélkül, kutatói és tudományos szemszögből. Felkérésünkre a MADA stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović építészek gyűjtötték össze az őket
Kelet-európai zoknimárkák | TOP 5
design

Kelet-európai zoknimárkák | TOP 5

Mindenki örömére már jó ideje nincsenek szabályok, ha a zokni mintázatáról esik szó. A zokni a ruhadarabok egyik igazi sztárja, a legjobb benne pedig az, hogy a széles kínálatból biztosan mindenki megtalálja a magának tetszőt. A bolondos minták feldobják a szürke hétköznapokat, de üzenetet is közvetíthetünk zokninkkal egy felirat segítségével.
Kelet-Európa különleges bérházai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa különleges bérházai | TOP 5

A belváros szívében elhelyezkedő, jellemzően a századforduló időszakában épült házak a mai napig biztonságosan állnak és sok embernek adnak otthont, illetve irodáknak és stúdióknak helyet a már említett kedvező elhelyezés miatt. Nem csak a biztos és masszív alapok azok, amik vonzók bennük: a bérházak egyedülálló gyöngyszemei és korképei is Budapestnek
Kelet-európai rendezők a Friss Hús fesztiválon! | 1. rész
east

Kelet-európai rendezők a Friss Hús fesztiválon! | 1. rész

A Toldi Mozi ismét élettel telik meg május 27. és június 2. között: itt a Friss Hús rövidfilm-fesztivál! A kínálatban szereplő kelet-európai kötődésű filmek rendezői közül kérdeztünk meg néhányat arról, hogy mit gondol Budapestről, mit csinálna szívesen a magyar fővárosban és melyik film volt az, amely nagy hatással volt rá.
Üvegbe zárt vízi világ | TOP 5
egyéb

Üvegbe zárt vízi világ | TOP 5

A víz alatti világ csodái és rejtelmei nincsenek is tőlünk olyan messze, mint az gondolnánk. A fantasztikus vízi lényeket és élővilágot gyönyörű akváriumok hozzák közel hozzánk bármilyen távol is legyünk tőlük a világban. Ma Kelet-Európa legszebb és legkülönlegesebb akváriumaiból állítottuk össze gyűjtésünket. Haus des Meeres | Ausztria Bécsben találjuk a Haus
Büfé #5 – Hűtött tejtermékek
egyéb

Büfé #5 – Hűtött tejtermékek

Reggelire, uzsonnára vagy nassolnivalónak – a tejes, túrós finomságok évtizedek óta a magyar hűtőszekrények örökös tartalmát képezik. Kockasajttól a zacskós kakaóig mindenki megtalálja a kedvencét, látogass el hát ötödik alkalommal is a Büfébe! Bár a gasztronómia rohamtempóban változik és a világ konyháinak egzotikus hozzávalói karnyújtásnyi távolságra kerültek tőlünk, mégis máshogy dobban
Kelet-európai fürdőruhamárkák | TOP 5
divat

Kelet-európai fürdőruhamárkák | TOP 5

Egyrészes vagy kétrészes? Mintás vagy egyszínű? Ezek a kérdések már gyerekkorunkban komoly fejtörést okoztak, ha fürdőruháról esett szó. A döntés pedig azóta sem lett egyszerűbb: nem könnyű megtalálni a tökéletes nyári kiegészítőt. Ez a ruhadarab egy divattervezőnek is bőven feladja a leckét, hisz ideális esetben funkcionalitás és esztétikum tökéletes egyensúlyban
Könyvajánló Ukrajnából | Ungvár építészete
architecture

Könyvajánló Ukrajnából | Ungvár építészete

Hiánypótló és unikális könyv jelent meg a kárpátaljai Ungvár építészetéről. Az építészettörténeti kötet Lina Dehtyarjova és Oleg Olasin kétéves kutatómunkájának eredményeként született meg 2019-ben. A kétnyelvű kiadvány, melyben az informatív szövegek magyar és ukrán nyelven is olvashatók, végigkalauzol minket az Ungvár építészetét meghatározó stílusokon és stílusjegyeken. Korabeli felvételekkel gazdagon illusztrálva
Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5
egyéb

Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5

Május első erősebb napsugarai mindannyiunkban felidézték az elmúlt nyarak szép emlékeit. Reméljük, idén is lehetőségünk nyílik majd újabb élményekkel gazdagodni. A jó idő és a napsütés mellé már csak a kellemes vízparti környezet hiányzik: mai válogatásunkban összegyűjtöttük nektek Kelet-Európa leghívogatóbb szabadstrandjait. Mostar, Öreg híd Bosznia-Hercegovinában találjuk Mostar városát, ahol egy
Zene, ami összeköt | KSO –  Kyiv Symphony Orchestra
grafika

Zene, ami összeköt | KSO – Kyiv Symphony Orchestra

Arculatot tervezni nem könnyű feladat. Egy ilyen kihívás a tervezőtől nagyfokú kreativitást és érzékenységet kíván meg. A KSO – Kyiv Symphony Orchestra arculata a GRA Agency grafikai stúdió által újult meg 2020-ban. Kijev szimfonikus zenekarának új vizuális megjelenése igazán modern és egyben letisztult formát kapott: a projekt 2020-ban elnyerte az Ukrainian
Kelet-Európa legszebb könyvesboltjai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa legszebb könyvesboltjai | TOP 5

Napjaink egyik igazán szerencsés tendenciája, hogy újra divatba jött az olvasás. Legyen szó kortárs vagy klasszikus, magyar vagy világirodalomról, olvasni igenis menő lett. Ezzel együtt a könyvesboltokra is nagyobb figyelem irányul. Egy könyvtárhoz hasonlóan ezek azok a helyek, amelyeken először találkozunk egy-egy könyvvel. Hogy egy kötet szerelem lesz-e, csak akkor
Kelet-Európa legszebb vasútvonalai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa legszebb vasútvonalai | TOP 5

Egy vonatút számtalan érzést ébreszthet fel bennünk: a zakatoló szerelvény, a lassan elsuhanó táj és az utazás élménye gyerekkorunk emlékeinek nosztalgikus képeit idézheti fel. Az elmúlt évben nem sok alkalmunk nyílt az utazásra, éppen ezért szomjazzuk a különleges tájak és útvonalak látványát. Mai válogatásunkban Kelet-Európa különleges vasútvonalaiból szemezgettünk. Belgrád, Szerbia
Különleges reggelizők Kelet-Európából | TOP 5
egyéb

Különleges reggelizők Kelet-Európából | TOP 5

Ahány ház, annyi szokás – és annyi reggeli rutin. Egy jó reggeli meghatározza egész napunkat, legyen szó gyors péksüteményről vagy kiadós angol reggeliről narancslé mellett. Mai válogatásunkban a régió különleges reggelizői közül mutatunk be ötöt, amelyben nemcsak a hasunk lakik jól, hanem a lelkünk is. Cereal Crunch | Bukarest, Románia A bukaresti
Edukatív ábécéskönyv Ukrajnából │ Maechka
grafika

Edukatív ábécéskönyv Ukrajnából │ Maechka

Ila Varina és Olga Stonda közös alkotása nem egyszerű ábécéskönyv. Az ukrán nyelvű kiadvány a Nebo Booklab kiadó Maechka nevű szociális projektjének keretén belül született meg azzal a céllal, hogy a gyerekek körében is felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára. A történet egy Maya névre hallgató kutyus és szőrös
Cukor, rendszerváltás, Kelet-Európa | Megjelent Németh Ilona könyve
east

Cukor, rendszerváltás, Kelet-Európa | Megjelent Németh Ilona könyve

Habár már önmagában is érdekes a dunaszerdahelyi cukorgyár szövevényes története, a szlovák cukoripar virágzása, majd hanyatlása túlmutat a helyi sajátosságokon: a gyár sorsa egy kicsit arról is szól, mivel kellett szembenéznie Közép-Kelet-Európának a rendszerváltás után. Ezt kutatta Németh Ilona művész, akinek projektjét most könyv formájában is megismerhetjük. Megjelent Német Ilona
Kreatív móka - Kelet-Európa designjátékai  | TOP 5
design

Kreatív móka - Kelet-Európa designjátékai | TOP 5

Tudatosak, fantáziadúsak, formabontók és dekorációnak sem utolsók. Miért ne lehetnének a gyerekjátékok is stílusosak? Válogatás a régió legizgalmasabb designjátékaiból, nem csak gyerekeknek. mydve | Csehország A mydve két alkotóját, Monika Matějkovát és Veronika Watzkovát a fenntarható kivitelezés és a hagyományos módszerek alkalmazása köti össze. Munkájuk célja olyan tárgyak létrehozása, amelyek lebontják
Ahol a könyvek laknak - Kelet-Európa legszebb könyvtárai | TOP 5
design

Ahol a könyvek laknak - Kelet-Európa legszebb könyvtárai | TOP 5

Egy könyvtár csodálatos hely, amely varázslatos, történetekkel teli világokat nyithat meg a szó átvitt értelmében. Lehet modern vagy éppen ódon az épület, a temérdek könyv előbb-utóbb magával ragad minket. Mai válogatásunkban, ha csak virtuálisan is, de elhoztuk nektek kedvenc kelet-európai könyvtárainkat. Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont | Pécs, Magyarország A könyvtár
Kézműves vodka Csernobil közelében termesztett gabonából | Atomik
grafika

Kézműves vodka Csernobil közelében termesztett gabonából | Atomik

Szebbé lehet-e tenni a világot egy kupica vodkával? Rávághatnánk, hogy persze, hiszen pár pohárka után minden jobb színben tűnik fel. Van egy vodka, ami azonban sokkal többre hivatott ennél. Több éves kutatómunka és ellenőrzések sora előzte meg a Atomik vodka megszületését, ami, ha megfelel az előírásoknak is, gyártásba kerülhet. A
Kelet-európai irodakörkép | TOP 5
design

Kelet-európai irodakörkép | TOP 5

Az elmúlt évben fenekestül felfordult az életünk. Sokunknak teljesen átíródott a napi rutinja és ez gyakran munkánkat is érintette: lassan a home office-ból indított online meetingekhez és konferenciákhoz is hozzászokunk. Az irodai levegő utáni vágy csillapítására most az elmúlt évek kiemelkedő kelet-európai irodái közül válogattunk. Szigortól mentes funkcionalizmus | Bistro – Budapest,
Madarat tolláról, gint címkéjéről | TOP 5
design

Madarat tolláról, gint címkéjéről | TOP 5

Az egykor a malária ellenszereként használt szeszes ital napjainkban nagyobb népszerűségnek örvend, mint valaha. Ahogy az sem utolsó szempont, milyen köntösben kerül elénk egy finom koktél, úgy az sem mindegy, milyen csomagolást kap maga a gin. Izgalmas válogatásunk következik Kelet-Európából. Luftbremzer | Horvátország Horvátországban nagy odafigyeléssel és kizárólag kézzel készül a
Kelet-Európa egyedülálló mozijai | TOP 5
east

Kelet-Európa egyedülálló mozijai | TOP 5

Lassan egy éve már, hogy rákényszerültünk az otthoni mozizásra: a kanapén ülve indítjuk el a Netflixet, miközben a pattogatott kukorica illata után sóvárgunk. Mai válogatásunkban Kelet-Európa legizgalmasabb filmszínházai közül mutatunk be egy csokornyit, amelyek sokkal töbet nyújtanak a puszta filmélménynél. Bio Oko mozi | Prága A cseh művészmozi mindenkinek kínál valamit:
Kelet-Európa legizgalmasabb pályaudvarai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa legizgalmasabb pályaudvarai | TOP 5

Kelet-Európában sajátos státusznak örvendhetnek a vasútállomások:  a történelmi épületek felújítását a modern építészet elvei szerint végezték el kontinensszerte. Válogatás a régió pályaudvaraiból, amelyekről nem csak elindulni, hanem azokba megérkezni is csodálatos. Čelákovicei vasútállomás | Csehország Csehország egyik legizgalmasabb vasútállomását a cseh studio 519 formatervező stúdió újította fel. A rekonstrukció legérdekesebb eleme
Katyń Múzeum | Varsó, Lengyelország
poland

Katyń Múzeum | Varsó, Lengyelország

A varsói Citadella alatt található Katyń Múzeum egy különleges kollaboráció eredménye: koncepcióján művészek, történészek és tájépítészek dolgoztak együtt. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében utánajárunk, milyen eredménnyel zajlott ez az együttműködés. A Katyń Múzeum a területen a szovjet hadsereg által elkövetett tömeggyilkosságok hátterét mutatja be, emléket állítva az elhunytaknak.
Emlékmű egy első világháborús temetőben | Besztercebánya, Szlovákia
architecture

Emlékmű egy első világháborús temetőben | Besztercebánya, Szlovákia

Kilátó, kápolna, siratófal, sírkő, emléktábla… a Besztercebánya régi, első világháborús temetőjében emelt Majer-emlékmű egyszerre tölti be mindezeket a funkciókat. PACE X HYPEANDHPYER sorozatunkban az emlékezés kortárs terei közül most ezt az épületet mutatjuk be. Besztercebánya Majorfalva nevű városrészében 1915-ben alakítottak ki temetőt az első világháborúban elesett katonák sírhelyéül. A közeli
Kortárs Művészeti Múzeum | Belgrád, Szerbia
architecture

Kortárs Művészeti Múzeum | Belgrád, Szerbia

Harmadik szakaszához ért PACE X HYPEANDHYPER című sorozatunk: az utolsó etap során az Emlékezet kategória alá sorolt épületeket mutatjuk be, elsőként a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeum modernista épületét. Közép- és Kelet-Európa kortárs építészeti projektjei közül eddig két kategória mentén ismerkedhettünk meg épületekkel a PACE Projectnek köszönhetően: az Innováció és a
Rakova Jelša park | Ljubljana, Szlovénia
architecture

Rakova Jelša park | Ljubljana, Szlovénia

Ljubljana városát és a vele határos mocsárvidéket köti össze a Rakova Jelša park, mely a természet és az épített környezet közti kapcsolatot is újraértelmezi. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban ma ide kirándulunk. Tanulmányösvény, bicikliút, piknikezőhely, szabadtéri mozi, közösségi kert… A Medprostor építész iroda számos új funkcióval bővítette a Ljubljanát a tőle
Nagyolvasztóból közösségi tér | Ostrava – Dolní Vítkovice, Csehország
architecture

Nagyolvasztóból közösségi tér | Ostrava – Dolní Vítkovice, Csehország

Gáztárolóból koncertterem, kohóból zeneszínpad és kávézó: egy indusztriális komplexum új élete a 21. században, a PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében. Alsó-Vítkovice területe a cseh ipari örökség nemzeti kulturális emléke. A 250 ezer négyzetméteres területen elhelyezkedő komplexum eredeti funkcióit az 1820-as évektől egészen az 1990-es évekig töltötte be – ennek
Kultúrpalota | Balázsfalva, Románia
architecture

Kultúrpalota | Balázsfalva, Románia

Tizenhét magára hagyott év után láttak neki a balázsfalvi Kultúrpalota épületének felújításának: az 1930-ban épült központ testközelbe hozza múltját, miközben a jövőbe tekint. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti szereplője következik. Az erdélyi Balázsfalvára 1930-ban tervezett kulturális befogadóteret a bukaresti építész, Victor Smigelschi. Jelentősebb változtatás a hatvanas években történt az
Nova Iskra co-working | Belgrád, Szerbia
architecture

Nova Iskra co-working | Belgrád, Szerbia

Ahogyan a co-working helyek általában, úgy a belgrádi Nova Iskra kreatív hub is a kollaborációt szeretné elősegíteni használói között. Hogy milyen terek segítségével éri el ezt az inspiráló hatást, az kiderül PACE X HYPEANDHYPER innovatív közösségi tereket bemutató sorozatunk e heti cikkéből. Az épített környezet viselkedésre és mentális állapotra való
Galya-kilátó | Galyatető
architecture

Galya-kilátó | Galyatető

A Mátra második legmagasabb pontján emelt Galya-kilátó innovatívan illeszkedik az őt körülvevő kontextusba. PACE X HYPEANDHYPER építészeti sorozatunkban ma ezzel a 2015-ben átadott épülettel foglalkozunk. A magyarországi Kéktúra útvonalán található a csaknem ezer méter magas Galyatető csúcsa: a NARTarchitects ide tervezett kilátótornya az ország legmagasabban található, kifejezetten kilátó funkcióját ellátó
Edukációs és szabadidőközpont | Marki, Lengyelország
poland

Edukációs és szabadidőközpont | Marki, Lengyelország

A Varsó közelében található Marki városát ez az épület tette fel a térképre. Folytatjuk az innovatív terek bemutatását a PACE X HYPEANDHYPER sorozat keretében, ezen a héten egy multifunkcionális oktatási és szabadidőközponttal. Marki városa sokáig tipikus alvóváros volt: az emberek főleg csak aludni jártak ide haza Varsóból, a település nem
Az építészmérnöki kar épülete | Eszék, Horvátország
architecture

Az építészmérnöki kar épülete | Eszék, Horvátország

Fegyelmezettség találkozik a játékossággal, újszerűség pedig a történelemmel a horvátországi Eszéken található építészmérnöki kar épületében, melyet ezen a héten a PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk keretében járunk be. Az eszéki építészmérnöki kar épülete akár mintaként is szolgálhat a hallgatók számára. Rengeteg természetes fénnyel, tágas közösségi terekkel, de az egyéni tanulást is
Mlynica | Pozsony, Szlovákia
architecture

Mlynica | Pozsony, Szlovákia

Minden sikeres felújítás az alapadottságok elfogadásával indul: a pozsonyi Mlynica gyárépület esetében ez az ipari épület egyedi esztétikai örökségének elfogadását jelenti, ami a korszerűsítés kiindulópontjaként szolgált. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban most ez az épületet mutatjuk be nektek, mely az innovatív közösségi terek kategória részeként került a PACE Projekt válogatásába. A
Történetek Kelet-Európából | Natúr magazin
design

Történetek Kelet-Európából | Natúr magazin

„Kelet megérdemli a hype-ot” – mondjuk gyakran, és mindig örülünk, amikor jobbnál jobb régiós projektek igazolják állításunkat. Még nagyobb öröm, amikor azt látjuk, hogy más is így gondolja és személyes indíttatásból a helyi értékek hirdetése mellett dönt. Így tett Győrfi Rebeka is, amikor elkészítette a Natúr magazint, amely régiónk bor- és
arkt supply | Eger, Magyarország
architecture

arkt supply | Eger, Magyarország

A PACE Project és a HYPEANDHYPER közös sorozatában ismét egy fenntartható, közösségi projektet mutatunk be. Újraértelmezett tervezési folyamat, kollektív építkezés a helyi közösség bevonásával – ebből született az egri Arkt Művészeti Ellátó. Az arkt studio 2014-ben keresett egy olyan helyet, ahol nemcsak saját tervezői tevékenységét végezheti, de a helyi közösségépítéshez is
A Sziléziai Egyetem televíziós kara | Katowice, Lengyelország
poland

A Sziléziai Egyetem televíziós kara | Katowice, Lengyelország

A jellegzetes sziléziai téglaépítészet hagyományai folytatódnak a Sziléziai Egyetem televíziós karának épületén, melyet épp a napokban választottak a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának a Brick Award 2020 versenyen. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk keretében ezen a héten ezt az épületet járjuk körbe. A felső-sziléziai lengyel városban, Katowicében található Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowski
Stage, a színpad | Dnyipro, Ukrajna
architecture

Stage, a színpad | Dnyipro, Ukrajna

Ha a közösségi építészetet illusztrálni kellene, a Stage-projekt lenne rá a tökéletes példa: több mint kétszáz ember munkájának eredménye, elkészülte óta pedig egy közösség igényeit szolgálja ki. A közép-ukrajnai Dnyipro városában, a Sevcsenko Park fái között, egy régi színház területén most is egy színpad áll. Illetve valami, ami sokkal több,
Nádvorie, az udvar | Nagyszombat, Szlovákia
architecture

Nádvorie, az udvar | Nagyszombat, Szlovákia

Nagyszombat óvárosában jelentős átalakulás zajlik az utóbbi években: a történelmi házak között közösségi és kulturális központ van kialakulóban. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében egy újabb fenntartható közösségi projekttel, egy különleges köztérmegújítással foglalkozunk. A Nádvorie (szó szerint udvart jelent) Nagyszombat óvárosában, régi polgári házak között található. Az archaikus emlékeket
Iszlám Vallási és Kulturális Központ  | Ljubljana, Szlovénia
architecture

Iszlám Vallási és Kulturális Központ | Ljubljana, Szlovénia

Szlovénia első mecsetje nem csak a helyi iszlám közösség életét lendíti fel – Ljubljana belvárosának szélén egy olyan negyedben épült, amelyre ráfért a vérfrissítés. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk keretében először a Fenntartható közösségek-projekteket mutatjuk be nektek, melyek közé az idén átadott Iszlám Vallási és Kulturális Központ is bekerült. A Fenntartható közösségek
A kortárs közösségi építészet legjava egy helyen | PACE x HYPEANDHYPER
architecture

A kortárs közösségi építészet legjava egy helyen | PACE x HYPEANDHYPER

Budapesti bázissal, a BME Építészmérnöki Kar oktatóinak kezdeményezésére született meg a PACE projekt – egy online platform, mely azért jött létre, hogy releváns forrása legyen a közép-kelet európai kortárs építészeti projekteknek. Kilenc ország legnívósabb, nemzetközi szakmai zsűri által kiválasztott kortárs középületeit tartalmazó válogatásból ezentúl hétről hétre mi is bemutatunk egyet a
V4PLUS | Kedvenc cseh márkáink_06
east

V4PLUS | Kedvenc cseh márkáink_06

Vírus ide vagy oda, mi továbbra sem állunk le a szuper design szpotok gyűjtésével. Bakancslistánkra most például egy olomouci hostel került fel, ahová a teljes HYPE szerkesztőséget teleportálnánk (most!), de prágai „mustvisit” listánk is folyamatosan bővül. Mesélünk a „csehek Ajka Kristályáról”, és mutatunk egy überklassz cipőmárkát is. Long Story Short